Negyven évvel ezelőtt, 1973 őszén borzalmas baleset történt a Diósgyőri Vasműben. Vályi Péter miniszterelnök-helyettes a Lenin Kohászati Művek öntőgödrébe zuhant az öntőformák közé és szörnyethalt. Az őt megmenteni igyekvő Énekes Sándor vezérigazgató is súlyosan megsérült. Az történt, hogy az LKM vezérigazgatója beruházási pénzt szeretett volna szerezni a martin acélmű korszerűsítésére, ezért meghívta a közelben vadászó Vályit egy rögtönzött üzemlátogatásra. A martinüzem meglátogatásának előkészítésére nem jutott túl sok idő, a termelést sem állították le, így fordulhatott elő az a szörnyű baleset, mely mind a mai napig tápot ad különféle konteóknak a reformpolitikus Vályi szándékos meggyilkolásáról.
Már 17 évesen is nagyon foglalkoztatott az eset, de később katonaságnál, munkahelyen vagy a napi politikában bőven volt alkalmam megismerni a mindenhol jelen lenni akaró, mindent jobban tudó, ellentmondást nem tűrő fontos ember típusát.
Kati nagybátyja az ötvenes években a Haditechnikai Intézetben dolgozott, híradástechnikai berendezéseket fejlesztettek a néphadsereg számára (igen, kedves blogolvasók, az 50-es években a magyar hiradástechnika katonai és polgári területen is fejlettnek számított). Kifejlesztették a walky-talky elődjét: az adó és vevőberendezések egy csukott teherautó belsejét megtöltötték. Jött Farkas Mihály megszemlélni az új haditechnikát, és ki is próbálta. Szerencsétlenségére nem akkor nyomta a gombot, amikor beszélt, hanem amikor a túloldalon próbáltak beszélni, ezért a kommunikáció nem működött. Farkas Mihály mindenkit letolt, lecsukatott, lefokozott, majd dérrel-durral távozott. Na de Pista bácsi - kérdeztem, - miért nem mondtátok neki, hogy fordítva kell? Csak nem képzeled, hogy valaki ellent mert volna neki mondani? - válaszolta.
A világ legsúlyosabb nukleáris balesetét, a csernobili katasztrófát is ennek az ellentmondást nem tűrésnek, mindent jobban tudásnak, és a túloldalon a "jobb, ha hallgatok, akkor nem lesz bajom" gondolkodásnak köszönhetjük. A kísérleti program vezetője eltérve az írásos kísérleti programtól minden védelmi működést kikapcsoltatott, a blokk ügyeletes mérnökei és a szolgálatban lévő fizikusok nem mertek neki ellentmondani, ők tudják, miért. De a Kaczynski-féle repülőbaleset sem volt túl régen. A lengyel államfő különgépe, fedélzetén magas rangú állami és katonai vezetőkkel Szmolenszk közelében leszállásra alkalmatlan látási viszonyok között csapódott a földbe. A légi irányítás a sűrű köd miatt nem javasolta a leszállást, a pilóta viszont az államfő vagy a katonai főparancsnok közvetlen utasítására mégis a landolás mellett döntött. Nem az életét, az állását féltette.
Szerencsére vannak bátor, az ellentmondástól nem félő beosztottak is. Paksi és vadászberkekben egyaránt az a legenda terjed, hogy Kocsis István egykori vezérigazgató egy hétvégén enyhén kapatosan, autója hátsó ülésén egy vadászfegyverrel próbált bemenni az erőműbe. Az őrnek sikerült útját állni...
Deutsch Tamás - regnáló sportminiszterként - egy ipari katasztrófa helyszínére szeretett volna eljutni, gondolta, megnézi, mi a helyzet, ha már arra jár. Az ő autóját is visszafordították. Ugyanígy nem engedték be az egyik laktanyába Szabó János akkori honvédelmi minisztert: a kapuügyeletes felszólította, hogy igazolja magát. Bár ez egy laktanyában teljesen normális eljárás, Szabó nem vette jó néven a dolgot, ezért minden magyar laktanyába elküldette arcképét, hogy azonnal felismerjék.
Bár Orbán Viktorról nem mondható el, hogy kevéssé ismert politikus lenne, egyszer mégis előfordult vele, hogy egy választáskor hazaküldték a szavazókörből, mert a lakcímkártyáját otthon hagyta. De ez már rég volt, vajon ma is hazaküldenék-e?
Szóval Vályi Péter szörnyű balesetéről az jutott eszembe, hogy mostanában mintha megint egyre több lenne a Operaház vezetésétől a labdarúgás átszervezésén keresztül az árvízvédelemig mindenhez értő, ellentmondást nem tűrő politikus. Pedig aki nem tűri a kritikát, előbb-utóbb bólogató Jánosokkal lesz körülvéve, és tökéletesen elszakad a valóságtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése