A muzsika hangjáról jutott eszembe

Egy virtigli bloggernek akkor is eszébe jut valami egy zenés darabról, ha már sokadszor látta. A muzsika hangját először valamikor a '90-es évek második felében láttuk Katival az Operettben, Pápai Erika játszotta Mariát, Kállai Bori pedig a főnővért. A film addig valahogy elkerült, de a zene az nem, hiszen elég gyakran játszották a rádióban.
Később többször láttam a filmet tévében, videokazettán és DVD-n is birtokoltam. Most a Pesti Magyar Színházban néztük meg négyesben Petra egyik születésnapi ajándékaként (bizony, legkisebb magzatunk pont ma 12 éves!). Petra két éve látta a filmet először. (Jól emlékszem, 2013 novemberében, előző este, hogy édesapám meghalt). Azóta látta még vagy háromszor, nagyon szereti.
Tavaly salzburgi nyaralásunk alkalmával mi is felkerestük azokat a forgatási helyszíneket, ahol a film készült.
Sok gyerek volt tegnap az előadáson, végül is húsvét volt. Azon gondolkodtam, hogy a darab politikai részéből nyilván keveset értettek, vagyis hogy adott egy osztrák első világháborús hős, Georg von Trapp kapitány, a K. u. K. Haditengerészet kapitánya, aki az Anschluss után megtagadja a parancsot, hogy a német haditengerészet tisztje legyen, hanem inkább családostul elszökik.
Nekem meg az jutott eszembe, hogy nekünk is volt egy hajóskapitányunk, aki az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében egészen a ellentengernagyi rangig és flottaparancsnoki beosztásig vitte, később hazánk kormányzója lett. Vitéz is volt meg nagybányai. Magyarországot is éppen úgy puskalövés nélkül szállták meg a németek, mint Ausztriát. Csak a mi flottaparancsnokunk kicsit együttműködőbb volt a németekkel, mint a darabbéli von Trapp kapitány. Amikor meg már nem működött együtt, akkor már késő volt. Viszont az is igaz, hogy operett sem készült róla.

Horthy és Hitler 1938-ban

Rágjál fiam, ne légy rest, meleg még a gazdatest

Mint egy feszülő húr, úgy köti össze Torgyán József 20 évvel ezelőtt, 1996 március 14-én elmondott féregirtós beszédét és Orbán Viktor idei március 15-ei gazdaállatos beszédét a közös gondolat: a liberális baloldal egy parazita, mely alkalmas gazdaállatra les.
"Ál-liberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat. És amíg a liberális férgek belülről rágják édes hazánk nemes testét, addig a liberális dögkeselyűk kívülről tépik, szaggatják az ezer sebből vérző, Trianonban megcsonkított, Párizsban tovább kurtított szerencsétlen nemzetünket." - Ezekkel a szavakkal kezdte Torgyán 20 évvel ezelőtti beszédét. 1996-ban, a Horn-kormány félidejénél, nem sokkal a Bokros-csomag bevezetése után a közvélemény-kutatók a kisgazdapárt jelentős előnyét mutatták ki. A féregírtós beszéd után nemcsak a kormánypártok, de a többi ellenzéki párt, köztük a Fidesz is nekiment a kisgazdáknak, akik el is veszítették vezető pozíciójukat, két év múlva a Fidesz nyerte meg a választásokat.
A Fidesz politikusai még nem sejtették, hogy a kisgazdákkal koalícióban lesznek kénytelenek kormányozni, Orbán és Torgyán Leányfalun gyöngyöző húsleves fölött folytatták le a koalíciós tárgyalásokat a második választási forduló előtt. Torgyán számos egyéni választókerületben visszaléptette jelöltjeit, így - bár százalékosan a fiatal demokraták kevesebb szavazatot kaptak, mint az MSZP - a Fidesz küldhette a legtöbb képviselőt a Parlamentbe. A kisgazdák koalíciós partnerként kezdhették meg négyéves kormányzati ámokfutásukat, mellyel örökre kiiratkoztak a magyar politikából. De ez már történelem.
Mivel minden politikaelemző megegyezett abban, hogy Torgyán túlságosan radikális beszéde elriasztotta a mérsékeltebb kisgazdákat, ezért húsz évig mértékadó politikus nem próbálkozott a férges hasonlattal, idén azonban Orbán kétszer is erősebb hangot ütött meg. Először a Várkert Bazárban elmondott évértékelőjében mondta az alábbiakat: "Én is tudom, hogy nehezebb és bonyolultabb, mint láthatatlanul meglapulni egy gazdaállat puha, meleg és szőrös hátán, de biztosan méltóbb 1100 éves Kárpát-medencei történelmünkhöz”. Március 15-én a Múzeumkertben így beszélt az ellenzékről: "Ha néha hangoskodik is, de gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai”.
A beszéd során további szélsőségekre is ragadtatta magát a miniszterelnök: "Javíthatatlan emberjogi harcosok falkái éreznek leküzdhetetlen vágyat, hogy kioktassanak és megvádoljanak bennünket”, "kudarcot vallott értelmiségiek vérgőzbe fojtott kielégületlensége".
Ha a politikusi osztályt Orbán hasonlatával élve a nemzet gazdatestén élősködő parazitáknak tekintjük, akkor a rendszerváltozás után éppen a Fidesz az egyetlen párt, mely a lesoványodott, kivérzett gazdaállatot, vagyis a liberálisokat elhagyva zsírosabb gazdatest után néztek, és azt a jobbközép centrumban találták meg, ahová kiirthatatlanul be is fészkelték magukat. Mondanom sem kell, hogy az ellenzéki oldalon ez a miniszterelnöktől eddig még szokatlanul brutális hangnem kiverte a biztosítékot.
Péterfy Gergely író, kinek A kitömött barbár című könyvéről már blogoltam, az Orbán-beszéd szavaiból egy nyolcsoros verset alkotott mintegy rímes címkefelhőként:

"Mától én is filozófus lettem.
Botcsinálta. Kielégületlen.
Emberjogi falka. Fáradt,
vérgőzös, mint egy gazdaállat.
Kívánlak, mint egy hervatag virágot -
mint jakobinus a délibábot.
Arctalan világerő, bezárva
Egy magyargyűlölő bolsevik krónikába."

Egy barátom felvetette, hogy ha ezt megzenésítem, ő elintézi Habony Árpádnál, hogy jövőre ez induljon az Euróvízión. A kihívás az kihívás. Péterfy szövegét egy refrénnel egészítettem ki:

"Nincs több gazdatest, nem lesz többé
Soha, de soha, de soha, de soha,
Nincs több gazdatest, soha többé nem lesz már."

Percy Mayfield örökzöld dalára, a Hit the Road Jack-re felénekeltem. A dal a szokásos alacsony színvonalon került rögzítésre, de azért feltöltöttem a YouTube-ra Gazdatest-sirató címen, és persze a szerző jóváhagyását is kértem, akinek tetszett és megosztotta Facebook-oldalán, így már én is legálisan közreadom:



És ha már Péterfy Gergelynél tartunk: A kitömött barbár lényegében egy Kazinczy-életrajz. A nagy magyar nyelvújítónak komoly küzdelmet kellett vívnia az ősi nyelv őrizőivel, az úgynevezett ortológusokkal, akik a nyelvújítókat, vagyis a neológusokat a nemzeti nyelv megrontóinak tartották. Az évekig tartó vitát Kazinczy az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című vitairatával zárta le, melyben többek között így ír:
"– Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s így egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül." - vagyis elismeri, hogy mindkét oldalt ugyanaz a nyelvvédő buzgalom hatja át. Ahogy Bori lányom mondja, kétféle hazaszeretet van: a vak hazaszeretet a hazát olyannak szereti, amilyen, a konstruktív hazaszeretet pedig a nemzet hibáit igyekszik kijavítani. Bár mindkettő ugyanazért küzd, mégis túl sok időt fecsérel el arra, hogy egymás ellen hadakozik. Túl kéne már lépnünk egymás férgezésén, mert biztosan eljön az idő, amikor minden oldal összefogására szükség lesz.

Zsákutca vagy metamorfózis

A TÁRKI megjelentetett egy kiadványt A magyar polgár címen, melyben célja szerint gondolkodó magyar polgárokat szólaltat meg arról, hogy szerintük milyen a magyar polgár. A 350 oldalas írásban olyan, a Fideszhez korábban vagy még most is közel álló személyiségek is megosztották gondolataikat, mint Tölgyessy Péter vagy Stumpf István.
Tölgyessy valaha az SZDSZ elnöke volt, de a 2000-es évek elején elhagyta a liberális pártot és a Fideszben kezdett politizálni. Ha jól emlékszem, két választási ciklusban ült a Fidesz padsoraiban, osztozva Orbánékkal az ellenzéki szerepben, de mindvégig megmaradt önálló, autonóm gondolkodónak. Írásának címe Zsákutcából zsákutcába, és a 19. századi reformkortól kezdődően tekinti át a magyar polgárosodás hol nekilendülő, hol megtorpanó folyamatát.
A Kádár-korszakról többek között ezt írja: A felülről kitűzött közérdek ... többnyire fel is oldódott az állandósult alkudozásban. Általánossá vált a szabálykerülés...Tartósan igaznak látszott a kádári állítás: "aki dolgozik, az boldogul"...Ami sokak előtt máig is igazolja a kádári megoldásokat.
Az Antall-korszakról: Polgári jobbközép politikájának támasztékául nemzeti tőkéscsoportokat és főleg kiterjedt hazai középosztályt kívánt, miközben minél többet remélt megőrizni a Kádár-korszak jóléti vívmányaiból...Engedte, hogy a munkahelyük biztonságát elveszített emberek tömegesen nyugdíjas státusba meneküljenek.
Az első Fidesz-kormányról: ...a társadalmi változásokba belefáradt országban már nem kezdett nagyobb szabású reformokba, inkább megkísérelt ráülni a nekilendülő konjunktúra eredményeire.
Általánosságban a 2010 előtti időszakról: Az 1989-es fordulat a két világégés közötti korai tömegdemokráciákhoz hasonlíthatóan nálunk nem általános polgárosodást, hanem gyorsan növekvő társadalmi polarizációt és önveszélyes demokráciát hozott.
A 2010 utáni második Fidesz-korszakról: A Fidesz újra feltalálta a leválthatatlannak szánt centrális helyzetű kormánypárt uralmi megoldásait,...a kétharmados többség uralmának többszörös túlbiztosításába menekül...a piaci alkalmazkodás helyett az állami-politikai eszközökkel megvalósítható felemelkedés ígéretét kínálja...A magukat védtelennek érző állampolgárok inkább újra a paternalista állam jótéteményeihez fűzik reményeiket. Az elemi önszerveződésre is csekély mértékben képes, a piaci viszonyokban alulmaradó emberek jelentékeny része inkább visszahúzódik a szabálykerülés, a felsőbbséggel való alkudozás, a "mutyi" régóta rögzült, otthonosnak vélt világába. A Fidesz ... nem hisz a piaci automatizmusokban vagy az uralomgyakorlás indirektebb formáiban, ...az udvari értelmiségi szerep felé tereli a véleményformálókat....A jogi normák a változékony politikai akaratnak megfelelően akár egyetlen esztendőn belül is többször megváltozhatnak.
Végső konklúziójában aggodalmának ad hangot: Csakhogy nehéz elgondolni, hogy a Nyugat évszázados tapasztalatai, a polgárosodás civilizációs vívmányai ellenében tartósan előrejuthat az ország. Félő, hogy minden diadalmasnak tűnő előrehaladás egy történelmileg újra veszélyes zsákutcának bizonyuló rendszerben történik, a XX. században ismétlődő lemaradást hozott az országnak.
Stumpf írásának alcíme Egy szakkollégiumi generáció metamorfózisa. Stumpf ott bábáskodott a nagy Fidesz-generáció inkubátoránál, a Bibó-szakkollégiumban. Azt írja erről a korszakról: Elképesztő tudásvágy és cselekvési potenciál feszült ebben a generációban...A Fidesznek, mint a jogállamiság elvi alapjain álló fiatal értelmiségiek polgárjogi mozgalmának...a jogállam a rendszerváltoztatás egyik legismertebb és legdivatosabb eszméje volt.
Ezzel éles ellentétben állnak a mai Fidesz megnyilvánulásai: A politikát elsősorban harci terepnek tekintik...Az értelmiségi fanyalgások ellenére bátran használnak negatív kampányelemeket...Kiterjesztették a politikai zsákmányszerzés tradicionális határait: a fontosabb közjogi pozíciókba saját jelöltjeiket juttatták be...A korábban oly fontosnak tartott jogállami értékek alárendelődtek a vegytiszta hatalmi érdekeknek és rendszerépítő politikai célkitűzéseknek...A Fidesz új generációjának már semmit sem jelentett a szakkollégiumi időszak közösségi érték- és élményvilága.
Keserűen vonja le a következtetést: A polgári erények helyét egyre inkább féktelen karriervágy és a gazdagodás hajszolása veszi át...a racionális érvelést pedig háttérbe szorítja az olykor demagógiába hajló populizmus...Ha a mostani elitváltás a polgári értékrend szempontjából ugyanolyan deficites módon zajlik le, mint huszonöt évvel ezelőtt, akkor nem lesz hosszú életű...Ha a tudás és hozzáértés helyett pusztán a lojalitás válik a karrier feltételévé, akkor nem lesz emelkedő nemzet Magyarországból.
A két hiteles politikus kritikája azért is megfontolandó, mert ők Orbánban és a Fideszben nem Ali Babát és a negyven rablót látják, sem pedig a gonosz megtestesüléseit. Az orbáni gondolkodás nagyon is racionális, okai érthetőek, de félő, hogy kompországunk Kelet és Nyugat közötti ingását nem tudja megtörni, így Magyarország egy töretlenül emelkedő szakasz helyett mindig a meg-megtorpanás útját választja mind gazdasági, mind társadalmi, mind pedig közjogi értelemben. A két írást az egykor nagyra hivatott generációért érzett aggódás hatja át, érdemes elgondolkodni rajtuk.

Kokárda és egyéb nemzeti jelképek

Réges-régen, valamikor 20 évvel ezelőtt Bori egyik ovistársának szüleinél vendégeskedtünk, akik mélyen jobboldali meggyőződésűek voltak, Otthonukban egy emléksarkot alakítottak ki Antall Józsefnek fényképpel, nemzetiszín szalaggal, csonkig égett gyertyával. Épp a nemzeti ünnepre készültünk, be volt kapcsolva a tévé, és az MSZP egyik politikusa, talán Kovács László nyilatkozott kokárdával a mellén. A családfő felmordult: Még van pofája kitűzni a kokárdát. Persze ha nem viselt volna kokárdát, akkor biztosan az lett volna a baj.
Még korábbi emlék: 1992-ben (Bori még pocaklakó volt) Sopronban üdültünk március 15-én. Megnéztük a városban a koszorúzást, és meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen békés egyetértésben ünnepel együtt kormánypárt és ellenzék. Gyakran jut eszembe ez az emlék mostanában. Legalább egy évtizede nem láttam együtt ünnepelni a politikai pártokat, még nemzetközi sporteseményen sem.
Lassan két évtizedes vita: kit illetnek meg nemzeti jelképeink? A 2002-es választások egyik legszerencsétlenebb propagandafogása az volt, hogy a Fidesz felhívott minden nemzeti érzelmű embert arra, hogy március 15-e után ne vegye le kokárdáját, hanem viselje tovább a választásokig. A politikaelemzők ma már egyetértenek azzal, hogy a kokárda, mint nemzeti jelkép kisajátítási kísérlete az egyik fő oka volt a Fidesz választási vereségének.
Furcsa módon a kokárdavita öt évvel ezelőtt is fellángolt: a baloldal elkezdett "fordított" kokárdát viselni: kívül volt a zöld, belül a piros. Azt mondták, ez az autentikus, a kokárdát belülről kifelé kell nézni, ezért belül van a piros. Szerencsére a magyar nép megint elég józan volt ahhoz, hogy ellenálljon egy újabb megosztási kísérletnek.
Újabb nemzeti jelképek is felbukkannak, ilyen a székely zászló is. Szó sincs semmiféle ősi zászlóról, persze a rajta szereplő szimbólumok ősiek, a zászló maga még tíz éves sincs. A székely zászló és a székely himnusz együtt a magyar nemzet határon túli magyarság (és nem csak az erdélyi magyarság) iránt érzett felelősségét hivatott szimbolizálni. Mint ilyen, megvan a székely zászló szerepe, véleményem szerint jogosan leng a Parlamenten. Azt a polémiát viszont nem értem: EU-zászló vagy székely zászló. Miért ne lenghetne mindkettő a Parlament homlokzatán. Hely volna rá.
És ha már EU-zászló: a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) is alkotott egy szimbólumot: az '56-os lyukas zászló lyukát az európai csillagokkal töltötték be. Szerintem jó szimbólum: a magyar forradalmi hagyományok és az európai gondolat igenis összeegyeztethetők. Merjünk egyszerre magyarok és európaiak lenni!

Hét évtized után visszaállt a nagybirtokrendszer

1945 március 15-én - 71 éve - a Debrecenben székelő ideiglenes nemzeti kormány kihirdette az 1945. évi VI. törvénycikket a nagybirtokrendszer megszüntetéséről, a parasztság földhöz juttatásáról. A rendelet indoklásában ezt olvashatjuk:

1. § A rendelet célja, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés Szózatában és az Ideiglenes Nemzeti Kormány Nyilatkozatában lefektetett elvek és a megadott felhatalmazás alapján, a nagybirtokrendszer megszüntetésével valóra váltsa a magyar földmíves nép évszázados álmát és birtokába adja ősi jussát, a földet.
A feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosítja az ország demokratikus átalakulását és jövő fejlődését, a földesúri birtokok parasztkézre adása megnyitja a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi felemelkedés útját, az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt.
A földreform végrehajtása életbevágó nemzeti érdek és gazdasági szükségesség. A nagybirtokrendszer megszüntetése után Magyarország mezőgazdasága erős, egészséges és termelőképes kisbirtokokon fog nyugodni, melyek a birtokosok telekkönyvileg bejegyzett magántulajdonát képezik.

A törvény teljes szövegét a fenti linken elolvashatjátok. Lényege, hogy részint elkobzással (nyilasok, háborús bűnösök, hazaárulók földbirtokainak elvétele), részint megváltással (50 hektárnál nagyobb földbirtokok esetén) képzett állami földalapból osztottak földet az igénylőknek. A törvény rendelkezéseiből kiderül, hogy a földigénylők kötelesek voltak az igényelt földet megvásárolni, de ezt 10 éves részletfizetéssel tehették meg, a nincstelenekre pedig három éves fizetési moratórium volt érvényben. A birtokmegváltást az így képződő pénzalapból tervezte - szintén részletfizetéssel - fizetni az állam. A pár év múlva bekövetkező kommunista hatalomátvétel aztán valószínűleg eltörölte mind a fizetési, mind a megváltási kötelezettséget.
1945 előtt ugyanúgy három paraszti réteg létezett, mint ma:

• Földművesek: béresek, napszámosok, minimális földtulajdonnal rendelkező szegényparasztok;
• Gazdák: 10-20 hektáron gazdálkodó családi gazdaságok, pár év múlva őket bélyegezték meg "kulák"-ként;
• Földbirtokosok: Több száz hektáros földtulajdonosok, jellemzően az arisztokrácia tagjai, akik maguk nem gazdálkodnak, a gazdálkodást gazdatiszt, intéző felügyeli.

Ez utóbbi birtokos réteg földjeinek felosztására irányult a törvény a "legyen azé a föld, aki megműveli" elv figyelembe vételével. Ebben a földosztásban vett részt apám 24 évesen (!), mint miniszteri biztos. Így írt erről Huszonöt hónap című önéletrajzi könyvében:

Debrecenben március 15-e megünneplésére készültünk. A Nagytemplom előtt, Kossuth szobra mellett volt a nagygyűlés. Sokan voltunk. Nagy üdvrivalgás fogadta a bejelentést, hogy a német fasisztákat mindenütt verik, a háború hamarosan befejeződik és bejelentették a földreform megkezdését is. Közülünk Sipos Gyula is ott volt a szereplők között, költeményt szavalt. Mi többiek, a hallgatóság között már azt vitattuk, ki, milyen munkát kapott a földreform végrehajtásában. Nekem viszonylag könnyű szerep jutott. Előző nap már közölték velem, hogy Szabolcs megyébe osztottak be miniszteri biztosnak. Itt van a szomszédban, a rend már helyreállt, ha bármi bajom van, a Debrecenben lévő irányító központokkal azt hamar rendezhetem...
...A sommás értékelés szerint - a harcok elülte után a Dunántúlon megkezdett földosztást is számításba véve - 28 Györffy-kollégista vett részt - túlnyomóan miniszteri biztosként - a földreform végrehajtásában.

A kommunista hatalomátvétel után egyrészt megindult a kuláküldözés, padláskisöprés, másrészt a szovjet típusú kolhozrendszer bevezetése. Ennek már semmi köze nem volt az 1945-ös földosztáshoz, bár hét évtized távlatából ez gyakran összemosódik. Tíz éve, a földosztás hatvanadik évfordulóján az RTL Klub XXI. század - Velünk élő történelem című műsorában interjút készített apámmal, mint az akkor még életben lévő kevés földosztó egyikével. Büszkén nyilatkozott, nem sejtette, hogy a műsorban kolhozosító, kuláküldöző komcsiként mutatják majd be.
'56 után, a '60-as évek elején a téesz-szervezés szelídebb formája indult meg, és a '70-es évekre kialakult az a szerencsés birtokszerkezet, mely a nagyüzemi termelést a háztáji termeléssel ötvözve Magyarországot méltán emelte a "legvidámabb barakk" rangra. Szemben az összes többi szocialista országgal Magyarországon ismeretlen fogalom volt az élelmiszerellátás akadozása. Sohasem felejtem el erdélyi ismerősünket, aki először látott meg magyar zöldséges standot, és könnybe lábadt a szeme.
A rendszerváltás aztán ismét gyökeres fordulatot hozott. Addigra már a termelőszövetkezetek kezelésében lévő földterületek több mint fele közös szövetkezeti tulajdonban volt, és csak a másik fele szerepelt telekkönyvileg a téesztagok nevén. Ennek oka az örökös nélküli elhalálozás vagy a faluról való elvándorlás volt. Ezt az állapotot forgatta fel a reprivatizáció, a földterületek nevesítése és kiadása, a földbirtokok elaprózódása és a téeszek hanyatlása. A keleti piacok jelentősen visszaestek, akárcsak a belső kereslet, így a mezőgazdasági termelés 30 %-kal visszaesett.
A szövetkezetek jelentős része egyéb gazdasági formává, leginkább részvénytársasággá alakult. Gazdasági társaságok földtulajdonnal nem rendelkezhetnek, ezért bérelt földet művelnek, ami vitathatatlan gazdasági hátrányt jelent a földtulajdonosokkal szemben, hiszen a termék árára a bérleti díj is rárakódik.
A jelenlegi kormányzat először az állami földbérletek újrapályáztatásával, később ezek eladásával teljesen új birtokszerkezetet hozott létre. Kétségtelen tény, hogy kis földterületen már lehetetlen rentábilisan gazdálkodni, és a gazdasági társaságok törvényből fakadó versenyhátránya miatt nagy egyéni, a jelenlegi frazeológia szerint családi birtokok létrahozására volna szükség. Mégis túl sok olyan nagybirtokos jutott részint bérlés, részint vásárlás útján állami földterületekhez, akinek semmi közvetlen kapcsolata nincs a gazdálkodással, annál több a politikával. Leginkább ők a jelenlegi hatalom leghűségesebb vazallusai.
Így nyugodtan elmondhatjuk, hogy 70 év után ismét visszaállt a feudális nagybirtokrendszer Magyarországon.

Mese a didergő Viktor kerálról

Eccer vót, hol nem vót, vót Bergengóciának egy kerála, ki folyvást csak hadakozott. Belső s külső ellensége akadt bőven, ha pediglen éppen nem akadt, hát csinált magának, hisz ezér vót ő a kerál. S mivel minden csatábúl győzedelmesen tért meg, úgy hítták, hogy Viktor kerál.
No, hogy egyik szavam másikba ne öltsem, hiába vót ennek a kerálnak rókaprémes aranypitykés mentéje, hermelin palástja, folyton folyvást csak didergett, hogy majd megvette az isten hidege. Hivatott magához doktorokat, tudós embereket, kenőasszonyokat, kuruzslókat és csontrakókat, de biz egy se bírt segítni rajt. Végül magához kérette Mikola doktort, a Nemzet Orvosát, mondaná meg néki, mi a baja, s van-é reá gyógyír.
- Felséges kerálom, életem-halálom kezedbe ajánlom, téged csak egy bódog ember kabátja gyógyíthat meg, mit ha magadra öltesz, üstöllést megszűnik didergésed.
Hej, igen megörvendett Viktor kerál, hisz mindenki tudhatta, hogy Bergengócia a bódogság fődje, dölyfös Ejrópa is Bergengóciát másolja. Nosza, rögvest hívatta udvari kanászát, Mészáros Lőrincet.
- Adjon isten, felséges kerálom! - köszönté őt illedelmesen a kanászlegény.
- Adjon isten néked es, Lőrinc fijam! Reád bíztam keráli kondámat, héttornyos stadiont építtettem néked, de még melléje egy fájintos kisvasutat es. Válaszolj nékem igaz lelkedre, bódog vagy-é?
- Már hogy vónék bódog, felséges kerálom, mikor a kisvasút nem ér el az Óperenciás tengerig.
Mit vót mit tenni, elbocsátotta a kerál a kanászlegényt, és magához kérette titkos tanácsnokát, Habony Árpádot.
- Édes fijam, Árpád! Megfogadom minden titkos tanácsodat, cserébe a messzi Ibiza szigetére küldlek nyaralni, bódog vagy-é?
- Dehogy vagyok bódog, felséges kerálom, hisz valahányszor felőlem kérdeznek, megtagadsz engemet.
Harmadszor hű kamarását, Matolcsy Györgyöt hívatta a kerál.
- Hű kamarásom, mostantúl keráli rendelettel titokban költheted a keráli kamara aranyait, amire csak akarod. Bódog vagy-é?
- Hej, nem lehetek bódog mindaddig, felséges kerálom, míg száz palotám mellé a te fényes ezertornyú palotád is az enyém nem lesz.
Szörnyű haragra gerjedt a kerál, ezért elküldetett udvari bolondjáért, Rogán Antalért.
- Jó bolondom, Tóni, be sokat mulattam vidám tréfáidon, cserébe megtettelek kancellárnak. Bódog vagy-é?
- Hogy is lehetnék bódog, felség, ha Pasa parki palotám egy kurta arasz - nem sok - annyival sem nőtt a múlt hónapban.
Igen nekibucsálódott Viktor kerál, hogy nem lelt bódog emberre a keráli udvarban. Felnyergeltette fakó lovát, s útra kelt, hogy addig vissza ne térjen, míg bódog alattvalót nem tanál Bergengóciában. Széles búzamezők mellett vitt el az útja, hol a hajdanvolt fődbérlők immár cselédként dógoztak a grófok fődjin. Rokkantnyugdíjasok tengették nyomorúságos életüket a keráli járadékbul. Orvosok, tanárok - már amellik Bergengóciában maradott - élt naprúl napra a csekélyke udvari díjazásbúl. Állásukat vesztett munkások kaparták az utat keráli közmunkában.
S körötte csend, amerre ment és néma tartomány.
Már három nap s három éjjel léptetett fakó lován Viktor kerál széles Bergengóciában, amikor vidám énekszó ütötte meg a fülit. Megörvendett, közelébb rúgtatott, és egy világszép fiatalasszonyt látott gereblyézni az árokparton. Tüstént felismerte, hogy ez a takaros fehérnép nem más, mint Sándor Mária, kit boszorkányságért majdnem megégettetett, de a büntetést kegyelembül közmunkára változtatta.

- Adjon isten, Mária! - köszönté a kerál.
- Fogadj isten, kegyes kerálom! - felelt illendően az asszony.
- Tégedet állásodbúl elcsapattunk, boszorkányságért közmunkára ítéltünk, s te mégis vígan dalolsz?
- Hogy ne vónék víg, felség, mikor keráli ispotályidban egyre többen gondolják, hogy nem mehet így tovább. Ápoló asszonyok és gyógyító orvosok követelik, hogy tegyed jobbá Bergengócia egészségügyét, hozd vissza a messzi Burkusországban dolgozó doktoraidat. Boldog vagyok, hogy példámmal hitet s erőt adhatok nékik.
- No Mária, akkó add gyorsan ide kabátodat, vegyem fel és gyógyuljak meg hamar!
- Odadnám szíves-örömest, felség, de nincs énnékem kabátom. Még akkó zálogba adtam, mikó elcsapattál az ispotálytúl.
Így esett, hogy Viktor kerálnak nem jutott bódog ember kabátja, így didergése megmaradott, foga vacogását hallani szerte Ejrópában.
Holnap legyen a ti vendégetek!

Pistike és az alapítványi pénz 2

Pistike elég régóta elnöke a 4. b. diákbizottságának, így jól megtanulta, hogy amit nem tud megakadályozni, azt a saját javára kell fordítania.
Másfél éve megírtam azt a történetet, amikor Norbi kezelte a labdarúgás céljára a Norvég becenévre hallgató testnevelőtanár közvetlenül erre a célra az osztálynak juttatott pénzalapját. Akkor Pistike arra hivatkozott, hogy minden pénz, amit az osztálynak juttatnak akár közvetlenül, akár közvetve, akár célzottan, akár általános felhasználásra, az mind közpénz. Vizsgálódtak is Norbi körül rendesen, de végül is semmiféle szabálytalanságot nem találtak.
Ráadásul Norvég is befenyegette a 4. b-t, hogy ha nem fejezik be Norbi vegzálását, beszüntetik a labdarúgás támogatását.
Történt aztán, hogy Norbiék egyre többet kezdtek kutakodni az osztálypénz felhasználásáról. Szerintük ugyanis Pistikéék túl sokat költöttek a cselgáncsra, de nem akarták megmondani, hogy pontosan mennyit, ezért gyakran kellett a tanító nénihez fordulni, hogy kötelezze Pistikét, számoljon el a pénzekkel. Ekkor Pistikének eszébe jutott az alapítványos história. Ha nem szólhatnak bele, hogy Norbiék mire költik Norvég pénzét, akkor Norbi se ellenőrizhesse az osztálypénz elköltését. Hozzunk létre alapítványokat!
Létre is hozták a Cselgáncsot Támogató Alapítványt, rövidítve CSEL-t, és Pistikéék ide forgatták az osztálypénz egy részét. Norbiék azon követelését, hogy pontosan szeretnék látni a pénz felhasználását, azzal hárították el, hogy egy magánalapítvány csak a kuratóriumának tartozik elszámolási kötelezettséggel. Ezt Csanád, Pistike egyik megmondó embere világosan el is magyarázta:



Azóta Norbiék csak így hívják Pistikéék CSEL Alapítványát: CSAL Alapítvány.

Az én szép, okos és ügyes lányaim

Rendszeresen hírt adok lányaim sikereiről ezen a blogon.
Kezdjük Petrával. Úgy tűnik, kezd megbarátkozni a Szilágyi Erzsébet Gimnáziummal (tavaly kezdett itt tanulni), mert félévkor kitűnő lett. Talán a matematikából elért jeles közös munkánknak tekinthető, a németben pedig Kati segítette, de azért ez az eredmény egyedül Petra érdeme. A tanulás mellett az iskolában kosárlabdázik és ügyesen zongorázik. A hét végén iskolai sítáborba megy, megérdemel egy hét pihenést.
Orsi óriási sikerrel zárta első egyetemi félévét. Elmondása szerint ez első hét tiszta rémálom volt, mert szinte alig értett valamit. Ehhez képest a hét tárgyból elért eredménye a következő:

• Szálloda üzemgazdaság: 100% (magyar jeles) - egy beadandó dolgozattal váltotta ki a vizsgát, a dolgozat elkészítésében a jeruzsálemi Mamilla szálloda igazgatója segítette, itt pincérkedett Orsi fél évig;
• Kémia: 100% (magyar jeles);
• Pénzügy és számvitel: 99% (magyar jeles) - óriási meglepetés, ettől a tárgytól Orsi úgy félt, mint a tűztől;
• Matematika: 89% (magyar jó) - ez is egy kicsit a közös munkánk eredménye, de talán némi köze van hozzá egykori matematikatanáromnak is;
• Viselkedéspszichológia: 87 % (magyar jó);
• Turizmus: 85% (magyar jó);
• Közgazdaságtan: 74% (magyar közepes) - csak látszólag gyengébb jegy, az évfolyam átlaga 66% lett, ez a tárgy volt Orsi nagy mumusa.

89,41%-os súlyozott átlagával (a több kreditet érő tárgyak nagyobb súllyal esnek a számításba) Orsi az évfolyam egyik legjobbja lett! Két év héber tanulás után! Abban reménykedünk, hogy a következő tanévre sikerül tanulmányi ösztöndíjat kapnia, persze ha hasonlóan jól teljesít a második félévben.
Bori utolsó féléve a CEU-n már gyakorlatilag csak a szakdolgozatírásról szól, amin gőzerővel dolgozik. Azt magától értetődő természetességgel mondja, hogy évfolyamelső, ezért továbbra is jelentős ösztöndíjat kap. Hetente egyszer-kétszer recepciós egy fitness-szalonban és különféle alapítványoknál önkénteskedik, pl. a Haver Alapítványnál vezet foglalkozásokat középiskolásoknak.
Sikerrel jelentkezett a varsói központú Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata szervezet  kutatási programjába, ahol olyan kelet-európai emberek között végeznek kutatást, akik a 20. századi határmódosítások miatt életük során különböző országokban éltek. Április elején utazik ki Varsóba, majd onnan Erdélybe. Ezen kívül végzés után szívesen töltene egy évet külföldön ösztöndíjjal, első számú jelölt nála is Izrael, a haifai egyetem.
Tiszteljük Bori elhivatottságát és drukkolunk neki, hogy igazi társadalmár váljon belőle.
Hát most röviden ennyit az én szép, okos és ügyes lányaimról.