Újrakezdés

Korábbi posztjaimban már írtam, hogy kamaszkoromban én alapvetően komolyzene-rajongó voltam. Rendszeresen aláhúzgáltam a Rádióújságban azokat a műveket, amiket fel szerettem volna venni Tesla B444 típusú orsós magnetofonomra. Így vártam 1973 október 6.-án Händel Izrael Egyiptomban című oratóriumának felvételére, de helyette egy másik művet kezdtek el sugározni. Nagyjából így értesültem arról, hogy kitört a negyedik arab-izraeli háború, az ún. jóm kippúri háború. Jóm kippúr az izraeliek egyik legszentebb ünnepe, az engesztelés ünnepe, a hosszúnap, amikor a hívők 25 órás böjtöt tartanak, aznap nem dolgoznak, csak imádkozással foglalkozhatnak. Ráadásul 1973 október 6.-a pont szombatra, vagyis szünnapra esett, állt az egész ország. Ezt a napot választotta Egyiptom és Szíria Izrael összehangolt megtámadására.

Magyarországnak akkor már hat éve, a hatnapos háború óta nem volt diplomáciai kapcsolata Izraellel (ami egyébként csak 1989 őszén, Németh Miklós miniszterelnöksége és Horn Gyula külügyminisztersége alatt állt helyre), az egész konfliktusban a Szovjetunió által támogatott arab országok pártján álltunk, és az egész háborút a magyar sajtóban elhomályosította a szeptemberi chilei Pinochet-puccs. Szóval csak évtizedekkel később, amikor rokoni kapcsolatba kerültem Izraellel és megismertem olyan férfiakat, akik harcoltak a jóm kippúri háborúban, és olvastam olyan könyveket, melyek foglalkoztak ezzel a történelmi eseménnyel, egyszóval csak sokára tudtam meg részleteket arról a háborúról. Október 6.-a mind a mai napig nemzeti ünnep és munkaszüneti nap Egyiptomban.

50 évvel később szintén szombaton, vagyis tegnap, egy vallási ünnepen, a sátoros ünnep, a szukkot lezárásakor, a Tóra napján (szimchát Tóra), amikor a zsinagógákban befejeződik a Tóra, vagyis Mózes könyveinek felolvasása, de rögtön újra is kezdik az elejéről, szóval ezen a napon a Gáza övezetet uraló Hamasz elérkezettnek látta az időt egy átfogó terrorakcióra.
Gyorsan szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy szerencsére lányom, unokám, vejem és minden kint élő rokon és ismerős jól vannak.
Hogy mi történt, azt tulajdonképpen bárki elolvashatja az újságokban, az okokról viszont csak találgatások vannak.

Rendszeres olvasója vagyok a Diétás Magyar Múzsának, és egyik szerzőjük, Ésik Sándor mai elemzésében így ír a helyzetről:
"A Hamasz és a Hezbollah jelenléte az arabok és Izrael közé ékelődve iráni előretolt állást jelentett, befolyást és fenyegetést a térségben, de az araboknak is. A mostani támadás pedig egy fenyegetés beváltását jelenti. Ebben az értelemben nagyon hasonló az oroszok ukrajnai támadásához, csak ott pontosan lehetett tudni, hogy Putyin konkrétan mit akar. Itt viszont a legeslegjobb eredmény amelyet Irán el tud érni, az a zűrzavar.
Ezért viszont elég nagy ár a gázai övezet megszűnése, és az egyik legprofibban működő terrorszervezet elveszítése. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy Izrael be fog vonulni Gázába, és hogy a Hamasszal bármilyen kapcsolatban levő (és veszélyes, vagy épp annyira nem is veszélyes) embereket likvidálni fogja. Nem tehet mást. Izrael puszta léte kívánja ezt meg. Egyrészt azért mert a nemhivatalos jelmondatot úgy lehetne megfogalmazni, hogy “No one fucks with Israel” másrészt pedig a konkrét egzisztenciális fenyegetést fel kell számolni és kész.
...
Évekkel ezelőtt megmondták az arab testvéreknek, hogy Izrael Állam eltörlése a Föld színéről már nincs napirenden. Melldöngető határozatok az ENSZ-ben vannak, katonai segély nincsen, tessék megállapodni a zsidókkal." 

Vagyis úgy néz ki, hogy a háború végeztével a palesztin autonóm területekkel, a környező arab országokkal és Iránnal már kialakult vagy éppen csak formálódó megállapodások mennek a levesbe. A Hamasz, mely 18 éven keresztül nem tudott mást ígérni az általa túszul tartott gázai lakosoknak, mint hogy Izraelt el fogja törölni a Föld színéről, most - némi iráni noszogatásra - kénytelen volt lépni, ezzel alá is írva saját halálos ítéletét. Izrael pedig megint olyan helyzetben találta magát, mint a Ki nevet a végén játékban, amikor vissza kell ugrani a startvonalra.

De hát pont erről szól a zsidóság ötezer éves története: a folytonos újrakezdésről, az újrakezdésre való alkalmasságról. Ezt hirdeti a Tóra napja ünnep is: befejeztük, a végére értünk, de kezdünk mindent elölről.

És nem támadott többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről-színre: Mindazokban a jelekben és csudákban, amelyekért küldötte vala őt az Úr, hogy véghez vigye azokat Égyiptom földén, a Faraón, minden ő szolgáján, és az ő egész földén; És mindama hatalmas erőben, és mindama nagy rettenetességben, amelyeket véghez vitt Mózes az egész Izráel szemei előtt.
(Móz5 34,10-12)

Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
(Móz1 1, 1-3)

Mert minden vég kezdet is egyben...