Vallás, szabadság

Egy zavarba ejtő könyvet kaptam születésnapomra, amit izraeli unokalátogatásom során sikerült kiolvasnom. A szerző egy amerikai filozófus, irodalmár, rabbi, "az amerikai zsidó érzésvilág megindító krónikása". A kötet címe: A nevem Asher Lev. De hogy ki is ez az Asher Lev, és milyen környezetben játszódik a regény, az volt elsőre zavarba ejtő, hogy aztán egyre inkább beszippantson a különös világ és a különös történet.

Ugyanis a regény a brooklyni ladovi (lubavicsi) haszid zsidó közösségben játszódik a múlt század '50-es - '70-es éveiben. Akik olvasták korábbi posztjaimat Orsi lányom izraeli esküvőjéről, azok talán belefutottak a zsidósági igazolás megszerzése körüli kalamajka leírásába is, abba, hogy ezt hogyan nem fogadták el Izraelben, és végül egy posztot szenteltem az igazolást végül kiállító EMIH (Egységes Izraelita Magyar Hitközség) történetének. Ebben a posztomban megírtam, hogy a Chábád Lubavics haszid zsidó mozgalom hogyan terjeszkedett a rendszerváltás után Magyarországon (azért nem mondom, hogy újjáéledt, mert a magyarországi haszidizmus igazi képviselői a szatmári zsidók voltak, akiknek zárt közösségéről már szintén posztoltam Deborah Feldman regénye és az abból készült minisorozat kapcsán). A könyvből is kiderül, hogy a ladovi zsidóság már az '50-es évektől kezdve hozott létre jesivákat (zsidó iskolákat) szerte Európában, a könyv címszereplője édesapjának is ez a legfőbb küldetése.

A brooklyni ladovi zsidók anyanyelve a jiddis, de persze a jesivában tanulnak héberül, angolul alapból tudnak, és mellé még egy-két európai nyelvet, főhősünk például oroszul és franciául. Ugyanakkor meglehetősen zárt közösséget alkotnak, saját iskoláikba járnak, saját maguk között házasodnak, társadalmi érintkezéseiknek alig van a közösségen kívüli nyúlványa. Gondolkodásukra tipikusan az jellemző, hogy vagyunk mi, és van a Másik Oldal. Ha egy ladovi gyereket leszidnak, azt mondják neki: "A gójok viselkednek így!". Úgy tanítják, háromféle zsidó van: 1. A róse, aki vétkezik és bűnös gondolatai vannak, akinek a jó életért folytatott erőfeszítése határtalan - ilyen a többség. 2. A bejnoni, kinek tettei bátrak ugyan, de képtelen uralkodni a gondolatain. 3. A cádik, akinek hatalma van a szíve felett.

A hierarchia csúcsán ott áll a Rebbe, kivel személyesen csak ritkán lehet találkozni, szombaton a zsinagógában csak rövid időre jelenik meg és külön ül, de minden az ő nevében történik, a legnagyobb megtiszteltetés, ha valaki a Rebbe küldötte, a Rebbe utasítását hajtja végre.

Ebbe a zárt közösségbe születik bele a kis Asher, aki már kisgyermekként kitűnik fantasztikus rajztudásával és ábrázolóképességével. Ő maga ezt úgy éli meg, hogy úgy érzi, van két másik szeme is, amivel másként látja a világot. Ez a második szempár kamaszkorára annyira kiteljesedik benne, hogy a folyamatos rajzolási kényszere miatt elhanyagolja tanulmányit, folyamatos összetűzésbe kerül szüleivel. A szülők szerint nem való, hogy a gójok múzeumában gój festményeket - még aktokat is! - másoljon. És ekkor derül ki, hogy ebben a nagyon kétdimenziós világban egyedül a Rebbe rendelkezik háromdimenziós kitekintéssel, és megadja a fiúnak a lehetőséget, hogy képzőművészetet tanuljon, Ashert egy zsidó származású, de a hagyományokat csak nagyon lazán tartó idős mester gondjaira bízza.

Minél mélyebben merül el Asher a művészvilágban, annál inkább érzi, "hogy minden nagy művész olyan ember, aki felszabadította önmagát a családjától, népétől, fajtájától. Aki megmutatta a szépséghez, az igaz kultúrához vezető utat a világnak, egytől egyig rebellis volt, hazafiatlan, hontalan Óvilágpolgárfi, aki mindenütt megtalálta az övéit." Miközben folytonosan alakítja ki stílusát, rájön, hogy az emberek többsége esztétikai vakságban szenved, akik egy aktban csak ruhátlan nőt látnak, míg a művész számára az akt szubjektív látomás egy ruhátlan testről.

Bejárva Itáliát, Párizst, Asher művészete kiteljesedik. Édesanyja szenvedését, tehetséges fia és az ortodox zsidó hagyományokhoz ragaszkodó  férje közötti örlődését Krisztus szenvedéseihez hasonlítja, mert úgy érzi, a zsidó kultúrában nincs művészi sablon ennek a szenvedésnek az ábrázolására. Festménye Brooklyni feszület címmel egy kiállítás sztárja lesz és egy nagyon neves múzeum hétszámjegyű összeget fizet érte, de ezt már sem Asher családja, sem a ladovi közösség nem tolerálhatja, a fiatal művésznek el kell hagynia a közösséget.

A történet abban különbözik a Deborah Feldman féle történettől, hogy Ashernek semmi baja sincs azzal a közösséggel, amelyben felnevelkedett, de az önkifejezés igénye olyan erős benne, hogy ezt semmiféle zsidó hagyomány nem korlátozhatja. Asher szabadságvágya a művészi önkifejezés korlátozhatatlanságából, nem pedig a közössége iránt érzett bármiféle ellenszenvből adódik.

Chaim Potok regénye rávilágít arra, hogy azok az alkotások, amiket gyakran érzünk polgárpukkasztónak vagy hagyományaink ellen való támadásnak, valójában a régi művészi sablonok szabta határok feszegetése. Emlékeztek még Scorsese híres filmjére, a Krisztus utolsó megkísértésére, amit számos országban betiltottak, mert Krisztust esendő emberként ábrázolja. Szerintem pedig valamennyiünkben ott rejlik az a bizonyos második szempár, csak rá kell nyitnunk a nagyvilágra.