Arról már többször írtam, hagy szívesen nézem a tévében a tehetségkutató műsorokat, de sorozatokat ritkán nézek. Orsinak megvan DVD-n mind a 10 évad a Jóbarátokból, neki az a kikapcsolódás, hogy megnéz egy-két epizódot.
Jó 15 éve az X-aktákat néztem, kezdetben a német tévében. Nehezen értettem, azt gondoltam, a hiányos nyelvtudásom miatt van. Kértem Katit, nézzen velem egy-két epizódot, de ő sem mindig értette a történet lényegét. Amikor már a magyar tévében is kezdték leadni, rájöttünk, hogy nem a nyelvtudásunkkal volt a baj. Azért a sorozat hűséges nézői maradtunk, Kati bevallotta, hogy ő mindig csak azt várta, összejön-e Mulder Scullyval. Jópofa volt, ahogy a két FBI ügynök magázta egymást a német változatban. Magyarul tegeződtek.
3-4 évvel ezelőtt a Hősöket néztük Borival, de csak az első évadot. Utána sztrájkba kezdtek az amerikai forgatókönyv-írók és az új széria sehogyan sem akart elkészülni, így aztán a folytatást már nem követtük. De azért még gyakran idézzük a szlogent: "Mentsd meg a pompom-lányt, mentsd meg a világot!"
A HBO tavaly ősszel kezdte a 40 epizódból álló, Terápia című pszichoterápiáról szóló sorozatát. A HBO ügyes üzletpolitikával az első öt részt hozzáférhetővé tette nem HBO-előfizetők számára is, így rákattantunk a sorozatra. Szerencsére egy kollégám felvette az összes epizódot és DVD-n a rendelkezésemre bocsátotta. Katival kettesével-hármasával néztük meg a részeket.
Lehet, hogy a bennünk rejlő kukkolási vágy hajtott minket a pszichoanalitikus előtt megnyíló emberi sorsok megismerésére, de az is lehet, hogy csak egyszerűen jól volt megcsinálva a sorozat, mindenesetre hétről-hétre alig vártuk az újabb részeket. Ráadásul mindig megbeszéltük a látottakat, így igazi kollektív tévézési élményünk volt.
Az egyik társrendezőt, Enyedi Ildikót már az Én XX. századomban megszerettem (A Bem moziban Esterházy Péter ült előttünk a nézőtéren és láthatóan jól szórakozott), majd a Simon mágusban végérvényesen a szívembe zártam. A másik társrendezőtől, Gigor Attilától még nem láttam semmit. A szereplők egytől-egyig jók voltak, számomra a Zsófit alakító Sztarenki Dóra emelkedett ki igazán.
Kb. öt évvel ezelőtt mentek valamelyik kereskedelmi televízióban Csernus Imre terápia-ülései. A sorozat lényegében Csernus két fő üzenete körül forgott: 1. Ne csak másokban és a körülményekben keresd a hibát, mindig vizsgáld meg, hogy magad megtettél-e mindent. 2. A múlton való utólagos rágódás és a jövőtől való aggódás helyett próbáld intenzíven élni a jelent.
Nem tudom, hogy a Terápiában mennyi volt a szakmai hiba, gondolom sok, pl. a terapeutát sohasem láttam jegyzetelni. Nekünk, civileknek lebilincselő volt, és külön köszönet a forgatókönyv-íróknak, hogy az egyes szereplők sorsára nem próbáltak valamiféle kötelező happy-endet ráerőltetni. Voltak, akiknél haladást ért el a terápia, volt, akiknél teljesen kudarcot vallott, volt, akiknek csak azt mutatta meg, hogy csak magukra és környezetükre számíthatnak, a terapeuta nem oldja meg helyettük a problémát.
A sorozat befejező mondata is aranyos volt. A Mácsai Pál által alakított terapeuta szintén terápiára jár Ágneshez (Csákányi Eszterhez). Az ő szájából hangzik el a már klasszikus kérdés: Akarsz beszélni róla?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése