Az ismert világ határán, I.

Izlandot a vikingek Thule-nak, vagyis az ismert világ határának nevezték. Itt töltöttünk 6 napot Katival az elmúlt héten.

Az egész Kati születésnapjával kezdődött, a tőlem kapott ajándék része volt egy 6 napos izlandi társasutazás két fő részére. "Azt viszel magaddal, akit akarsz" - mondtam Katinak, és ő engem választott. Ezzel az utazással kerekedett ki idei háromtavaszi utazásunk, ami kezdődött a februári ausztriai síeléssel, folytatódott a márciusi izraeli unokalátogatással, és lezárult áprilisban ezzel a kalandokkal teli úttal.

Úgy alakult, hogy az utazás pont húsvétra esett, ráadásul az elutazás előtti napra bevállaltuk a családi széder-este megrendezését. Hagyományosan a széder, vagyis a pészáh (zsidó húsvét) első estéje mindig sógornőméknél van, de idén házfelújításba kezdtek, ezért megkértek minket, hogy legyen nálunk a családi vacsora (2020-ban, a ragály kitörésekor virtuális szédert tartottunk: minden család otthon ünnepelt, de Skype-on összekapcsolódtunk). Bár a maceszgombócot és macesztortát sógornőmék készítették, a levest és a marhasültet kétféle körettel Kati készítette, így a másnapi utazáshoz való összekészülésre csak a vendégek távozása után volt lehetőségünk. Keveset aludtunk.

11-kor volt a találkozó Lisztferin, mert hivatalosan 13:00-kor szállt volna fel a gép, de erre csak több mint másfél órás késéssel került sor. Bár Izland nem uniós ország, de tagja a schengeni övezetnek, így sem odafelé, sem visszafelé nem volt határellenőrzés. Kifelé együtt utaztunk a női kézilabda-válogatottal, mert Reykjavíkban tartottak világbajnoki selejtezőre. Aztán a hazafelé úton az izlandi lányokkal utaztunk, akik a visszavágóra jöttek (a magyarok mind a két meccset megnyerték, ott leszünk a vébén!).

Helyi idő szerint fél öt körül landoltunk a Keflavík repülőtéren, ami Izland nyugati felén van egy félszigeten Reykjavíktól kb. 20 kilométerre. Mivel ennél nyugatabbra már nem mentünk Izlandon belül, elmondhatom, hogy ez volt a Földön a legnyugatibb pont, ahol valaha jártam (nyugati hosszúság 22.448335°). A legészakibb pontra még három napot várni kellett, ami a Barnafoss vízesésnél volt (északi szélesség 64.701637°). Tényleg csak a teljesség kedvéért: legkeletibb helyen 1977-ben jártam a Moszkvától keletre fekvő Szuzdal városban (keleti hosszúság 40.440161°), legdélebbi helyen pedig 1990-ben az izraeli Eilatban, a Vörös-tenger partján (északi szélesség 29.551406°).

És ha már így belementünk a földrajzba, Izland alig nagyobb Magyarországnál, de lakossága csak a magyar népesség harmincada!

Izland és Magyarország területének összehasonlítása

A két országban több hasonlóság van, mint gondolnánk:

• Ők is nagyjából akkor telepedtek le az országukban, mint mi, 871 környékén;
• Ők is a XI. században vették fel a kereszténységet;
• Őket csupa óceán, minket csupa szárazföld vesz körül;
• Van egy közös népdalunk, a "Kis kece lányom..." kezdetű;
• Egyedi nyelvük van, akárcsak nekünk;
• Nekik a rúna-írás ugyanannyira a nemzeti identitás része, mint nekünk a rovásírás.

Rúna-írásos póló egy ajándékboltban

De azért tegyük hozzá gyorsan, hogy mire a Kárpát-medence nagyjából végleges domborzati viszonyai kialakultak, Izland még ki sem emelkedett az Atlanti-óceánból.

Viszonylag kellemes időben, bágyadt napsütésben érkeztünk, és a szálloda elfoglalása utáni közös program azok számára, akik félpanziót fizettek be, a közös vacsora volt. Kicsit féltem, hogy valamiféle egyen szállodai menüt fogunk kapni, de az öt este négy különböző fine-dining étteremben vacsorázhattunk, a különféle halakon kívül ettünk bárányt, marhát, rénszarvast is, és a pincér mindig gondosan felsorolta az egyes fogások összetevőit. 

A Sæta Svínið étterem előtt

• első este: Matarkjallarinn - pince
• második este: Sæta Svínið - étterem
• harmadik és negyedi este: Fiskfélagið - halétterem
• ötödik este: Kopar - kikötői étterem

Az izlandi utazások egyik szent Grálja a sarki fény megpillantása. Igazság szerint erre nagyjából április közepéig van lehetőség, de több feltétel is szükséges hozzá:

• Teljes sötét, ami a rohamosan rövidülő éjszakák esetében nagyjából éjjel 1-kor van;
• Fényszennyezésmentes környezet;
• Lehetőleg tiszta égbolt;
• A jelenség kiváltásához szükséges naptevékenység.

Erre az első éjszaka bizonyult a legbíztatóbbnak, ezért éjjel háromnegyed 1 és fél 2 között sasoltuk a horizontot az óceánpart egy kevésbé fényszennyezett pontján. Én nagyon halványan látni véltem egy függőleges narancs-bíbor felderengést, de azért ez nem volt az a markáns zöldes függönyfátyol. Egyébként a sarki fény kémlelésére több lehetőség is kínálkozik Izlandon:

• Keresni egy nem túl fényszennyezett területet, és türelmesnek lenni;
• Sarki fényt néző busszal kimenni egy garantáltan sötét helyre, ahol nagyobbak az esélyek;
• Dzsipes túrára befizetni, ahol a dzsipek pontról pontra vándorolva keresik a legjobb megfigyelőhelyet;
• Elmenni egy ún. Aurora Base Camp-be, ahol fűtött helyiségben kupolán keresztül tanulmányozható a jelenség.

Minden esetre izlandi tartózkodásunk alatt több megfigyelésre már nem volt lehetőség.

Másnap sem a nagypéntek, sem az időjárás nem volt kegyes hozzánk: a hideg esővel és egyre viharosabb széllel párosult, így a délutánra tervezett bálnales át lett téve az utolsó napra (nem bántuk meg). Az ünnep miatt sem a városháza, sem a parlament épületébe, sem pedig a Hallgrímskirkja nevű nagytemplomba nem tudtunk bemenni, egyedül az óceánparton álló Harpa nevű művészetek házában találtunk menedéket. Az esős Reykjavíkban szerzett élményeink:

Félig viking hajó, félig bálnacsontváz

Graffiti

A parlament épülete

Vízhordó lány szobra

Miniszterelnöki hivatal

Sétálóutca

Hallgrímskirkja

Harpa kívülről...

...és belülről

Megfigyeltem, hogy tengerparti városok adnak arra, hogy impozáns, jelkép-erejű épületeket építsenek a partra. Ilyen a Sydney-i operaház, az amszterdami kikötőben álló Nemo (csodák palotája), a hamburgi Elbfhylharmonie épülete (és lehetne ilyen a Duna-parti Bálna, ha végre kapna normális funkciót). A Harpa felveszi a versenyt ezekkel az épületekkel.

Délután szabad program gyanánt először a várostörténeti múzeumba mentünk. A kicsike régi reykjavíki ház hatalmas belső teret rejt, mert még a föld alatt is kiállítás van.

Mire kijöttünk, kicsit javulz az idő, ezért elhatároztuk, hogy kigyaloglunk a kb. 2,5 km-re lévő Perlan-hoz (természettudományi múzeum). A múzeumban megnézhettünk egy lávashowt a Fagradalsfjall vulkán 2021-es kitöréséről, egy valódi jégbarlangban kóborolhattunk, színvonalas kiállítást nézhettünk meg Izland vizeiről és gleccsereiről, végül még egy kávét is megihattunk a kilátó részben.

Perlan

Kávézás a kilátóban

Interaktív kiállítótér

Jégbarlang

Időközben megint ítéletidő lett, a nyitott kilátóteraszt le is zárták, így hazafelé már taxival mentünk.

Izlandon az utazónak nem nagyon van szüksége készpénzre, mert mindenhol fizethetsz kártyával: boltban, múzeumban, étteremben, taxiban, de még a fizetős vécéknél is használható a bankkártya.

Kicsit hosszúra nyúlt útibeszámolómat egy következő posztban folytatom. Stay tuned!