Etnobiznisz

A nemzetközi sportban egyre inkább terjed az etnobiznisz. Természetesen klubcsapatoknál már réges-régen úgy van, hogy tele vannak leigazolt külföldi játékosokkal (van olyan NB1-es bajnoki forduló, hogy több külföldi játszik, mint magyar), de az a honosítási biznisz, ami mostanában van, még nem volt pár évtizede. Csak kínai asztaliteniszezővel van esélyed? Nosza, igazolj le néhányat! Hosszútávfutás? Vegyünk néhány etiópot! Ritmikus sportgimnasztika? Jöhetnek a volt szovjet köztársaságokból!

A Magyar Korcsolyázók Szövetsége (elnöke Kósa Lajos) bevásárolt orosz és ukrán műkorcsolyázókból, a legutóbbi junior EB-n nem is indult magyar színekben magyar versenyző. Ezt nehezményezve a legnagyobb női reménységünk, Papp Vivien, aki fiatal kora ellenére elképesztő eredménylistával dicsekedhet, úgy döntött, hogy inkább külföldi színekben folytatja tovább a versenyzést. De kétségtelen tény, hogy a magyar korcsolyasport legnagyobb vesztesége a Liu fivérek országváltása. Mégiscsak nekik köszönhetjük sporttörténelmünk első, és második téli olimpiai aranyérmét.

Emlékszem, gyermekkoromban a magyar korcsolyázókat nézve (Almási Zsuzsa, ki ne emlékezne erre a névre?) a téli olimpiákon mennyire vágytam arra, hogy legyen végre egy magyar aranyérem. 1980-ban a Lake Placid-i olimpián a Regőczy-Sallay jégtánc-páros nagyon közel került az aranyhoz, alig maradtak le a dobogó legfelső fokáról. Pár hónap múlva aztán Dortmundban a világbajnokságon vigasztalódhattak egy aranyéremmel. De mi még mindig itt voltunk olimpiai arany nélkül.

Aztán jött egy újabb nagy reménység, igaz nem műkorcsolyában, hanem gyorskorcsolyában (akkoriban még csak "hagyományos" gyorskorcsolya volt): Hunyady Emese. Emese '81 és '84 között minden évben az év gyorskorcsolyázója volt, de '85-ben hozzáment osztrák edzőjéhez és állampolgárságot váltott. Így aztán Lillehammerben  1994-ben az osztrákoknak szerzett olimpiai aranyat, nem nekünk. Ekkor éreztem át először az országváltás keserűségét, hiszen ilyen történelmi névvel hogy szerezhet valaki dicsőséget a labancoknak?

Bár Miklós Edit személyében az alpesi síben is volt egy nagy reménységünk (aki bár csíkszeredai magyar, mégis csak Romániából honosítottunk), de a 2018-as téli olimpia előtti évben súlyos balesetet szenvedett, így visszavonult a versenyzéstől. Szintén három magyar alpesi síző, a Szőllős testvérek szintén 2018-ban jelentették be, hogy izraeli színekben versenyeznek tovább.

Aztán egyre népszerűbb lett az új sport, a rövidpályás gyorskorcsolya, és feltűnt két csillag, a Liu fivérek. Persze furcsa nevük és ázsiai arcuk volt, de Magyarországon születtek magyar apától, ez azért más érzés, mint a honosított külföldiek. Egyre jobb és jobb eredményt értek el, míg végre eljött az 2018-as váltó arany, amiről egy ilyen vicces videót készítettem:

2022-ben egyéniben Liu Shaoang újabb aranyat szerzett az olimpián. Orbán szeretett a Liu testvérek fényében sütkérezni, a Karmelita avató bulijára is meghívta őket és tavaly, március 15-én magas állami kitüntetés átadása után ezt a képet posztolta velük.

Aztán megtudtuk, hogy a testvérek kínai edzője visszament Kínába, és fél év múlva Liuék is bejelentették a távozást. Egy évvel az Orbánnal készült közös fotó után nemrég ezt a képet posztolták magukról:

Fontosnak tartották, hogy ne csak a kínai állampolgársági papír legyen a kezükben, de a magyar állampolgárságuk megszűnését igazoló okirat is. Szándékosan akartak oda szúrni, ahol legjobban fáj, és egyértelműen jelezték, hogy perben, haraggal váltak el Magyarországtól. És Kósa Lajoséktól. Csak találgatni lehet, miért mérgesedett el ennyire az ügy. De azért elgondolkodtam, nem játszhatott-e ebben egy kicsit közre Orbán nyári fasiszta kijelentése arról, hogy mi, magyarok nem akarunk kevert nemzetséget.

Bár nem téli sport, de az elmúlt év drámája az is, hogy a legjobb magyar sakkozó, Rapport Richárd, aki Lékó Pétert megelőzve a legmagasabb Élő-pontszámot ért el a magyarok között evör, és már 13. is volt a világranglistán, román színekben sakkozik tovább.

Az etnobiznisz szép lassan elveszi a sport nemzeti büszkeség jellegét. Majd ha a sakkolimpián összekerülünk a román csapattal, kinek drukkoljunk? Tudunk-e maradéktalanul örülni a Ignateva Mariia, Szemko Danijil Leonyidovics jégtánc kettős Európa-bajnokságon elért eredményének?

Persze értem én, hogy azokból az országokból, ahol valamilyen sportágból dömping van, kirajzanak a világba a versenyzők, mert csak így van esélyük nagy nemzetközi versenyekre kijutni, de azért a mieinkre vigyázhatnánk egy kicsit jobban.