Még egyszer Budaörsről

Závada Pál budaörsi svábokról írott könyvét, a Wanderert olvastam az elmúlt napokban. Wanderer németül annyit tesz: vándor. Závada képzeletbeli Vándora, aki már Johann Wolfgang Goethevel ott merengett az alkonyi csendben az erdőszélen, amikor a német költőfejedelem megírta a Wanderers Nachtlied című versét, krónikásként követi végig a budaörsi svábok két évszázadát.

Závadának a fotográfia a szenvedélye, ez számos könyvéből kiderül: Az Idegen testünk Weiss Judit fényképész-műtermében játszódik, a Természetes fény régi fotókkal gazdagon illusztrált regény (pont most nyert a Berlini Filmfesztiválon a regény egyik cselekményszálából készült film Ezüst Medve-díjat), A fényképész utókora című regény nemcsak Buchbinder Miki tótkomlósi fényképész életét mutatja meg, de három korszak találkozási pontjait, társadalmi feszültségeit rajzolja fel tűéles pontossággal. Mostani könyvében 65 archív fotó szerepel részben a fortepan.hu gyűjteményből, részben a Schermann család archívumából, részben pedig a Budaörsi Jakob Bleyer Heimatmuseum anyagából.

A Jakob Bleyer Heimatmuseum anyagából

A magyarországi svábok kitelepítése fölött érzett felháborodás az Idegen testünkben és A fényképész utókorában is megjelenik. Závada nem rejti véka alá, hogyan bábáskodtak a népi írók - szociológiai megfontolásokból és a magyarságért való aggódás köntösébe rejtve - ebben a kollektív megbélyegzésben és kitelepítésben. Apám rajongott a népi írókért, hatalmas könyvgyűjteménye volt a népi íróktól, zavarták  Závada vádjai. Idézet a regényből: "...szembekerülök még a saját parasztpárti politikus barátaimmal is. Történetesen olyan írókkal, szociográfusokkal, akik egyrészt ugyan radikálisan léptek föl annak idején a félfeudális társadalmi berendezkedéssel és a fasizmussal szemben, másrészt azonban a szociális igazságtalanságok okozói közül ők sem hagyták ki az idegeneket....zsidóztak, sváboztak. Egyikük-másikuk teória nélkül, zsigerileg volt antiszemita, mások elemző módon mutatták ki, hogy szerintük miért volt a magyarság számára káros elsősorban is, úgymond, a zsidók nagyarányú térfoglalása, másodsorban pedig a németek magyarországi befogadása."

Nagy szeretettel és igen élvezetes nyelvezettel írja le Závada a svábok munkaszeretetét és precizitását. Amikor az országos filoxéra-járvány a budaörsi szőlőültetvényeket is elpusztította, a budaörsiek vadalanyra oltott csemegeszőlővel (az apám által is annyira kedvelt csirivel) kezdtek foglalkozni. Na de hogyan tették el télire úgy, hogy még februárban is eladható édes fürtjei legyenek? Egy szobában széttolták a bútorokat, kimeszelték, több kiló kén elégetésével kifertőtlenítették. A fürtöket külön erre a célra épített állványra, kraksznira aggatták. Tiszta, száraz időben szellőztettek, de egyébként zárva voltak az ablakok, a fürtökről a rohadt szemeket időről-időre lebogyózták. Hasonlóan művelték az őszibarackosokat is. A Vándor arról számolt be, hogy az eredeti facsemetéket még az első világháborúban Udine környékén járt sváb katonák hozták, akik e célból megkötötték a maguk kis különbékéjét az olaszokkal. A fák koronájának üst alakú metszése viszont már a budaörsiek találmánya.

Úrnapi virágszőnyeg (fortepan.hu)

Melegen emlékezik meg Závada a Budaörsi svábok hazaszeretetéről is: "...minekünk, Buda környéki németeknek is Magyarország a hazánk. Úgyhogy, ha megcsonkolják, siratjuk, ha pedig területeit visszagyarapítják, örvendünk. És addig nem nyugszanak, míg vissza nem állnak Nagy-Magyarország határai - úgy, ahogy azokat az úrnapi körmenet virágszőnyege kijelöli? Úgy van, mi rózsaszirom-szilárdan lefektetve hirdetjük, hogy: Mindent vissza!" Budaörsön az úrnapi körmenet országszerte híres látványosság volt, legalább annyira, mint a debreceni Szent István-napi virágkarnevál. Szorgos lány- és asszonykezek virágszirommal szórták fel az utakat-tereket, a pipacs-, akác- és rózsaszirmoktól nemzeti színben és Nagy-Magyarország alakban pompázott az egész település.

Érdekes történet a dunabogdányi svábokról: Dunabogdányból is kitelepítették a svábok nagy részét, helyükbe a Felvidékről kitelepített magyarok kerültek. (Egy kollégám Felvidékről kitelepített ősei nem voltak hajlandók kitelepített svábok házába beköltözni, azt mondták, hogy ez lopás, földönfutók is maradtak életük végéig. Bezzeg Závada a könyvében érzékletesen írja le, hogyan zajlott Budaörsön az "osztozkodás"). Na szóval egy Bogdányban maradt sváb család lánya és egy betelepített felvidéki család fia egymásba szerettek, és azóta is férj és feleség.

Mert - megint csak mondom - az élet utat tör.