Egy kis háttérinformáció a 137. zsoltárról íródott posztomhoz

Tegnap írtam egy kimerítő posztot az Ószövetség Zsoltárok könyve 137. énekéről, amiről azt lehetne gondolni, hogy:

• Töviről-hegyire ismerem a Bibliát;
• Ismerem a zsidó szokásokat, talán még héberül is tudok;
• A Boney M. együttes minden dalszövegét tudom;
• Verdi összes operájának szövegkönyve a kisujjamban van;
• Tökéletesen járatos vagyok a kortárs magyar költészetben.

Az alábbiakban beavatlak benneteket, hogy egyetlen fénykép megpillantása és sok-sok Google-keresés után hogy éltem át többször is azt a bizonyos "aha!" érzést.

Az izraeli háború kapcsán nagyon sok fényképet posztolnak, így került elém az a fénykép, amit a tegnapi posztomba is beszúrtam:

Tüzetesebben megnézve a fényképet láttam, hogy a molinón a 137. zsoltár 5. és 6. szakasza van héberül és angolul. Ekkor jött az első "aha!" érzés, mert lányom esküvőjén a vejem elmagyarázta nekem a szertartás minden részletét, és mondta, hogy a pohártörés előtt valami olyasmit mond, hogy száradjon le a keze, ha megfeledkezik Jeruzsálemről.

Nosza, Google a barátunk, megnyitottam a 137. zsoltárt (a Biblia egyébként a telefonomon is fönn van, ott is utána tudtam nézni). Elolvasva a zsoltár 1. szakaszát jött a következő "aha!". Hiszen pont ezt énekli a Boney M. is. Halványan emlékeztem rá, hogy a Rivers of Babylon egy zsoltárból van, rákeresve a dalszövegre megállapítottam, hogy mely szakaszokat használták fel a dalhoz.

Amikor elolvastam a zsoltár második szakaszát a fűzfákra akasztott hárfákról, jött egy újabb "aha!". Ehhez tudni kell, hogy a Német Megszállási Emlékmű felállítása után Fischer Ádám karmester (Fischer Iván fivére) minden évben közös daléneklésre hívott mindenkit az emlékmű elleni tiltakozásul. Én is voltam vagy három ilyenen. A dalok között népdalok is voltak, meg olyan műdalok, mint Bach Parasztkantátája, Händel Győzelmi dala, vagy a Rabszolgakórus a Nabuccoból. Ez utóbbiban szerepel a "bölcsek lantja a fűzfának ágán", és én elképzelni sem tudtam, mi a csudának lógnak azok a lantok a fűzfán. Szóval ezek a lantok azok, melyek idegen földön nem szólhatnak.

Ami igazán szíven ütött, az a zsoltár 9. szakasza a csecsemők meggyilkolásáról, mert úgy éreztem, hogy ez illik leginkább a mostani háborús helyzethez. Tovább googlizva jutottam el Gergely (Guttmann) Ágnes költő szép verséhez, melyben oly szépen jelenik meg a krisztusi megbocsájtás és szeretet is:

Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik!
Ne vágasd falhoz szép kisdedeik... !

Szóval ennyi "aha!" élmény után éreztem úgy, hogy ez a sok felfedezés posztot érdemel.