Azt mondja az egyik magát Hamasz-harcosnak nevező orgyilkos terrorista az egyik diadalittas videón, hogy "győzni fogunk, mert a mi istenünk hatalmasabb a tiéteknél".
Elképzelem a mennyboltot, amint fel van osztva különböző vallások istenei között, és a zsidók istene, Jahve, valamint a muszlimok istene, Allah ücsörög a saját rekeszében, de időnként lemeccselik, hogy melyikük a hatalmasabb. Például egymásnak eresztik a népeiket, hadd gyilkolják egymást, amelyik győz annak istene a hatalmasabb. De lehet, hogy csak egy isten ücsörög ott fenn mogorván, és elvárja, hogy őt csak egyféleképpen lehet imádni, naponta ötször Mekka felé leborulva, megtartva a ramadánt és tartózkodva a sertéshús és az alkohol fogyasztásától. Aki nem így tesz, az hitetlen gyaur, aki mindenképpen a pokolra jut.
A Nemzeti dalban a magyarok istenére esküszünk, naná, majd az osztrákok vagy a tótok istenéhez. Micsoda dolog már, hogy ők ugyanúgy katolikusok, és ugyanahhoz az istenhez imádkoznak! Legalább szerezzünk egy közbenjárót, aki odafenn kijárja nekünk a dolgokat, ha már kénytelenek vagyunk közös istenen osztozni. Legyen ez a közbenjáró Szűz Mária, a magyarok Nagyboldogasszonya.
(Azt tudtátok, hogy az egész Koránban, mind a 114 szúrában egyetlen egy nőnemű lény van név szerint megemlítve, és az nem más, mint Mária, Jézus anyja? Szóval, majd ha minket is lerohannak az iszlamisták, lesz egy égi közbenjárónk, aki még a Koránban is szerepel)
A fentiekből kitalálhattátok, hogy nem hiszek Istenben. Sem teremtő, sem gondoskodó istenségben nem hiszek, annak antropomorf formájában meg aztán végképp nem. Nem hiszem hogy akár egyetlen csettintésre, akár gondos mérnöki tervező munka eredményeképpen teremtődött a Világ, azt sem hiszem, hogy valamennyiünket kukkol, hogy önkielégítünk-e, hazudunk-e, bűnös gondolataink támadnak-e, és hogy mindeme bűneinket megbánjuk-e. Hogy fogyasztunk-e húst nagypénteken, hogy levesszük-e (vagy éppen feltesszük-e) fejfedőnket Isten házába lépve.
De nem vagyok melldöngető ateista, és pontosan egyformán ítélem el a melldöngető ateistákat mint a melldöngető hívőket. Ismerek harcos ateistákat, van egy osztálytársam, aki sohasem állja meg, hogy egy-egy osztálytalálkozón szóba ne hozza, mennyire felháborítónak tartja, hogy unokáját katolikus hittanra járatják, és sírva jött haza, mert Káin megölte Ábelt. De ugyanilyen harcos ateista az újságíró Tóta W. Árpád, aki szinte hetente ír egy újabb cikket a témában, és bár alapvető mondanivalójában, a szemforgató hamis álkereszténység elítélésében egyet értek vele, mégsem tetszik az a hangnem, ahogyan sokezer hívő lelkébe gázol. Egyrészt a világban még mindig az ateisták vannak kevesebben, és a vallás emberek millióinak nyújt reményt és megnyugvást, ezért én sohasem volnék képes kigúnyolni valakit a vallása miatt. Van, aki ha meglát egy szép virágot, szinte spontán szakad fel belőle: Milyen gyönyörű, és még egyesek azt mondják, nincs Isten!
Nagyon sok zsidó Auschwitz után veszítette el hitét. De hogy a vallásosság lelki alkat kérdése is azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vannak teljesen azonos módon nevelt testvérek, akik közül az egyik hívő, a másik ateista lesz. Így volt apósom és az öccse, valamint én és a nővérem.
Sohasem gondoltam, hogy a Biblia Isten szava, de hogy az emberiség egyik legnagyobb kultúrtörténeti emléke, a kollektív tudat csúcsteljesítménye, az biztos. És azt gondolom, hogy egy rátermett hitoktató is képes ezt a tudást úgy továbbadni a gyerekeknek, hogy ne váljon belőlük bigott vallási fundamentalista, aki szerint az ő istene hatalmasabb a többi vallás istenénél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése