Parlament

Parlament

2019. november 12., kedd

A mi fiaink, az ő fiaik

Most újra hadiállapot van Izraelben: katonai akcióban megölték Gázában az Iszlám Dzsihád egyik vezetőjét, meg is indultak rá a sufnirakéták tucatjai, sőt, ha jól hallottam, a Gázához közeli zsidó településeket aknavetővel is támadják. Eszembe jutott, hogy amikor öt évvel ezelőtt, 2014 júliusában kint jártunk Orsinál, szintén forrongott a térség. Egy héttel el kellett halasztanunk az utazásunkat, de kint tartózkodásunk alatt két napra a polgári légi közlekedést is leállították, aggódtunk, hogy hogyan fogunk hazajutni. Minderről itt meg itt olvashattok.
A 2014-es palesztin-izraeli konfliktust kiváltó eseményről készített nagyon izgalmas 10 részes sorozatot az HBO támogatásával az a Hagai Levi, akinek a Terápia című brandet is köszönhetjük. A sorozat címe: A mi fiaink. Azt az eseményt dolgozza fel, amikor 2014 júniusában palesztin terroristák elraboltak és meggyilkoltak három ortodox zsidó jesiva-növendéket. Amikor két hét múlva előkerült a fiatalok holtteste, a terroristákat pedig tűzharcban lelőtték, pár nap múlva egy eltűnt arab fiatal, Mohammed Abu Khdeirt kegyetlenül megkínzott és elégett holttestére bukkantak. És lényegében ezen a ponton kezdődik a sorozat, mely az ő gyilkosai ellen folyó hajtóvadászatról, elfogásukról, családi és társadalmi hátterükről és a bírósági tárgyalásról szól.
A tízszer egy óra minden perce izgalomban tartja az embereket, és végig az igazukat kereső arab szülőknek szurkolunk, miközben az országban egyre inkább eszkalálódik a felkelés, amelynek mi is tanúi lehettünk öt éve. A sorozat nagyon megosztotta az izraeli közvéleményt. A miniszterelnök felháborodásának adott hangot és bojkottra szólított fel, mozgalom indult a film IMDb-pontszámának downvote-olására. Az az önkritikus nézőpont, melyet a film képvisel, még mindig nagyon sokak számára elfogadhatatlan Izraelben, sokan gondolják úgy, hogy az ország presztízse csorbult a film bemutatásával. A három zsidó fiú holttestének megtalálása után ugyanis Netanjahu miniszterelnök egy beszédében azt mondta, a zsidó nép erkölcsi fölényét mutatja, hogy ők sohasem vetemednénk ilyen cselekedetre. Nem akarok tovább spojlerezni, aki teheti nézze meg a sorozatot.
Korábban Netanjahu és Orbán hatalomtechnikai módszereinek összehasonlítása kapcsán írtam arról, hogy mind a ketten közellenségnek tartják Soros Györgyöt. Nemrég Netanjahu fia Magyarországon járt, és egy rendezvényen azt mondta, hogy az Európai Unió rengeteg pénzzel támogat több száz radikális Soros-szervezetet Izraelben, ezek közös célja pedig, hogy a zsidó állam megszűnjön a jelenlegi formájában. Mi azzal vádoljuk Sorost, hogy migránsokat akar Magyarországra telepíteni, a volt macedón elnök, a tényleges börtönbüntetésre ítélt Gruevszki kapcsán azt állítottuk, hogy Soros György azért támogatja Észak-Macedóniában az albán kisebbséget, hogy zavart keltsen az országban.
Valójában Soros Györgynek a nyílt társadalmat képviselő szervezetei olyan civil kezdeményezéseket és programokat támogatnak Izraelben, Magyarországon és a Balkánon, melyek a társadalmi konfliktusokat az állandó dialógus fenntartásával, a közeledéssel próbálják enyhíteni. Ez egyes politikai vezetők (Netanjahu, Orbán, Gruevszki) hatalmi érdekeit csorbíthatja, mert nem hivatkozhatnak az állandó veszélyre. Ezért a zsidóság elárulója mindenki, aki érzékenyen és megértően közelít a palesztin kérdéshez, hazaáruló az, aki felszólal az Észak-Macedónia lakosságának egyharmadát kitevő albánok jogaiért. Hogy ez valójában hatalmi játszma, azt kezdik belátni Izraelben, ahol Netanjahu kezéből kezd kicsúszni a hatalom, és kezdik látni a Balkánon is.
Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia a napokban egy mini Schengenről állapodott meg, vagyis útlevél nélkül utazhatnak egymás országaiba és két éven belül jelentősen megkönnyítik az emberek, áruk, szolgáltatások és a tőke mozgását a három ország között. Honosítás nélkül elismerik az okleveleket. A Gruevszki utáni macedón vezetés jelentős lépést tett a balkáni népek közeledése felé, miközben a köztörvényes volt politikus vígan él Magyarországon a lopott pénzből. A három balkáni ország megállapodásánál egyébként jelen volt Alexander Soros, Soros György fia is, jelezve, hogy mi a nyílt társadalmak igazi célja a térségben.
Ezért volt jó film A mi fiaink, mert nemcsak bemutatta a rasszista gyűlölet természetrajzát, de azt is megmutatta, hogy a gyűlölet legyőzhető, a "bosszú bosszút szül" ördögi köréből ki lehet törni. Becsületes filmalkotás volt, engem leginkább Cseres Tibor Hideg napokjára emlékeztetett. Akkor is sokan Cseres szemére vetették, hogy igaz hazafi nem ír regényt saját népe háborús bűntettéről. Azt is felhozták ellene, hogy lám a regényt nem követte szerb gyónás az általuk a magyarok sérelmére elkövetett gaztettekről.
Szerintem pedig az az igazi hazafi, aki meg meri tenni az első lépést. Az izraeli film alkotói igaz hazafiak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése