Parlament

Parlament

2016. november 10., csütörtök

Tök a tromf

Mindig hangoztatom, hogy Nomen est omen, vagyis nevünkben a sorsunk. A trump szó jelentése ütőkártya, adu, remek ember, remek fickó, to trump: ütőkártyával ütni, trump of doom: a végítélet harsonája, trumped-up affair: előre kifőzött ügy. A német der Trumpf szóból származik, akárcsak a magyar tromf, és valakit letromfolni azt jelenti, hogy erőszakosan belefojtani a szót.
Nos Donald Trumpra, az USA frissen megválasztott 45. elnökére valamennyi szinonima illik, talán még egy kicsit a trampli: esetlen kifejezés is. A közvélemény-kutatók annyira biztosra vették a demokrata jelölt, Hillary Clinton győzelmét, hogy a Newsweek folyóirat ki is nyomtatta az egykori firstlady megválasztását hírül adó példányát.
Hillary Clinton, mint megválasztott elnök a Newsweek címlapján
Közbevető megjegyzés: volt már ilyen Magyarországon is, amikor egy újság nem várta meg a lapzárta után érkező hírt, hanem "megelőlegezte" az eseményt. 1979. április 10-én fellőtték a Szojuz-33 űrhajót, fedélzetén a bolgár Georgi Ivanovval, hogy az Interkozmosz-program keretében összekapcsolódjanak a Szaljut-6 űrállomással. A tervezett dokkolásra sajnos csak éjszaka, a napilapok lapzártája után került sor, de a Népszava (lehet, hogy másik újság volt, ilyen hosszú idő távlatából már mindegy) megírta, milyen szeretettel fogadták az űrállomáson az első bolgár űrhajóst. Sajnos azonban a dokkolás sikertelen volt, az űrhajó dolgavégezetlenül leszállt, a Népszava pedig égett, mint a Reichstag, akárcsak most a Newsweek.
A választás éjszakáján megismétlődött ugyanaz, mint Magyarországon 2002. április 7-én, a "hosszú arcok éjszakája". Akkor a Millenárison gyűltek össze eredményváró gyűlésre a Fidesz-szimpatizánsok, és fagyott arcukra a mosoly a budapesti eredmények megjelenésekor.
2002. április 7., Budapest, fideszes eredményváró gyűlés
2016. november 8., New York demokrata eredményváró gyűlés
Ahogyan akkor, most is legalább 5%-ot tévedtek a közvélemény-kutatók, mindkét esetben biztosra jósolva a későbbi vesztes győzelmét. Társadalmár lányomat, Borit faggattam arról, mi lehet ennek az oka. Több elmélet is létezik. Az egyik, hogy a Trump-szavazók nem merték elárulni, hogy kire fognak szavazni, ők az úgynevezett "Shy Trump Voters". A másik elmélet szerint egyszerűen többen mentek el szavazni a minden mérésből kihagyott alacsony iskolázottságú, Amerika közepén, az úgynevezett Middle West-en élő polgárok. Ha a szavazatok területi elosztását nézzük, tény, hogy Trump főleg a Middle West-hez tartozó államokban gyűjtött elektorokat, a vidéki kisvárosokban, míg Clinton a keleti és nyugati partvidék nagyvárosaiban.
Forrás: cnn.com
A fenti ábrán az is jól látszik (ha rákattintotok, még nagyobb lesz), hogy valójában Clintonra szavaztak többen, az érvényesen szavazók kb. 0,2 %-a, de az amerikai választási rendszerben az államok által delegált elektorok választják az elnököt, amelyik jelölt akármilyen csekély mértékben is nyer egy államban, viszi annak összes elektorát.  Ilyen is volt már Magyarországon is, 1998-ban a Fidesz nyerte meg az országgyűlési választásokat annak ellenére, hogy az MSZP-re többen szavaztak, mert több egyéni választókerületet tudott megnyerni.
Az exit-pollokból azt is megtudhattuk, hogy míg Clinton nyert a nők körében, a 45 év alattiak között és a magasan iskolázottak között, addig Trump főleg a férfiak, alacsony iskolázottságúak és idősebbek szavazatát hozta el. A csillagászok régóta keresik a "sötét anyagot", ezt a tömeget sikerült Trumpnak nemcsak megtalálnia, de meg is szólítania. Populizmusával, a politikai korrektség teljes elutasításával sikerült utat találni a kicsit rasszista, szexista, xenofób és homofób lakossághoz. Ők, az egykori ipar- és bányavidékeken élők a globalizáció, a kinai árudömping igazi vesztesei, akiknek a Wall Street semmit sem tudott ígérni. "Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről" -írta József Attila.
Ami az egyik oldalnak harsány populizmus, gyors megoldásokkal való kecsegtetés, az a másik oldalnak az igazság nyílt kimondása, a politikai korrektség (amelyben Amerika, lássuk be, egy kicsit túlzásba esett) tagadása, az eddigi tabuk ledöntése. Faggattam Borit, vajon kimutatható-e, hogy milyen szerepet játszott Clinton vereségében az, hogy nő. Bori szerint ez a szavazókban olyan látencia, amivel talán ők maguk sincsenek tisztában, ezért csak nagyon ravasz kutatási módszerekkel lehetne kimutatni.
Orbán Viktor vitathatatlanul nagyot kockáztatott, amikor nyári tusnádfürdői előadásában nyíltan Trump mellett tette le a voksát. Lehet azonban, hogy úgy gondolkodott, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok olyan mélyponton vannak, hogy érdemes Trump esetleges győzelmére fogadni. Biztos vagyok benne, hogy az eddigi fagyos magyar-amerikai viszony olvadni fog, sőt, azon sem lennék meglepődve, ha Orbán elsők között lenne, aki hivatalos látogatást tesz a frissen megválasztott elnöknél.
És a végén arról, hogy kell-e félnünk Trump elnökségétől. Emlékszem még az 1980-as Reagen-parára, hogy úristen, egy színész lett az USA elnöke. Ronald Reagen lett Amerika egyik legjobb elnöke, aki nyolc éves elnöksége alatt gyökeresen megváltoztatta a Világot, talán neki köszönhetjük a szovjet világrend összeomlását. Lehet hogy Trumppal kicsit harsányabb, kicsit színesebb lesz az amerikai közélet, de Amerika mégiscsak Amerika, Trumpnak nem lesz lehetősége, hogy:
- kénye-kedve szerint változtassa az Egyesült Államok alkotmányát;
- befolyásolja az igazságszolgáltatást;
- befolyásolja az amerikai médiát;
- népszerű napilapokat tiltasson be;
- a választási szabályokat neki és pártjának megfelelő módon alakítsa;
- hatással legyen az amerikai jegybank, a FED tevékenységére;
- nemzetellenességgel vádolja politikai ellenfeleit;
- közpénzből baseball-stadiont építtessen a birtokán saját kisvasúttal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése