A nagy korkülönbség ellenére összeszokott páros volt az alig 30 éves Zsolt tizedes, és Rudi bá, teljes nevén Rajki Rudolf törzsőrmester, aki ritka madárnak számított a kerületi kapitányságon, mert már ötven is elmúlt, de még mindig szeretett járőrszolgálatot vállalni, jobban vonzotta, mint az irodai munka.
A kijárási tilalom kezdete óta unalmasabb lett az éjszakai járőrözés. A kocsmák zárva, már kocogókat sem látni, legfeljebb egy-két kutyást, de őket is ismerték már arcról. Az unalmat csak a tizedes állandó locsogása törte meg:
- Képzelje Rudi bá, mikor indultam szoliba, a srácaim nagyon pucolták ám a cipőiket, még levelet is tettek bele, hogy mit kérnek a Mikulástól. Amióta zárva a pizzázó, az asszonyt is elküldték fizetésnélkülire, most egy barátnőjének segít be, takarítani járnak. Karácsonyra se nagyon futja, nemhogy Mikulásra.
Rudi bá nehézkesen szuszogott a maszkja alatt. Nem szerette, ha Zsolt a srácairól mesélt. Az ő lánya pont három éve ment ki Ausztráliába, a világ másik felére, az unokáját is csak Skypeon látta eddig. Úgy volt, hogy nyárra kiutaznak, fizetik a repülőjegyet a fiatalok, de közbeszólt a járvány. A törzsőrmester csak így mondta: az a rohadt ragály.
A Délihez közeledve már messziről meglátták a metró szellőzőnyílásánál melegedő hajléktalanok csoportját. Kívülről a metróalagútból kiáramló meleg levegő, belülről a kannás bor melegítette a társaságot. A kapitány úr világosan elmondta az eligazításon, hogy a homelesseket most nem szabad bántani. Hiába tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodni, hiába van kijárási tilalom, kint nagyobb biztonságban vannak a járványtól, mint a szálláson.
Mintha egy új, eddig sohasem látott alak is csatlakozott volna a szánalmas csoporthoz. Csapzott ősz haja és szürke szakálla volt, akárcsak a legtöbbjüknek, de termetre kicsit talán testesebb. És az a röhejes öltözet! Már hozzászoktak a látványhoz, hogy a ruhaadományokból elég szedett-vedetten öltözködnek, fényes edzőnadrág fölé elegáns gyapjúkabát, mikor mi jut. Na de hogy jutott eszébe vörös kabátot választani?
Kis szórakozás mindenkinek jár az unalmas járőrszolgálatban. Kiszálltak a járőrkocsiból, közelebb mentek a csoporthoz, és Rudi bá megszólította a testes őszszakállút: - Jó estét, ugye csak kutyát sétáltat, különben helyszíni bírságot kell kiszabnom a kijárási tilalom megszegése miatt.
A hajléktalan csoportnak volt egy kutyája, Vitéz, zabálnivaló keverék, azzal könnyebben ment a koldulás, de hát azt nem kell sétáltatni, folyton kint van az utcán.
- Nem éppen kutyát - biccentett a vörös kabátos az utca túloldalára. A sötét park oldalában különös jármű állt. Talán lovaskocsi, de a ló fején furcsa korona látszott. A gyenge világításnál nem lehetett jól kivenni. Lehet, nem is ló.
- Rénszarvas - segítette ki Rudi bát az öreg.
- Rénszarvas sétáltatásáról nem szól a rendelet! Különben is, hol lakik maga? 500 méternél messzebbre nem távolodhat el a lakóhelyéről. - váltott kioktató hangnemre a járőr.
- Az Északi-Sarkon lakom, valamivel kevesebb, mint 5000 km-re innen - válaszolta az öreg, és felvette eddig kezében szorongatott vörös sapkáját. A hangja mély és nyugodt volt, semmi irónia nem érződött benne. - Nagy munkában vagyok, már indulok is, csak megálltam a barátaimnál egy jó szóra.
Az idősebb járőr érezte, hogy most elkapta a szakállast. - Á, szóval munkában. Talán valamiféle munkáltatói igazolást is fel tud mutatni? - kérdezte fölényesen.
A tizedes elfordult. - Menjünk innen, Rudi bá - mondta remegő hangon. Válla mintha kicsit megrázkódott volna. A törzsőrmester még sohasem látta ilyennek a társát, aki már be is ült a járőrkocsiba. Rosszkedvűen, szuszogva követte.
- Rohadt ragály! - morogta magában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése