137. zsoltár

Az Ószövetség zsoltárai Szenczi Molnár Albert fordításában kedveltté váltak a reformátusok számára, előszeretettel éneklik őket. A Zsoltárok könyve 137. éneke, Dávid király verse kiemelten fontos kultúrtörténeti szempontból is. A zsoltár a zsidók babilóniai fogságáról emlékezik meg.

1. Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk.
2. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat.
3. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: „Zengjetek nekünk dalt a Sionról!”
4. De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén?
5. Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom!
6. Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé!
7. Ne felejtsd el, Uram, Edom fiainak Jeruzsálem napját! Amikor így kiáltoztak: „Romboljátok le, romboljátok le, hadd pusztuljon el a földig!”
8. Bábel leánya, te pusztító, áldott, aki megfizeti neked, ami gonoszságot velünk tettél!
9. Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán!

A '70-es évek második felében, amikor a Boney M. slágereire roptuk a diszkóban, nem is sejtettük, hogy a 137. zsoltár része a popkultúrának, annak 1., 3. és 4. szakaszára táncolunk: By the Rivers of Babylon. Hallgassátok csak:

A Neoton Família képes volt ezt a számot már-már blaszfémiába hajló profán szöveggel énekelni: "Milyen tuti hely Babilon, sok gazdag ház, egy bölcs király és sok-sok gyönyörű barna lány"!

De Arany János Walesi bárdok című versét is egészen bizonyosan a zsoltár 3. és 4. versszaka ihlette. Vagy itt van Verdi operája, a Nabucco, melynek pont a babilóniai fogság a témája, és a 137. zsoltár 2. szakasza érthetővé teszi a Rabszolgakórusnak ezt a mondatát: "Bölcsek lantja a fűzfának ágán, mondd mért lett oly néma a húrja".

A zsidók számára mégis a zsoltár 5. és 6. szakasza a legfontosabb. Ez az a fogadalom, melyet minden ifjú férj az esküvőn a pohártörés előtt elmond. Így volt ez a lányom esküvőjén is, nézzétek csak:

A nyáron volt kisebbik unokahúgom esküvője. Polgári esküvő volt egy rendezvényhelyszínre odahívott anyakönyvvezetővel, de hogy megemlékezzenek a zsidó hagyományokról, volt pohártörés is. A zsidó rokonok közül volt, aki szóvá tette, hogy szombaton nem is volna szabad cserepet törni, vejem viszont azt kifogásolta, hogy elmaradt a pohártörés előtti fogadalom, így tréfli az egész.

Minden esetre a Jeruzsálemre tett fogadalom még a Siratófal közelében lévő feliraton is megtalálható.

De a posztomat a zsoltár 8. és 9. szakasza miatt írtam: "Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán!"

Izraelt két hete megtámadta a Hamász terrorszervezet, civileket, nőket, gyermekeket mészároltak le vagy hurcoltak el túsznak. A civilizált világ azon háborog, hogy micsoda barbárság ártatlan gyermekeket gyilkolni. És akkor tessék, itt a Szentírás, Isten igéje, benne egy zsoltár, egy psalmus, egy dicsőítő ének, mely a kisdedek elpusztítására buzdít! Az Ószövetség leggyakrabban idézet zsoltára! Tudom, mert pont én vagyok a szószólója, hogy a Biblia nem Isten igéje, hanem kultúrtörténeti kordokumentum, és bizony az ókorban és a középkorban kardélre hányták az ellenséges nép gyermekeit, és az újszülöttek meggyilkolásával tele a Szentírás. Ez csak történelemóra, nem több. De mégis beleborzongok, mert az a tombolás, ami Izraelben történt, bibliai mértékű szörnyűség.

Gergely Ágnes egyik legcsodálatosabb verse egy 137. zsoltár parafrázis, melyben egyszerre tesz hitet a költőnő magyar-zsidó kettős identitásáról és szelídségéről:

Ültünk Babylon folyópartjain.
Sírtunk. Babylon tenger nélkül él.
Hárfánk a fűzfán. Másképp szól a kin.
Tőlünk verejték kell, nem szenvedély.
S nem érv, erünkből mért dőlt itt a vér.
Hát kihűlt jobbom legyen rá az ámen,
ha elfeledlek egyszer, Jeruzsálem.

Jelünk itt falba karmolja a nép.
Kik biztatják, sem tudják, mért teszik.
Királyi jel, sok más jelet túlélt.
Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik!
Ne vágasd falhoz szép kisdedeik... !
És fájó orcám rángjon majd a számhoz,
ha elfeledlek egyszer, Arany János.