Mirmi

 Másfél évvel ezelőtt, amikor Bori elköltözött itthonról, végre megvalósíthatta álmát: lehetett háziállata.

Mi mindig társasházban laktunk, második emeleten, ezért a gyerekek bármennyire is rimánkodtak, kutya vagy macska nálunk szóba sem jöhetett. Pedig elég sok kutyatulajdonos van a házban, de szerintem a lakásban tartott kutyáknak elég szomorú az életük. Gyerekkoromban nekünk sem volt sohasem háziállatunk, néhány kivételtől eltekintve:

• Pár évig volt akváriumom, de nem nagyon gondoztam a halakat, minden anyámra maradt, aki egy idő után felszámolta az egészet;
• Egyszer apám egy csókafiókával állított be. Még nem nagyon tudott repülni, de nagyon életrevaló jószág volt. Kerítettünk neki kalitkát, de teljesen feleslegesen, mert a csókák igazi szabadulóművészek, Hudinik, a zárt kalitkából is ki tudnak jönni. Barátságos jószág volt különben, szerette a zenét és a színes holmikat. Mire megtanult repülni, már teljesen szertelenné vált, úgyhogy végül szabadon engedtük;
• A '60-as évek végén berepült hozzánk egy kék hullámospapagáj. Neki is kerítettünk kalitkát. Egy hét után, amikor már megbarátkozott nálunk, egyszer csak dőlni kezdett belőle a szó, akárcsak Münchausen báró kandalló fölé akasztott postakürtjéből a megfagyott zene. Megtudtuk, hogy Robikának hívják, hogy tudja a Nemzeti dal első két sorát. Apám tanítgatni kezdte Robikát, 80 szót tudott, ezeket szituációban is tudta használni: Este "Jó éjszakát, Robika!", reggel "Jó reggel!". 4-5 év után elpusztult, de lett egy utódja, egy szintén bekéredszkedő lila hullámospapagáj, akit Gazsikának neveztünk, de nevére rácáfolva egyszer csak tojt egy tojást. Gazsika nem beszélt, és amikor Zsuzsi nővérem férjhez ment, ő vitte magával a stafírunggal együtt.

Egyszer bíztak ránk egy ékszerteknős párt nyaraló szomszédok, de velük igazán sok baj nem volt, csak éjszakánként rendeztek nagy rajcsúrt, minden reggelre át volt rendezve a terráriumuk.

Orsi persze amint kiszabadult s szülői házból, kiélte állatok utáni vágyát: már a kibucban, ahol a héber nyelvet tanulta, kutyákat gondozott, és amikor már együtt lakott Saharral, nekik is lett saját kutyájuk.

Ő Molly, Orsiék csodaszép menhelyi kutyája

De kanyarodjunk vissza Borihoz: Még 2020 tavaszán, a Nagy Ragály kezdetekor befogadott egy utcán nevelkedett csöves macskát, megszelidítette, féregteleníttette, ivartalaníttatta, beoltatta, becsipeltette, igazi házi macskát faragott belőle. 

Hivatalos neve Rúmi, egy indiai misztikus filozófus után, de valahogy a Mirmi név ragadt rá végül. Most úgy adódott, hogy három hétig nálunk vendégeskedett, amig gazdája Olaszországban nyaralt.

Mirmi nagyon hamar megszokott nálunk, minden családtaggal jól összebarátkozott.

Nekem bearanyozta a reggeleimet azzal, hogy míg a kávémat kortyolgattam, az ölemben ült és dorombolt. Petra napjait zömében itthon töltötte, mert neki az iskolaév rögtön egy tavalyról a ragály miatt mostanra áthúzódó történelem kisérettségivel kezdődik. Mirmi is érdeklődött a történelem iránt, főként a vallásháborúk érdekelték.

Hatalmas vágtákat vágott le a lakásban, szeretett vadászósdit játszani.

Tegnap Bori újra hazazsuppolta szegényt, azóta kicsit üres a lakás Mirmi nélkül. Nem nyávog reggelente a nappali ajtajában, amikor megyek kávét főzni, nem ugrik tévézés közben az ölünkbe, nem járőrözik a lakásban minden szekrény mögé bekukkantva.

Van még házikedvenc, aki állandó szereplője életünknek. Ő Steve, az Angyali-szigeti önsétáltató kutya, aki az augusztus 20-ai családi összejövetelen a család legkisebb tagjával, a kis Árminnal is összebarátkozott.

Egyébként nemrég Angyali-sziget faunája egy sertéssel is gazdagodott. Az identitászavaros disznó, név szerint Cucuka kutyának képzelte magát, együtt lógott a sziget kutyáival és minden kertbe benézett, így természetesen nálunk is megjelent.

Néhány szigetlakó nem látta szívesen Cucukát, így átvitték a szárazföldre egy farmra.

Legyen elég ennyi állatos történet mára.