Leszerelés 50 éve

A katonakönyvembe 1975. augusztus 2.-án ütötték be a leszerelési bélyegzőt, ami egy szombati nap, a valóságban már augusztus 1.-én este felszálltunk egy Budapestre tartó éjjeli vonatra, és a szélnek eresztésünkre az angyalföldi József Attila Művelődési Központban került sor. (Talán pont azért szerepelt a 2.-ai dátum, hogy még aznap ingyen utazhassak a BKV járatain).

Persze a leszerelésre már hetek óta készültünk: szintén a katonakönyv tanúsága szerint már július 1-én visszakerültünk a csapattól (én Molnaszecsődről) a debreceni kiképző laktanyánkba, a Bocskaiba, ahol emlékezetem szerint már semmiféle érdemi dolog nem történt velünk, legfeljebb annyi, hogy a tisztesekből (őrvezetőkből és tizedesekből) álló századot már alig lehetett féken tartani.

A molnaszecsődi egykori laktanya kapujánál, 2023

Az egykori Bocskai laktanya épületegyüttese ma

A leszerelésre kellő mennyiségű alkohollal készültünk fel, a július 31.-ről augusztus 1.-re virradó éjszaka be is rúgott a fél század. Akkorra már valamennyien megkaptuk a tiszthelyettesi rendfokozatunkat, de ez nem tartotta vissza Kalmár őrnagyot, a századparancsnokot, hogy vagy egy tucat embert, a századügyeletest és a két napost, valamint a legrészegebbeket tíz napra lecsukasson. Nekik egy kicsit későbbre tolódott a leszerelés, köztük volt egy volt osztálytársam, aki ma már a Táltos utcai Szent Kereszt Templom templomigazgatója.

Sokan azt mondják, hogy számukra a sorkatonaság elvesztegetett hónapokat jelentett. Nos, én soha ennyit nem olvastam, mint abban a 11 hónapban, és sikerült szinten tartani matematikai és fizikai tudásomat is, így az egyetemkezdés számomra zökkenőmentes volt. Olvasmányaim között szerepelt Jorge Semprún A ​nagy utazás című regénye is. Ebben van egy fejtegetés arról, hogy mit érzett a szerző a koncentrációs tábor felszabadulásakor, és hogy vajon megélhető-e a tökéletes pillanat. Valahogy ugyanígy vártuk a kilépést a laktanya kapuján, de igazából semmi különöset nem éreztem. Természetesen mit sem tudtam arról, hogy pont a leszerelésem napján 35 európai ország vezetője aláírta a helsinki záróokmányt, pedig ez fél évtizedre, a Szovjetunió afganisztáni intervenciójáig optimizmussal töltött el bennünket. Ezek az optimista évek pont egyetemi éveimmel estek egybe.

A kötelező sorkatonaság intézménye hazánkban még három évtizedig fennmaradt. Egyes volt szocialista országokban, például Romániában a nőket is besorozták, akárcsak manapság Izraelben. A kötelező sorozás 2004-es kivezetésével 135 éves hagyománynak vetettek véget. Igen, én úgy gondolom, ez valóban beépült a hagyományaink közé, egy férfi életében fontos mozzanat volt a katonai eskü letétele, és számos közösségben azok a fiúk számítottak partiképesnek, potenciális vőlegényjelöltnek a lányok körében, akik leszolgálták katonaidejüket. Ez egyfajta beavatási szertartás volt, amelynek helyébe nem igen lépett semmi. Mostanában újra fokozódik a hadsereg toborzó-tevékenysége, egyenlőre a tényleges állomány mellett önkéntes tartalékosokat toboroznak, és persze szépen visszajött az iskolákban a honvédelmi ismeretek oktatása, természetesen most már fiúknak és lányoknak egyaránt.

Persze a tartalékos állomány nem ér semmit, ha nincs évente néhány nap továbbképzés, ahogyan ez olyan országokban történik, ahol háború esetén komolyan számítanak a tartalék állományra. 

Én 1975-ben a baloldalt látható P-15 típusú rádiólokátor karbantartására lettem kiképezve (2015-ben Zsámbékon, a volt légvédelmi bázison fotóztam). Ezt a típust - bár zseniális szerkezet volt - egy évtizeden belül kivonták a hadrendből, de én soha többet semmiféle tartalékos továbbképzésen nem vettem részt. Nyilvánvaló, hogy ennek így ebben a formában semmi értelme sincsen, egy tartalékos állomány háború esetén csak akkor használható hatékonyan, ha évi rendszeres képzésben részesül. Ezt megteszik olyan állandó fenyegetettségben élő országok, mint Izrael, vagy Európában a katonai szövetséghez nem tartozó Ausztria és Svájc.

Jelenleg 10 NATO-tagállamban van kötelező sorkatonaság. A frissen felvett Finnországban és Svédországban már az általunk aktívan akadályozott felvételük előtt is kötelező sorkatonaság volt. A balti államok az orosz fenyegetettséget érezve vagy meg sem szűntették, vagy újra bevezették a kötelező katonai szolgálatot. Azokban az országokban, ahol rendszeres a tartalékosok gyakorlatoztatása, ott ez egyben erős közösségformáló erő is, bajtársi szövetségek informális hálózata szövi át a társadalmat. Nem azt kérdezik tőled: hol végeztél?, hanem azt: hol szolgáltál? Ha el akarsz intézni valamit, az adott intézményben (kórházban, iskolában, hivatalban) biztosan akad egy bajtárs, aki segít.

Hogy mi lesz Magyarországon, nehéz megmondani. Ha valóban közeledik az Orbán által beharangozott harmadik világháború, akkor előbb-utóbb nálunk is újra visszajön a kötelező sorozás intézménye. De a fegyverkezésünk érezhetően fokozódik, pl. a turistáknak már le kell mondaniuk a tokaji Kopasz-hegy látogatásáról, mert azon a háborús Ukrajna közelsége okán katonai (feltehetően légvédelmi) objektum létesül.

PS 2025.08.03.

A fokozódó fegyverkezés igazolására Gulyás Gergely FB-oldalán egy zavarba ejtő videót osztott meg. Különösen ez a mondat meghökkentő: "Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába, képzeld el!" (talán egy esetleges puccs?)

---

Tiltsák be a Busójárást!

Tisztelt Baranya Vármegyei Rendőrfőkapitányság!
Tisztelt Főkapitány Úr!

A Mohácsi Tormay Cécile (azelőtt Martos Flóra) Általános Iskola és Gimnázium tantestülete és szülői munkaközössége nevében azzal a kéréssel fordulunk Főkapitány Úrhoz, hogy a városunk minden jóérzésű polgárát megbotránkoztató és rettegésben tartó önmutogató parádét, az úgynevezett "Busójárást" betiltani szíveskedjen.

Amint azt bizonyára tudja, az évszázadokkal ezelőtt városunkba települt sokácok egy primitív, barbár szokást hoztak magukkal: ijesztő maszkot öltve hangoskodnak, gyanútlan járókelőket molesztálnak, fiatal nőket zaklatnak és gyermekeket rémisztgetnek. Teszik ezt holmi "népszokásra", "hungarikumra" hivatkozva.

Tájékoztatjuk Főkapitány Urat, hogy iskolánk egyre több tanulója szenved valamilyen átmeneti vagy tartós lelki traumában, főként a tavaszi időszakban, a "Busójárás" után. Egy ötödikes tanulónknak tavaly visszatért a dadogása, egy hetedikes gyermek pedig ismét ágybavizelő lett, pedig iskolapszichológusunk segítségével hosszadalmas terápiával korábban már sikerült leküzdenie ezt az alapvetően lelki eredetű problémát. A szülők is panaszkodnak, hogy gyermekeiknek rémálmaik vannak, gyakran felriadnak éjszaka. Az egyik anyuka azt mesélte, hogy kislánya attól retteg, hogy ágya alatt egy busó van, még álmában is kiabál: Jön a busó, jaj, jön a busó!

Nyilván felesleges tájékoztatnunk Főkapitány Urat, hogy Alaptörvényünk értelmében:

"Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz." (Magyarország Alaptörvénye, XVI. cikk (1) bekezdés)

Semmiféle "népszokás" vagy "hungarikum" nem szolgálhat jogalapot arra, hogy előbbre helyeztessék a gyermekek fent említett alapvető jogánál. Talán a gyülekezési jogról szóló törvény (2018. évi LV. törvény) azon kitételei sem ismeretlenek Főkapitány Úr számára, miszerint:

Tilos "erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve megjelenni" (9. § (1) bekezdés c) pontja)

"A gyűlés résztvevői ... arcukat nem takarhatják el" (9. § (2) bekezdés b) pontja)

Az alábbi fotókon a fent említett jogszabályokat durván megszegő, megfélemlítő ruházatot viselő, arcukat rémisztő maszkkal eltakaró "busókat" és az általuk megfélemlített, rémült, rettegő gyermekeket láthatja.

Fotó: Baráth Gábor

Fotó: Dankaházi Lóránt

Városunk lakói toleráns, a kisebbségekhez lojális polgárok, de ez nem jogosíthatja fel a "busókat" arra, hogy visszaéljenek ezzel a türelemmel. Semmi bajunk a "Busójárással", de csinálják otthon, a négy fal között, vagy ha már mindenképpen feltűnést és riadalmat akarnak kelteni, ijesztgessék egymást egy erre alkalmas elzárt területen, például a városi sportpályán.

A fentieket összefoglalva arra kérjük Főkapitány Urat, hogy városunkban a "Busójárásnak" nevezett primitív, agresszív parádé nyilvános megtartását Alaptörvényünknek a gyermekek alapvető jogait taglaló cikkeje, valamint a gyülekezési törvény idézett előírásai alapján a jövőben ne engedélyezze.

Mohács, 2026. február  10.

Dr. Prüd Lenke
     igazgató                                                       Izgága Kálmánné                                                                                                             a szülői munkaközösség elnöke

A választás kényszere - a választás szabadsága

Úgy alakult, hogy a húsvéti ünnepek alatt három előadáson is voltunk: nagycsütörtökön a MÜPA-ban a Budapest Fesztiválzenekar  koncertjén Lalo Spanyol szimfóniáját és Berlioz Fantasztikus szimfóniáját hallgattuk meg, míg húsvét vasárnapján a negyven éves 100 Tagú Cigányzenekar előadásán voltunk az MVM Dome-ban. Hát mit mondjak, a két előadásban csak annyi volt a közös, hogy mindkettőben nyolc nagybőgő volt. Sem a cigányzene, sem az operett nem az én műfajom, ráadásul a csarnokban talán 1500-an lehettünk, kongott az ürességtől, és emiatt visszhangzott is.

De én egy harmadik előadásról szeretnék írni, amelyben nagypénteken volt részünk. Úgy látszik, hogy Budaörsre kell elmennie az embernek, hogy a legjobb kortárs magyar drámaíró, Székely Csaba drámáját nézhesse meg a legjobb magyar rendező, Alföldi Róbert rendezésében. Egyszóval a Budaörsi Latinovits Színházban láttuk az Igazság gyertyáit. A darab az erdélyi Bözödújfaluban játszódik az 1940-es években. A falut ne keressétek a térképen, mert a Küsmöd-patak felduzzasztásával 1988-ban vízzel árasztották el, hogy helyén egy víztározót létesítsenek. A lakosságot kitelepítették.

2007-ben erdélyi utazásunk során felkerestük a víztározót, megnéztük a vízből kiálló templomtornyot, leróttuk kegyeletünket az emlékfalnál. Íme néhány akkor készült fényképem:

A templomtorony

Az emléktábla

Az emlékfal

Az emléktáblán ez olvasható:

"A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik. 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szűntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a Vallásbéke helye és szimbóluma."

Még erdélyi utazásunk előtt olvastam egy, a szomszéd faluból, Küsmödről származó író, Szávai Géza Székely Jeruzsálem című szociográfiáját. Ebben leírja ezt a különös helyzetet, hogy ennyi vallás él békésen egymás mellett egy ilyen piciny faluban, és közöttük is ott vannak a székely szombatosok, a "zsidózók", vagy ahogyan magukat hívták, az igazság gyertyái. A zsidózók felvették a zsidó vallást, tartották a zsidó szokásokat, megtartották a szombatot és a zsidó ünnepeket. És ez teremtett érdekes helyzetet a '40-es években, és itt indul Székely Csaba színdarabja.

Bözödújfalu is visszakerül Magyarországhoz, és '42-ben itt is érvényesíteni kell a zsidó törvényeket. De hát kik is a zsidózók? "Ősturáni szittya magyarok" vagy zsidók. Milyen törvények vonatkoznak rájuk. És azzal az egyedülálló helyzettel néznek szembe, hogy lehetőségük van választani. De a falu többi lakója is választ. Van, aki szerint ugyanolyan székelyek, mint a többiek, de van, aki azt mondja: eddig is mindig gyanúsak voltak nekem, de most végre kinyílt a szemem, ezek a zsidók tényleg a mi vérünket szívják. És boldogan lubickolnak abban, hogy végre megmondhatják, ki az igazi magyar.

A falu 63 zsidózója közül 62-t elvisznek a marosvásárhelyi gettóba (egy, a darabbéli család családfője kereket old). Itt viszont választaniuk kell: keresztény magyarnak vagy zsidónak vallják-e magukat. Ketten nem adják fel identitásukat, pedig az "igazi" zsidók gyanakvással nézik az egész bözödújfalui társaságot, hiszen az ő őseik nem szenvedtek az egyiptomi szolgaság és a babilóniai rabság alatt. Ezt a kettőt viszi tovább a vonat Auschwitzba. A többi 60 visszatérhet a faluba, és próbálhat megbékülni azokkal, akik szerint mindig is kilógtak a sorból.

Időről-időre olyan választás elé állít bennünket az élet, amikor választanunk kell az identitásunkat adó szilárd alapok és a továbblépés között. A hagyományos széderestén, a zsidó húsvét, a pészách beköszöntekor az egyiptomi kivonulás történetét mindig Bori lányom szokta nagyon színesen elmesélni, mert ez tetszeni szokott a gyerekeknek. De Bori a felnőtteknek is szokott üzenni. Idén azt mondta, a zsidó nép kivonulása Egyiptomból olyan választás volt, melyet időnként nekünk is meg kell hoznunk: egy rossz munkahely elhagyása, kilépés egy mérgező kapcsolatból. Bori példaként saját tavalyi választását hozta fel, amikor úgy döntött, hogy Bécsbe költözik a szerelméhez.

De hogyan viszonyuljunk ahhoz, amikor a fejünk felett akarják eldönteni magyarságunkat, amit rettenetes történelmi időket visszaidézve most már az alaptörvényre hivatkozva is elvehetnek azoktól, akikre a hatalom ujja rámutat?

2025 és a bűvös kilences

Hát akkor vágjunk bele a 15. évadba!

Tudjátok, hogy szeretem a számmisztikát, minden újévkor kicsit tanulmányozom az új évszámot. Nos 2025-ről az alábbiak állapíthatók meg:

• Számjegyeinek összege 9, ami a numerológiában a teljesség száma;
• Osztható is kilenccel;
• 2025 egy négyzetszám (45²), utoljára 89 évvel ezelőtt, 1936-ban volt az évszám négyzetszám, és 91 év múlva, 2116-ban lesz újra (az közismert, hogy az egymást követő négyzetszámok közöti különbség mindig kettővel nő);
• Na de van 2025-nek egy sokkal különlegesebb, szintén a kilencessel összefüggő tulajdonsága: ha összeadjuk 1-től 9-ig a természetes számok köbeit, pont 2025-öt kapunk:
  1³+2³+3³+4³+5³+6³+7³+8³+9³=2025. Márpedig ilyen esztendő 729 évvel ezelőtt volt, és pont ezer év múlva lesz újra.
• De ha ez még nem volna elég, ha összeadjuk 1-től 9-ig a természetes számokat és azt négyzetre emeljük, szintén 2025-öt kapunk eredményül: (1+2+3+4+5+6+7+8+9)²=2025 (annyit azért elárulok, hogy ez utóbbi nem meglepő: 1-től n-ig a természetes számok köbeinek összege mindig megegyezik a számok összegének négyzetével, ez egy nagyon szép teljes indukciós bizonyítással középiskolás szinten is megmutatható).

Azt hiszem, sikerült meggyőznöm benneteket, hogy 2025 tényleg fantasztikus év lesz, és a 9-es szám bűvöletében fog lezajlani. Rögtön mindjárt itt van az életkorom. Idén töltöm a 69-et, ami 180 fokkal megfordítva is 69. De ha jobban megnézitek, egy elforgatott TISZA Párt emblémára is nagyon hasonlít. Véletlen volna? Nem hinném!

Az elmúlt években újévi posztomba mindig a szilveszteri túra képei szoktak bekerülni, de most az a helyzet, hogy a nemrégi sérvműtétem miatt ezt a háromnapos túrát most nem mertük bevállalni. De azért az ünnepi időszak nem zajlott eseménytelenül.

A szentestét négyesben töltöttük Katival, Borival és Petrával. Van, ahol már szenteste összegyűlik a nagy család, nálunk úgy alakult, hogy 25.-én van a nagy családi összejövetel egyre gyarapodó gyerekcsapattal. 26.-án édesanyám unokatestvére, a család jelenleg legidősebb tagja (86 éves) jött el hozzánk.

26.-án délelőtt még négyesben megnéztük a Munkácsy-kiállítást a Szépművészetiben. Munkácsy számos festményét ismertem már, hiszen megtekinthetők a Nemzeti Galériában, illetve a Krisztus-trilógia a debreceni Déri Múzeumban (2005-ben jártunk ott). Tíz Munkácsy-festmény a békéscsabai Munkácsy Múzeumban van, ezeket 2009-ben láttuk. Viszont a Honfoglalást nem láttam még korábban, mert kétszer jártam ugyan az Országházban, de csak Korona-túrán, amely kihagyja a Munkácsy-termet. Két dolog megállapítható volt erről a festményről: nagyon sok egyforma arcú ember szerepel rajta, mintha Munkácsy nem akart volna olyan sok modellt becastingolni. Nő pedig alig van a festményen.

26.-án este Bori visszavonatozott Bécsbe, így másnap már csak hármasban kerestük fel a hagyományos geokarácsonyfát Sződligeten és ha már ott jártunk, kicsit kirándultunk a környéken.

29-én egy nagyon kedélyes másfél órát töltöttünk el a Flippermúzeumban, ahol különféle korból származó flippergépeken játszhat az ember kedvére. Van itt a mechanikus számlálós favázas játékgéptől a laposképernyős szerkezetig minden. Tényleg úgy éreztem magam, mint a '70-es években, mindenkinek csak ajánlani tudom.

30.-án egy kiadós sétát tettünk a János-hegy környékén, ha már a szilveszteri túra kimaradt. Végig ködben mentünk egészen addig, míg a Jánoshegyi út és az Erzsébet királyné út el nem válik és indul az emelkedő fel a hegyre. Ekkor kiemelkedtünk a ködből és fenn a kilátónál már gyönyörű napsütés fogadott bennünket. A várost sűrű köd borította, melyen élesen kirajzolódott a kilátó árnyéka!

Szilveszter estén a MüPa Fesztiválszínházában voltunk a Recirquel társulat Solus Amor előadásán. A magyar Recirquel által képviselt irányzat az úgynevezett újcirkusz, melynek leghíresebb képviselője a kanadai Cirque du Soleil társulat. Cirkuszi akrobatika a balettel, showtánccal és zenével ötvözve.

Az éjfélt már itthon köszöntöttük, Petra a barátaival bulizott. A szokásos államfői köszöntőt Sulyok Tamás teljesen érthetetlen okból egy teljesen lehetetlen időpontban, december 26-án 18:00-kor tartotta meg. Csak azért tört meg egy 34 éve tartó hagyományt, mert megtehette. Ezzel Sulyok jelezte, hogy jelentéktelenségét és semmitmondását ilyen trollkodásokkal fogja kompenzálni a jövőben. Az így felszabaduló éjfél utáni időpontot Magyar Péter magas labdaként csapta le és tartotta meg saját évértékelőjét.

2025-ben magánéletileg semmi különöset nem várok, annál többet a nagypolitikában. Talán szerephez jut a bűvös kilences. 

Szokásos újévi versemet (szám szerint 22.-et, 2004 óta folytatom ezt a hagyományt) ezúttal is megtaláljátok a többi között ebben a listában, de ezúttal multimédiás formában is közzétettem:

---

Nemzeti Czekelius Aurél Program

Az alábbi ironikus hangvételű poszt és a Nemzeti Hauszmann Program közleményei közötti hasonlóság nem a véletlen műve.

A dualista Magyarországnak, a 19.-20. századforduló ipartörténeti aranykorának igazi hídverője Czekelius Aurél építőmérnök volt, kinek dinamikusan fejlődő fővárosunk olyan csodálatos Duna-hidakat köszönhet, mint a Ferencz József híd (melyet a kommunista diktatúra ideológiai okokból Szabadság hídnak nevezett át) és az Erzsébet híd.

Köztudott, hogy a fővárosi Duna-hidakat azért robbantották fel a visszavonuló német csapatok, mert bár '39-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult, de a háborúpárti nyugat ezt nem állította meg idejében egy ésszerű békefolyamattal, ezért az sajnálatos módon vitéz Horthy Miklós kormányzó urunk minden békepárti erőfeszítése ellenére hazánkra is átterjedt. Bár a legtöbb Duna-hidat a kommunista rezsim úgy-ahogy helyreállította, nevüket elvette, így az említett Ferencz József híd mellett a kormányzó urunkról elnevezett Horthy Miklós hidat is Petőfi hídra keresztelték. Szerencsére már a kormány előtt van Szalay-Bobrovniczky Kristóf javaslata, hogy a Petőfi hidat nevezzük el Mária Terézia hídnak.

Czekelius Aurél legcsodálatosabb alkotása minden kétséget kizáróan az 1903-ban felavatott Erzsébet híd volt, melyet 23 éven keresztül a világ legnagyobb fesztávolságú lánchídjaként tartottak számon, nem voltak mederpillérei és a láncszemek gyártásához Magyarországon először használtak Martin-acélt. Az egész hídszerkezetet magyar anyagból és magyar munkaerővel magyar cégek (MÁVAG, diósgyőri acélgyár) építették meg a századelő fellendülő magyar nehéziparának nagy dicsőségére. A régi Erzsébet híd hamarosan székesfővárosunk világszerte ismert jelképévé vált.

(Forrás: Wikipedia)

Bár a felrobbantott hidat a többi budapesti Duna-hídhoz hasonlóan eredeti formájában vissza lehetett volna építeni, hiszen a pesti oldal pilonjai egészen 1960-ig sértetlenül álltak, a bolsevik diktatúra hídépítéssel megbízott komisszárja, Gerő Ernő (akit Budapest népe gúnyosan "hídszétverőnek" nevezett) ideológiai okokból, a "múltat végképp eltörölni" eszmétől vezérelve igazi kommunista cancel culture-t megvalósítva a teljes bontást rendelte el.

(Forrás: Wikipedia)

Helye sokáig fájó sebként tátongott az egyre inkább a szocialista realizmus szürkeségébe süllyedő fővárosunk közepén, és csak 1964-ben építettek a helyére egy, a bolsevista igénytelenségre jellemző, a "merjünk kicsik lenni" gondolatot tükröző egyszerű kábelhidat.

(Forrás: Wikipedia)

A kommunisták romboló dühére jellemző, hogy a híd névadójának, Erzsébet királynénak a szobrát (Zala György alkotása) is áthelyezték a pesti oldalon lévő Eskü térről a budai hídláb eldugott tövébe Gömbös Gyula örökbecsű néhai miniszterelnökünk bolsevik terroristák által felrobbantott szobrának (szobrász: Pásztor János) a helyére. Az Eskü teret a monarchia ellen érzett gyűlöletükből Március 15. térre nevezték át.

Erzsébet királyné szobra és az azt körbefogó gloriett (forrás: vasarnap.hu)

Gömbös Gyula szobra (forrás: kozterkep.hu)

Családbarát kormányunk úgy határozott, hogy ezennel életre hívja a Nemzeti Czekelius Aurél Programot, melynek célja az Erzsébet híd és környékének eredeti pompájában való visszaállítása. A program végrehajtásának levezénylésére kormánymegbízotti rangban egy hídkapitányt nevezünk ki, aki nem tartozik elszámolással sem az érintett kerületek, sem pedig a főváros felé. A Nemzeti Czekelius Aurél Program az alábbi részprojektekből fog állni:

• A jelenlegi igénytelen, szocialista realista ízléstelenséget sugárzó Erzsébet híd elbontása, helyette a  Czekelius Aurél-féle acél lánchíd eredeti formájában való visszaépítése;
• Erzsébet királyné szobrának visszahelyezése a Március 15. térre, melyet Szalay-Bobrovniczky Kristóf javaslatára Mária Terézia térre nevezünk át, a szobrot körülölelő, Hikisch Rezső műépítész által megálmodott gloriett visszaépítésével;
• Vitéz Jákfai Gömbös Gyula néhai miniszterelnök szobrának újra faragása és eredeti helyszínen való felállítása, az eredeti felirattal, mely egyben családbarát békepárti kormányunk jelmondata is: „Bátorság, Bölcsesség, Becsület”.

A program elsődleges prioritást élvez, ezért tovább tolódnak olyan kevésbé fontos beruházások, mint a budapesti központi centrumkórház vagy a magyar vasúti hálózat korszerűsítése. A program finanszírozásának támogatására a főváros "hídhozzájárulást" köteles fizetni az eddigi pénzügyi kötelezettségein felül.

Amit a kommunista diktatúra elvett, azt mi visszaadjuk a magyar családoknak. Pompázzon újra régi fényében az Erzsébet híd!

Egy kis háttérinformáció a 137. zsoltárról íródott posztomhoz

Tegnap írtam egy kimerítő posztot az Ószövetség Zsoltárok könyve 137. énekéről, amiről azt lehetne gondolni, hogy:

• Töviről-hegyire ismerem a Bibliát;
• Ismerem a zsidó szokásokat, talán még héberül is tudok;
• A Boney M. együttes minden dalszövegét tudom;
• Verdi összes operájának szövegkönyve a kisujjamban van;
• Tökéletesen járatos vagyok a kortárs magyar költészetben.

Az alábbiakban beavatlak benneteket, hogy egyetlen fénykép megpillantása és sok-sok Google-keresés után hogy éltem át többször is azt a bizonyos "aha!" érzést.

Az izraeli háború kapcsán nagyon sok fényképet posztolnak, így került elém az a fénykép, amit a tegnapi posztomba is beszúrtam:

Tüzetesebben megnézve a fényképet láttam, hogy a molinón a 137. zsoltár 5. és 6. szakasza van héberül és angolul. Ekkor jött az első "aha!" érzés, mert lányom esküvőjén a vejem elmagyarázta nekem a szertartás minden részletét, és mondta, hogy a pohártörés előtt valami olyasmit mond, hogy száradjon le a keze, ha megfeledkezik Jeruzsálemről.

Nosza, Google a barátunk, megnyitottam a 137. zsoltárt (a Biblia egyébként a telefonomon is fönn van, ott is utána tudtam nézni). Elolvasva a zsoltár 1. szakaszát jött a következő "aha!". Hiszen pont ezt énekli a Boney M. is. Halványan emlékeztem rá, hogy a Rivers of Babylon egy zsoltárból van, rákeresve a dalszövegre megállapítottam, hogy mely szakaszokat használták fel a dalhoz.

Amikor elolvastam a zsoltár második szakaszát a fűzfákra akasztott hárfákról, jött egy újabb "aha!". Ehhez tudni kell, hogy a Német Megszállási Emlékmű felállítása után Fischer Ádám karmester (Fischer Iván fivére) minden évben közös daléneklésre hívott mindenkit az emlékmű elleni tiltakozásul. Én is voltam vagy három ilyenen. A dalok között népdalok is voltak, meg olyan műdalok, mint Bach Parasztkantátája, Händel Győzelmi dala, vagy a Rabszolgakórus a Nabuccoból. Ez utóbbiban szerepel a "bölcsek lantja a fűzfának ágán", és én elképzelni sem tudtam, mi a csudának lógnak azok a lantok a fűzfán. Szóval ezek a lantok azok, melyek idegen földön nem szólhatnak.

Ami igazán szíven ütött, az a zsoltár 9. szakasza a csecsemők meggyilkolásáról, mert úgy éreztem, hogy ez illik leginkább a mostani háborús helyzethez. Tovább googlizva jutottam el Gergely (Guttmann) Ágnes költő szép verséhez, melyben oly szépen jelenik meg a krisztusi megbocsájtás és szeretet is:

Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik!
Ne vágasd falhoz szép kisdedeik... !

Szóval ennyi "aha!" élmény után éreztem úgy, hogy ez a sok felfedezés posztot érdemel.

Füstbe ment tradíciók

Még valamikor az 1860-as években a Brit Kincstár Második Lordja, azaz a pénzügyminiszter Sir William Gladstone egy feketével bélelt és skarlátvörös színű bőrbe burkolt fadobozban vitte a költségvetés tervezetét a Parlamentbe a Downing street 11-ből. Mivel a britek hagyománytisztelők, száz évig ez a bizonyos Gladstone-doboz volt a költségvetés-tervezet hordozója.

2004-ben Szili Katalin házelnök Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszternek egy vízibivaly bőréből készült, réztáblával ellátott táskát adományozott kifejezetten a költségvetés-tervezet beterjesztése számára. Ez lett volna a magyar Gladstone-doboz, mely hat éven keresztül hűen szolgált, ám a Matolcsy György, a 2010-ben felállt második Orbán-kormány első nemzetgazdasági minisztere hamar az értésünkre adta, hogy semmiféle olyan tradíciót nem hajlandó követni, amit a szocialista kormány vezetett be, ezért 2010 őszén a táskát a Vaterán elárverezte a vörösiszap-károsultak javára. Egész szép pénzt, több mint egy milliót kapott érte.

1996-ban, az első szocialista kormány idején Göncz Árpád köztársasági elnök javaslatára az Ötvenhatos Emlékbizottság a budapesti Kossuth téren közadakozásból felállította A Forradalom Lángja gránitoszlopot egy örökmécsessel, melyet minden október 23.-án ünnepélyesen fellobbantottak, majd november 4.-én, a forradalom leverésének évfordulóján eloltottak. A megkezdett tradíciót kezdetben a Fidesz-kormány is folytatta, de 2013-ban az emlékművet a Steindl Imre-program keretében elszállították. Mécs Imre, az Ötvenhatos Emlékbizottság vezetője rendszeres tűntetést tartott a téren a Láng visszaállításáért, amit részben az én közreműködésemmel egy vidéki restauráló műhelyben megtalált.

A Lángot Mécs minden tiltakozása ellenére nem az eredeti helyén, hanem a II. kerületi Nagy Imre téren állították fel, és bár 2016-ban Tarlós István vezetésével még megtartották az ünnepélyes lánggyújtási ceremóniát, ám utána tökéletesen megfeledkeztek erről a tradícióról.

A toszkánai Siena főterén minden nyáron a két Mária-ünnepen, Sarlós Boldogasszony napján és Nagyboldogasszony napján lovasversenyt rendeznek, ez a híres Palio. Ennek mintájára Geszti Péter ötlete nyomán 2008-ban - még a Nemzet Szemkilövetőjének miniszterelnöksége alatt - bevezették a budapesti Hősök terén évente megrendezett Nemzeti Vágtát. A Nemzeti Vágtára a történelmi Magyarország minden régiójában rendeznek válogató versenyeket (pl. Székely Vágta), ezek győztesei indulhatnak el a döntő három napos rendezvénysorozatán, melynek célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék (határon túli is) és Budapest között. Jelentős idegenforgalmi vonzerővel bíró tradicionális huszárhagyományokra építő rendezvény.

15 év után a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a Nemzeti Vágtát a Mészáros Lőrinc által épített szilvásváradi lovas arénában rendezik meg. Merthogy ez sokkal jobb hely lovaknak, lovasoknak egyaránt. Mintha a Paliot elvinnék Sienából egy vidéki lovaspályára, vagy a Monacoi Nagydíjat elvinnék Monte Carloból egy zöldmezős beruházással épített vadiúj pályára. Az egész intézkedésből süt a Geszti Péter elleni és Budapest elleni bosszúvágy!

1918-ban vitéz Aggházy Kamil ezredes és Gabányi János címzetes vezérőrnagy megalapították a Hadtörténeti Múzeumot, mely tíz évvel később megkapta a budavári Ferdinánd-(Nádor)laktanya egyik épületszárnyát. A múzeum furcsa módon 1945 után is megmaradt és nagyon sok kellemes emlékem fűződik hozzá. Gyerekkoromban sokat jártam itt édesapámmal, később barátaimmal, itt láttam először a Rákóczi hadnagya című filmet. 16 éven keresztül pár száz méterre laktam a múzeumtól, Bori és Orsi is nagyon szerettek mászkálni az épület előtti ágyúkon, az épület dísztermében a zeneiskola gyakran tartott növendékhangversenyt.

Idén az ötödik Orbán-kormány akarnok hadügyminisztere, Szalay-Bobrovniczky Kristóf megirigyelte hogy nemcsak a köztársasági elnök és a miniszterelnök, de az Alkotmánybíróság és a Pénzügyminisztérium is a Budai Várba költözik, ezért kitette a Nádor-laktanyából a száz éve ott levő Hadtörténeti Múzeum szűrét, és egyszerűen földönfutóvá tette, hiszen állandó kiállító helyet nem kapott a gyűjteménye. De legalább szép kilátása lesz a miniszternek a Városmajorra új miniszteri szobájából.

Nagyjából a Hadtörténeti Múzeum megalapításával egy időben a Budaörsi út mellet, szemben a főleg katonai egyenruhákat gyártó Posztógyárral felépült egy laktanya, mely először IV. Károly magyar király nevét viselte, a Tanácsköztársaság idején a német marxista politikusról, August Bebelről nevezték el, a felszabadulás után pedig Petőfi Sándor nevét kapta. A rendszerváltás után a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár került elszállásolásra az épületkomplexumban.

Akarnok hadügyminiszterünk, aki pár hete jelentette be, hogy visszaállítják a huszárságot Magyarországon, úgy döntött, hogy a Petőfi laktanya felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét. A 32. sz. Gyalogezred Mária Teréziáról elnevezett laktanyája eredetileg az Üllői úton állt, most mégis Petőfi születésének 200. évfordulóján egy Habsburgról nevezték el azt az épületet, mely sohasem viselte királynőnk nevét!

Hát így mennek füstbe a közelmúlt hagyományai, de jönnek helyébe vármegyék, főispánok, huszárok és máriateréziák.

Székely Boccaccio

Egy 1977-ben megjelent könyvvel, a Nagy Olga által szerkesztett Parasztdekameronnal töltöttem az elmúlt napokat. A könyv egy, a múlt század elején született székely asszony, Győri Klári magnetofonra mondott történeteit tartalmazza, 251 történetet Székről, egy rendtartó székely falu mindennapjairól.

Édesapám egy farkaslaki barátjának felesége, Jakab Rozália több könyvben is megörökítette szülőföldjének mindennapjait, erről korábban posztoltam is. Már akkor arról írtam, hogy egy teljesen megszűnt, átalakult világot sikerült megörökíteni szinte az utolsó pillanatban. A Győri Klári-féle történetek nyelvezetükben, kedvességükben még sokkal lebilincselőbbé teszik a felfedezőutat a rendtartó székely falu világában.

A székely falvak nagyon zárt közösséget alkottak, házasodni idegen falubelivel majdhogynem tilos volt, de a törvények is leginkább csak a falun belülre vonatkoztak. Falubelitől lopni megbocsáthatatlan volt, idegentől azonban nem. De a három "szegből", Forrószegből, Csipkeszegből, Felszegből álló Széken még a szegek közti keveredés sem volt egyszerű: idegen szegből érkező legény csak meghívással vehetett részt egy bálon.

A falu közösségi terei a fonók voltak, fiatalok számára (lekonfirmált, de még nem házas lányok és legények) a lányfonók, asszonyok számára pedig az asszonyfonók. Mindkettőben ment a mesélés, a nóta és a pletykálkodás, a lányfonóban az udvarlás is. A legények udvarolni a "polgári napokon", kedden, csütörtökön és szombaton járhattak a lányos házakhoz. Az ablakokon nem volt függöny, így az egész falu tudhatta, melyik lányhoz kik járnak. Ha a pár nem vigyázott, másnapra nóta lett belőlük:

Sós Zsuzsinál drótkert van,

Ábrahám Zsidó közél van,

Van annál is pasztilla (cukorka - PJ)

A Víg Minya számára.

Víg Minya azt megveszi,

Győri Klárinak viszi,

A szájába béteszi,

S mint galambot eteti.

A falu vicces történeteiből pedig generációkon átívelő szólások lettek, melynek eredete aztán lassan homályba veszett, de a mondás fennmaradt. Székely nagyapám édesapámon keresztül számos ilyen mondást hagyott rám, melynek eredetét még apám sem tudta megfejteni. Pl:
- Orrba vágta, mint Szűcs Minya a kecskéjét.
- Úgy ül ott, mint Homoród végében a szöszménkű.

Néhány ilyen szólás kialakulását a könyvből is megismerhetünk, pl. a gyenge eszű Dezsőről, akinek olyan nehezen fogott az esze, hogy a konfirmálásra se tudott megtanulni semmit. Amikor a tiszteletes úr megkérdezte tőle, hogyan szól az apostoli hitvallás, a legény így válaszolt: Hírit se hallottam. Meg is született a mondás: "Hírit se hallotta, mint Dezső a Hiszekegynek."

Néhány szólásból igazi, örök érvényű közmondások lettek. Széken pl. nem azt mondják, hogy "Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát", hanem: "Ki mint sózza, úgy eszi". Abból a történetből pedig, hogy az egyszeri gazda a napszámosának gyenge kosztot tarisznyált, ezért a munka is gyenge volt, ez a közmondás született: "Amilyen a tarisznya, olyan a munka." A semmirekellőre azt mondták: "Annyit ér, mint a kártyában a hetes".

Már első erdélyi utamon 1973-ban megtapasztaltam, mennyire másképpen beszélnek, mennyire más szavakat használnak a székelyek. A könyv végén erre külön szószedet van, íme néhány:
csurdé - meztelen
felgyűlt a baja - vécére kellett mennie

pománéba - ingyen

lefalángol - összeszid

ejsze vagy röviden sze - talán

kajtárseggű menyecske - kikapós, kacér menyecske

Győri Klári történeteiben a szakrális és a profán ugyanúgy keveredik, mint Boccaccio Dekameronjában, ezért is lett Parasztdekameron a kötet címe. Szex dolgában a falu egyáltalában nem volt képmutató, semmi kivetnivalót nem találtak abban, ha egy lány még házasság előtt együtt hált egy legénnyel, sőt, erre szándékosan teremtettek alkalmat, így abból sem volt probléma, ha már egy gömbölyödő hasú leányt vezettek az oltár elé, igaz, akkor nem járt neki a párta, csak egyszerűen felkontyolták. Olvasni még a Cherbourgi esernyők történetére hajazó esetet is: Egy leány és egy legény egymásba szeretnek, a lány állapotos lesz a legénytől, de a fiút viszik katonának. A lány szülei gazdagabb partit szeretnének a lánynak, így feleségül adják egy gazdag férfihez. A katonaságból hazatérő legény is újra nősül.

Sok történetben jár pórul a menyecskék után járó pap, de a lányfonóban a lányok is gyakran forgatják ki az imádságok szövegét:

Hiszek egy Istenbe, elfutok egy ingbe,

Mindenható Atyába, elfutok egy gatyába

Atyának, Fiúnak, adjál egy fiúnak,

Szentlélek Istennek, ne mond meg senkinek...

A kötet illusztrációi, táblaképei is felkeltették a figyelmemet, valahonnan ismerősek voltak. Aztán rájöttem, hogy ugyanez a sajátos hangulatot árasztó ikonográfia található egy, a '80-as években kiadott hanglemez borítóján is. Szörényi Levente és Sebestyén Márta annak idején Szerelmeslemez címen adtak ki egy albumot, azt is ugyanaz a Keresztes Dóra grafikusművész illusztrálta, mint a Parasztdekameront. Tulajdonképpen ez volt az ifjú grafikus első nyilvános munkája. Ő készítette a díszleteit a Nemzeti Színház Holdbéli csónakos előadásának is, ami azért tölt be fontos szerepet a családi legendáriumban, mert éppen aznap, 2004. március 28.-án láttam a darabot két nagyobbik lányommal, amikor a legkisebb született.

Győri Klári történeteinél még a halálban is mindig ott van a tragikomikum. Amikor pl. kigyullad a szomszéd háza, a gazda szívrohamot kap és meghal, az asszony meg a gyerekek, pedig menekítik ki a házból az ingóságokat, tányérokat, bútorokat. A tüzet sikerül eloltani, de a halottvirrasztásra a kiürített szobában kerül sor, és a gazdaasszony egyre csak azon sóhajtozik, hogy a siratók nem láthatják a falon lógó szép tányérjait.

A székelyek csavaros észjárására - és az egész kötet mondanivalójára - talán ez a mondat a legjellemzőbb: "Hej, komámasszony, jó volna meghalni, de valahogy úgy, hogy ne legyünk ott."

AI, deep fake

Manapság szinte minden médium a ChatGPT-vel, egy mesterséges intelligencia chatbotjával van tele. Az Aktuelle című német magazin egy mesterséges intelligencia által generált ál-interjút közölt le a kómában lévő Michael Schuhmacherrel, ki is rúgták a főszerkesztőt. A mesterséges intelligencia pufidzsekis képet alkotott a pápáról, komolyan vette a fél világ. Karácsony Gergely még tavaly nyáron vidóbeszélgetést folytatott egy ál-Klicskoval, Kijev hamisított polgármesterével, de menet közben észrevette a csalást. Azért a kormánymédia ezzel is igazoltnak látta a főpolgármester alkalmatlanságát.

Az orosz-ukrán háborúban is fegyverré vált a deep fake, Putyinról és Zelenszkijről is készültek hamisított videók. Arra, hogy a világ összes tudásának birtokában lévő mesterséges intelligenciák és a deep fake milyen veszélyeket rejt, már számos helyen felhívják a figyelmet, Olaszországban be is tiltották a ChatGPT használatát.

Évek óta követem egy magyar író, Péterfy Gergely Facebook-oldalát. Péterfy Gergely és felesége évek óta Olaszországban, Umbria régióban, egy Todi nevű kisvárosban élnek, így egy lépést hátra lépve a magyar közélettől nemzetközi kitekintésben posztol különféle belpolitikai eseményekről, de sok szép fotót tesz közzé a kies umbriai tájakról és városokról. Gyakran közöl irodalmi részleteket saját műveiből vagy tanítványai regényeiből (írói akadémiát is vezet), de ezeket a posztokat mindig idézőjelek között, forrásmegjelöléssel teszi. Egyik reggel azonban ezzel az idézőjelek nélküli, képanyaggal alátámasztott poszttal rukkolt elő:

Umbriában, a Martani hegység kőbányáiban él egy ősi szokás. A bányászok szelídített rókákat tanítanak be arra, hogy megkeressék a lélekkövet. Római kori terrakotta szobrok tanúsága szerint ez a hagyomány már az i.e. II. században is létezett, és bizonyára még ősibb időkből származik. Minden bányásznak van egy lélekköve, amelyet csak ezek a különleges rókák tudnak számukra megtalálni. A legtöbben ezt a lélekkövet késő öregségükig keresik a bányák járataiban, és a legtöbben még akkor sem találják meg. Kevesen vannak a szerencsések, különleges róka, és különleges ember kell ahhoz, hogy végül megkerüljön a lélekkő. Megkértem azokat a még élő bányászokat, akik megtalálták rókák segítségével a lélekkövüket, hogy jöjjenek vissza velem a bányába hogy lefényképezhessem őket a rókával és a kővel. Ezeket a fényképeket ti láthatjátok először.
Az utolsó három képen az acquaspartai múzeumban őrzött római szobrokat láthatjátok, amelyek a lélekkövüket és a rókáikat tartó bányászokat ábrázolnak.

Forrás: https://www.facebook.com/gergelypeterfy

Forrás: https://www.facebook.com/gergelypeterfy

Forrás: https://www.facebook.com/gergelypeterfy

Mivel elég nagy hírfogyasztó vagyok, nálam reflexszé vált, hogy ha szokatlan dolgot olvasok, azonnal rágooglizok. Most is a "róka", "lélekkő", "bányász" keresőszavakat használtam, és semmit sem találtam. Ezért számomra elég világossá vált, hogy átverésről, vagy ami még rosszabb, kísérletről van szó. Nagyjából a követők fele rájött a csalásra, de a másik fele készpénznek vette a történetet. Íme néhány komment:

"Mi volt a számukra a kő spirituális/gyakorlati jelentősége?
Mit adott nekik az, ha “rátaláltak a kövükre”?
Hogyan történt a keresés, a találás (honnan tudták, hogy ez AZ), és mi történt “utána”?"

"Ez annyira gyönyörű! Köszönöm!"

"Ez nagyon megrendítő, szép. A lélekkövünket keressük mi is. Ugye erről írsz még?"

Én elmeséltem a sztorit Bori lányomnak, rá etikai kérdésekben mindig lehet számítani, és ő teljesen etikátlannak tartotta, hogy valaki a követő táborát ilyen kísérleteknek tegye ki. Ezt jeleztem is egy kommentben, végül másnap az író is fellebbentette a fátylat egy posztjában:

Kedves Olvasók!
A poszt lényege az volt, hogy megmutassa, milyen zavarbaejtően elmossa a fikció és a valóság amúgyis meglehetősen életlen határát a mesterséges intelligencia. A természetes intelligencia is évezredek óta erre törekszik, gondoljunk csak a reneszánsz művészetre, ahol a valóság minél hűségesebb látszatának megteremtése volt a cél - effektíve az, hogy ne lehessen megkülönböztetni, mi a kép és mi a valóság - vagy az irodalomra, amely mindig azzal a lehetőséggel játszott, hogy fiktív történeteket valóságosnak állítson be (legnevezetesebb, tankönyvi példája a Robinson Crusoe – E/1-ben írt visszaemlékezésnek és naplónak álcázott fikció, de ide a bökőt, hogy te is elhitted, hogy Karl May csakugyan ott lovagolt a prérin).
Most ezek az eleve meglévő törekvések kaptak egy még erősebb fegyvert, a poszt ennek a fegyvernek a lehetőségit igyekezett megmutatni, provokatív szándékkal. A felületes szemlélőt nem csak a mesterséges intelligencia fogja becsapni, hanem már réges-régen becsapták egyéb, könnyebben leleplezhető látszatok. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy a vallások mennyiben deep fake-ek, és a valósághoz miképpen is viszonyulnak.
Ez a poszt több olyan illúziókeltő elemet is használt, amely első pillantásra hihetőnek tűnik – az első nyilván a fekete-fehér fotónak tűnő képek sorozata. A fekete-fehér fotót sokkal inkább „hitelesnek” tartjuk, mint a színes képet, mivel egy olyan időszakkal azonosítjuk, amikor technikailag még nehezebb volt profin képet hamisítani.
A másik ilyen elem a spirituális zagyvaság a lélekkőről – bármilyen értelmetlen hablaty, amely lélekről és érzelmekről szól, azonnal képes vonzerőt gyakorolni az olvasóra elbizonytalanodott és elanyátlanodott korunkban.
A harmadik elem az „ősi” hagyomány. Az ősi hagyományoknak hajlamosak vagyunk mélyebb igazságot tulajdonítani, azt képzeljük, a régebbi korok emberei közelebb álltak valamilyen „igazsághoz”, amelyet mi már elveszítettünk. Szerencsére, mióta írás létezik, minden kultúra ránk maradt szöveges emlékeiben azt olvashatjuk, hogy az emberek úgy érezték, hogy ezt a közelséget már ők is elvesztették, az i.e. II században pedig teljesen biztosak voltak már benne, hogy réges-régen maguk mögött hagyták az aranykort. A Martani-hegység bányászainak és lélekrókáiknak története fikció, a képei illusztrációk.

Vagyis a lélekről, az érzelmekről és az ősi hagyományokról szóló "hablatyolásokra" könnyebben vagyunk fogékonyak. Ezt nagyon jól tudjuk, sok ősi módszerrel "gyógyító" pont ezt használja ki. De azért mostanra tényleg szintet léptünk, beléptünk egy olyan világba, ahol már a fake news előállításában a mesterséges intelligencia is a segítségünkre van.

Képzeljük el a jövő moziját, ahol belépve a vetítőterembe fejünkre elektródákat kapcsolnak, és rögtön a történések kellős közepében találjuk magunkat. Ebben a virtuális valóságban minden érzékszervünkkel követhetjük a cselekményt, ízeket, szagokat, sőt, fizikai fájdalmat is érzünk majd. Aztán vége a filmnek, lekapcsolják rólunk az elektródákat, kilépünk az utcára, és mit látunk: Városunkra földönkívüli invázió érkezett, de éppen egy aszteroida is készül becsapódni, a sarkon túl pedig egy zombihadsereg vár ránk vicsorogva. És nem tudhatjuk, hogy még a filmet éljük át, vagy ez már a valóság.

Régen ha filmet néztem vagy könyvet olvastam, tudtam, hogy ez fikció (nem, nem hittem el, hogy Karl May valóban ott lovagolt a prérin, kedves Péterfy Gergely, sohasem hittem el, hogy egy E1-ben írt regény valóságos). Ha híradót néztem, vagy tudósítást hallgattam, elhittem róla, hogy ez a valóság. Mára ez gyökeresen megváltozott, a fake news korában a hamisítóknak már nem maguknak kell bíbelődniük a photoshoppal vagy a videószerkesztőkkel, mert az AI is a rendelkezésükre áll. Mi ilyenkor csak ugyanazt tehetjük, amit a tényfeltáró újságírók már régóta: igyekeznünk kell mindenről több forrásból tájékozódni. Két ilyen posztom is volt: egyszer a Vasárnapi Újság egyik beszélgetésében elhangzott dolognak jártam utána, másodszor egy olyan nemváltással kapcsolatos hírnek néztem utána, amely bejárta a világsajtót, ezért kisebb hírportálok simán készpénznek vették.

De - Rejtő Jenő nyomán - nem lehet minden hír mellé egy rendőrt állítani.

Karácsonyi aforizmák

Egy korábbi posztomban arról lamentáltam, hogy mikor érnek véget az ünnepek. Nálunk mos az a helyzet, hogy a karácsonyfánk egészen mostanáig állt kabalából, mert Petra azt mondta, addig nem szedhetjük le a fát, amíg az utolsó félévi vizsgáját le nem teszi. Hát ez elég jó kabalának bizonyult, 4.61-es átlaggal abszolválta Petra első félévét az ELTE jogász szakán. Tény, hogy a karácsonyfánk eléggé mizerábilis állapotban van, de ez az átlag megérte.

Családunkban a legnagyobb karácsonyrajongó Bori, aki annak ellenére, hogy korábban egy, a zsidóság történetét feldolgozó alapítványnál dolgozott, nem tudott úgy beszélni a hanukáról, hogy ne említse meg a karácsonyt:

Én meg közben egy karácsonyra kapott kis könyvecskét olvastam, amiben karácsonyi aforizmák vannak. Az a címe: Békesség, remény, szeretet, a karácsony füveskönyve. Már a címből is sejthető, hogy valójában egy karácsonyi közhelygyűjteményről van szó, még ha nemcsak neves szerzőktől szerepelnek benne idézetek, hanem olyan helyekről is, mint a Született feleségek sorozat, Grincs című film, Margaret Thacher, Bing Crosby, Woody Allen, és még sorolhatnám.

Azért persze egy ilyen gyűjteményben is mindig talál az ember olyan mondást, ami kicsit eltér a karácsonyi közhelyektől, ezek közül teszek közzé néhányat:

• Márai Sándor: Azért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni.
• Guy Wetmore Carryl: Ó karácsonyi napfény! Mily szent feladat a tiéd! Belehajlítani a világot Isten ölelésébe!
• Stephen Leacock: A lényeg, a karácsony valódi lelkülete az, hogy először úgy teszünk, mintha elhinnénk a dolgot, és íme, kiderül aztán, hogy úgy is van.
• Carol Nelson: Karácsonykor az embernek még otthon is honvágya van.
• Andy Rooney: Az egyik legnagyszerűbb rendetlenség a nappali szoba karácsonyi rendetlensége. Ne takarítsd össze túl gyorsan!
• Stephen King: Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.
• Szendi Gábor: A Mikulás-mítosz valójában egy világméretű összeesküvés a gyerekek megtévesztésére.
• Ágai Ágnes: Én hiszek még Jézuskában, csak ráhagyom Apára és Anyára, hogy ők hozzák az ajándékot, hadd örüljenek.
• Hernádi László Mihály: Mert nem akkor maradunk teljesen egyedül, amikor már senkitől nem kapunk ajándékot, hanem amikor már nincs kinek adnunk.
• Graffiti: Karácsony törölve! József mindent bevallott!
• Woody Allen: Már hetedik éve, hogy anyósom átjön karácsonykor. Idén újítunk. Beengedjük.
• Parti Nagy Lajos: Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azzal sok hétfő reggellel?
• Müller Péter: Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései.

A plázákban november elejétől karácsonyig nyomatják a giccses karácsonyi dalokat, de bevallom, hogy van közöttük egy, amit nagyon szeretek, a Drivin' home for Xmas. Mindig elképzelek egy kamionost, aki letudva az utolsó fuvart, a szakadó hóesésben hazafelé tart, hogy az ünnepet a családjával töltse. Mert karácsonykor mindenki úton van hazafelé.

---

...gusztushúsz, ...lapításunk ünnepe

Emlékeztek még a 20 évvel ezelőtti budapesti tűzijátékra?

A kérdés beugratós: 2002-ben a Duna magas vízállása miatt elmaradt a tűzijáték, végül augusztus 31-én került megtartásra. Valami hasonlóra számíthatunk most is, ha az operatív törzs úgy dönt, hogy az esős időjárás miatt nem lövik fel a petárdákat. De azért csak érdekességképpen: 2002. augusztus 19-én a Duna Budapestnél 848 cm-rel tetőzött, ennél magasabb csak 2013. június 9.-én volt: 891 cm. Idén augusztus 19-én a Vígadó téri vízmérce mindössze 75 cm-t mutat, és a folyó vízhozama alig több mint ezer köbméter másodpercenként, szemben a 2002-es több mint nyolcezer köbméterrel. A nyolcméteres vízszint-ingadozás előfordul a Dunánál, de az, hogy az év azonos napján ekkora különbség legyen, az tényleg ritkaság.

Szóval lehet, hogy most elmarad a tűzijáték (amikor ezt a posztot írom, még nem tudni biztosat), nem úgy, mint 2006-ban, amikor a katasztrofális, emberéleteket is követelő vihar ellenére a tűzijáték szépen végigment, még a televízió is közvetítette.

A budapesti tűzijátékot életem során a legkülönbözőbb helyszínekről néztem. Amikor még a Zsigmond téren laktunk, általában csak kisétáltunk a Duna-partra. Később - a '70-es évek második felétől -, amikor felépült szüleim pismány-hegyi nyaralója, annak erkélyéről jól látszott a tűzijáték, kivéve déli szél esetén, mert akkor már 10 perc után semmit sem lehetett látni a füsttől.

Amikor a Bimbó útra költöztünk, valamennyit az erkélyünkről is láthattunk belőle, de általában feljebb sétáltam a Bimbó úton olyan helyre, ahonnan rá lehetett látni a városra. Lovas úti lakásunkból általában a Tóth Árpád sétányra mentünk fel, és valamelyik oldalbástyáról néztük végig a látványosságot. 1989-ben sógornőmék Fodor utcai lakása tökéletes helyszín volt, de sajnos csak a tűzijáték végére értünk oda.

Amióta a Zsolt utcában lakunk, kezdetben a Czakó utcai sportpálya mellől néztük a tűzijátékot. 2003-ban is ott voltunk, amikor tőlünk pár száz méterre az Orom utcában egy komplett teherautó-pótkocsi robbant fel, teli petárdával. Először azt hittük, ez is a látványosság része, de később kiderült, hogy baleset történt.

Amikor a Fidesz a Gellért hegyről a Dunára költöztette a tűzijátékot, fel kell sétáljunk a gellérthegyi víztározó tetejére, a Filozófusok Kertjéhez, hogy lássunk belőle valamit.

De mik voltak azok az alkalmak, amikor nem voltunk Budapesten augusztus 20-án. Úgy emlékszem, először 1973-ban, erdélyi nyaralásunk során fordult ez elő. Romániában akkoriban augusztus 23. volt nagy nemzeti ünnep, éppen egy kölcsön lakásban laktunk Marosvásárhelyen, és a házmester ránk parancsolt, hogy haladéktalanul tűzzük ki a román nemzeti lobogót. 1976-ban barátommal jártam ismét Erdélyben, akkor pont augusztus 20-án indultunk el a Keletiből vonattal.

De nem láttam a budapesti tűzijátékot a rá következő két évben sem: 1977-ben Moszkvában voltam építőtáborban, és mi, magyarok bejelentettük, hogy nemzeti ünnepen nem dolgozunk. Szolidaritásból a lengyelek is velünk tartottak (Polak, Węgier, dwa bratanki), az oroszok respektálták a kérést. 1977 augusztusában pedig nyugat-európai körutazáson voltam barátaimmal. Ha nem is pont huszadikán, de elég szép tűzijátékot láttunk Nizzában: hajókról lőtték ki a petárdákat a tenger fölé.

Emlékezetes tűzijáték volt 2000. augusztus huszadikán őrségi nyaralásunk során a Magyarlak melletti Hársas-tó partján. 2011-ben augusztus 20-át baráti társaságban töltöttük Gödöllőn, hazafelé az M30-asról láttuk a város fölé lőtt rakétákat.

2020-ban augusztusban a balatonszemesi Vadvirág kempingben nyaraltunk. A budapesti tűzijátékot a járványhelyzet miatt nem tartották meg, és a Balaton-parton is csak elvétve lehetett látni petárdázást.

Az idei budapesti tűzijátékot sok bírálat érte, hogy egy, az energiaválság által megtépázott gazdaságban nincs szükség erre a rongyrázásra. De hát a hagyomány az hagyomány. Kicsit tényleg úgy érzem, mintha a Titanicon húzatnánk a zenészekkel, 350 Ft-os Borsodival a kezünkben.

Update: Na, döntött az operatív törzs, a 20 évvel ezelőttihez hasonlóan a tűzijáték idén is egy héttel később kerül megtartásra.

Kortárs épületek

Nagyon szeretem a kortárs építészetet, rendszeres olvasója vagyok az Építészfórumnak, Facebook-oldalukat is követem. Blogomon is rendszeres posztolok építészet témában. A Városliget két, vadonatúj épületéről még télen, átadásuk előtt írtam, azóta mindkettőt átadtát, és mindkettőben volt szerencsénk járni.

A Néprajzi Múzeumban nem sokkal átadása után jártunk, a Magyar Zene Házában pedig tegnap néztük meg a zene- és hangszertörténeti állandó kiállítást.

A Néprajzi Múzeum tetején, középen az 56-os emlékmű

A Zene Háza előcsarnoka

A Zene Háza könyvtárszintje

Miközben mindkét épület sorra nyeri el a legrangosabb nemzetközi elismeréseket, Karácsony Gergely teljesen belemerevedett a ligeti épületeket elutasító álláspontjába, egyik épület megnyitóján sem vett részt. Pedig gyakran tartanak majd mindkét épületben jelentős rendezvényeket, melyen a fővárosnak is illik részt vennie, nevetséges, hogy Budapest két új ékköve pont a fővárosnak nem kell. A Néprajzi Múzeumban megtekinthető egy-egy makett a Ligetről a millennium évéből illetve a tervezett állapotról. Ezeken jól látszik, hogy nem lesz nagyobb a Liget beépítettsége, mint régen volt.

Ráadásul a Zene Háza állandó kiállítása egyszerűen fergetegesen jó, ilyennek kellene lenni minden 21. századi kiállításnak. A belépéskor kap az ember egy audioguide-ot (egy fejhallgató egy nyakban lógó dobozkával), és már előre nyavalyog, hogy jaj, most végig kell hallgatnom az unalmas vezetést, de ez a kütyü valami egészen más. Ahogyan a közelébe érek valamelyik installációnak, azzal kapcsolatos hangot kezdek el hallani. Ha egy ismertető videó megy, rákapcsolódik annak hangcsatornájára, de úgy ám, hogy ahogyan forgatom a fejemet, úgy megy át a hang egyik fülemből a másikba, vagyis érzékelem, hogy honnan jön a hang. Ha hangszer előtt állok meg, rögtön elkezd nekem játszani. Egy Haydn-vonósnégyes  négy szólamának kottája ki van téve négy szék elé egy-egy kottaállványra. Ha leülök az elsőhegedű kottája elé, megszólal az a szólam, és a kottán is látom, hogy éppen mit játszik. Leülök a másodhegedű kottája elé, akkor bekapcsolódik annak szólama is, majd ezt követi a brácsa és a cselló: ha leültem minden székre, a végén már mind a négy szólamot hallhatom egyszerre. Bach orgonamuzsikáját úgy élvezhetem, hogy az orgonasípok alatt sétálok, és mindig azt a szólamot hallom, amelyik síp alatt vagyok. Közép-Ázsia térképén sétálva mindig annak a népnek a népzenéjét hallom, amelyik országra lépek. Zseniális, hibátlan, mindenkinek látnia-hallania kell!

De amiért valójában ezt a posztot írom, az az, hogy milyen nagy a kortárs építészet elutasítottsága az átlagemberek körében, és hogy ezt milyen jól használja ki a Fidesz historizáló, múlt századi épületek korhű visszaépítésével. Talán az építőművészet az egyetlen, ami elől "nem tudunk elbújni". Képzőművészeti kiállításra nem kötelező járni, kortárs zenét sem kötelező hallgatni, színházba járás és olvasás nélkül is megvan az ember, de az épületek ott vannak a szemünk előtt. És míg engem lelkesít egy két merész épület, nagyon sokan csak otromba üveg-beton förmedvényt látnak benne, különösen ha régebbi épület mellé vagy annak kiegészítéseként épül.

Néhány példa:

A Margit körút Rómer Flóris utca sarka így nézett ki gyerekkoromban:

A még a 19. század végén épült iskolaépület mellett apró földszintes házak voltak, a saroképületben egy félkarú írógép- és kerékpárműszerész műhelye volt, anyám ide hordta írógépét javíttatni. Később a kis épületeket lebontották és egy parkocska volt a helyén, most pedig az iskolaépülettel szerves egységet alkotó irodaépület épül fel.

Az elutasítók legfőbb érve a  hozzáépítés ellen, hogy miért nem az utca stílusában építenek hozzá. Hát a második képen jól látszik, hányféle építészeti stílus megtalálható a Margit körút környékén. Talán a legszebb a Rómer Flóris utca másik oldalán lévő, a múlt század '30-as éveiben épült "dugattyús ház", melynek csodálatos lépcsőháza azóta is kedvelt filmforgatási helyszín.

De ugyanígy fogadja a közvélemény a Népfürdő utca Révész utca sarkán álló egykori Révész Fűtőmű épületének kibővítését is. Az egykori áramfejlesztő épületével szemben lévő régi gyárépületben már 15 éve korszerű loft-lakások vannak, most ezt az épületet is kiegészítik egy kortárs résszel. A tervezők pedig kapnak a kommentelőktől hideget-meleget.

Ennek ellenpólusaként viszont zömében állami beruházás formájában a múlt század elején, historizáló stílusban épült, a II. világháborúban megsemmisült, de már saját korukban is erősen vitatott épületeket építenek  vissza eredeti formájukban, íme néhány példa a Hauszmann Alajos-program keretében a Budai Várban visszaépítendő épületek:

József főherceg palotája

Vöröskereszt székház

Honvéd főparancsnokság

Pénzügyminisztérium

A visszaépítésre az jellemző, hogy az összes épület vasbeton vázra épül, de a külső épületdíszek a Laki Épületszobrász cég jóvoltából az eredetiek lesznek. Viszont a belső infrastruktúra 21. századi, modern. Ezekkel az épületekkel szemben több kifogás szokott felmerülni.

1. Már saját idejükben, a 20. század elején vitákat váltott ki ekkora tömegű épületeknek a Budai Várba történő  építése.
2. A József főhercegi palota és a Vöröskereszt székház jövőbeli funkciója egyáltalán nincs tisztázva.
3. A Budai Várba telepített közhivatalokkal szembeni általános kifogás, hogy megnöveli az autósforgalmat, és elzár területeket a turistáktól.

A Várban a '70-es években háborús foghíjtelkekre épített, a kortárs építészek által nagyra tartott modern épületeket (egykori Teherelosztó és az ún. Diplomataház) egyszerűen lebontották, helyébe szintén historizáló (az én szememben giccses) épületek kerülnek majd. A historizmus a 20. század giccse volt, nekünk, a 21. század elejére pedig ennek replikái jutottak. Az építészeti giccs és a populizmus pedig kéz a kézben járnak.