Parlament

Parlament

2019. augusztus 6., kedd

Jamboree

86 évvel ezelőtt, 1933 augusztus 2. és 15. között Gödöllőn rendezték meg a 4. Cserkész Világtalálkozót, a Jamboree-t. Az 54 ország 26 000 cserkésze között volt egy 12 éves fiú a Nagykállói Gimnázium cserkészcsapatából, és egy 10 éves fiú Budapestről. Az utóbbiak csapatzászlajának rúdja mellett egy frigytábla is állt, jelezve, hogy zsidó cserkészcsapatról van szó. Az idősebbik fiú az édesapám volt, a fiatalabbik az apósom. Akár találkozhattak is valamelyik közös programon.
A Világtalálkozón egyébként jelen volt a cserkészmozgalom alapítója, az angol Robert Baden-Powell, becenevén BiPi is, aki ezt üzente a Gödöllőn táborozó fiataloknak:
„Mindegyiktek hordja a Magyar Fehér Csodaszarvas jelvényét. Kívánságom, hogy őrizzétek e jelet és emlékezzetek arra, mikor elmentek innen. Az ősmagyarok követték a csodaszarvast s ez a Boldogság ösvényére vezette őket. A Fehér Szarvast a cserkészjellem szimbólumának tekinthetjük. Ez vezet benneteket szembenézve új kalandokkal, melyekre a cserkészet céljainak követése közben akadtok.”
A dzsembori jelvénye ugyanis a Nagy Sándor gödöllői festőművésznek, a gödöllői művésztelep megalapítójának gyönyörű, dinamikus fehér csodaszarvasa volt. Számomra teljesen egyértelmű, hogy a szovjet Volga gépkocsik szarvas-emblémáját innen koppintották:
A cserkészmozgalom 1941-ig, a zsidó cserkészcsapatok kitiltásáig egyáltalán nem számított keresztény privilégiumnak. Bármilyen meglepő, de a '40-es években, a háború alatt illegális zsidó cserkészcsapatok is működtek más fedőszervezetek égisze alatt, többek között az eszperantó mozgalom támogatásával. A felszabadulás után - a cserkészmozgalom végleges betiltásáig - újra működtek. 1990-ben a magyar cserkészmozgalom újjáéledt, de talán az egyetlen KADIMA-cserkészcsapat erőtlen kísérletén kívül egyetlen zsidó cserkészcsapat sem alakult. Orsinak volt egy lelkes cserkész osztálytárnője, csapattársai cserkész-egyenruhában jöttek el barátnőjük szalagavató báljára. Mert míg a két háború között a cserkészet a fiúk privilégiuma volt, ma már nemtől függetlenül bárki lehet cserkész.
A cserkészmozgalom betiltásával egyidejűleg a szovjet pionír-mozgalom mintájára megalakult az Úttörő Szövetség. Szinte minden gyerek volt kisdobos majd úttörő, bár ez nem volt kötelező, mégis akit a szülei (többnyire politikai vagy vallási okból) tiltottak ettől, arra elég furcsán néztek a többiek és persze a tanárok is.
Én háromszor voltam úttörőtáborban: '67-ben, '69-ben és '70-ben. Az első kettőben klasszikus sátrazás volt, a harmadikban már kőház. '67-ben Balatonszabadi-Sóstón nemzetközi volt a tábor, NDK-s úttörők is voltak.
Vicces, de az úttörő mozgalom a rendszerváltás után is megmaradt, sőt 1991-ben még a Fidesz is követelte a parlamentben, hogy az úttörők a cserkészekkel azonos támogatást kapjanak. Az Úttörő Szövetséghez tartozó ingatlanok aztán szép fokozatosan visszakerültek az államhoz: először az Úttörő Vasútból lett Gyermekvasút, a zánkai úttörőtáborban ma már Erzsébet Tábor működik. Legtovább a csillebérci úttörőtábor tartotta magát, mely az Úttörő Szövetség utolsó elnöke, Rácz Péter tulajdonában volt egészen 2017 augusztusáig, amikor is az állam megvásárolta a területet. A hírek szerint sportközpont (mi más) fog itt létesülni.
Érdekességként összeszedtem, hogy miben hasonlít a cserkészek 10 pontja és az úttörők 12 pontja. Nyolc pontban találtam tartalmi egyezést, lehet összehasonlítgatni:

   Cserkészek (Légy résen!)        Úttörők (Előre!)
1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond. 6. Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik. 1. Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
3. A cserkész, ahol tud, segít. 5. Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint. 8. Az úttörő igaz hű barát.
5. A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú.  
6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket. 10. Az úttörő szereti és védi a természetet.
7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik. 7. Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.
8. A cserkész vidám és meggondolt. 9. Az úttörő bátor és fegyelmezett.
9. A cserkész takarékos.  
10. A cserkész testben és lélekben tiszta. 11. Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
  2. Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
  3. Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
  4. Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.
  12. Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése