Parlament

Parlament

2021. március 17., szerda

Egy OTP-számla megszűntetésének története

16 éves kora körül Orsinak is nyitottunk OTP junior számlát, akárcsak a nővérének pár évvel korábban. Szemben a nővérével, aki elég sokáig ezt a bankszámlát használta, amíg végül bankot nem váltott, Orsi csupán két-három évig, kivándorlásáig kapta ezen a számlán keresztül a zsebpénzét. A számlát - bár a lányom nevén volt - én nyitottam és kizárólag én fizettem be rá pénzt.

A számla magára maradt és szép lassan elfelejtődött. Mivel maradt rajta valamennyi pénz, az OTP sem abajgatott minket vele kapcsolatban. Amikor 2018 táján nagy adategyeztetési kampány volt a bankszektorban a pénzmosás elkerülése végett, Orsi nem igen mozgolódott, hogy elvégezze az adategyeztetést, hiszen ekkor már volt saját izraeli bankszámlája bankkártyával, mindennel. Jött is egy értesítés úgy három évvel ezelőtt, hogy mivel az ügyfél elmulasztotta az adategyeztetést, a számla letiltásra került, mostantól fogva adatforgalom nem történhet a számlán. Megnyugodtunk, hogy ezzel lezáródott a számla története.

2020. július végén pont a járvány első és második hulláma között voltunk, amikor levelet küldött az OTP, hogy Orsi számláján 3122 Ft tartozás mutatkozik. A levél így fogalmaz:
"Mi történik, ha a tartozást nem rendezi? A számlacsomag felmondásra kerül, amellyel a teljes tartozás összege egyösszegben, azonnal esedékessé válik."
Mondtam Katinak, ne csináljunk semmit, akkor a számlát az OTP szépen felmondja, kifizetjük a tartozást és le van zárva a történet. Kati viszont gondos ügyfélként bement az OTP Alagút utcai fiókjába, hogy mi a teendő. Azt mondták neki, hogy ő a számlát nem mondhatja fel, csak az ügyfél meghatalmazása alapján. Miután az ügyfél külföldön tartózkodik, a meghatalmazást a konzullal kell hitelesíttetni. Azt javasolták Katinak, amit én is mondtam: ne csináljon semmit, mert akkor az OTP szépen felmondja a számlát, kifizetjük a tartozást, és kész.

Telt-múlt az idő, idén februárban ismét levelet hozott a posta: Orsi számláján immár 6607 Ft a tartozás, vagyis hét hónap alatt további 3500 Ft került a számlára. Kohn bácsi erre azt mondaná: ügyes. Ha pang a gazdaság, szerezz pénzt befagyasztott számlákról fedezetlenségi kamat és tartozáskezelési díj formájában. Hú, mondtam, ennek fele sem tréfa. Gyorsan írattam Orsival egy meghatalmazást, amit letanúztatott, de persze konzuli hitelesítésre nem volt idő, beszkennelve elküldte nekem. Ezzel most már én próbálkoztam be az Alagút utcában, hogy a járványhelyzetre hivatkozva fogadják el így a meghatalmazást. Persze erre nem voltak hajlandók, de azt tanácsolták, hogy írjak levelet az informacio@otpbank.hu-ra és a reklamacio@otpbank.hu-ra, amit én február 23-án meg is tettem. Reklamációm lényege két pontból állt:

  1. Ha egyszer levelükben megígérték, hogy nemfizetés esetén felmondják a számlaszerződést, akkor miért vártak még hét hónapig és terhelték meg a számlát további 3500 Ft-tal.
  2. Mivel a számla zárolva van, nem lehetséges rá befizetni, viszont a járványhelyzet miatt a számla ügyfél részéről történő felmondása technikai nehézségekbe ütközik.
Alig telt el két hét, újabb levél jött az OTP-ből. Ebben már 8746 Ft tartozásról írnak (két hét alatt +2100 Ft!), valamint arról, hogy ha nem fizetem ki a tartozást, akkor felmondják a számlaszerződést és átadják a követelést egy követeléskezelő cégnek behajtásra. Na itt már tényleg megijedtünk. Gyorsan újra írtam mindkét email-címre, hogy a számla felmondása után ne adják át a követelést behajtó cégnek, mert szándékunkban áll fizetni, de nem tudunk, mert a számla zárolva van.

Orsinak volt egy időpontja a Tel Aviv-i magyar nagykövetségre, mert lejárt a magyar útlevele és az asszonynevével szeretett volna újat csináltatni. Mondtuk neki, hogy próbálja meg a számlafelmondási meghatalmazást is hitelesíttetni. Persze a nagykövetségen azt mondták, hogy erre új időpontot kell kérnie, júniusra tudnának adni. Na, Orsi letört, mint a bili füle, de csodák csodájára kapott egy emailt, hogy van egy üresedés március 12-ére, akkor elvégezheti a hitelesíttetést, amit meg is tett, 120 sékelt (kb. 10 000 Ft) fizetett a hitelesítésért, további 60 sékelt (kb. 5000 Ft) a személyi igazolványának lefordításáért. Az egész paksamétát átküldte beszkennelve, mert járvány idején a postajáratok elég kiszámíthatatlanok.

A háromnapos ünnep után tegnap, március 16-án próbálkoztam újra az OTP-nél. Az Alagút utcai fiók technikai okok miatt zárva volt, átmentem a MOM Parkban lévő OTP fiókba. Az ottani ügyintéző először időpontot akart adni a számla megszűntetésére, de mondtam, hogy az nekem késő. Akkor mondta, hogy a meghatalmazás másolatban nem jó. Amikor előadtam neki, hogy két hét múlva át akarják adni a követelésüket egy behajtó cégnek, de nem tudok befizetni, mit csináljak, azt mondta, hogy 1. ebben a fiókban nincs pénztár, 2. meghatalmazás nélkül még meg sem nyithatja a számlaadatokat a számítógépén. Azt javasolta, menjek át a Böszörményi úti bankfiókba.

Végül a Böszörményi úton egy olyan ügyintézőhöz kerültem, aki tényleg méltó volt a posztjához: látta, hogy az ügyfélnek van egy ügye, amit neki meg kell oldania. A számlafelmondásra másolt meghatalmazással ő sem volt hajlandó, de látta, hogy befizetni sem lehet a számlára, mert zárolva van. Elkezdett hát telefonálgatni, hogy hogyan rendezhető egy számlatartozás akkor, ha a számla zárolva van. Kiderült, hogy nincs olyan központi számlaszám, amire azok az ügyfelek fizethetnek be, akik a saját zárolt számlájukra befizetve nem tudják rendezni a tartozásukat. Erre az eshetőségre az OTP nincs felkészülve.

Az ügyintéző lelkiismeretesen utánanézett az email-jeimnek is, látta, hogy nem érkezett rájuk válasz és ez ügyben is telefonálgatni kezdett. Végül sikerült egy döntésképes (mi ezeket az embereket régen háromdimenziós embereknek hívtuk) alkalmazottat elérnie. Végül az ügyintéző megkönnyebbülve letette a telefont, és azt mondta, pár nap múlva kapok egy levelet arról, hogy a számlámat lezárták és a rajta lévő tartozást jóváírták.

Még aznap délután 16:14-kor jött egy email az OTP-től az alábbi tartalommal:

A 2021. február 23-i és 2021. március 11-i, Pál Orsolya ügyében bankunkhoz intézett megkereséseire az alábbiakról tájékoztatjuk.  
 
Figyelemmel a számlatulajdonos felmondási igényére és a megkereséseiben jelzett körülményekre, egyedi döntés alapján jóváírtuk a 11773…-….2256 sz. számlán nyilvántartott tartozást és a számlát 2021. március 10-én lezártuk. Önnek és a számlatulajdonosnak a szerződéssel kapcsolatban további teendője nincs.
 
Bízunk benne, hogy sikerült megnyugtatóan rendezni a helyzetet.
 
Tisztelettel:
 
Szabóné Gász Krisztina Vágvölgyiné Aradszki Éva
ügyfélszolgálati vezető tanácsadó panaszkezelési tanácsadó

OTP Bank Nyrt Központi Panaszkezelési Főosztály

Végre megint egy happy-enddel végződő történet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése