Minek nevezzelek?

Esterházynál olvastam, hogy gépírónője, aki a kézzel írt kéziratlapokat számítógépre viszi, rosszallóan szóvá tette, hogy olyan "csúnya" szavakat használ, mint pl. faszom. Miért, mit kellett volna írnom? - kérdi az író. Hát hogy a nemi szervem. Írhattam volna - válaszolt Esterházy, de attól az még a faszom marad.
Az, hogy mit tekintünk csúnya, vagy politikailag nem korrekt szónak vagy kifejezésnek, többnyire közmegegyezés kérdése és idővel folyamatosan változik attól függően, hogy milyen szövegkörnyezetben (káromkodásban, szlengben) fordul elő leginkább. A nemi szervekre és nemi tevékenységre vonatkozó, ma már nem éppen szalonképesnek számító szavak egykor teljes jogú szavai voltak nyelvünknek. Egy középkori orvosi könyv a szeméremajkakra ezt a kifejezést használja: az pelcsának csolnakos tornácza. Illyés pedig ironikusan így reagál arra a szlovák történészek által vallott nézetre, hogy az a bizonyíték, hogy a magyar milyen barbár nép volt, hogy a földművelésre vonatkozó összes szavunk szláv eredetű, ezért nyilván korábban nem ismertük ezeket a fogalmakat: A picsa szavunk is szláv eredetű, mégsem valószínű, hogy a honfoglalás előtt nem ismertük ezt a dolgot.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy a politikai korrektség jegyében Németországban a cigánypecsenyét mostantól pusztapecsenyének, a cigányszószt, pedig pikáns szósznak kell nevezni. Valóban a népek, nemzetiségek elnevezésének megítélése sokat változott az idők során. A muszka, oláh, tót, rác megnevezésekre kétségtelenül rakódott egy kis pejoratív felhang, helyettük az orosz, román, szlovák, szerb megnevezés az illendő. Pedig nemcsak régi családneveink, de régi helységneveink is hordozzák a ma már nem javasolt népneveket: Ráckeve, Tótkomlós.
A cigány szóhoz is sok negatív felhang kapcsolódott, ezért manapság hivatalosan a roma kifejezést használják, bár maguk a cigányok nem a cigány szót sérelmezik, hanem azokat a negatív kontextusokat, melyekben elhangzik: cigánybűnözés, cigánykodás, nem szokta a cigány a szántást stb. Helyettesítsük be ezekbe a kifejezésekbe a roma szót, nem lesz szalonképesebb a jelentés. Ugyanakkor a cigányzenész, cigánykerék, cigánypecsenye ellen semmi kifogás nem lehet. De ha a jövőben a cigány szó kizárólag negatív kontextusban, szitokszóként hangzik el, akkor ugyanarra a sorsra jut, mint a tót vagy az oláh. Ezért akkor lennénk igazán politikailag korrektek, ha nem mondanánk le a népnevek pozitív vagy semleges szövegkörnyezetben való használatáról, ahogy 150 évvel ezelőtt sem okozott problémát Mikszáth Jó palócok című könyve, vagy A nagyidai cigányok Arany Jánostól.
Az USA a politikai korrektség élharcosa. A négereket már gyerekkoromban is színesbőrűeknek illett nevezni, de manapság már csak az afroamerikai számít elfogadhatónak. A nemek indokolatlan megkülönböztetése ellen is harcolnak még a foglalkozások elnevezésében is. A németben van nemi megkülönböztetés a foglalkozások nevében: Lehrer-Lehrerin (tanár-tanárnő), KellnerKellnerin (pincér-pincérnő), Friseur-Friseuse (fodrász-fodrásznő). Az USA-ban ilyen megkülönböztetés egyenesen tilos. Amióta teljesen elfogadott, hogy az apukák maradnak otthon a gyerekekkel és az anyuka dolgozik, a housewife (háztartésbeli) szó helyett a nemtelen homemaker-t kell használni még akkor is, ha nőről van szó.
A magyar közbeszédben is gyakran találkozunk az adott foglalkozást űző személy nemének indokolatlan megjelölésével. Ha pl. azt olvassuk: A bírónő nem vette figyelembe a szakértői véleményt, akkor érzünk benne egy kis hímsoviniszta felhangot. Nyilván a közlésben semmi jelentősége nincs annak, hogy a bíró férfi volt-e vagy nő. Az ügyvédnő, tanárnő, képviselő nő kifejezéseknek is csak akkor van helyük, ha valami különleges ok van a nemi megkülönböztetésre.
Bízom benne, hogy mi magyarok inkább az egyre útszélibbé váló politikai közbeszéd megszelídítésére koncentrálunk, és mellette nem kell lemondanunk a cigánypecsenyéről, rácpontyról vagy zsidótojásról.