Parlament

Parlament

2019. április 18., csütörtök

Rogán megint odab@szott

Idén 40 éves a HVG. 1979-ben alapította Vincze Mátyás, a Világgazdaság című lapból nőtte ki magát, és hamarosan Magyarország legmértékadóbb közéleti gazdasági-politikai hetilapja lett. Majdnem a kezdetektől rendszeres olvasója lettem, vagy 5-6 éven keresztül megvásároltam az aktuális lapszámot.
A VEIKI-ben szinten tartó angol nyelvtanfolyamra jártam, angoltanárom Vincze Judit volt, a főszerkesztő felesége. Vince Judit leánykori neve Schweitzer Judit volt, annak a Schweitzer József főrabbinak a lánya, aki apósom jó barátja, sógorom és sógornőm esketője, apósom búcsúztatója volt. Sohasem felejtem el azokat az angol káromkodásokat, melyeket Judit megtanított nekünk, de hozott Cohen-felvételeket, azok költői szövegét próbáltuk hallás után megérteni. Amikor a '80-as évek közepén német tanfolyamra jelentkeztem a BTI-be, a felvételiztető tanárok között ott volt Judit is, aki az angolosokat felvételiztette. Amikor megtudta, hogy én németre jelentkezem, megkérdezte: Jóska, van neked lelkivilágod?
Visszatérve a HVG-re: a hetilap nagyon hamar zseniális címlapfotóiról lett híres. A kiváló fotógrafikával megalkotott, poénos, áthallásos címekkel ellátott címlapok feltalálója a lap főszerkesztő-helyettese, Horváth Zoltán volt. A címlapképekről rendeztek kiállításokat, kiadták könyv formájában.
Horváth Zoltán az egyik címlapkiállítás megnyitóján

Íme néhány HVG-címlap, jól látható, hogy a HVG kormányoktól függetlenül kritikus és ironikus. Cikkei alaposak, mélyen elemzők.
Ráadásul a HVG címlapjait már a kezdetek kezdete óta láthatjuk a budapesti hirdetőoszlopokon, így ezek a műalkotások 40 éve hozzátartoznak Budapest városképéhez.
A rendszerváltozás után kipróbáltam más hetilapokat, a '90-es években pár évig rendszeresen megvettem a Reform című hetilapot, Tőke Péter újságját. Hosszú ideig járt nekünk a Time magazin, és vagy egy évtizeden keresztül mindig megvásároltuk a 168 Órát is. Kb. nyolc éve lettünk megint HVG-előfizetők, mert Bori, mint egyetemista kedvezményesen fizethetett elő. Mivel egyre fogyatkozik azon hetilapok száma, melyeket még nem kaparintott meg valamelyik NER-oligarcha, fontosnak tartjuk, hogy így támogassunk egy független hetilapot.
A HVG legújabb címlapja azonban már nem kerülhetett ki a hirdetőoszlopokra. Az történt ugyanis, hogy azon nem más, mint Rogán Cecília, a kékplakátügyi miniszter felesége szerepel.
Talán olvastátok nem régi posztomat arról, hogyan került ki Rogán feleségének fotója azokra a plakáthelyekre, amelyeken nemrég még Sorost és Junckert gyalázta kormányzati tájékoztató kampánynak álcázva milliárdokért, elérve vele Magyarországnak az Európai Néppártból való kizárását (na jó, felfüggesztését).
A HVG egyébként a cikkben a következőt írja Rogánnéról: "A rivaldafényben tetszelgő feleségek szimbolikus alakja vitán felül Rogán-Gaál Cecília, aki az elmúlt 10 évben szürke kisegérből kiszőkült, kisportolt, drága dizájnerruhákba bújt celebbé formálódott. Volt mit eltanulnia propagandaminiszter férjétől, Rogán Antaltól, de kétségtelen, hogy a záróvizsgát sikerrel abszolválta. Rogán Cecília ma már tökéletesen használja a médiát, a közösségi platformokat, hogy olyan képet teremtsen magáról, amellyel elnyerheti nőtársai irigységgel vegyes csodálatát. A családbarát kormány és a női magazinok elvárásait gyúrja egybe, amikor egyszerre sikeres üzletasszonynak, gondoskodó feleségnek és családanyának állítja be magát."
Ezt már Rogán Antal nem tűrhette el. Bár a hetilapot nem tiltathatta be, mint tette ezt két és fél évvel ezelőtt a Népszabadsággal. Akkor a helikopterezős cikksorozat miatt állt bosszút.

Most is csak egy telefonjába került, hogy a MAHIR Cityposter Kft. azonnal szerződést bontson a HVG-vel. Arra hivatkoztak, hogy olyan sok megrendelésük van, hogy a megrendelt példányszámban nem áll módukban a HVG plakátjait kihelyezni. Árulkodó azonban, hogy nem próbáltak egyezkedni, szerződést módosítani.
A MAHIR Cityposter a Simicska-birodalom részeként ez év elején került át Nyerges Zsolt közvetítésével Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, így az egyébként is jó megbízónak számító propagandaminiszter kérése nem ütközött túl nagy ellenállásba, gondolom, az üzleti veszteséget zsíros megbízásokkal pótolja majd a miniszter úr (ne legyen kétségünk, a mi adóforintjainkból).
Normális világban azt mondhatná a HVG, lesz@rom a MAHIR-t, megyek a konkurenciához. De konkurencia a hirdetési piacon már réges-régen nincs, ezért jutnak csak nagy nehezen és csak nagyon kevés plakáthelyhez az ellenzéki pártok, pedig a választási plakátok kihelyezésére a szolgáltatókat törvény kötelezi.
Ostoba és hiú feleség, arrogáns és hatalmi dölyfben szenvedő férj: jó kis páros.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése