Parlament

Parlament

2019. április 4., csütörtök

Április 4-ről szóljon az ének!

Két évvel ezelőtt, 2017. április 4-én fogadta el sürgősséggel az országgyűlés a 2017. évi XXV. törvényt a nemzeti felsőoktatási törvény módosításáról. Sokan csak úgy hívjuk: Lex-CEU, mert a módosítás alapvető célja a Soros György által alapított, Budapesten 1991 óta működő Central European University jogi ellehetetlenítése volt. A törvényt Áder János köztársasági elnök is rekordsebességgel aláírta, így az 2017. április 10-én már hatályba is lépett.
Kevés olyan ügy volt, amiről ilyen sok posztot írtam. December elején el is sirattam, de azért gondoltam, hogy fogok még róla posztolni, hiszen a CEU körüli botrány semennyit sem csillapodott. Mielőtt az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát, még utoljára azt kapta Orbán feltételül, hogy a CEU ügyét feltétlenül rendeznie kell. Manfred Weber jól tudta, hogy olyan megoldást kell kínálnia, amiből Orbán arcvesztés nélkül kijöhet, ezért levajazta a bajorokkal, hogy amennyiben beszállnak a CEU-ba, mint tulajdonosok, akkor a CEU már nemcsak nevében lesz európai, de részben európai tulajdon is lesz, és akkor már az Unión belüli szabad tőke-, munkaerő- és szellemitőke-áramlás miatt már Magyarországon maradhat. Vagyis egy ugyanolyan sunyi kiskapus lehetőséget ajánlott fel, mint amilyennel Orbánék kiebrudalni szerették volna.
Stumpf István alkotmánybíró a napokban előadást tartott az életéről a ELTE-n, és az előadás végén kérdezték a CEU-ról is. A volt fideszes kancelláriaminiszter óvatosan válaszolt, ugyanis immár két éve az Alkotmánybíróság asztalán fekszik a törvény, de még mindig nem tudták eldönteni róla, hogy nem ütközik-e az Alaptörvénybe. Közben mind a kormányközeli média, mind pedig a kormánnyal szimpatizáló kommentelők öntik az álhíreket a CEU-ról, ezért elhatároztam, hogy összeszedek néhány CEU-val kapcsolatos álhírt, és mellé írom a cáfolatot.

Állítás:

  • A CEU-t senki sem akarta elüldözni, de nem adhat diplomát egy olyan egyetem Magyarországon, amely hazájában nem folytat oktatási tevékenységet, mert az akkor csak kamudiploma.

Válasz:

  • A CEU 1991 óta ebben a modellben működik, és eddig nem volt baj az általa kiállított oklevelekkel, hiszen tantárgyait az USA egyik legszigorúbb akkreditációs szervezete, a Middle States Commission on Higher Education akkreditálja.

Állítás:

  • A többi külföldi egyetem miért tud megfelelni ennek a feltételnek?

Válasz:

  • Az összes többi Magyarországon működő külföldi egyetem esetében egy már létező egyetem kötött együttműködési szerződést egy magyar fogadóegyetemmel. A CEU-t viszont eleve Magyarországon alapították, viszont Amerikában van bejegyezve, hogy a tárgyai amerikai akkreditációt kaphassanak.

Állítás:

  • Biztos az amerikaiak a volt gyarmatokon működtetnek ilyen egyetemet, amely Amerikában nem ad ki diplomát.

Válasz:

  • A Világ számos országában működik olyan külföldi egyetem, mely saját hazájában nem végez oktatási tevékenységet. Londonban, Párizsban, Rómában is vannak ilyen egyetemek.

Állítás:

  • A CEU privilegizált jogokat szeretne.

Válasz:

  • A korábban hatályos felsőoktatási törvény nem biztosított privilegizált jogokat a CEU-nak, hiszen rajta kívül működhetett volna más olyan külföldi egyetem is Magyarországon, mely hazájában nem folytat oktatási tevékenységet. Akkor lett volna ez a helyzet privilegizált, ha beleírták volna a törvénybe, hogy ez csak a CEU-ra vonatkozik.

Állítás:

  • A CEU nem is egyetem, mert nem folytat alapképzést és nem oktatnak természettudományos tárgyakat.

Válasz:

  • A CEU-n posztgraduális és doktori képzés folyik társadalomtudomány, gazdaságtudomány, jogtudomány és történettudomány területén. Magyarországon működik más csak posztgraduális képzést folytató egyetem is.

Állítás:

  • A CEU nem egyéb liberális sorosista káderképzőnél.

Válasz:

  • A CEU oktatása során nem foglalkozik aktuálpolitikai kérdésekkel, de minden esetben kritikai szemléletet vár el a hallgatóktól.

Állítás:

  • Nem igazak azok az állítások, hogy a CEU előkelő helyen szerepel a világ egyetemeinek rangsorában.

Válasz:

  • A CEU általában nem szerepel azokban a rangsorokban, amelyekben alapképzést is folytató egyetemek is szerepelnek. Viszont jó helyre kerül olyan rangsorokban, melyek szakterületekre lebontva nézik az eredményességet.

Állítás:

  • A CEU státuszát Magyar Bálint mutyizta ki Soros Györggyel.

Válasz:

  • A CEU 1991-ben indult Budapesten, az akkori oktatási miniszter az MDF-es Andrásfalvy Bertalan volt. 2005-ben azért, hogy magyar diplomát is kiadhasson, valamint megfeleljen a külföldi egyetem + fogadó egyetem modellnek, létrehozták a Közép-európai Egyetemet. 2006-ban az új felsőoktatási törvény megalkotásakor hívta fel Soros György az akkori oktatási miniszter, Magyar Bálint figyelmét, hogy a törvény térjen ki az ilyen kettős státuszú egyetemekre is. Hogy ezzel mennyire nem volt probléma, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a második Fidesz-kormány által megalkotott, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény sem bántotta a CEU státuszát.

Állítás:

  • A CEU nem tett eleget a törvényben megkövetelt azon feltételnek, hogy saját országában folytasson oktatási tevékenységet. Egy kulipintyóról állítják, hogy ebben folyik a képzés.

Válasz:

  • Talán ez volt a legundorítóbb állítás a CEU-val kapcsolatban. Az egyetem, hogy eleget tegyen az igen szigorú törvényi feltételeknek, együttműködési szerződést kötött a Bard College-dzsal, és több kurzust el is indítottak. Van is egy irodájuk az egyetem kampuszán belül egy különálló házban, ahol az adminisztratív ügyeket intézik, de az oktatás természetesen nem itt folyik, hanem az egyetem előadótermeiben és konzultációs helyiségeiben. A Corvinuson sem a rektori irodában oktatják a diákokat.

Állítás:

  • Nem is ment el a CEU, csak műbalhé az egész.

Válasz:

  • Az amerikai diplomát adó képzéseit a CEU - kimenő jelleggel - 2019 őszétől Bécsben folytatja. vagyis az újonnan felvett diákok Bécsben, a már Budapesten kezdett diákok pedig Budapesten tanulnak. Bécset nemcsak az nem zavarja, hogy a CEU-nak Amerikában nincs kampusza, de még ki is tüntették Soros Györgyöt a nagy arany becsületrenddel, amiért a fővárosukba vitte az egyetemét.
Jópárszor elmondtam már, hogy a CEU-ügy engem az Orbán-rezsim ádáz ellenségévé tett. Remélem, pár év múlva ez az egész balhé csak egy rossz emlék marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése