Ezeregy éjszaka Szegeden

Persze csak két éjszakát töltöttünk Szegeden, de a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében megnéztük Geszti Péter - Monori András - Tasnádi István legújabb musicaljét, az Ezeregy éjszakát. Hiszitek-e vagy sem, de én még sohasem voltam a Szegedi Szabadtéri Játékokon, pedig a nyarak jelentős kulturális eseménye szokott lenni.

Nem túl gyakran járok Szegeden. Azt hiszem, gyermekkoromban voltam egyszer a szüleimmel, de csak halvány emlékeim vannak. Aztán 1978-ban egyetemi tankörtársaimmal töltöttünk itt két éjszakát, mert az egyik tankörtársam szegedi volt, egy másik pedig a környék tanyavilágából származott. (Voltunk a tanyájukon, ahol nem volt bevezetve az elektromosság, de a petróleumlámpa mellett ott volt az elméleti villamosság tankönyv. Ő vitte közülünk a legtöbbre, jelenleg az Uniónak dolgozik, EU-s kutatási projektek pályázatait értékeli.) Valamikor 1985 környékén munka kapcsán voltam Szegeden, mert a Szegedi áramszolgáltató körzeti diszpécser szolgálatának számítógépes rendszerét a cégünk fejlesztette, de én csak bolgár vendégeket kísértem el oda.

2010-ben az őszi szünetben töltöttünk néhány napot a Hotel Forrásban és ekkor bejártuk a várost keresztül-kasul.

Bori, Petra és Orsi 2010-ben Szegeden

Szombat estére szólt a jegyünk, de már péntek este leutaztunk a szőke Tisza partjára, és Szeged legrégebbi utcájában, a Szentháromság utcában volt a szállásunk egy úszómedencés apartman-házban. A medencét egyből birtokba is vettük. A városközpont alig 10 percnyi gyaloglásra volt tőlünk, úgyhogy tettünk egy kiadós sétát a szegedi estében, és még egy fagyit is elnyaltunk a Klauzál téri Acapellában (a Virág cukrászda is újból üzemel, 2010-ben éppen megszűnt állapotban leledzett).

Másnap reggel egy brunch-olós helyre ültünk be, az Essentiale Brunch-ba egy kis villásreggelire. Utána a szegedi Alsóvárosban csatangoltunk. Eredetileg a vasútállomás előtti térről indul a tramtrain, azt reméltem, hogy láthatjuk, de vágányfelújítás miatt most nem járt. A szegedi vasútállomás viszont elég szép.

Az alsóvárosi Havas Boldogasszony ferencesrendi plébániatemplom és kolostor 520 éves, kívül megmaradt az eredeti gótika, belül barokk, és még a török hódoltság alatt is keresztény templomként működött.

Tipikus napsugaras homlokdíszítésű
alsóvárosi ház

Az Alsóváros és a Tisza közötti ártér a Boszorkány-sziget, mely a szegedi boszorkányperekről kapta a nevét. Itt sétáltunk vissza a városközpontba, elhaladva egy ma már csak uszálytemetőként szolgáló egykori medencés kikötő mellett, melyhez még vasúti vágány is fut, nyilván nagy rakodások voltak itt egykoron. Az ártéri erdő szélén még őzbakot is láttunk.

Rozsdás uszályok

Őzbak

Visszatérve a városba elsétáltunk a monumentális új zsinagógához, majd a Rudi és Fickó nevű étteremben megebédeltünk.

Az esti előadás előtt még úszkáltunk egy kicsit a medencében és bekaptunk pár falatot, majd irány a Dóm tér, a 4000 fős szabadtéri színpad.

Szelfi-pont

Kezdődik az előadás

A Dóm tér sarka

És akkor a darabról: Nem tudom milyenek lehettek azok a régi, '60-as, '70-es évekbeli előadások, amikor még hangosítás nélkül, statikus díszletek között mutatták be a darabokat. A fényfestés és a mikroport feltalálása óta semmilyen technikai akadálya nincs a csodának, amit ma este is megteremtettek nekünk Monori András dallamaival és Geszti fantasztikusan pergő, feszes, jól skandálható szövegeivel. Az Ezeregy éjszaka mese a mesében, hiszen a nőkben csalódott, megcsalt Sahriár királynak Seherezádé igazi meseterapeutaként a csodálatos keleti meséken keresztül adja vissza életkedvét és önbizalmát. A mesefigurák közt megtaláljuk Alit, a tolvajt, Harún Al-Rasid királyt és gonosz nagyvezírét, Dzsáfárt, Jázmin királylányt és Szindbádot, a hajóst. És persze a dzsinnt, aki a darabban részeges és nemváltó (nem kis fricskát adva ezzel "gyermekvédő" kormányunknak). Ősztől jön a musical a Pesti Magyar Színházba, feltétlenül nézzétek meg.

Másnap elhagytuk a szállásunkat és a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében kószáltunk. Egyedülálló a lepkeháza és itt található Európa legnagyobb lótuszvirágos tava.

A Maros-torkolatnál is sétáltunk egy kicsit. A Maros beömlésénél emlékhely van kialakítva kettőskereszttel és térképpel: ez az igazán magyar, 750 km hosszú folyó végigkanyarog Erdélyen, Nagylaktól Makóig határfolyó, és csak az utolsó 25 km maradt meg nekünk belőle tisztán magyarnak.

Emlékhely

A Maros torkolatánál

Ebédelni a híres Tisza-parti Kiskőrössy Halászcsárdába ültünk be. Mi Katival vegyes tiszai halászlét ettünk (utoljára a balatonszemesi Hal-álomban ettünk halászlevet), Petra pedig harcsapaprikást túróscsuszával. Este fél hét felé értünk haza.

Nem lenne teljes a beszámolóm anélkül a 9 geoláda nélkül, amit ebben a három napban találtunk meg.