Parlament

Parlament

2021. március 12., péntek

A NER négy muskétása tökön lövi magát

Nekünk ellenzékieknek nincs annál szórakoztatóbb, mint látni, hogy a szigorú erkölcscsősz szerepében tetszelgő kormánypárti politikusok hogyan lövik tökön magukat saját muskétájukkal magas erkölcsi piedesztálon állva. Négy olyan eset aranyozza be az ellenzéki sajtót - ezekről az esetekről kormánypárti lapban nem olvashatsz - amelynek hátterében a házasság és a család is ott húzódik.

Szájer-ügy

Sokkal régebb óta van Szájer-ügy, mint az ereszcsatornán nadrág nélkül menekülős tragikomikus eset. Szájer feleségének, Handó Tündének az Országos Bírósági Hivatal elnöki posztjára való kinevezése azért váltott ki éles kritikákat, mert a bírói pártatlanságot tette kérdőjelbe az a tény, hogy Orbán egyik legrégebbi harcostársának házastársa került erre a posztra. Maga Szájer sem csinált titkot abból, hogy nagyrészt ő maga írta azt az alaptörvényt egy iPad-en a Brüsszel-Budapest vonaton, amit tíz éves pályafutása során kilencszer módosítottak (nem a vonatot, az Alaptörvényt).
Nem Szájeré az egyedüli eset, hogy valaki környezete erkölcsi normáinak való megfelelési kényszerből homoszexualitása ellenére heteroszexuális párkapcsolatban vagy házasságban él. Thomas Mann-nak hat gyermeke volt. Az ereszcsatornás történet inkább tragikus, mint komikus. Nyilván a Fidesz felső vezetésében pontosan tudtak egy lehetséges nemzetbiztonsági kockázatról, vagyis arról, hogy a Fidesz néppárti frakciójának vezetője zsarolható. Azt beszélik, Szájer már sokkal régebben meg szeretett volna válni hivatalától.
Szájerről csak egy dalocskám egyetlen strófája szól:
"Apa férfi, anya nő,
Alkotmány írja elő,
Ereszcsatornán csücsülve
Szájer Józsi írta bele."


Rogán-ügy

A Rogán-ügy sem újkeletű, és szintén házastársakhoz kapcsolható. Az, hogy valakit csak ugródeszkának használnak a nők, az tekinthető egyszerű balekságnak is, de ha ezt egy egész ország szívja meg, az azért mégis túlzás. Rogán második, Cecíliával való házassága idejére esett a Pasa parki lakás alapterületének folyamatos növekedése, a helikopter-ügy, amely végül Magyarország legolvasottabb napilapjának megszűntetéséhez vezetett, az állami plakáthelyeken a saját feleség cégének futtatása, a feleség védelmében a HVG hirdető oszlopokon való megjelenésének letiltása. És ezt mivel hálálta meg az asszony, na mivel? Hát azzal, hogy amikor úgy érezte, hogy miniszteri segítség nélkül is megállnak a lábukon a vállalkozásai, a legócskább B-movie forgatókönyvének megfelelően teniszoktatója miatt hagyja el a férjét.


Amikor a Borkai-ügy kirobbant, az azt kiteregető "Ördög ügyvédje" fedőnevű ismeretlen azzal búcsúzott: Felkészül Rogán Antal. Egy fél ország várt izgatottan, de csak a feleség lépett. Mármint kilépett a házasságból. Ő tudja, miért.
Sejthető volt, hogy Rogán előbb-utóbb újra megnősül. Szintén magánügy, hogy az ifjú asszony egy 20 évvel fiatalabb modell, de hogy nászajándékul hatalmas állami kölcsönnel megtámogatva megpróbálta az ifjú ara családjának felvásárolni fél Borsod megyét, majd az adásvételt még a helikopterezésnél is otrombább módon semmissé tenni, tényleg vérlázító.

A Kósa-ügy

A Kósa-ügy, vagyis Kósa Lajos és a csengeri "örökösnő" közötti közjegyzői okiratba foglalt magánjogi megállapodás eredetileg Simicska Lajos egyik atombombája lett volna, de még akkorát sem pukkant a 2018-as választási kampányban, mint egy szilveszteri petárda. Pedig Kósánál nemcsak édesanyja strómansága az egyetlen családi szál, sőt, még az is csak magnügynek számítana, hogy feleségét egy olimpiai bajnoknővel hozták hírbe, de az asszony költségvetési csalás gyanújába is keveredett. Egy általa szervezett egyesület állami pénzek bevonásával családi programokat szervezett volna. Talán szerveztek is néhányat, más esetekben azonban meglévő eseményekre csatlakoztak rá: egyszerűen lefotózták magukat a rendezvényen, azt állítva, hogy általuk szervezett eseményről van szó.
De ez tényleg semmi ahhoz képest, hogy most folyik a csengeri "örökösnő" pere és egyre hajmeresztőbb történetek kerülnek napvilágra arról, hogyan ajándékozta a nő Kósának az egyik francia bank részvényeinek negyedét, hogyan látogattak el több ízben egy előkelő svájci bankba, hogy ott számlát nyissanak, hogyan hitegette többször is, hogy találkozóra mennek a német pénzügyminiszterhez. Ez a történet valóban Rejtő Jenő tollára való volna, ha nem a Fidesz egyik csúcspolitikusa volna a főszereplő. Amikor Kósát 2017-ben leváltották a Fidesz-frakció éléről, azt hittem, végérvényesen visszavonul a politikától, de nem. Orbán régi harcostársa leválthatatlan.


A Varga Judit-ügy

Természetesen Varga Judit a Fidesz-veteránok közelébe sem jöhet, de mindent megtesz érte. Lángpallossal védelmezi Brüsszellel szemben a magyar jogállamiságot, cinikus Facebook-posztokban reagál uniós döntésekre.
Varga Juditot azzal támadta be az ellenzéki sajtó, hogy egy nyaraló építésére vették igénybe a CSOK-ot. Természetesen a miniszterasszony reakciója az volt, hogy itt minden jogszerű, nincs itt semmi látványosság, lehet hazamenni.
Minden évben Valentin nap környékén rendezik meg a Házasság Hetét, idén ez Február 7.-14. közé esett. Vargáéknak pont Valentin nap előestéjén sikerült bejelenteniük válásukat, két héttel a CSOK-os ügy kirobbanása után. Az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy nem volt-e a két dolognak köze egymáshoz.

Senki fölött nem török pálcát, a politikusok is csak átlagemberek, akiknek időnként tönkre megy a házasságuk, ugyanolyan arányban homoszexuálisok, mint mások, és ugyanúgy próbálnak kihasználni mindenféle kiskaput, mint minden átlagmagyar. Csak le kéne szállniuk az erkölcsi piedesztálról és egyenrangú félként kellene a köznéphez viszonyulniuk. Varga Judit előterjesztésére került bele a Szájer József által megszerkesztett Alaptörvénybe ez a történelmi mondat: Az anya nő, az apa férfi. Varga Judit - a már tőle megszokott cinizmussal - idén nőnapon csak a "valódi" nőket köszöntötte. Pedig pont a nőnap szól arról, hogy igenis a nők merjenek mások lenni, mint amilyen szerepbe a férfitársadalom belekényszerítette őket. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése