Az alku

Arany János születésnapja van, a 208., de persze idén mindenki a 200 éve született Petőfire figyel, el is feledkeztünk arról, hogy a Petőfinél mindössze három héttel fiatalabb Madách Imrét is hasonló költői barátság fűzte Aranyhoz, mint Petőfit.

Bár Madách 1860-ban befejezte Az ember tragédiáját, csak egy év múlva juttatta el a kéziratot Aranynak véleményezésre. Arany először fanyalogva félretette a művet, túlságosan Faust-utánérzésnek tartotta, de Jámbor Pál bíztatására végül is folytatta az olvasást, és '61 augusztusában Tompa Mihálynak már nagy lelkesedéssel írt a műről. Madáchhoz írt levelében a költő engedélyét kérte, hogy a drámán helyesírási (Arany tökéletes birtokában volt az akkor modernnek számító magyar helyesírási szabályoknak) és prozódiai változtatásokat eszközöljön, így született meg a Tragédia a mai formájában (egészen pontosan az 1863-ban megjelent második kiadás, mely már Szász Károly esztéta javításait is tartalmazza, felel meg a mai szövegnek).

Mindezt azért írtam ide bevezetőnek, mert Madách műve az Úr és Lucifer egyfajta alkujával kezdődik:

AZ ÚR (gúnnyal)
Legyen, amint kivánod.
Tekints a földre, Éden fái közt
E két sudar fát a kellő középen
Megátkozom, aztán tiéd legyen.

LUCIFER
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni. (Indul.)

És valóban, Lucifer tagadása az Úr minden nagyszerű cselekedetébe belekavar. Gondoljatok csak a karácsonyra. Az Úr elküldi egyszülött fiát a Földre, hogy kereszthalálával megváltsa az embereket bűneiktől és ezért ne kelljen örök kárhozatra kényszerülniük (mondjuk, szerintem nem túl nagy áldozat egy kereszthalál, ha egyébként akkor támaszthatom fel, amikor akarom), erre mit tesz Lucifer? A karácsony legszentebb ünnepét is képes hisztérikus konzumálási orgiává változtatni, amikor mindenről szó van, csak pont a szeretetről és a bűnbánatról nem. De még húsvétkor, Krisztus kereszthalálának emléknapján is illatos vízzel locsolgatjuk egymást és csokinyuszikat osztogatunk. Csakis a Sátán műve lehet, nem igaz?

Én úgy gondolom, az Úr és Lucifer alkuja még a madáchi alkunál is brutálisabb volt. Lucifer kiválaszthatta az Úr bármelyik teremtményét, akit majd a Tudás Fájának gyümölcséből részesíthet. Az Édenkertben olyan nagyszerű állatok éltek, mint a fenséges oroszlán vagy a méltóságteljes medve, de még az óceánokat is pompásabbnál pompásabb lények népesítették be, büszke cetek, vidám fókák. Az Úrnak talán a legeslegutolsó gondolata lehetett, hogy pont a folyton hangoskodó, szexelő, szemetelő, egymást kurkászó, állandóan vitatkozó majmok lesznek majd azok a lények, akik öntudatra ébredve vallást, mítoszokat és tudományt teremtenek maguknak. De Lucifernek pont rájuk (miránk) esett a választása.

A teremtés legnagyobb fintora, hogy nem az Úr teremtett bennünket saját képére és hasonlatosságára, hanem Lucifer, így aztán sokkal inkább hasonlítunk rá, mint egy idealizált Teremtőre. A Tiltott Gyümölcs ugyan megadta nekünk a tudást, de az Édenkert fenséges lényei már félelemmel, gyűlölettel és lenézéssel tekintenek ránk, egykori lakótársaikra, mert érzik, hogy luciferi önzésünkben az életükre törünk.

De talán még minden jóvá tehető. Így kellene végződnie Az ember tragédiájának:

AZ ÚR
Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! -

ÁDÁM
Mondottam, Isten: bízz és küzdve küzdjél!