Korona

Egy két évvel ezelőtti posztomban írtam Európa optimista fél évtizedéről, mely 1975 augusztus 1-én a Helsinki Záróokmány aláírásával vette kezdetét és 1979 december 24-ig, Afganisztán szovjet megszállásáig tartott. Ebbe az optimista fél évtizedbe esett az amerikai-magyar kapcsolatok felerősödése, Az USA részéről a Szent Korona visszaszolgáltatása (pont 40 éve, 1978 január 6-án) és a legnagyobb kereskedelmi egyezmény megadására (1978 július 7-én).
Mindkét gesztus Carter elnök új kelet-európai politikája folyománya volt, így próbálták korlátozni a Szovjetunió képességét, hogy a területet ellenséges célra használja fel. Az amerikai Kongresszust megosztotta az ügy, ahogyan az amerikai magyar emigrációt is. Carter külpolitikájában az egyensúlyt a galamb Cyrus Vance külügyminiszter és a héja Zbignew Brzezinski nemzetbiztonsági tanácsadó személye biztosította.
A korona visszaszolgáltatását 22 évesen nagy figyelemmel követtem. Korábban a Mátyás templomban kiállított másolatát már többször láttam és méltatlannak éreztem, hogy fogva tartják Amerikában. Néztem a televíziós közvetítést, a parlamenti ünnepséget. Kádár "egyéb elfoglaltsága miatt" nem lehetett jelen a ceremónián, gondolom a nemzetközi balneológiai kongresszus megnyitójára készült és még fel kellett készülnie a bálnákból (na meg a málnákból is). A koronát a "magyar nép nevében" Apró Antal, az országgyűlés elnöke vette át, mit csináljunk, nem találtunk jobbat. Azért egy jelenet nagyon megragadott a ceremóniából: Az amerikai küldöttségben is részt vettek a magyar emigráció jeles képviselői, köztük Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas tudós is. A magyar vendégkoszorúban híres művészek és alkotók is voltak. Amikor Szentgyörgyi professzor meglátta a meghívott vendégek között Illyés Gyulát, átverekedte magát a kordonon, hozzá lépett és megölelte. Felejthetetlen pillanat volt.
A Szent Koronát és a többi koronázási ékszert, a jogart, az országalmát, a pallost és a palástot a Nemzeti Múzeum a legrövidebb időn belül kiállította. Erre valószínűleg még januárban sor kerülhetett, mert még javában tartott a vizsgaidőszakom. Mindenképpen az első napon akartam megtekinteni nemzeti ereklyénket, gondoltam lesz ami lesz, kiállom a soromat. A Nemzeti Múzeum is készült az eseményre, hosszú kordonsort húzott ki a Múzeumkert bejáratától az épület kapujáig. Ehhez képest talán ha 10-en, 20-an lehettünk mindössze. Tulajdonképpen ekkor volt lehetőségem utoljára igazán közelről megszemlélni a koronát, kb. 1 m távolságról.
A Szent Korona egyszerű - de azért meglehetősen megbecsült - múzeumi tárgyként pihent a Nemzeti Múzeumban, a figyelem középpontjába először 1990 derekán az úgynevezett címervitában került. Az MDF-SZDSZ paktum biztosította, hogy a legalapvetőbb törvények és alkotmánymódosítások hamar megszülessenek, de az új magyar köztársaság címerében a kormánykoalíció és az ellenzék sehogyan sem tudott megegyezni. A kormánykoalíció a magyar államiság folytonosságát szimbolizáló koronás címer mellett kardoskodott, az ellenzék viszont a köztársasági eszméhez jobban illő koronátlan Kossuth-címert szerette volna. A Kossuth címer nemcsak a 48/49-es szabadságharcot és az 56-os forradalmat szimbolizálta, de ez volt hazánk címere 1945-48 között, az úgynevezett koalíciós időkben is.

Koronátlan címer egy '47-es, koronás egy '92-es kiadású százforintoson

Kis János, az SZDSZ elnöke nem volt tagja a Parlamentnek, de szerette volna, ha a törvényhozás hamar túljut az ilyen részletkérdéseken és végre érdemi dolgokkal foglalkozik, ezért azt találta mondani: Felőlem akár micisapkát is tehetünk a címerre, csak döntsük el végre. Ez a mondás aztán évtizedekig muníciót adott az SZSDSZ elleni küzdelemre. Az viszont történelmi tény, hogy az akkori Fidesz és maga Orbán Viktor is a korona nélküli címerre szavazott.
Egy évtized múlva, kormányra kerülve a Fidesz már az MDF után üresen maradt nemzeti centrumot foglalta el és jelentősen megváltozott a nézete a Szent Korona ügyében is. Az első Fidesz-kormány döntött a koronázási jelvények Parlamentbe szállításáról, melyre 2000 január 1-én került sor. Ezzel kezdődött Habony Árpád egykori koronaőr, a magyar Raszputyin felemelkedése is.

Aznap tízezrek álltak sorba, hogy új helyén, a kupolateremben tekinthessék meg a koronázási ékszereket, mi is beálltunk a sorba, de aznap már nem jutottunk be. Másnap, január másodikán ismét megnyitották a Parlament kapuját, aznap sikerült bejutnom. Ekkor jártam először a Parlament épületében.
Az első Orbán-kormány minden lehetőséget kihasznált, hogy a millennium évében minél több hasznot húzzon a történelmi ereklyéből, mint nemzeti szimbólumból. 2001 augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a koronát hajó vitte Esztergomba és vissza Budapestre, ez volt a híres koronaúsztatás. A Fidesz azt gondolta, büntetlenül lenyúlhatja nemzeti szimbólumainkat, de fél év múlva, a kokárdás választás megbosszulta magát. A magyarok többsége nem vette be, hogy a nemzeti trikolór csak a Fidesz-szavazókat illeti meg. Orbánék 8 évre ismét ellenzékbe és Simicska Lajos kegyelemkenyerére kényszerültek.
Most, a Szent Korona hazatérésének 40. évfordulóján ismét nyílt nap volt a Parlamentben, bárki megtekinthette a nemzeti ereklyét. Petrával elmentünk megnézni, délután 2 óra körül álltunk be a sor végére, de egy rendőr figyelmeztetett minket, hogy ne számítsunk arra, hogy bejutunk, mert a sort már 20 méterrel előrébb lezárták. De tudjátok, milyenek a magyarok, még mögénk is beállt vagy 20 méter. Bár a rendőr folyamatosan szólt, hogy hiába várakozunk, nekünk beszélhetett. És nekünk volt igazunk: bejutottunk.

Talán 6-7 méterről láthattuk ezt a sokat megélt, 900 éves tárgyat. Kálvinista ivadékként nem tekintek bálványként rá, de mégis volt benne valami megható: volt bölcs és ostoba, igazságos és kegyetlen, jóságos és alattomos uralkodók fején. Sohasem tehetett róla, milyen fejre került. 101 éve került utoljára királyi főre.
A látogatók közül sokan csak álltak és megrendülten nézték.
A Szent Koronát egyetlen politikai oldal sem veheti el a másiktól