Európai vízió 2000-ből

Folyik néhai anyósom és apósom lakásának kiürítése, és csuda érdekes könyvekre és kiadványokra lehet bukkanni. Így találtam rá A vallások és az európai integráció című kiadványra, mely a 2000-ben ugyanezen a címen tartott konferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza. Azért volt meg apósomnak, mert a konferenciának a Scheiber Gimnázium adott helyet, ahol apósom iskolaszéki tag volt.

A konferencia három magyar előadója volt igazán érdekes: Lengyel László reformközgazdász, a rendszerváltás egyik szellemi agytrösztje, Hankiss Elemér szociológus, a rendszerváltás utáni polgárosodás nagy harcosa, és Vámos Tibor akadémikus, a múlt század 20-as, 30-as éveiben született nagy műszaki professzornemzedék egyik utolsó mohikánja.

Lengyel László szerint a kelet-európai társadalmak egy sajátos embertípust, a "homo sovieticus"-t termelték ki. A homo sovieticust az jellemzi, hogy pontosan tudja, hogy szabadsága korlátozva van, de ennek a korlátozásnak nincsenek pontosan kiszámított határai. Lelki alkata eltorzult, nehezen viseli a tőle eltérőt, a másságot, legyen az más nemzetiségű, fajú, vallású, vagy eltérő fogyasztási szokású. A használati tárgyak, dolgok használhatóságát, minőségét nem tudja megkülönböztetni, mert nincs összehasonlítási alapja. A homo sovieticus lázadása nem a szabadságért történik, hanem "fogyasztói lázadásnak" tekinthető. Lengyel László azt jósolta 2000-ben, hogy Európa nincs felkészülve saját problémái megoldására sem, ezért nem ér rá a kelet-európai lélekkel bajlódni.

Vámos Tibor akadémikus igazi polihisztor és jövőbetekintő. Fiát is módom van ismerni, évfolyamtársam volt az egyetemen, sőt, katonatársam is volt. Előadásában az információs társadalom felelősség-etikai kihívásait boncolgatta. Képes lesz-e az ember a maga változatlan alaptermészetével a maga által megváltoztatott világhoz alkalmazkodni, méghozzá úgy, hogy egyéni életét és a közösségét harmonikusabbá tegye? Eljött a szabad hozzáférés és szabad kommunikáció világa, mely nem ismer határokat és ellenáll a korlátozásoknak. Ez szükségszerű értékváltozással is együtt jár. De vajon a globalizálódás folyományaként a kultúrák találkozása és keveredése békés lesz-e, vagy kialakulnak olyan életforma-szigetek, melyek a társadalom betegség-gócaivá válhatnak: lezüllött városnegyedek, beilleszkedést el nem fogadó militáns embercsoportok. Vámos tárgyilagosan megállapítja, hogy újra jellemzővé válik a történelemben általánosnak tekinthető korrupció, a politika elszakadása a társadalom valódi kérdéseitől, a populista demagógia, az erkölcseiben és képességeiben gyenge politikai foglalkozási ág, és nem igazán társadalom-képviselet, hanem a szűkebb érdekcsoport-képviselet az uralkodó. Az akadémikus aggodalmait hangoztatta az információs világban a magántitkosság és a köznyilvánosság között feszülő ellentétről.

Hankiss Elemér a közép-európai gondolkodásból próbál következtetni közös európai jövőnkre. Az egész régió közgondolkodását néhány alapvető jellemző hatja át a szociológus szerint:

• A nyelvi és kulturális határok nem esnek egybe, mely feszültségeket és háborúkat hozott;
• A történelemszemléletet a mártíromság, vértanúságérzet hatja át;
• Ártatlanság hangoztatása: csak igaz ügyért harcoltunk, csak ármány és pártütés miatt veszítettünk;
• Tragikus történelmünket alibiként használva próbáljuk sikertelenségünket igazolni;
• Küldetésünk és erkölcsi fölényünk van a nyugattal szemben;
• A nagyhatalmak ellenünk fenekednek;
• Infantilizmus, elhagyott gyermek komplexus;
• A történelmi igazságba vetett hit;
• Egyszerre gyötrő kisebrendűségi érzés párosul felsőbbrendűségi gondolkodással;
• Kisnemzeti státusz el nem fogadása;
• A történelmi folytonosság gyakori megszakadása;
• Területi mítosz;
• Történelmi jogok, kiválósági jogok (bátorság, szabadságszeretet);
• Sérelmi politika.

Hankiss felteszi azt a kérdést, amire mi már tudjuk a választ: képesek leszünk-e ledobni ezt a mentális burkot, felnövünk-e és felvállaljuk-e a felnőttséggel járó felelősséget, megértjük-e, hogy a mártíromságnak nincs piaci értéke, megbirkózunk-e az állami önrendelkezésünket veszélyeztető tendenciákkal a globalizálódó világban, megértjük-e, hogy a nullszaldós játékok helyett csakis az európai együttműködés win-win játszmáiban van a jövő, kigyógyulunk-e az arrogáns nemzeti büszkeség skizofréniájából?

Három magyar gondolkodó 20 évvel ezelőtt olyan jövőbeli problémákat feszegetett, amelyek mára sajnos mind valósággá váltak. Előítéleteink semmit sem változtak, virágzik a populizmus, az információs táradalom bajai lassan maguk alá temetnek, de történelmi giccs formájában velünk maradt ezeréves kishitűségünk minden démona. A szerzők közül Lengyel László (70 éves) és Vámos Tibor (94) éves még élnek. Vajon mit jósolnának 2040-re? Véget ér-e a populizmus kora, kimászik-e Európa ebből a mély válságból?