Bori hosszú amszterdami tanulmányi útjáról eszembe jutott eddigi leghosszabb külföldi tartózkodásom, a 35 évvel ezelőtti moszkvai építőtáborom. (Újszülötteknek: az építőtábor a Kommunista Ifjúsági Szövetség - KISZ - által szervezett önkéntes munka, amiben azonban szívesen vettek részt a KISZ-tagok, mert jó buli volt, voltak csajok, a külföldi építőtábor pedig inkább volt turistaút, mint dolgozás).
Szóval 5 hetet töltöttem a Szovjetunióban (újszülötteknek: az egykori orosz birodalom által uralt államok szövetsége, a volt tagállamok ma már többnyire független köztársaságok), zömében Moszkvában, de pár napot eltöltöttünk Leningrádban is (újszülötteknek: akkoriban így hívták Szentpétervárt).
Leghosszabb külföldi tartózkodásaim sorában holtversenyben áll a második és harmadik helyen az 1978-as nyugat-európai utazásom és az 1990-es izraeli nászutunk 4-4 héttel.
Visszatérve Moszkvához: 1977-ben a város már nagyon készült az 1980-as olimpiára. Akkor még nem tudták, hogy két év múlva lerohanják Afganisztánt, és a nyugati világ számos állama, összesen 65 ország fogja bojkottálni a rendezvényt. Soha korábban nem voltam ekkora metropolisban. Egyszerre keltette egy igazi birodalmi főváros benyomását, hatalmas, grandiózus épületekkel, sugárutakkal, terekkel, ugyanakkor tetten érhető volt a szocialista városokra jellemző ütöttkopottság, szegénység.
A Szokol metrómegállónál nem messze a Lenyingrádszkíj proszpekttől (ma is így hívják) egy főiskolai kollégiumban voltunk elszállásolva. Hamarosan rá kellett jönnünk, hogy ebben az épületben sem a tisztálkodásunk, sem pedig a - khm - napi nagydolgunk nem oldható meg. Viszont moszkvai tartózkodásunk alatt a munka mellett (ami egy épülő park rendezése volt) rengeteg programban volt részünk. Bejártuk a várost zömében a budapestihez egyáltalán nem mérhető sűrűségű metróhálózattal. Életemben először voltam a mai 3D-s mozikkal teljesen azonos elven, kétféle polarizációval működő moziban, az ún. Sztereokinóban. Voltam egy labdarúgó mérkőzésen a Dinamó-stadionban. A moszkvai Dinamóban játszik Dzsudzsák Balázs is. De voltunk cirkuszban, a Tretyakov képtárban is, sőt, megnéztük Lenin bebalzsamozott testét a Mauzóleumban. Voltunk vidámparkban, ahol a fő attrakció az volt, hogy a hullámvasút szép lassan csigavonalban felment 100 m magasra, ahonnan be lehetett látni egész Moszkvát, majd lényegében szabadesésben alázuhant, közben egy-két hurkot is csinált. Állatkertben is voltunk, valamint a szovjet népgazdaság és tudomány eredményeit bemutató VDNH kiállításon.
Leningrádban voltunk az egykori cárok téli (Ermitázs) és nyári (Petrodvorec) palotájában, az Izsák székesegyházban, sétáltunk a Nyevszkíj-en. Megnéztük a Néván horgonyzó híres Auróra cirkálót. Egy-egy napos kiránduláson voltunk Zagorszkban és Szuzdálban, ahol régi pravoszláv kolostorok vannak.
A munkánkért még fizetést is kaptunk, így elég sok mindent tudtam vásárolni: egy 30 l-es mini hűtőszekrényt, egy csővázas hátizsákot, egy kemping-főzőt, sok hanglemezt, féléves unokaöcsémnek sok-sok játékot a Gyetszkíj Mír áruházból. Utolsó kopejkáimat a hazafelé úton a hálókocsiban költöttem el: teát vásároltam a kalauztól.
És persze emellett sokat buliztunk, söröztünk. Ittuk a kvászt (kenyérből erjesztett ital), ettük a pirogot (hússal töltött kelttészta) és a füstölt halat. Életemben utoljára beszéltem ennyit oroszul. Ha ennyi minden belefért 5 hétbe, mi minden fog beleférni Bori 5 hónapjába Amszterdamban?
Parlament
2012. augusztus 22., szerda
2012. augusztus 21., kedd
Borika elrepült
A fogadó egyetem mindent megszervez a szállástól a mobiltelefonig, a számlanyitástól az egészségbiztosításig, mégis gombóc volt a torkunkban, amikor elnyelte Lisztferihegy gyomra.
Már az első nap sok mindent sikerült intéznie a kollégiumi szerződés megkötésétől a bankszámla-nyitásig. Holnap beiratkozik az egyetemre, biciklit vesz. Az első hét az ilyen mindenféle adminisztrációs ügyek elintézésére van. Gondolom, közben megismeri a környéket, kiismeri, hol tud vásárolni, hol van lehetőség szabadidős programokra, hogyan tud közlekedni.
Van egy helybéli mentora, úgyhogy nem hiszem, hogy nagyon elveszne. Internetje egyelőre még nincs, mert wifire számított, de csak kábeles van, úgyhogy még kell valahonnan szereznie egy kábelt. Addig marad a kőkorszaki telefon. Ja, kapott egy helyi SIM-kártyát is, lehet, hogy kéne hozzá egy olcsó telefon, hogy ne kelljen csereberélnie a kártyát.
Mindenesetre Bori amszterdami megérkezése csak akkor válik hivatalossá, ha megjelenik róla az első Facebook-bejegyzés, és blogbejegyzés. Stay tuned!
2012. augusztus 17., péntek
Életrevaló érinthetetlenek
Philippe Pozzo di Borgo Életrevalók című könyvét olvastam, majd megnéztem a könyv által ihletett azonos című francia filmet, melyet múlt karácsonykor mutattak be és hatalmas siker lett.
A film eredeti címe Intouchables, ami franciául Érinthetetleneket jelent. A nyaktól lefelé béna gazdag gyáros és a külvárosi bevándorló színesbőrű ápoló barátsággá mélyülő viszonyáról szóló film szereplői a maguk módján ugyanúgy a társadalom kitaszítottjai, mint az indiai érinthetetlen kaszt tagjai. Ráadásul a cím utal az egyik főszereplő testi érzéketlenségére és mindkét szereplő lelke köré épített kéregre, mely megközelíthetetlenné teszi őket és a cselekmény során fokozatosan megtörik. Angol nyelvterületen a film The Intouchables címen megy, ami azért érdekes, mert az érinthetetlen angolul untouchable, viszont az in touch jelentése: kapcsolatban, vagyis az angol címet úgy is fordíthatnánk: Kapcsolatképesek. Ezért furcsa a magyar cím. Az Életrevalók nem igazán adja vissza a két szereplő viszonyát.
A film tényleg megindító volt jó rendezéssel, hiteles színészi játékkal és érzelmes filmzenével. Szerencsére a könyvhöz csak laza kapcsolat fűzi. A kötet valójában a szerző két kisregényéből, a Második nekifutásból és az Ördögi őrizőmből áll. Valószínűleg marketingfogás, hogy a film címét kapta meg a könyv, a borítóra pedig a film egy jelenete került.
A Második nekifutás viszonylag keveset foglalkozik az afrikai ápolóval, többet a szerző balesete előtti életével, családjával, feleségéhez fűződő kapcsolatával és annak tragikus halálával. Az Ördögi őrizőm írja le a szerzőnek a fekete ápolóval kapcsolatos viszonyát. A regénybéli viszony kevésbé bensőséges, mint a filmbéli: a könyvben az afrikai ápoló tovább folytatja kisstílű bűnöző életmódját, erőszakos viselkedését, közlekedési kihágásait és élvezi gazdag és befolyásos gazdája védelmét. A mind a négy végtagjára béna ápolt pedig élvezi, hogy zajlik körülötte az élet és korábbi barátai, rokonai megbotránkoznak. Természetes a könyv és a film között sok közös szál van: eszeveszett autós száguldások, paplanernyős repülés bénán, plátói szerelmeslevelek írogatása. De az ápoló és ápolt közötti egyre melegebb barátság, elmélyülő egymás iránti megértés, figyelem és elfogadás nem jön át a könyvlapokon. Persze nem várható el valakitől, hogy sikeres üzletember múlttal és egy sportbaleset következményeként beállt súlyos fogyatékos jelennel egyúttal kiváló író is legyen.
Az olvasó zavarban van, ha egy súlyosan fogyatékos könyvét olvassa, mert a szerző már tudja értékelni mindazt, amit mi természetesnek veszünk: az egészséges, kiszolgáltatottságmentes életet. Az épek lelkiismeret-furdalását érezhetjük át. Pár évtizede volt egy sikeres magyar könyv: Zemlényi Zoltán Hoppárézimi című regénye. A szerzőt kamaszként érte autóbaleset és kényszerült kerekesszékbe.
Ilyen könyvek olvastán mindig megfogadjuk, hogy ezentúl gyakrabban megállunk, hogy a jövőért való aggódás és a múlton való rágódás között egy kicsit megpróbáljuk élvezni a jelent. Aztán forog a mókuskerék tovább.
Még egy: először néztem filmet a UPC videotárából, pedig nagylányaim lovagjai szívesen letöltötték volna nekem a netről. De mégiscsak sérült szerzői jog: a filmzene kottáját, Ludovico Einaudi Una mattina című albumát ingyen töltöttem le.
A film eredeti címe Intouchables, ami franciául Érinthetetleneket jelent. A nyaktól lefelé béna gazdag gyáros és a külvárosi bevándorló színesbőrű ápoló barátsággá mélyülő viszonyáról szóló film szereplői a maguk módján ugyanúgy a társadalom kitaszítottjai, mint az indiai érinthetetlen kaszt tagjai. Ráadásul a cím utal az egyik főszereplő testi érzéketlenségére és mindkét szereplő lelke köré épített kéregre, mely megközelíthetetlenné teszi őket és a cselekmény során fokozatosan megtörik. Angol nyelvterületen a film The Intouchables címen megy, ami azért érdekes, mert az érinthetetlen angolul untouchable, viszont az in touch jelentése: kapcsolatban, vagyis az angol címet úgy is fordíthatnánk: Kapcsolatképesek. Ezért furcsa a magyar cím. Az Életrevalók nem igazán adja vissza a két szereplő viszonyát.
A film tényleg megindító volt jó rendezéssel, hiteles színészi játékkal és érzelmes filmzenével. Szerencsére a könyvhöz csak laza kapcsolat fűzi. A kötet valójában a szerző két kisregényéből, a Második nekifutásból és az Ördögi őrizőmből áll. Valószínűleg marketingfogás, hogy a film címét kapta meg a könyv, a borítóra pedig a film egy jelenete került.
A Második nekifutás viszonylag keveset foglalkozik az afrikai ápolóval, többet a szerző balesete előtti életével, családjával, feleségéhez fűződő kapcsolatával és annak tragikus halálával. Az Ördögi őrizőm írja le a szerzőnek a fekete ápolóval kapcsolatos viszonyát. A regénybéli viszony kevésbé bensőséges, mint a filmbéli: a könyvben az afrikai ápoló tovább folytatja kisstílű bűnöző életmódját, erőszakos viselkedését, közlekedési kihágásait és élvezi gazdag és befolyásos gazdája védelmét. A mind a négy végtagjára béna ápolt pedig élvezi, hogy zajlik körülötte az élet és korábbi barátai, rokonai megbotránkoznak. Természetes a könyv és a film között sok közös szál van: eszeveszett autós száguldások, paplanernyős repülés bénán, plátói szerelmeslevelek írogatása. De az ápoló és ápolt közötti egyre melegebb barátság, elmélyülő egymás iránti megértés, figyelem és elfogadás nem jön át a könyvlapokon. Persze nem várható el valakitől, hogy sikeres üzletember múlttal és egy sportbaleset következményeként beállt súlyos fogyatékos jelennel egyúttal kiváló író is legyen.
Az olvasó zavarban van, ha egy súlyosan fogyatékos könyvét olvassa, mert a szerző már tudja értékelni mindazt, amit mi természetesnek veszünk: az egészséges, kiszolgáltatottságmentes életet. Az épek lelkiismeret-furdalását érezhetjük át. Pár évtizede volt egy sikeres magyar könyv: Zemlényi Zoltán Hoppárézimi című regénye. A szerzőt kamaszként érte autóbaleset és kényszerült kerekesszékbe.
Ilyen könyvek olvastán mindig megfogadjuk, hogy ezentúl gyakrabban megállunk, hogy a jövőért való aggódás és a múlton való rágódás között egy kicsit megpróbáljuk élvezni a jelent. Aztán forog a mókuskerék tovább.
Még egy: először néztem filmet a UPC videotárából, pedig nagylányaim lovagjai szívesen letöltötték volna nekem a netről. De mégiscsak sérült szerzői jog: a filmzene kottáját, Ludovico Einaudi Una mattina című albumát ingyen töltöttem le.
2012. augusztus 13., hétfő
Szubjektív benyomásaim a londoni olimpiáról
Már azzal különleges volt ez az olimpia, hogy London harmadszor rendezhette meg a nyári játékokat az újkori olimpiák történetében. Párizs, Los Angeles, Athén is rendezett már kettőt. Bár az olimpiákat városok rendezik több rendező ország van, amely ismételt, de másik városban. A legtöbb olimpia az USA-ban volt, a már említett két Los Angeles-in kívül St. Louis-ban és Atlantában. Németország Berlinben és Münchenben, Ausztrália Melbourne-ben és Sydney-ben rendezett játékokat. Bár London mellett korábban más brit város is kandidált (pl. legutoljára Manchester), mégis Londonnak sikerült a harmadik rendezés.
Négy évvel ezelőtt is nyaralni voltunk az olimpia első hetében, Rodoszon. Féltem, hogy sok magyar aranyról fogok lemaradni, de hazatérésünkkor döbbenten tapasztaltam, hogy még mindig arany nélkül vagyunk, csak az utolsó három napon érkeztek meg a győzelmek. 1976-ban a montreali olimpiát szintén Egerben láttam, mint most idén a londonit: két hetes egyetemi építőtáborban voltam a Heves megyei városban, és az éjszakába nyúló közvetítéseket hol a kollégium fekete-fehér tévéjén, hol az egri termálfürdő színes készülékén nézhettem. A montreali négy aranyból egy vívás, egy atlétikai dobószám (gerely) és egy lólengés-gyakorlat volt, akárcsak a londonin. És a montreali olimpián is örülhettem magyar világcsúcsnak (Németh Miklós gerelyhajítása), akárcsak most Gyurta Dani 200m mellen elért eredményének.
A magyar aranyérmek közül hármat láttam élőben: Szilágyi Áron kard döntőjét és a Krisztiánokat (akik egyébként egyazon napon, Krisztina napján érték el sikerüket): Berki Krisztián lólengését és Pars Krisztián kalapácsvetését. Nem tehetek róla, de dobó atlétáink szereplését mindig kis gyanakvással fogadom Annus Adrián és Fazekas Róbert 2004-es doppingügye óta. Ráadásul Fazekas és egy másik diszkoszvető, a 2004-ben épp Fazekas diszkvalifikálása miatt ezüstérmes Kővágó Zoltán kizárásáról pár héttel a londoni olimpia előtt döntöttek, természetesen megint doppingvétség miatt. Nagyon izgultunk, hogy Pars Krisztiánnak a verseny után ne legyenek "pisilési nehézségei".
Risztov Évi úszását viszont élőben hallgattam a rádióban, már visszatérve a szabadságról. Nekem a legnagyobb meglepetést Szilágyi Áron és Risztov Éva okozta. Risztov Éva, akárcsak Gyurta Dani nagy hullámvölgyön ment keresztül. Mindkét úszó kamaszként ért el sikereket: Évi a 2003-as világbajnokságon három ezüstérmet nyert, Dani a az athéni olimpián lett második. Felnőtté válva mindkét versenyző teljesítménye visszaesett, ami egy normális fiziológiai folyamat, amit Gyurta jobban, Risztov Éva kevésbé jól tudott kezelni. Gyurta Dani már a 2009-es VB-n visszatért a csúcsra, Évinek csak mostanra ért be a nagy visszatérés, de mindkettőnek nagyon örülünk.
A csapatsportokért sem kell szégyenkeznünk, mindhárom csapatunk pontszerző, ami a férfi kézisektől és a női pólósoktól (4.-4. helyezés) szép teljesítmény, de a férfi vízilabdásokról sem gondolta senki igazán, hogy negyedszerre is olimpiai bajnokok lesznek.
A londoni olimpiai megnyitó és a záróünnepség azt is bebizonyította, hogy London még mindig a világ kulturális és zenei fővárosainak egyike: a show-k egyszerre voltak látványosak, érzelmesek és a fanyar angol humorral fűszerezettek.
Ha kicsit belemélyedünk a statisztikába, Magyarország az eddigi olimpiák összesített éremtáblázatán a 8. és csak igazi nagy nemzetek előzik meg: USA, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország-Szovjetunió, Németország-NDK, Franciaország, Olaszország. Most ezeken az országokon kívül még egy feltörekvő kistigris, Dél-Korea is elénk került, de nem hiszem, hogy ezért szégyenkeznünk kellene. Magyarország eddig átlagosan olimpiánként 7 aranyat, 6 ezüstöt és 7 bronzot szerzett, ezt most aranyban túlteljesítettük, a többiben pedig alul. Ezen egyébként érdemes elgondolkodni: miért van az, hogy szignifikánsan több aranyunk van, mint ezüstünk. Lehet, hogy mégsem igaz a magyar átokról szóló legenda, hogy mi folyton a siker kapujában bukunk el?
Ezért érdemes egyébként nem magyar vonatkozású sportversenyeket nézni. Megérti az ember, hogy más nemzeteket is érnek csalódások, más országok esélyesei is meg tudnak torpanni a győzelem pillanatában, nem létezik magyar balsors. Hogy hetekkel az olimpia előtt miért indultak meg találgatások a neten, hogy mi lesz, ha arany nélkül térünk haza Londonból, nem tudom. Tény viszont, hogy beszéltem olyannal, aki azt mondta, nem szeretné, ha jól szerepelnénk, mert az erősítené a jelenlegi kormányt.
Nem beszéltem a magyar ezüst- és bronzérmekről, pedig nekem az olimpia egyik legfelemelőbb pillanata a férfi öttusa befutója volt (ahol Marosi Ádám bronzérmes lett): a három olimpikon spontán összeölelkezése a célban tökéletesen fejezi ki az olimpiai eszmét.
Négy évvel ezelőtt is nyaralni voltunk az olimpia első hetében, Rodoszon. Féltem, hogy sok magyar aranyról fogok lemaradni, de hazatérésünkkor döbbenten tapasztaltam, hogy még mindig arany nélkül vagyunk, csak az utolsó három napon érkeztek meg a győzelmek. 1976-ban a montreali olimpiát szintén Egerben láttam, mint most idén a londonit: két hetes egyetemi építőtáborban voltam a Heves megyei városban, és az éjszakába nyúló közvetítéseket hol a kollégium fekete-fehér tévéjén, hol az egri termálfürdő színes készülékén nézhettem. A montreali négy aranyból egy vívás, egy atlétikai dobószám (gerely) és egy lólengés-gyakorlat volt, akárcsak a londonin. És a montreali olimpián is örülhettem magyar világcsúcsnak (Németh Miklós gerelyhajítása), akárcsak most Gyurta Dani 200m mellen elért eredményének.
A magyar aranyérmek közül hármat láttam élőben: Szilágyi Áron kard döntőjét és a Krisztiánokat (akik egyébként egyazon napon, Krisztina napján érték el sikerüket): Berki Krisztián lólengését és Pars Krisztián kalapácsvetését. Nem tehetek róla, de dobó atlétáink szereplését mindig kis gyanakvással fogadom Annus Adrián és Fazekas Róbert 2004-es doppingügye óta. Ráadásul Fazekas és egy másik diszkoszvető, a 2004-ben épp Fazekas diszkvalifikálása miatt ezüstérmes Kővágó Zoltán kizárásáról pár héttel a londoni olimpia előtt döntöttek, természetesen megint doppingvétség miatt. Nagyon izgultunk, hogy Pars Krisztiánnak a verseny után ne legyenek "pisilési nehézségei".
Risztov Évi úszását viszont élőben hallgattam a rádióban, már visszatérve a szabadságról. Nekem a legnagyobb meglepetést Szilágyi Áron és Risztov Éva okozta. Risztov Éva, akárcsak Gyurta Dani nagy hullámvölgyön ment keresztül. Mindkét úszó kamaszként ért el sikereket: Évi a 2003-as világbajnokságon három ezüstérmet nyert, Dani a az athéni olimpián lett második. Felnőtté válva mindkét versenyző teljesítménye visszaesett, ami egy normális fiziológiai folyamat, amit Gyurta jobban, Risztov Éva kevésbé jól tudott kezelni. Gyurta Dani már a 2009-es VB-n visszatért a csúcsra, Évinek csak mostanra ért be a nagy visszatérés, de mindkettőnek nagyon örülünk.
A csapatsportokért sem kell szégyenkeznünk, mindhárom csapatunk pontszerző, ami a férfi kézisektől és a női pólósoktól (4.-4. helyezés) szép teljesítmény, de a férfi vízilabdásokról sem gondolta senki igazán, hogy negyedszerre is olimpiai bajnokok lesznek.
A londoni olimpiai megnyitó és a záróünnepség azt is bebizonyította, hogy London még mindig a világ kulturális és zenei fővárosainak egyike: a show-k egyszerre voltak látványosak, érzelmesek és a fanyar angol humorral fűszerezettek.
Ha kicsit belemélyedünk a statisztikába, Magyarország az eddigi olimpiák összesített éremtáblázatán a 8. és csak igazi nagy nemzetek előzik meg: USA, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország-Szovjetunió, Németország-NDK, Franciaország, Olaszország. Most ezeken az országokon kívül még egy feltörekvő kistigris, Dél-Korea is elénk került, de nem hiszem, hogy ezért szégyenkeznünk kellene. Magyarország eddig átlagosan olimpiánként 7 aranyat, 6 ezüstöt és 7 bronzot szerzett, ezt most aranyban túlteljesítettük, a többiben pedig alul. Ezen egyébként érdemes elgondolkodni: miért van az, hogy szignifikánsan több aranyunk van, mint ezüstünk. Lehet, hogy mégsem igaz a magyar átokról szóló legenda, hogy mi folyton a siker kapujában bukunk el?
Ezért érdemes egyébként nem magyar vonatkozású sportversenyeket nézni. Megérti az ember, hogy más nemzeteket is érnek csalódások, más országok esélyesei is meg tudnak torpanni a győzelem pillanatában, nem létezik magyar balsors. Hogy hetekkel az olimpia előtt miért indultak meg találgatások a neten, hogy mi lesz, ha arany nélkül térünk haza Londonból, nem tudom. Tény viszont, hogy beszéltem olyannal, aki azt mondta, nem szeretné, ha jól szerepelnénk, mert az erősítené a jelenlegi kormányt.
Nem beszéltem a magyar ezüst- és bronzérmekről, pedig nekem az olimpia egyik legfelemelőbb pillanata a férfi öttusa befutója volt (ahol Marosi Ádám bronzérmes lett): a három olimpikon spontán összeölelkezése a célban tökéletesen fejezi ki az olimpiai eszmét.
2012. augusztus 11., szombat
Gyémántlakodalom
Kedves Ünneplő Család!
Most, hogy Jóska-nagyapa és Magdol-nagyi 60. házassági
évfordulójára – gyémántlakodalmára – összegyűltünk, pár órára elszakadtunk a
televízió képernyőjétől, ahol két hete karikás, sőt, ötkarikás! szemekkel
nézzük a londoni olimpia eseményeit és a magyar sikereket. Ne felejtsük el,
hogy 60 évvel ezelőtt közvetlenül az ünnepeltek esküvője előtt ért véget a magyar
szempontból legsikeresebb helsinki olimpia. Atlétikában, birkózásban,
labdarúgásban, ökölvívásban, öttusában, sportlövészetben, tornában, úszásban,
vívásban és vízilabdában szereztünk összesen 16 aranyérmet.
Szokták mondani, hogy a sport maga az élet. Én ezt kicsit
kifordítanám: a házasság is olyan, mint az élsport! Kedves ünneplő család,
örömhírt közlök: mindannyian, akik házasságban élünk vagy házasság előtt
állunk, igazi atléták, bajnokok, olimpikonok vagyunk. Hadd köszöntsem hát az
ünnepelteket néhány sporthasonlattal:
A házasság és a család hasonlóan a sporthoz sok
lemondással jár, de cserébe sok örömöt ad, a gyereknevelés a legtisztább öröm
forrása.
A házasság igazi csapatjáték: az egyedüli
megoldások ugyanúgy nem vezetnek eredményre, mint vízilabdában vagy fociban,
mindenkinek ki kell venni a részét a feladatokból, és ha nem figyelsz a
másikra, elvesztél.
A házasság olyan, mint a maratoni futás: végig
bírni kell az iramot, nem elég csak az elején sprintelni.
A házasság olyan, mint a torna: ha elveszíted az
egyensúlyt, könnyen leeshetsz a magas lóról.
A házasság olyan, mint az ökölvívás: ha néha
padlóra kerülsz, igyekezz gyorsan talpra állni és folytatni a küzdelmet.
A házasság olyan, mint a vívás: a kapott tust be
kell mondani, az elkövetett hibát nem szabad a másikra kenni, de azonnal túl
kell lépni rajta.
A házasság olyan, mint a lövészet: mindig ki
kell várni a megfelelő pillanatot, a türelmetlenség rossz tanácsadó.
A házasság olyan, mint a birkózás: csak
szenvedéllyel és teljes erőbedobással szabad csinálni.
A házasság olyan, mint a cselgáncs: a megkezdett
akciót végig kell vinni, a félmegoldások nem vezetnek jóra.
De a házasság nem olyan, mint a kalapácsvetés:
itt bajt okoz, ha elvetjük a sulykot.
A házasság nem olyan, mint az olimpia: itt nem
négyévenként, hanem bizony nap mint nap megmérettetünk.
De a házasság mégis olyan, mint az olimpia:
gyermekeink, unokáink, rokonaink sikerei jelentik nekünk az aranyérmet.
A jó házastárs olyan, mint a jó szurkoló:
győzelemben és vereségben egyaránt hűséggel kitart csapata mellett.
2012. augusztus 7., kedd
50 évvel ezelőtti balatoni nyár
Apám 50 éves blogjában találtam bejegyzést a Pál család balatonboglári nyaralásáról is 1962 augusztus 1-étől 14-éig.
Majd' másfél évtizeden keresztül a SZÖVOSZ balatonboglári szakszervezeti üdülője jelentette nekünk a nyaralást eleinte évente, később már csak kétévente. Ha nem tévedek, '73-ban nyaraltam ott utoljára.
A 60-as évek szakszervezeti üdülőinek jellegzetes fílingje volt. Turnusokra osztott étkezések, melyre kolompszó hívta a beutaltakat. Ha egy család egynapos kirándulásra ment (pl. hajókirándulás Badacsonyba vagy a szemközti Révfülöpre), ebéd helyett hidegcsomagot kérhetett. Volt ping-pong, rex-asztal, lengőteke. A balatonboglári üdülőnek volt egy büféje is, mely nemcsak befelé, az üdülő vendégeknek, de kifelé, az utcára is árult. Itt minden ebéd után ihattam egy jaffát. Volt ismerkedési est, tábortűz gyermek-kimittuddal.
Volt az üdülőnek egy saját öble egy- és kétpárevezős, gyönyörűséges palánkolt úgynevezett "leveles" csónakokkal: a kicsit 3 Ft-ért, a nagyot 6-ért lehetett kibérelni egy órára.
Van egy jellegzetes hang, ami 50 éve fülemben van: minden reggel arra a hangra ébredtem, ahogyan a kertész a kavicsot gereblyézi a sétautakon.
Apám blogbejegyzéséből kiderül, hogy 1962-ben adták át a boglári hegytetőn a fa kilátót. Természetesen ide is elkirándultunk, elsétálva a híres-hírhedt boglári kápolnák mellett is. (A balatonboglári kápolnatárlatok az alternatív képzőművészeknek adtak otthont a '70-es években, a hivatalos kultúrpolitika kezdeti tűrése, majd későbbi tiltása mellett).
A balatonboglári kilátóhoz egy másik határozott emlékem is fűződik. A Szabó család című rádiós szappanoperában a szerkesztők 1962 nyarán úgy döntöttek, hogy kinyírják az egyik főszereplőt, Tibort, ráadásul drámai módon a Dunába fullasztották. Egy egész ország háborodott föl ezen. Emlékszem, mi a nővéremmel nem a szokásos papás-mamást játszottuk, hanem Tibor-Icu játékot. Balla Tibor halálát a boglári kilátó tövében, egy ott parkoló autó rádiójából hallgattuk nagy döbbenettel.
A fa kilátót alig egy évtized múlva a városligeti BNV egyik pavilonja, a híres Gömbpavilon váltotta fel, amikor a BNV kiköltözött mostani helyére, Kőbányára. A Xantus János Gömbkilátó azóta Balatonboglár meghatározó jelképe. Négy éve életveszélyessé nyilvánítva bezárták, egy hete azonban újra megnyílt, egy vállalkozó az egész hegyet hasznosítani kívánja: kalandpark, nyári bobpálya stb.
Végezetül álljon itt Cseh Tamás híres dala a régi Balatonról:
Majd' másfél évtizeden keresztül a SZÖVOSZ balatonboglári szakszervezeti üdülője jelentette nekünk a nyaralást eleinte évente, később már csak kétévente. Ha nem tévedek, '73-ban nyaraltam ott utoljára.
A 60-as évek szakszervezeti üdülőinek jellegzetes fílingje volt. Turnusokra osztott étkezések, melyre kolompszó hívta a beutaltakat. Ha egy család egynapos kirándulásra ment (pl. hajókirándulás Badacsonyba vagy a szemközti Révfülöpre), ebéd helyett hidegcsomagot kérhetett. Volt ping-pong, rex-asztal, lengőteke. A balatonboglári üdülőnek volt egy büféje is, mely nemcsak befelé, az üdülő vendégeknek, de kifelé, az utcára is árult. Itt minden ebéd után ihattam egy jaffát. Volt ismerkedési est, tábortűz gyermek-kimittuddal.
Volt az üdülőnek egy saját öble egy- és kétpárevezős, gyönyörűséges palánkolt úgynevezett "leveles" csónakokkal: a kicsit 3 Ft-ért, a nagyot 6-ért lehetett kibérelni egy órára.
Van egy jellegzetes hang, ami 50 éve fülemben van: minden reggel arra a hangra ébredtem, ahogyan a kertész a kavicsot gereblyézi a sétautakon.
Apám blogbejegyzéséből kiderül, hogy 1962-ben adták át a boglári hegytetőn a fa kilátót. Természetesen ide is elkirándultunk, elsétálva a híres-hírhedt boglári kápolnák mellett is. (A balatonboglári kápolnatárlatok az alternatív képzőművészeknek adtak otthont a '70-es években, a hivatalos kultúrpolitika kezdeti tűrése, majd későbbi tiltása mellett).
A balatonboglári kilátóhoz egy másik határozott emlékem is fűződik. A Szabó család című rádiós szappanoperában a szerkesztők 1962 nyarán úgy döntöttek, hogy kinyírják az egyik főszereplőt, Tibort, ráadásul drámai módon a Dunába fullasztották. Egy egész ország háborodott föl ezen. Emlékszem, mi a nővéremmel nem a szokásos papás-mamást játszottuk, hanem Tibor-Icu játékot. Balla Tibor halálát a boglári kilátó tövében, egy ott parkoló autó rádiójából hallgattuk nagy döbbenettel.
A fa kilátót alig egy évtized múlva a városligeti BNV egyik pavilonja, a híres Gömbpavilon váltotta fel, amikor a BNV kiköltözött mostani helyére, Kőbányára. A Xantus János Gömbkilátó azóta Balatonboglár meghatározó jelképe. Négy éve életveszélyessé nyilvánítva bezárták, egy hete azonban újra megnyílt, egy vállalkozó az egész hegyet hasznosítani kívánja: kalandpark, nyári bobpálya stb.
 |
| Gömbpavilon az egykori BNV-n |
 |
| A Gömbkilátó Bogláron |
2012. augusztus 6., hétfő
Eger
Először 1976-ban voltam huzamosabb ideig - 2 hétig - Egerben. Egyetemi építőtáborban voltam ott, pont a montreali olimpia ideje alatt. A termálfürdő nyitott medencéjének végében volt egy Munkácsy-Color színes televízió, itt is lehetett nézni az éjszakai közvetítéseket.
1998-ban a Nemzeti Bank üdülőjében töltöttünk egy hetet Egerben, nem messze a Szépasszony-völgytől.
Idén - utolsó pillanatban eldöntve - lefoglaltunk egy öt éjszakás szállást Demjénben, a híres Termál-völgyben.
Kőolajat kutattak ezen a környéken, vizet találtak helyette. A hévíz évtizedekig szabadon csorgott végig a domboldalon, az ásványi só gyönyörűséges sódombot hozott létre, ez lett a magyar Pammukale. 1984-ben jártam ott először, akkor pár bádogkád állt a vízfolyás alatt, az ember csak leparkolta a kocsiját, gatyára vetkőzött és már fürödhetett is. 1998-ban már egy helybéli vállalkozó kerítette körbe a területet, belépődíjat szedett, a bádogkádakat műanyag medencék váltották fel, volt lángossütő, fagyis. Az egész engem a Büdösvíz című 1966-ban készült magyar filmre emlékeztetett.
Idén, tehát megint pont 14 évvel később már gyönyörű szállodákat, gyógyfürdőket találhattunk itt. Valamennyi külföldi befektető, illetve most már van EU-s pénz is, így magyar vállalkozók is csatlakozhattak a termálvíz és az egri borvidék szerencsés találkozásának kiaknázásához. Szálláshelyünkkel szemben is volt egy termálfürdő, csak át kellett sétálni.
Itt is néztük az olimpiai közvetítéseket, itt is láthattam magyar világcsúcsot (Gyurta Dani), akárcsak 36 éve (Németh Miklós, gerelyhajítás).
Akkor most nézzük nyaralásunk kronológiáját:
Első nap:
Csomagjainkat lerakjuk a szállásunkon, aztán irány Eger, ahol a várban éppen várjátékok vannak. Eszünk kemencés lángost, megnézzük a hastáncosokat és a vitézi bajvívókat, a kazamatákban egy lelkes vezető mesél nekünk Dobó Istvánról és a hős védőkről.
Utána még séta a városban, az ortodox templom meglátogatása.
Második nap:
A Termál-völgy felfedezése. Először az egerszalóki barlanglakásokat - ma skanzen - keressük fel, utána körbesétáljuk a sódombot, aztán egy nagyot fürdünk a fürdőben. Este még a demjéni kaptárkőhöz is felkirándulunk.
Harmadik nap:
Kirándulás: feldebrői altemplom, siroki vár, egerszóláti víztározó, este még fürdés a szemközti strandon.
Íme a siroki vár tetejéről készült panoráma-fotó:
Negyedik nap:
Kirándulás Noszvajra és Bogácsra. Útközben még felkeressük a Gárdonyi-házat Egerben. Noszvajban a De la Motte kastély lett volna a fő attrakció, melyet utazásunk előtti szombaton ünnepélyesen újra megnyitottak, de kiderült, hogy csak másnaptól lesz látogatható a nagyközönség számára. Bogácson viszont jót strandolunk és a kaptárkőhöz is felkapaszkodunk. Eger környékén a jól faragható riolit-tufa a jellegzetes kőzet, ezért is van annyi pince, barlanglakás és ezért vannak úgynevezett kaptárkövek, kiemelkedő lukacsos kövek is.
Este bográcsban paprikás krumplit főzünk.
Ötödik nap:
Irány Szilvásvárad. Bori barátja, Choz is átruccan Vadnáról. Bobozunk a nyári bobpályán, kisvasutazunk a Szalajka-völgyben, felcaplatunk az istállóskői ősember-barlanghoz, ebédre pisztrángot eszünk (Bori nem, mert ő sohasem eszik olyan dolgot, mely a tányérjából rá mered), kultúrprogramként sétálunk a faluban (lovas múzeum, kerek templom), de az Orbán-házba (néprajzi gyűjtemény) nem jutunk be, mert zárva találjuk. Hazafelé még megnézzük Bélapátfalva román-stílusú apátsági templomát és a horgásztavat.
Hatodik nap:
Elhagyjuk a szállást és Eger felé vesszük az irányt. Egerben megnézzük a líceum barokk könyvtárát és a csillagászati "Varázstornyot". Itt a camera obscura segítségével egy asztallapra kivetítik az egész várost, így virtuális városnézésben is részünk van. Benézünk a bazilikába is, majd irány az egri termálfürdő. Az egri fürdő - akárcsak a gyulai - a történelmi belvárosban, nem messze a vártól található. Estig pancsolás, utána még veszünk bort a Szépasszony-völgyben, majd irány hazafelé.
Nem lenne teljes a leírás a nélkül a 19 geoláda nélkül, melyeket nyaralásunk alatt kerestünk meg: 5 Egerben, 4 a Termál-völgyben, 2 Noszvajon, 1 Bogácson, 2 Szilvásváradon, 1 Bélapátfalván, 1 Feldebrőn, 2 Sirokon, 1 az egerszóláti víztározónál. Köszönet a család türelméért és együttműködéséért.
1998-ban a Nemzeti Bank üdülőjében töltöttünk egy hetet Egerben, nem messze a Szépasszony-völgytől.
Idén - utolsó pillanatban eldöntve - lefoglaltunk egy öt éjszakás szállást Demjénben, a híres Termál-völgyben.
Kőolajat kutattak ezen a környéken, vizet találtak helyette. A hévíz évtizedekig szabadon csorgott végig a domboldalon, az ásványi só gyönyörűséges sódombot hozott létre, ez lett a magyar Pammukale. 1984-ben jártam ott először, akkor pár bádogkád állt a vízfolyás alatt, az ember csak leparkolta a kocsiját, gatyára vetkőzött és már fürödhetett is. 1998-ban már egy helybéli vállalkozó kerítette körbe a területet, belépődíjat szedett, a bádogkádakat műanyag medencék váltották fel, volt lángossütő, fagyis. Az egész engem a Büdösvíz című 1966-ban készült magyar filmre emlékeztetett.
Idén, tehát megint pont 14 évvel később már gyönyörű szállodákat, gyógyfürdőket találhattunk itt. Valamennyi külföldi befektető, illetve most már van EU-s pénz is, így magyar vállalkozók is csatlakozhattak a termálvíz és az egri borvidék szerencsés találkozásának kiaknázásához. Szálláshelyünkkel szemben is volt egy termálfürdő, csak át kellett sétálni.
Itt is néztük az olimpiai közvetítéseket, itt is láthattam magyar világcsúcsot (Gyurta Dani), akárcsak 36 éve (Németh Miklós, gerelyhajítás).
Akkor most nézzük nyaralásunk kronológiáját:
Első nap:
Csomagjainkat lerakjuk a szállásunkon, aztán irány Eger, ahol a várban éppen várjátékok vannak. Eszünk kemencés lángost, megnézzük a hastáncosokat és a vitézi bajvívókat, a kazamatákban egy lelkes vezető mesél nekünk Dobó Istvánról és a hős védőkről.
 |
| Egri leánykák |
Utána még séta a városban, az ortodox templom meglátogatása.
Második nap:
A Termál-völgy felfedezése. Először az egerszalóki barlanglakásokat - ma skanzen - keressük fel, utána körbesétáljuk a sódombot, aztán egy nagyot fürdünk a fürdőben. Este még a demjéni kaptárkőhöz is felkirándulunk.
 |
| A sódombnál |
Harmadik nap:
Kirándulás: feldebrői altemplom, siroki vár, egerszóláti víztározó, este még fürdés a szemközti strandon.
Íme a siroki vár tetejéről készült panoráma-fotó:
Negyedik nap:
Kirándulás Noszvajra és Bogácsra. Útközben még felkeressük a Gárdonyi-házat Egerben. Noszvajban a De la Motte kastély lett volna a fő attrakció, melyet utazásunk előtti szombaton ünnepélyesen újra megnyitottak, de kiderült, hogy csak másnaptól lesz látogatható a nagyközönség számára. Bogácson viszont jót strandolunk és a kaptárkőhöz is felkapaszkodunk. Eger környékén a jól faragható riolit-tufa a jellegzetes kőzet, ezért is van annyi pince, barlanglakás és ezért vannak úgynevezett kaptárkövek, kiemelkedő lukacsos kövek is.
 |
| A bogácsi kaptárkőnél |
Ötödik nap:
Irány Szilvásvárad. Bori barátja, Choz is átruccan Vadnáról. Bobozunk a nyári bobpályán, kisvasutazunk a Szalajka-völgyben, felcaplatunk az istállóskői ősember-barlanghoz, ebédre pisztrángot eszünk (Bori nem, mert ő sohasem eszik olyan dolgot, mely a tányérjából rá mered), kultúrprogramként sétálunk a faluban (lovas múzeum, kerek templom), de az Orbán-házba (néprajzi gyűjtemény) nem jutunk be, mert zárva találjuk. Hazafelé még megnézzük Bélapátfalva román-stílusú apátsági templomát és a horgásztavat.
 |
| A Pál család a Szalajka-völgyben |
Hatodik nap:
Elhagyjuk a szállást és Eger felé vesszük az irányt. Egerben megnézzük a líceum barokk könyvtárát és a csillagászati "Varázstornyot". Itt a camera obscura segítségével egy asztallapra kivetítik az egész várost, így virtuális városnézésben is részünk van. Benézünk a bazilikába is, majd irány az egri termálfürdő. Az egri fürdő - akárcsak a gyulai - a történelmi belvárosban, nem messze a vártól található. Estig pancsolás, utána még veszünk bort a Szépasszony-völgyben, majd irány hazafelé.
 |
| Lányaim a fürdő hatalmas platánján |
Nem lenne teljes a leírás a nélkül a 19 geoláda nélkül, melyeket nyaralásunk alatt kerestünk meg: 5 Egerben, 4 a Termál-völgyben, 2 Noszvajon, 1 Bogácson, 2 Szilvásváradon, 1 Bélapátfalván, 1 Feldebrőn, 2 Sirokon, 1 az egerszóláti víztározónál. Köszönet a család türelméért és együttműködéséért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)