A szokásos első vizsgálat a borítóképre: egy Matisse-festmény (nem pontosan az, ami a posztomban van), és a 360 oldalas könyv végén nem egyszerűen VÉGE, hanem VÉGE VAN felirat.
Igen, Störr kapitány ugyanazzal a "vége van" sóhajtással zárja le a történetét, mint az Igazából szerelemben a Julietben reménytelenül szerelmes Mark. Vasárnap sikerült a könyv végére érnem, és hétfőn azon melegében megnéztük Enyedi Ildikónak a regény alapján készült filmjét. A csaknem három órás filmet (amely egyébként mind a karaktereit, mind a történet kulcsmomentumait illetően hű tükre a regénynek) bemutatták Cannesban, de végül nem hozott el díjat (amiért egyébként a jobboldali sajtó meg is orrolt az új nyugati divatirányzatoknak behódoló filmkritikusokra).
Hogy miért adta meg magát nekem ez a regény ilyen nehezen, annak talán sajátos nyelvezete az oka, ami eleinte nehézkesnek tűnik, később viszont annál élvezetesebbé válik. A film a párbeszédein és monológjain keresztül próbálja visszaadni ugyanazt, többnyire sikeresen. Tavaly posztoltam Ungvári Tamás Breviárium című anekdotázós könyvéről, amiből megtudhatjuk, hogy az ifjú Ungvári Füst Milán (Fürst Milan Konstantin) kerekesszéke mellett kuporogva próbálta ellesni a Nyugat nagy, modernista költőjének a titkát, és ha egyebet nem is, azt mindenképpen Füst Milánnak köszönheti, hogy nem lépett be a pártba. A magyar irodalomtörténet egyik legnagyobb hipochondere ugyanis a háború után nemcsak a párttól, de a hivatalos irodalmi élettől is elszigetelődve csak keveseket engedett a maga közelébe.
A mintegy hét évig íródott regény 1942-ben került kiadásra, de mérsékelt hazai fogadtatás után csak a háború befejeztével, a francia fordítás megjelenése után vált világsikerré, és ekkor már a hazai olvasóközönség is felfigyelt a regényre. Engem maga a történet kísértetiesen emlékeztet Závada Pál regényére, a Jadviga párnájára. Utóbbi főhőse, Ondris ugyanúgy gyanakszik a feleségére, Jadvigára, mint Störr Jakab Lizzyre a Füst-regényben. A megcsalás kitudódása után ugyanúgy évekre elvonul, hogy élete végén rájöjjön, hogy még mindig szerelmes a feleségébe. Ráadásul a Jadviga párnájára is egy nagyon sajátos nyelvezet, a tótkomlósi elmagyarosodott szlovákok beszéde a jellemző.
Ha regényt olvasok, a legfigyelemreméltóbb részeket meg szoktam jelölni. Ott van mindjárt a 40. oldalon az a rész, amikor tűz üt ki a hajón, és a kapitány sokkot kap és a kabinjába zárkózik, de a végén egy populista beszédet tart az utasoknak: "Emberek! A karomat felhasította egy csapóajtó, csupa vér vagyok. A kabátom kiégett, de úgy, hogy a húsom is vele égett. Ebből láthatják, hogy megteszem a magamét. Maguknak is meg kell tenniük. Ha maguk most elvesztik az eszüket, akkor nekem is kedvemet szegik, s az már nem lesz jó, gondolják meg, nélkülem itt nincs boldogulás. Ha viszont kitartanak, akkor megígérem, ha megszakadok is, de megmenekülünk mindnyájan, úgy ahogy itt vagyunk." - Hát nem kísértetiesen a kormány járványkezelésére hajazó viselkedés?
Vagy itt van Kodor, a kapitány pénzén felkapaszkodott szélhámos, aki ugyanúgy játssza el a befektetők pénzét saját hasznára, ahogyan azt Tarsoly Csaba tette a QUESTOR élén: "Itt voltaképpen két üzlet foglaltatik a fazékban, csak ezt ezek nem tudják. Az egyik az előtérben van, a másikon meg én keresek, majd ha ezek tönkrementek, akkor jön az én igazi keresetem..."
Aztán ír a merádokról, erről a holland-indiai népről, akik a hajdani hódítók leszármazottai, keresztények, megvan a régi családnevük, de négerek lettek, ezáltal osztoztak az európaiak által kitaszított, elnyomott lakosság sorsában. Tiszta migráns-történet.
A könyv végső filozófiája az az üzenet, mely a filmben is elhangzik, melyet Störr kapitány képzeletbeli fiának küld, és amelyben a pillanat megélésére bíztatja: "Ha volna most egy fiam, vajon mit mondanék neki búcsúzásul, mielőtt útnak eresztem? Talán semmi mást, mint leírnám ezt a délelőttömet, mert minek neki több? Tanácsot andi úgysem lehet. Az illanásról beszélnék neki, mert az is elég. S hogy ebből áll az egész: e játszi változatokból, hogy hiába keresünk emögött valamit, ami jobban megnyugtat: tervszerű értelmet vagy magasabbrendű célt, mert emögött semmi sincs. Mert ahogy elsiklik felettünk a fény, ugyanúgy mibennünk is az élet. S ugyanúgy változik a világ."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése