Gender-népszavazásnak nézünk elébe. Többek között arról fogunk szavazni, hogy támogatjuk-e, hogy szülői hozzájárulás nélkül kiskorúaknak nemváltó műtétet népszerűsítsenek, vagy kiskorúakon nemváltó műtéteket végezzenek el. Bár az illetékesek egyikre sem tudtak hazai példát, de "Hannibal ante portas", a veszély már itt van a közelünkben, melynek alátámasztására naponta látunk az állami médiában elrettentő példákat.
Persze az okokat jól tudjuk: az országgyűlésnek megint sikerült egy otromba törvényt létrehoznia, amelyben a pedofíliát összemossák a homoszexualitással, és ez nemcsak hazánkban, de az Unióban is kiverte a biztosítékot, kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarország ellen.
De tudjuk: ha támadják, meghosszabbítjuk Bicskéig. Először nemzeti konzultációs kérdésként tették fel a magyaroknak azt a kérdést, hogy egyetértünk-e azzal, hogy Soros György szervezetei támadják a gyermekvédelmi törvényt, majd a nyomás fokozódásának hatására a kormány népszavazást írt ki már kifejezetten gender-témában.
Ritkán van lehetősége az embernek arra, hogy egy álhírt a kipattanása napján tetten érjen. Ma délben a 168Óra azt a hírt jelentette meg, hogy "Skóciában négy éves kortól változtathatnak nemet a gyerekek, szülői beleegyezés nélkül". A hír később más magyar hírportálokon is megjelent, így például a Mandíneren vagy a bennfentes.net-en. A cikkek egy külföldi forrást, jelölnek meg, a Daily Mail-t, amely viszont a Telegraph cikkére hivatkozik. Később több további külföldi portál is hozta a hírt, például Newsweek vagy a The Times. Közös jellemzője a cikkeknek, hogy valamennyien a skót kormány oktatási minisztériuma által az iskoláknak kiadott 70 oldalas irányelvre hivatkozik, de egyik sem hoz linket az adott dokumentumra.
Szerencsére a Google a barátunk, a publikáció természetesen nyilvánosan elérhető. Ebből természetesen egész más derül ki, mint amit az említett kattintásvadász cikkek sugallanak. Már az előszó leszögezi:
"Bár az iránymutatás elsődleges célja, hogy segítse az iskolákat a transznemű tanulók támogatásában, az iránymutatás elismeri a magánélet és a biztonságos terek biztosításának különös fontosságát a lányok és fiúk számára az iskolában. Ez egy olyan kritikus téma, amelyet az útmutató elismer és foglalkozik vele."
A szülők szerepéről így ír: "A szülők és a gondviselők fontos szerepet játszanak a fiatalok életében és minden döntéshozatali folyamatban, különösen az általános iskolai környezetben tanulók esetében. Amennyiben lehetséges, mérlegelje a legjobb megközelítést a fiatal bevonására a döntéshozatalba."
Az életkorról pedig egyenesen ezt mondja: "Elismerve valamennyi szülő és gondviselő jogait, ajánlott, hogy a 16 év alatti fiatalokért szülői felelősséget viselő valamennyi személy beleegyezését be kell szerezni. Hasznos lenne, ha a szülőket a lehető legkorábban bevonnák ebbe a megbeszélésbe."
A szülők szerepéről egy infografika is található az iránymutatásban:
Katt a nagyobb képért |
- Az élettel való megelégedettség 72%/32%
- Nagyon jó vagy kiváló mentális állapot 70%/15%
- Depresszió 23%/75%
- Önbecsülés 64%/13%
- Lakhatási problémák 0%/55% (valószínűleg a szülők által elutasított transznemű fiatalok elhagyják az otthonukat)
- Öngyilkossági kísérlet 4%/57%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése