Parlament

Parlament

2019. augusztus 21., szerda

Tíz kínai szó (十个中文字)

Megint egy születésnapomra kapott könyvet olvastam el a hosszú hétvégén: Jü Hua Kína tíz szóban című esszégyűjteményét. A tíz szó a következő: nép, vezér, olvasás, írás, Lu Xun (kínai író a 20. század első felében), különbség, forradalom, kisemberek, utánzat, kamuzás). Persze a tíz szó csak ürügy, hogy a szerző elsztorizgathasson a kulturális forradalom egy évtizedéről és az azt követő 30 év robbanásszerű fejlődéséről (a könyv tíz éve jelent meg, azóta még fantasztikusabb dolgok történtek a kínai gazdaságban).
Bár annak idején azt tanultuk az iskolában, hogy a nem latin betűkkel író nyelvek szavait fonetikusan írjuk át magyarra, a könyvben a kínai nevek a nemzetközileg elfogadott pinyin átírást alkalmazzák, vagyis nem Mao Cetung, hanem Mao Zedong. Ennek a Google-korszakban nagy jelentősége van, a magyar írásmóddal nehezen tudnánk kínai nevekre rákeresni. Ez a probléma egyébként az orosz neveknél is előjön, pl. mi magyarok úgy írjuk: Hruscsov, a nemzetközi latin betűs írásmód viszont Khrushchev.
Az utolsó szó a kamuzás, amely a szerző szerint a kínaiak alapvető jellemvonása. Valószínűleg már az is egy nagy kamu, hogy az van a könyv borítóján: Kínában betiltva!, mert semmi olyasmi nincs benne, ami a jelenlegi kínai politikai vezetést zavarná. Jü Hua gyermekkora a '60-as évek közepétől Mao '76-os haláláig húzódó kulturális forradalom idején telt. Mao a kulturális forradalmat saját hatalma megszilárdítása céljából indította el, hogy gyengítse a megcsontosodott pártbürokráciát, de a népi kezdeményezésű forradalmi bizottságokban hamar támogatóra talált, amikor meghirdette, hogy mindenkinek joga van lázadni. A kínai kisemberek hamar rájöttek, könnyen érvényesülhetnek, ha forradalmi brigádokat kamuznak, berontanak a városházára és átveszik a hatalmat, annak is legfontosabb szimbólumát, a város pecsétjét. A helyzet kicsit hasonlított a nyilas mozgalom '44 őszi tombolásához, amikor borbélysegédek, kalauzok alkotta szabadcsapatok ítélkeztek az zsidók vagy zsidóbérencek fölött. Kinában elég volt, ha valaki a Mao-idézetekkel teli vörös könyvecskével a kezében, egy síppal a nyakában járja a város utcáit, hogy a sípot megfújva kérje számon a járókelőkön a maoi útmutatások betartását. A gyors felemelkedések és a nagy bukások korszaka volt ez.
Az író elmesél egy történetet: maga is írt sematikus színdarabokat a népet nyúzó kapzsi földesurakról és a talpraesett szorgos parasztokról. Megmutatta egyik darabját a város ismert "vörös tollnokának", aki azt kifogásolta, hogy hiányoznak a drámából a belső monológok. Na, pont egy ilyen belső monológ miatt lett a "vörös tollnokból" "fekete tollnok". Egy szintén önjelölt forradalmár megyei funkcionárius elolvasta egyik darabját, és kiakadt a gonosz földesúr belső monológján: Elvtárs, hogyan írhatott le ilyen mondatokat? De hát ezt nem én mondom, hanem a színdarab földesura, aki a darab végén pórul jár. De maga vetette papírra, nyilván maga is így gondolja! Onnantól kezdve a városka színdarabírója megbélyegzett ember lett, akinek a nyakában fatábla hirdette, hogy revizionista elhajló, és papírsapkával a fején egész nap az utcát kellett söpörnie.
Azt tudtátok-e, hogy a párizsi diáklázadások nyomán Magyarországon is voltak maoista csoportok. A KISZ-szel elégedetlen, a Kádár-rendszert balról támadó egyetemi fiatalok között megtalálhattuk például Haraszti Miklóst vagy Demszky Gábort. Ők a kínai kulturális forradalomban csak a pártbürokrácia elleni harcot látták, nem vették észre annak embert-nyomorító oldalát.
Mao halála után a gyorsan magasba emelkedettek hatalmasat buktak, a "négyek bandáját" elítélték és bárkire rásüthették, hogy szimpatizált a "négyek bandájával".
Hogy Kína mindig is a kultúra földje volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a történet, amikor a kulturális forradalom után ismét kiadták a világirodalom híres regényeit kínaiul. Amikor megérkezett a könyvszállítmány, hosszú sor kígyózott a könyvesbolt előtt, volt, aki már hajnalban tábort vert a bolt előtt, de így is csak az első 50-nek jutott könyv. A városban sokáig úgy hívták a peches embert, hogy az 51., és ha valaki azt mondta, ma 51. vagyok, az azt jelentette, ez nem ez én napom.
Kína nagy gazdasági fejlődése is a kamuzásra épült. Miközben kommunizmust és egypártrendszert kamuznak, a kapitalizmusnak egy egészen sajátos formája jött létre, mely kezdetben a hamisítványok, utánzatok, kamuk gyártására épült, hogy mára eljussanak oda, hogy bizonyos területeken már nem a trendet követik, hanem ők határozzák meg a trendet.
Már posztoltam új mobiltelefonomról, egy Huawei P30 Pro készülékről, melynek Kirin 980 típusú nyolcmagos processzora teljes egészében kínai fejlesztés, négylencsés Leica kamerájával (egy nagylátószögű, egy makroobjektív, egy, a készülék síkjában elhelyezkedő periszkópos teleobjektív és egy normál optika) teljesen újragondolták a mobilfényképezést, de még az alapszíneket is újradefiniálták: RGB (vörös-zöld-kék) helyett RYB (vörös-sárga-kék), mert így másfélszer akkora fényérzékenység érhető el.
A kínaiak más területeken is sorra meglepik a világot. Egy kínai holdszonda a Hold Földről sohasem látható oldalán (hibásan a Hold sötét oldalának nevezik, de valójában itt is kéthetente váltja egymást a nappal és az éjszaka) szállt le idén januárban, először az űrkutatás történetében. Magam is meglepődtem, hogy sem az oroszok, sem az amerikaiak nem landoltak még a "hátsó udvarban". Igaz, ehhez előbb a kínaiaknak egy kommunikációs műholdat kellett Hold-körüli pályára állítani, hogy fenntarthassák a kapcsolatot a közvetlenül nem látható űreszközzel. Izrael is próbálkozott, az ő járművük a Luna-15 sorsára jutott. Most épp egy indiai rakéta közelíti égi kísérőnket.
Kínában kétezer éven keresztül magasabb életszínvonal volt, mint Európában. Közhely, hogy a puskaport, a papírt, a porcelánt, az iránytűt, a könyvnyomtatást is a kínaiak találták fel. Most csak visszakerülnek oda, ahol mindig is voltak. Teszik ezt egy, a miénktől gyökeresen eltérő társadalmi rendszerben. A nagy ütemű ingatlanfejlesztések egyik ára például az, hogy nem bíbelődnek a lebontásra ítélt házak tulajdonosaival való egyezkedéssel: mire hazaérnek a munkából, házuk helyén már csak romot találnak. A gazdasági fejlődés és a demokrácia valóban nem jár kéz a kézben, nem véletlen, hogy Orbán olyan "mintaállamokra" függeszti vigyázó tekintetét, mint Kína, Törökország vagy Oroszország.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése