Ha a borító elemzésével kezdjük, akkor ezúttal egyszerű dolgunk van: Egy Shiele-festmény részlete látszik rajta, a mellékelt képen szereplő alak tompora kicsit elforgatva. Talán magát a kötetet is Schiele alkotásai inspirálták. Egon Schiele a meztelenséget egészen sajátos nyersességgel ábrázolta. Miért ne lehetne ugyanilyen nyersességgel ábrázolni a lemeztelenített emberi lelket is. Shielenél már a "tompor" szó is túl finomkodó lenne, legyen inkább "segg" vagy "valag", ahogyan Esterházy egyszer leírta: mindegy hogy hogy nevezem, attól az még ugyanaz.
Természetesen az Egy nő valójában nem egy, hanem 97, és tartozik hozzá ugyanennyi férfi is, melyek szerepét az író magára vállalja. Hogy miért pont 97? Esterházyt ismerve nem nehéz kitalálni: ez a legmagasabb kétjegyű prímszám (Esterházy matematikus végzettségű). Valamennyi nőben az a közös, hogy vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, esetleg mindkettő együtt.
Egy költői részletet szúrok ide be, mely engem leginkább József Attila Ódájára emlékeztet:
"Van egy nő. Gysz. Ha a közelében vagyok, a hónalja nyirkos árnyékában, a szemöldje torzsáin, a végbélrózsán, az ínjai rezgésében (térdhajlat, Achilles, nyak, kézfej), a köldöke kútjában, fara játékában, úgy érzem, nem ismerek senkit és semmit, és ismeretlen helyen tartózkodom. Semmit nem vagyok képes megjegyezni, csak őt. Ránézek az órámra, hogy mennyi az idő, s mire fölpillantok, elfelejtettem, mennyi az idő. Ettől szédülök, káprázik a szemem, zsibong a jobb karom. A térérzékelésem is megváltozik. Óvatosságból-e, nem tudom, mintha mindenki vánszorogna. Mintha vánszorgó halottakat látnék. (Tehát még az sem eldönthető, hogy a vánszorgás gyors-e vagy lassú.) Egyedül ő él. Én is lassabban mozgok. Őt ez idegesíti és nyomasztja, az, hogy például szünös-szüntelen lemaradok. Azt hiszi, el akarom hagyni. Olyan lassan emelem a lábam, hogy tényleg el kell ezen gondolkodnom."
Több posztomban leírtam, hogy Esterházy folyamatosan feszegeti a nyelvi határokat, a nyelv által el nem érhető senkiföldjére akar szüntelenül behatolni. Ez tetten érhető ebben a kötetben is:
"Ha picikét távolabb volna a mondat egyes szám első személye tőlem, vagyis kevesebb felelősséget éreznék, ami jó volna, ezen dolgozunk, szabadabb volnék, és főként nem kényszerülnék szünös-szüntelen, ha részlegesen vagy ironikusan is, jó színben föltűnni, akkor, vagyis ha tetőtől talpig regényhős volnék, híd „én” és „mi” közt..."
A borítót egyébként Schiele festménye nyomán a szerző felesége, Gitta asszony állította össze, és ez ugyanúgy elgondolkodtatott, mint Esterházy többi regénye, melyben nyíltan és kendőzetlenül a világ elé tárja saját magát és családját, hogy ezt vajon hogyan viseli egy feleség vagy egy édesapa.
És ha már az özvegynél, Esterházy Gittánál tartunk, tavaszi hír, csak a járvány elvonta róla a figyelmet, hogy az Esterházy család könyvtárát az evangélikus egyháznak adta át gondozásra. Nem titok, hogy az Esterházyak évszázadok óta katolikusok, Esterházy Miklós nádor aktívan részt vett az ellenreformációban. Az írót is Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát temette. Vagyis az özvegy döntése nyilván üzent a mostani hatalommal nagyon is összebútorozott katolikus egyháznak, de egyúttal szép gesztus Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum leváltott vezetője, az evangélikus egyház társelnöke felé.
Pröhlét a PIM élén Demeter Szilárd váltotta, és ezzel máris elértünk az aktuálpolitikához: a miniszteri biztosi rangban működő nagyhatalmú múzeumigazgató egy teljesen vállalhatatlan írást jelentetett meg*, Sorost Hitlerhez, a nyílt társadalom eszményét ciángázhoz, Európát gázkamrához, a magyarokat meg a lengyeleket pedig elgázosítandó zsidókhoz hasonlítva. Én meg csak azon gondolkodom, mit szólna ehhez Esterházy Péter, ha még élne? Talán azt, amit A Bermuda-háromszög című esszéjében:
"...a kisfiú, aki fegyelmezetlenebb és vadabb, idegesen csapkodni kezdett a karjával, mint egy nehéz madár, aki repülni szeretne, és fejét ingatva, lefojtott hangon, mintha gyűlölne valakit, ismételgette: Menjünk innét! Menjünk innét! Amire a nővére lesütötte a szemét, és kimondta a szerintem legfontosabb mondatot a holokausztról: Hová?
Hová, nincsen hová, minden itt van, és minden mi vagyunk."
*PS: Demeter még a mai napon (2020.11.29.) töröltette írását az Origóról. Persze az internet nem felejt, aki kíváncsi erre a förmedvényre, a cikket itt őrzi még egy darabig a Google emlékezete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése