Öttusa

Ma, vagyis november 27-én döntést hozott a Nemzetközi Öttusa Szövetség, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián már nem lesz lovaglás az öttusában. A döntést egy, a tokiói olimpián lezajlott incidens előzte meg, amikor is a női egyéni nagy esélyese, a német Annika Schleu lova megmakacsolta magát, és a versenyző 0 ponttal zárta ezt a versenyszámot. Az öttusában hagyományosan sorsolják a lovakat, melyeket a rendező ország biztosít, és hasonló "balesetek" - ha nem is túl gyakran - de már korábban is előfordultak, különösen, ha a rendező ország nem hagyományos lovas nemzet. Pont ezeknek az országoknak szeretett volna a szövetség kedvezni azzal, hogy más sportágakkal, pl. kerékpározással is kiváltható lenne a lovaglás. Nekem pedig ez a döntés jó alkalom arra, hogy elmeséljem, hogyan voltam fiatal koromban én is öttusázó.

1969-ben - hetedikes koromban - a Csepel SC. két fiatal öttusaedzője eljött iskolánkba és megnézett egy tornaórát, majd az óra végén az ügyesebben mozgó fiúknak, köztük nekem is, felajánlották, hogy kezdjenek öttusázni a Csepelben. Kicsit félve, de én is elkezdtem ezt a sportot.

Kezdetben hetente három úszóedzés volt reggel 6-kor a Csasziban (bár egy villamosmegállóra laktunk a Csaszitól, fél hatkor kellett kelnem, akkor szoktam rá a koránkelésre), télen-nyáron a nyitott 50m-es medencében, és két tornatermi edzés a József nádor téri vívóteremben.

Az egykori vívóterem

Később a reggeli három úszás mellé bejött két futás, két délután vívás, egy délután pisztolylövés. Hirtelen nagyon elfoglalt tinédzser lettem, mert mellette még zongoráztam, rádióamatőr-szakkörbe jártam, sőt, állatkerti biológia-szakkörbe is!

Az öttusa abban az időben még csak férfiak versenye volt az alábbi sportágakkal (ebben a sorrendben):

• Lovaglás lényegében a mai díjugratásnak megfelelő akadálypályán, a vert akadályokért és a szintidő túllépéséért pontlevonás járt.
• Párbajtőrvívás, mindenki mindenkivel vívott egy találatig, az együttes találat nem számított.
• Pisztolylövés. Négyszer öt sorozat kisöbű sportpisztollyal mellalakra.
• 300 m gyorsúszás.
• 4000 m terepfutás.

A verseny lebonyolítása öt napig tartott, és az utolsó napi futószám után is vagy egy órán keresztül tartott a számolgatás, a pontok összegzése.

Nekünk a versenyzés kezdetben kéttusa (úszás+futás), később háromtusa (hozzá jött a lövészet) volt. Nem igazán voltam sikeres, meg a gimiben már időm sem nagyon volt, így aztán pár évig megmaradtam csak a párbajtőrvívásnál, aztán az érettségi előtt azt is abbahagytam. A Csepel öttusa szakosztálya nagyon híres versenyzőket nevelt ki, az én időmben lett olimpiai bajnok Balczó András. Balczóval mi kicsik csak ritkán futottunk össze, de pl. a nyári erőnléti edzéseken a csepeli stadionban még focizni is beállt közénk. A szakosztály vezetője Benedek Ferenc mesteredző volt, a klub további általa kinevelt híres versenyzői: a méltatlanul fiatalon elhunyt Villányi Zsigmond, aztán Maracskó Tibor, Dobi Lajos, Pajor Gábor (ő az én korcsoportomban versenyzett, velem egyidős).

Az öttusa folyamatos reformokon ment keresztül. Jelentős lépés volt az utolsó futószám hendikep-rendszerben történő lebonyolítása: a futókat az első négy napon elért pontszámukkal fordított sorrendben indították el, így a végén valóban az nyert, aki először ért célba. A hosszadalmas lebonyolítást lerövidítendő csökkentették a távokat, összevonták a futást a lövészettel (lézerfutás), a versenyt rövidebb idő alatt bonyolítják le. A korábbi "csapatverseny" mindössze abból állt, hogy összesítették három versenyző egyéni pontszámát. Később bejött a már valóban külön versenyszámként lebonyolított váltó, az eredeti csapatverseny szépen kikopott. És természetesen az öttusában is teret kaptak a nők, Vörös Zsuzsa személyében olimpiai bajnokunk is van, az idei tokiói olimpián Kovács Sarolta nyert bronzérmet.

Számomra sem az öttusa, sem a vívás igazi sikerélményt nem adott, de egy fiatal kamasz számára szükséges testmozgást, a rendszerességet, a fegyelmet igen. Sajnos a Csepel SC-t a rendszerváltás eléggé megtépázta, korábbi NB-I-es labdarúgó csapata is megszűnt. (A Csepel volt a Ferencváros, az Újpest, a Honvéd és a Vasas után az ötödik budapesti csapat, mely rendszeres résztvevője volt az NB-I-nek).

A Nemzetközi Öttusa Szövetség döntése ellen a magyar szövetség tiltakozott, még Schmitt Pál is írt tiltakozó levelet. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy valóban kialakul az öttusának egy olyan ága, melyben a lovaglás helyét más sport, legnagyobb valószínűség szerint kerékpározás veszi át. Szerintem azonban megmarad az öttusa klasszikus formája is, és fognak régi és új stílusú versenyeket is rendezni, sőt, bizonyára lesznek versenyzők, akik mindkét versenyformában eredményesek lesznek. Jól van ez így, a világ változik.

Nekünk, magyaroknak az öttusa az egyik sikersportágunk, az összesített olimpiai éremtáblázatot Magyarország vezeti a sportágat feltaláló svédek előtt.