Őszi napéjegyenlőség 49. érettségi-találkozóval

Mi a gimnazista osztálytársaimmal minden évben összejövünk egy hétvégére valahol. Ezúttal a romhányi Rózsakert panzióban gyűltünk össze húszan, és éppen a napéjegyenlőség napján. Bár nem nagyon hiszek az asztrológiában, de úgy gondolom, ilyenkor a kozmikus erők egyensúlyba kerülnek.

A romhányi Rákóczi-fánál

Mivel az idő nem volt túl jó, még több időnk jutott a beszélgetésekre. Osztálytársaim között mindenféle végzettségű és beosztású ember található, szinte árnyékkormányt is alakíthatnánk.

• Kossuth-díjas építész osztálytársam megvitatta velünk a Budai Vár felújításának kérdéseit és a MOL-torony esztétikáját;
• A korábban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél dolgozó (így az ügynökség Nobel-díjából is részelsülő) osztálytársam az atomenergetika kérdéseiben volt illetékes;
• Katonadiplomata osztálytársammal (volt véderő attasé) az orosz-ukrán háborúról illetve a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáról is lehetett beszélgetni;
• A KTI-ben (Közlekedéstudományi Intézetben) egykor magas pozíciót betöltő osztálytársam a Geri-karókról (biciklisávot elválasztó karókról) és a MÁV helyzetéről is sokat tudott mesélni;
• A jelenleg is AI-projektben dolgozó osztálytársammal, valamint egy egykor jövőkutatással foglalkozó osztálytársammal jót lehetett beszélgetni a mesterséges intelligencia vélt vagy valós veszélyeiről;
• És persze a napi politikáról mindenkinek volt véleménye.

Azért abban a pár órában, amikor az idő engedte, tettünk egy kiadós sétát Romhányban, ebben a nem túl szép ipari községben, ahol Rákóczi 1710-ben csatázott a labancokkal, és döntetlenre ki is hozta a küzdelmet, és még arra is volt figyelme, hogy egy dombtetőn egy mogyoróvesszőt a földbe dugjon, melyből 300 év után egy szép törökmogyoró fa terebélyesedett.

A dicső fejedelemről egy szobor is készült, mely subás parasztemberként ábrázolja Rákóczit, aki még az országalmát is úgy tartja a kezében, mint egy tajtékpipát. De könnyen megtaláljuk a magyarázatot, ha elolvassuk az ismertető táblát. A szobrot ugyanis a község polgármestere, bizonyos Terman István emeltette, a szobrászművész pedig egy bizonyos Terman Sándor volt. Gondolom, nem véletlen névazonosság, viszont a szobor mögött jól elfér a Zalakerámia gyárépülete.

Páran még a Bánki-tóhoz is átautóztunk, ahol a sok szálloda mellett most egy vadiúj konferenciaközpont is épül.

Sikerült megegyezni a jövőre esedékes 50. éves érettségi találkozó főbb kérdéseiben is, úgyhogy eredményesnek mondható osztálytalálkozón lehettünk megint.