Parlament

Parlament

2011. június 30., csütörtök

Hadd szóljon!

Nem tudom, hogy egy zseniális PR-fogás a Klubrádió esetleges megszűnésének híre, vagy a Médiatanács valóban olyan ostobán írta ki a jelenleg a Klubrádió használatában lévő frekvenciára a pályázatot, hogy abban szinte minden értékelési szempont a Klubrádiót hozza hátrányos helyzetbe, tény, hogy felbolydult a rádió zömében baloldali és liberális gondolkodású hallgatósága.
Péter és Pál napján jó volt az aratás, mármint Arató Andrásnak, a Klubrádió vezérigazgatójának, mert sokan mentek el a rádió megmentésére megrendezett jótékonysági koncertre. És maradva a mezőgazdasági hasonlatnál, azért lehetett jó az aratás, mert jól felszántott földbe hullott a mag: sógorom, Szántó Andris természetesen ingyen adta a rendezvényhez a SYMA Csarnokot. Megint családi alapon vehettem részt egy koncerten.
A rendezvényen ott volt a magyar baloldal színe-java Gyurcsánytól Bárándy Péterig. És persze a főként baloldali rendezvényeken szereplő művészek, a Pa-Dö-Dő, Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Dés László, Kulka János, Somló Tamás. De persze ugyanilyen színes műsor hozható össze a főleg nemzeti-konzervatív rendezvényen fellépő zenészekből Demjén Ferenctől Keresztes Ildikóig. És ez a fő probléma: a kulturális élet ugyanolyan megosztott, mint az egész társadalom. El tudtátok volna képzelni,  kedves blogolvasó barátaim, hogy a pápa tiszteletére adott Liszt Ferenc-koncertet ne a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével, hanem a Budapest Fesztiválzenekar Fischer Iván dirigálásával adta volna elő? Pedig a zene igazán nem pártos.
Hát ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben persze elámultam Bíró Eszter csodálatos énekén, Babos Gyula zseniális gitárjátékán. Talán csak Bódy László (Cipő) okozott csalódást. Rövid időn belül harmadszor láttam fellépni: karácsonykor Fenyő Miki vendége volt, márciusban Koncz Zsuzsa hívta meg a koncertjére. A Fenyő-koncerten végig súgógépről énekelt, a "Konczerten" többször is rosszkor lépett be, de a mostani produkciója volt a legszánalmasabb: saját számainak eléneklése is komoly gondot okozott neki. Kár, valaha nagyon szerettem a Republikot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése