Izrael Egyiptomban

Kamaszkoromban nagyon szerettem a komolyzenét, már egy héttel előre bejelöltem a rádióújságban azokat a zenéket, amik érdekelnek, esetleg fel akarom venni magnóra.
Ugyanígy jelöltem be 1973 őszén Händel Izrael Egyiptomban című oratóriumát, és csodálkoztam, hogy miért adnak helyette valami mást. Akkor még nem tudtam, hogy október 6-án kitört a jóm kippuri háború. Szegény szerkesztő, mit magyarázkodhatott, hogy pont arra a napra tűzte műsorra Händel számtalan bibliai témájú oratóriuma közül pont ezt. Mivel abban az időben a szocialista tábor, élén a Szovjetunióval egyértelműen a háborúban résztvevő Egyiptom és Szíria oldalán állt, ezt akár valamiféle jeladásnak, titkos üzenetnek is tekinthették.
Jeladás ide, jeladás oda, a pontosan 40 évvel ezelőtt - bibliai idő - kirobbant háború készületlenül érte az ünneppel elfoglalt Izraelt, és az első néhány nap komoly arab katonai sikereit csak nagy nehézségek és nagy veszteségek árán sikerült megfordítani. Egyiptomban október 6-a mind a mai napig nemzeti ünnep. Egyiptom a Szuezi csatornát átlépve benyomult a Sinai-félszigetre, Szíria pedig a Golan-fennsíkra.
Abban az időben, 17 évesen nemigen foglalkoztatott a közel-keleti helyzet, csak később, amikor már érdekelt a kérdés, tudtam meg, hogy a jóm kippuri háborút mint a 4. arab-izraeli háborút tartják nyilván. A 3. háború az 1967-es hatnapos háború volt. Zsuzsi nővérem a Mészáros utcába járt művészi tornázni Berczik Sárához. Csoporttársa volt az izraeli nagykövet lánya is. A '67-es háború után hazánk azonnal megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel, és csak több mint 20 év múlva, 1988-ban nyitottak meg újra a nagykövetségek Budapesten illetve Tel-Avivban. Zsuzsi jó barátságban volt a nagykövet lányával, sőt, gyakran a követség gépkocsijával hozták haza nővéremet az edzésről, ezért nagyon sajnálta, hogy haza kellett utazniuk. '67 őszétől nővérem a József Attila (most már megint Szent Imre) Gimnáziumba kezdett járni, ahol KISZ-gyűlés keretében el kellett ítélniük az "agresszor" Izraelt. Zsuzsi, ha finoman is, de védelmébe vette Izraelt, ami miatt otthon apámtól komoly fejmosást kapott.
A hivatalos elítélés ellenére a '60-as, '70-es, '80-as években a magyarok többsége Izraellel szimpatizált, számos vicc született az arab-izraeli háborúkról. Íme az egyik:
A Sinai-félszigeten nagy páncélos ütközet zajlik. Kohn kikiabál a tankból: Ali, hol vagy? Mire az egyik egyiptomi tankból kinéz Ali: Ki szólít?. Erre Kohn lelövi szegény Alit. Gondolják az egyiptomiak, hogy ezt ők is meg tudják csinálni. Ahmed kikiabál a tankból: Kohn, hol vagy? Mire Kohn: Ki kérdezi? Válaszul Ahmed kidugja fejét a tankból: Hát én, Ahmed. Így aztán szegény Ahmedet is lelövik.
A jóm kippuri háború óta eltelt 40 évben öt béke Nobel-díjat is kiosztottak a közel-keleti konfliktus kapcsán: 1978-ban Begín izraeli miniszterelnök és Szadat egyiptomi elnök részesült a kitüntetésben az egyiptomi-izraeli békekötésért (melyet Camp David-ben Carter amerikai elnök aszisztálásával hoztak tető alá),  1994-ben pedig Arafat, a PFSZ elnöke, Rabin miniszterelnök és Peresz külügyminiszter az izraeli-palesztin megállapodás miatt (mely szintén egy amerikai elnök, Clinton bábáskodása mellett született).
Azt, hogy a térségben sokan nem örülnek a békének az is mutatja, hogy feltehetően Szadatnak és Rabinnak is az egyezkedés miatt kellett meghalnia, de Arafat ellen is számtalan merényletet kíséreltek meg.
1990 óta, mióta Kati révén sok izraeli ismerősöm és rokonom lett, jobban érdekel az izraeli külpolitika, Orsi kivándorlása óta pedig különösen aggódunk a fenyegető szíriai és iráni helyzet miatt.