Veled Uram, de nélküled

Posztom címe az István, a király című rockopera zárómondata, egyúttal 40 éve a darab legnagyobb talánya. De ne szaladjunk ennyire előre.

Egy tíz évvel ezelőtti posztomban megírtam, hogy mivel jelen voltam a Szörényi-Bródy szerzőpáros legsikeresebb opuszának ősbemutatóján a Királydombon, amely akkor egészen forradalminak számított, azóta is fontos számomra ez a mű. Boldog vagyok, hogy a 40. évforduló jubileumi előadásán is jelen lehettem. Már közvetlen a rendszerváltás után is érdekelt, vajon van-e még relevanciája a darabnak? Ami '83-ban egyértelmű volt, jelent-e még valamit a mának? Kihez szól, mit igazol?

A 40. éves előadás az előadók személyében lassan kezd elszakadni az eredeti előadástól és a korábbi előadásoktól is. Egyedül Novák Péter személye a kapocs: a mostani darabot rendező és koreografáló művész annak a legendás koreográfusnak, Novák Ferencnek a fia, aki annak idején a királydombi előadást is koreografálta. A 2003-as csíksomlyói előadáson Novák Péter Tordát, a táltost alakította, a 2008-as, negyedszázados jubileumi előadásnak a koreográfiáját készítette (akkor Szikora János volt a rendező), a 2013-as Alföldi Róbert-féle előadásban ismét a táltos szerepében láthattuk.

A rockopera egyik legpszichedelikusabb dalát, az "Adjatok, adjatok"-at már a 2013-as előadásban sem a táltos, hanem egy sámánasszony énekelte, a mostani előadásban Sena Dagadu, az Irie Maffia énekese. Sok szerencsés rendezői ötlettel is találkozhattunk:

• A "Te kit választanál"-t gyerekkórus énekelte, ahogyan az "Azt ígérte, édesanyám"-at is.
• A három szerelmes asszony helyett asszonykórus táncolta körbe Koppányt.
• A Koppány felnégyelése lényegében a politikai elit kicserőlédésének allegóriája volt: Istvánt a régi rend emberei veszik körbe: Koppány, Torda, Laborc és a sámánasszony. Négy cikkelyből álló hatalmas lepellel takarják le őket, melyre a magyar történelem dicsőséges és kevésbé dicsőséges évszámait vetítik. Amikor négyfelé rántják a leplet, István körül már az új rend emberei vannak: Asztrik, Sarolt, Gizella és Vecelin lovag.
• A közönséget végig bevonják a játékba. A Sportarénát hosszában osztja ketté a színpad, egyik oldal közönsége istvánista, a másik oldalé pedig koppányista. A küzdőtér nézői még a táncokba is bevonódnak.
• Koppány legyőzése után, a csatamezőn elárvult gyermekek éneklik az "Azt ígérte, édesanyám" dalt egy tüneményes fiú, Tóth Csanád gitárjátéka és szólóéneklése mellett. Asztrik érsek megjelenik, és sorra megkereszteli az ártatlan gyermekeket. A gitáros fiú megütközve nézi a gyermeki lelkek elrablását, gitárját majdnem az érsekhez vágja, de aztán csak csalódottan elhagyja a színpadot. Ha hiszitek, ha nem, nekem ez a fiú volt az előadás hőse.

A koronázás után a színpad fölé vízszintesen belógatott hatalmas kereszt - mely Koppány dala közben kicsit a hegyére billen, ezzel az Antikrisztust szimbolizálva - ezúttal pont úgy ferdül el, ahogyan azt a Szent Koronán láthatjuk. István elmondja fogadalmát, az égre nézve így szól: Veled, Uram, majd az áldást osztó Asztrik felé fordulva: de nélküled!

Elég szájbarágós megoldás, de talán közelebb visz minket a nagy rejtély megfejtéséhez. Szörényi szerint: "Az utolsó mondat az 1983-as aktuálpolitikai helyzetben azt jelentette, hogy elfogadjuk Moszkva halálos ölelését, de azért hadd maradjunk önállók is egy kicsit a kultúránkban, az életmódunkban és minden egyébben." Bródy szerint pedig: " A mai napig is úgy érzem, hogy a darab alapvetően a nemzeti önrendelkezés vágya és az európai integráció eszméje között feszülő, már-már tragikus konfliktusról szól, és némi szomorúsággal állapítom meg, hogy ez a konfliktus végighúzódik a magyar történelmen, és sajnos a mai napig érezteti a hatását még a közállapotainkon is."

A darab végén mindenki a színpadra sereglik, és István átkarolja Koppányt, és így éneklik együtt a Himnuszt, mintha ezt mondaná: Felnégyeltettelek, de ne tartsunk haragot. Petra azt kérdezte hazafelé menet: Szerinted inkább a jobboldaliak, vagy inkább a lipsik szeretik az István, a királyt? Mondtam neki, fifty-fifty. Nekünk közvetlenül a rendszerváltás előtt, amikor még nem sejtettük, hogy a '80-as évek második fele milyen mozgalmas lesz, nagyon sokat jelentett. Aztán mégis minden előadás valami mást látott bele a darabba. A mai előadás inkább volt Unió-párti, de a magyar szuverenitás megtartásával. De azért a nézőteret kettészelő színpad jól szemléltette azt a mély árkot, ami a két politikai oldalt elválasztja.

Nagyon kíváncsi vagyok az ötven éves jubileumi előadásra.

 

PS: Valószínűleg István és a felnégyelt Koppány összeölelkezése és közös Himnusz-éneklése azt üzeni, hogy Koppány ugyanolyan hazafi volt, mint István, ő is azt szerette volna, hogy ennek a népnek országa legyen, csak más szövetségi rendszerben. Nem lehetne végre a mostani magyar ellenzékről is elismerni, hogy ők is hazafiak?