Farkaslaka

Háromszor jártam Farkaslakán, Tamási Áron szülőfalujában, a Gordon lábánál, a Nyikó partján. Édesapám barátja és kollégista társa, Jakab Zsigmond egy farkaslaki faragó-rajzoló ember volt, felesége pedig csodálatos szőnyegeket szőtt. Most Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália Napfényben és borulatban eltöltött időm c. önéletrajzát olvasom.
Már a Jakab családdal való újbóli kapcsolatfelvétel is nagyon kalandos volt. 1968-ban Tamási Áron a Magyar Írószövetség vendégeként megfordult vidéki rendezvényeken is, és egy ízben édesapám elkísérte a Dunántúlra. Beszélgetés közben szó került Jakab Zsigmondra, kit édesapám halottnak hitt, mert utoljára csak súlyos betegségéről kapott hírt. Kiderült, hogy Zsiga bácsi jól van, szép családja van és szép dolgokat farag. Édesapámnak már volt tőle néhány rajza még a kollégista időkből.
Nosza, sor került a kapcsolatfelvételre, és Zsuzsi nővérem, mint a család nagykövete 15 évesen kivonatozott hozzájuk Erdélybe. Innentől a levelezés is állandó volt a családdal, 1970-ben majd '72-ben Zsiga bácsiék jöttek Magyarországra, 1973-ban pedig a teljes Pál család látogatott hozzájuk.
Csodálatos faragásokat, szőtteseket, linóleum-metszeteket és tusrajzokat kaptunk tőlük, melyekből szép számmal található szüleimnél, Zsuzsiéknál és nálunk.
Felesége, Rózsika néni férje halála után írogatni kezdett (ebben nagy segítségére van a számítógép), művei között megtalálható szülőfalujának története (Rugonfalva az idő múlásában), farkaslaki néphagyományok gyüjteménye (Nálunk a harangszó elszáll a határig), népdalos könyv (Haj, ne sirass édesanyám, míg előtted járok) valamint a Visszanéztem alkonyatkor című visszaemlékezés.
Mostani könyvében szintén egy letűnt világot, a rendtartó székely falu közösségének szétzilálódását írja le kedvesen, szeretettel. Öröm volt a könyvben a Pál családdal is találkozni. A kötet egyik fotóját édesapám, egy másikat pedig én készítettem. Rólam pécsi kirándulásuk kapcsán emlékeznek meg, hogy milyen jó idegenvezető voltam a Csontváry, Vasarely és Zsolnai Múzeumban. Néhány, családunkban is keringő szállóigére is rábukkantam a könyvben, pl. amikor 1970-ben először magyar földre léptek, a "Vigyázz, légfék!" volt az első magyar nyelvű felirat, melyet egy teherautó hátulján megpillantottak, és Rózsika néni szemét rögtön elfutotta a könny. Néhány további, a könyvben nem szereplő anekdota: Amikor Zsiga bácsi édesapám által termelt nagyszemű szőlőt ette, így szólt: Ekkora szőlőszembe egy székely háromszor is beléharap. Egyszer váratlanul toppantak be hozzánk, és édesanyám krumplipüré-porból készített köretet a húshoz. Rózsika néni így lelkendezett: Ezt elmeséljük, hogy Magyarországon porból készítik a pityókát! Amikor Marosvásárhelyen augusztus 23-án a nemzeti ünnepen nem volt vacsoránk, csak egy szelet sült szalonna kenyér nélkül, Zsiga bácsi összekattintotta bicskáját és így szólt: Ez erősen jó vacsora volt..
Amikor 2007-ben felkerestük Rózsi nénit, gyerekeit és unokáit Farkaslakán, csak családtagként tudtam rájuk tekinteni. Isten tartsa meg őket sokáig!