Parlament

Parlament

2023. április 20., csütörtök

A szoba

Az elmúlt jó pár hetet IKEA-bútorok szerelésével töltöttük Petrával. Közben többször emlegettük Karácsony Gergelyt. Hogy hogy jön ide Karácsony Gergely? Hát úgy, hogy Orbán Viktor Karácsony alkalmatlanságát és szerencsétlenkedését hangoztatva még attól sem riadt vissza, hogy azt mondja: Karácsony még egy IKEA-bútort sem volna képes összeszerelni. Ezért aztán, ha elakadtunk Petrával, akkor csak annyit mondtunk: szóljunk Karácsony Gergelynek.

De kezdjük egy kicsit régebbről. Amikor 1986 elején beköltöztem a Lovas úti lakásomba, ami aztán 1989-től Katival közös otthonunk lett, és oda született Bori és Orsi, szóval még a legelején igyekeztem egységes stílusban berendezni, és a nappaliban a barna-drapp színvilágot céloztam meg. Szerintem a kor viszonyainak megfelelően egészen jól sikerült.

A kis szovjet tévére külön felhívom a figyelmet.

A képen látható "Ősz" ülőgarnitúra és "Triglav" szekrénysor aztán jól leamortizálódott az évek során, de amikor 2002-ben a Zsolt utcai lakásunkba költöztünk, ezeket a bútorokat is vittük magunkkal. Mivel Bori és Orsi úgy döntöttek, hogy egyelőre közös szobában maradnak, a szekrénysor több darabja és az ülőgarnitúrából a kanapé lakásunk legdélebbi szobájába került legénykori íróasztalommal és egy "Billy" könyvszekrénnyel együtt. Ide került a szintetizátorom és Bori csellója is, ki is neveztük ezt a szobát "zeneszobának".

Aztán amikor 2004-ben megérkezett Petra, a nagylányok költöztek ebbe a szobába, az ő régi szobájukba ment Petra, és ez a szoba teljesen átrendezésre került: került bele még egy íróasztal, két szélesebb ágy, polcok. 2012-ben aztán már Petra szobáját is "nagylányosítani" kellett, kapott ő is egy szekrénysort és egy új ágyat.

Petra régi szobájának szekrénysora IKEA-tervezővel

Orsi 2013-ban kivándorolt Izraelbe, maradt Bori egyedül a déli szobában, de a berendezése maradt változatlan: két ágy, két íróasztal, a "Billy" könyvszekrény és a régi "Triglav" zárt ruhásszekrénye.

2020 januárjában aztán Bori elköltözött, vitte magával az egyik íróasztalt. Nem sokkal később kitört a COVID, és így két alkalommal, 2020 tavaszán és 2021 tavaszán ez a szoba szolgált nekem home office-ként. Amikor felszámoltuk a CENTROMATIC irodáját, a céges számítógépet is ide telepítettem.


Tavaly aztán Petra bejelentette, hogy szeretne átköltözni a déli szobába, és saját ízlésének megfelelően berendezni. Az uralkodó színvilág a fehér lett, és lényegében minden bútora IKEA-s lett, még az is, amit megtartott, egy zárt polc az íróasztala fölé. De persze előtte ki kellett egy csomó mindent lomizni.
  • A két ágyból az egyiket, valamint Petra régi ágyát odaadtuk adományként az Adománytaxi nevű szervezetnek.
  • Lomtalanításra került régi legénykori íróasztalom, több falipolc, éjjeli szekrény, lapokra szerelve a "Triglav".
  • Fájó szívvel, de kiselejteztem a nagylányok teljesen hibátlan Sony minitornyát. Mert hát manapság ki hallgat CD-t, kazettát vagy rádiót?
Petra régi szobáját is felforgattuk, onnan is kiselejteztünk szekrényeket és polcokat, és átkerült oda a nagylányok szobájából a másik ágy, a "Billy" és a CENTROMATIC-os számítógépem asztalostul. Az így kiürített szobát aztán kifestettük, és Petra kinézte és megrendelte a bútorokat:
  • Egy íróasztalt;
  • egy komódot;
  • egy könyvszekrényt;
  • egy ruhásszekrényt;
  • egy falitükröt;
  • és egy 140-es ágyat matraccal.
A tükör felszerelve
A volt szobája elég design-os LED-csillárját megtartotta, ezért csillárcserét hajtottam végre. Szerintem mostani állapotában a szoba még egy kicsit steril, de formálódik.


Szóval így változott ennek a szobának a funkciója az évek során:
  • Zeneszoba;
  • A nagylányok szobája;
  • Bori egyedüli szobája;
  • Home-office és dolgozószoba;
  • Petra szobája.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése