Parlament

Parlament

2023. augusztus 5., szombat

Tíz éve vándorolt ki a legközépsőbb lányunk

Bizony, pont ma tíz éve, hogy Orsi 69 kg poggyásszal felszállt az El-Al Tel Aviv-i járatára, és Izrael földjére lépve azonnal megkapta az állampolgárságot. A mai dátum másik szempontból is jelentős: pont ma 17 hónapos az unokánk, a kis Yaara.

Orsi kivándorlásának 5. évfordulóján írtam egy részletes posztot Orsi első öt évéről, melyben írtam az "ulpan"-on, azaz a nyelvtanfolyam eltöltött öt hónapjáról, a jeruzsálemi egyéves egyetemi előkészítő tanfolyamáról, pincérkedéséről, sikeres felvételijéről a Jeruzsálemi Héber Egyetem turizmus-vendéglátás szakára, egyetemi évei alatti munkavállalásairól és ösztöndíjairól, Las Vegas-i gyakornokoskodásáról, arról, hogy megkérték a kezét és készülnek az esküvőre, párizsi utazásukról.
Na de mi történt azóta? Hát nagyon sok minden.

Mivel az esküvőjük 2018 szeptemberére volt kitűzve, és Izraelben csak egyházi esküvő létezik, meg kellett szereznünk Orsi zsidósági igazolását: igazoló okiratot, hogy anyai ágon zsidó. Ezt először a Budapest Zsidó Hitközségtől szerezte be Bori, de miután kiderült, hogy neológ rabbi igazolását Izraelben nem fogadják el, az EMIH-től is kellett igazolást kérnünk. A zsidóság eme megosztottságáról - amely azóta még súlyosabb lett - egy külön posztban írtam.

Az esküvőre a családból nagyon sokan kiutaztak Izraelbe: rajtunk kívül édesanyám és anyósom, nővérem, nagyobbik unokaöcsém teljes családdal, sógornőmék és unokahúgaim családostul stb. Az utazásról külön posztban emlékeztem meg. Részletesen írtam az esküvőről és a hozzá kapcsolódó szertartásokról és közzétettem a hivatalos esküvői fotókat is. Aztán megkezdődtek Orsiék házas hétköznapjai.

2018 decemberében Orsi Budapesten járt. Ekkor szereztünk be neki sífelszerelést és 2019 tavaszán el is mentek síelni Franciaországba.

Orsiék síelés közben a hüttében

Orsi az egyetemet már eskövője előtt befejezte és a Tel Aviv-i InterContinental David szállodában kezdett dolgozni a recepción (sőt, eskövőjére egy napra megkapták a nászutas lakosztályt), a diplomáját csak 2019 nyár elején kapta meg, amire mi is kiutaztunk Katival, és négy napot tölthettünk egy izraeli légibázison. Orsiék 2019-es éve elég sűrű volt: Sahart áthelyezték Tel Aviv-ba, ezért ott béreltek lakást, és két külföldi utazásuk is volt, egy rövidebb Barcelonába és egy hosszabb 2019 őszén Japánba.

Útban Tokió felé városnézés Moszkvában

Tokió nyüzsgő utcáján

2020 januárjában Orsi pár napra megint hazalátogatott sógora szalagavatójára, akkor összetrombitáltuk az egész nagy családot, majdnem 30 embert láttunk vendégül. Jó is, mert hamarosan kitört a COVID, mely Izraelt sem kímélte, bár a magas esetszámhoz képest alacsony volt az áldozatok száma és hamar kezdtek oltani is. A szálloda alkalmazottjainak kétharmadát elbocsátották, de Orsi maradt, így aztán nagyon sok munka szakadt a nyakába. A bezártságot sem volt könnyű elviselni, és azt, hogy az utazásoknak átmenetileg búcsút kell mondani. Orsi egy rövid időre fizetés nélküli szabadságra is került. 2021-ben aztán Orsi úgy döntött, hogy búcsút mond nem csak a szállodának, de a vendéglátóiparnak is, és elhelyezkedett egy kártyás fizetési tranzakciókat ellenőrző nagy nemzetközi cégnél.

A COVID szorítása engedett, és 2021 őszén Orsi már várandós volt, ezért elhatározták, hogy tesznek egy utolsó nagy utazást kettesben Lappföldre, az északi sarkkörnél. Jéghorgászat, kutyaszánozás, rénszarvasnézés, sőt, még hokimeccsre is elmentek.




2022 tavaszára aztán megszületett - a vártnál három héttel korábban - a kis Yaara Baruch, az unokánk! A kisbabához aztán rögtön márciusban kiutazott Kati és Petra, aztán Bori is, végül Kati és én is.


Orsiék és az alig féléves kis Yaaruli életében fontos változások voltak 2022 őszén: saját tulajdonú lakásba költöztek Tel Aviv-ban, a kislány pedig elkezdett bölcsődébe járni. '22 őszén Bori és Petra kiutaztak Orsiékhoz, hogy előkészítsék Kati 60. születésnapjára készítendő fotóalbumot, és november végére, december elejére a Orsi, Sahar és a kis Yaaruli is Budapestre utaztak a nagyi felköszöntésére. Ez volt Yaaruli első repülőútja, amit hamarosan követnek újabbak.

2023. márciusában Katival ismét Tel Avivba utaztunk unokánk egyéves születésnapjára, posztoltam erről is jókedvvel, bőséggel. Akkor ismertük meg Orsiék nagy tervét, hogy egy hónapra Kanadába utaznak. Az alig másfél éves kislányukkal! Na, hát most éppen ott vannak és bejárják ezt az Európa-méretű országot coast-to-coast. Posztom végére néhány kanadai képet teszek be.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése