Akár operettbe illő is lehetne az a szerencsétlenkedés, ahogyan Magyarország 1945. október 15.-én eltöketlenkedte a háborúból való kiugrást, ha nem lett volna az egésznek olyan rettenetes következménye. Ungváry Krisztián Kiugrás a történelemből c. történészi/hadtörténészi könyvével töltöttem az elmúlt néhány hetet, amely pont ezt a témát dolgozza fel hatalmas forrásanyag és levéltári kutatás alapján.
Hogy a propaganda hogyan hat a gyermeki lélekre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 8-10 éves koromig én azt hittem, hogy Magyarország "a jó oldalon", vagyis a Szovjetunió oldalán harcolt a II. világháborúban a "gonosz" németek ellen. Talán tíz éves lehettem és Keleti Márton A tizedes meg a többiek című filmjét néztük, amikor nagy nehezen kezdett nekem leesni a tantusz. Aztán volt ennek a filmnek egy kvázi folytatása (valójában csak néhány szereplő és a kor volt azonos, a történet egész más volt, de ugyanúgy Keleti Márton rendezte), az 1967-ben forgatott Változó felhőzet, amelyben egy detektív (Major Tamás) éppen egy katonaszökevényt (Sinkovits Imre) kísér az őrsre, amikor egy ablakba kitett rádióból elhangzik Horthy Miklós proklamációja, melynek nyomán a detektív elengedi a katonaszökevényt. Na, ekkor hallottam először hazánk sikertelen, vagy inkább csak elszerencsétlenkedett háborús kiugrási kísérletéről.
Habár a történelmi tárgyú könyvek kevésbé érdekeltek, ez a korszak felkeltette a figyelmemet, fiatalkoromban sok ilyen tárgyú munkát olvastam, vagy filmet néztem:
- Még a katonaság alatt (1974-ben) elolvastam Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című munkáját a 2. magyar hadsereg doni megsemmisüléséről;
- Olvastam Kádár Gyula volt vezérkari ezredes A Ludovikától Sopronkőhidáig című munkáját. Bár Kádár Gyulát a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, mégis 10 évet töltött orosz munkatáborban, majd '56 után arról a Kéri Kálmánról, az 1. magyar hadsereg volt vezérkari főnökéről kellett jelentenie, aki a témában szintén fontos interjúkat adott, és '90 után tagja lett az első szabadon választott országgyűlésnek is.
- A '80-as évek elején ment Bokor Péter híres Századunk című dokumentumsorozatának Végjáték a Duna mentén című évada, mely az 1941-től 45-ig tartó időszakot dolgozza fel részben interjúk, részben színészekkel eljátszott események formájában (ebben volt fontos szereplő Kéri Kálmán).
- Szintén a '80-as évek első felében ment Sára Sándor Pergőtűz című dokumentum-sorozata a 2. magyar hadseregről, és ebben már voltak olyan interjúk, melyek a magyar katonák kegyetlenkedéseit is bemutatták. A sorozat 17. része után egyszerűen a cenzorok levették a műsorról.
- A legfontosabb a témában talán mégis Kovács András Októberi vasárnap című filmje volt, mely mindössze az 1944. október 14.-16. között eltelt három napot dolgozza fel egy testőrtiszt, a valóságban is létező és a nyilas hatalomátvétel után öngyilkosságot elkövető Tost Gyula (Bács Ferenc) szemszögéből. Ezt a filmet idén október 15.-én, még jóval Ungváry könyvének olvasása előtt újra megnéztem.
Ungváry könyve sok helyen annyira szárazon elemző, annyira sok szempontból tekinti végig az abortált kiugrási kísérletet, olyan tetemes szakirodalmi anyagot sorakoztat fel, amely egy történettudományban járatlan olvasó számára elriasztó lehet. A könyv alaptézise, amely több ponton már átcsúszik a történelmi fikció (a mi lett volna, ha) kategóriájába, a következő:
- Magyarország II. világháborús szerepe alig volt befolyással a világpolitikára és az európai hadszintér történéseire, kivéve az 1944. őszi kiugrási kísérletet, mert annak sikere esetén:
- Az európai hadszintéren hónapokkal lerövidült volna a háború;
- Jóval kevesebb civil és katona áldozat lett volna, kevesebb embert hurcoltak volna el orosz hadifogságba;
- Kisebb lett volna az anyagi kár;
- És ami érdekes, Sztálin jóváhagyásával Magyarország megtarthatta volna Érsekújvárt, Losoncot, Rimaszombatot, Szatmárnémetit, Nagyváradot, Nagyszalontát, Aradot.
- A kiugrás kudarcáért más történészekkel ellentétben Ungváry szinte kizárólag Horthyt teszi felelőssé, fel is sorolja három óriási tévedését:
- A kormányzói szózat szövegezésében Lakatos miniszterelnök javítását elfogadva hamisan írt a már megkötött fegyverszünetről, mert múltidőből folyamatos jelenbe tette: "...ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk...". Valójában a fegyverszünet a Szovjetunióval már meg volt kötve.
- Budapesten maradt, pedig egy, a vidéken állomásozó magyar csapatoknál bejelentett fegyverszünet egyértelműbbé tehette volna a katonaság feladatát a kiugrást követően. Ehelyett az egyes hadseregparancsnokok saját belátásuk szerint döntöttek, pl az 1. hadsereg parancsnoka, Miklós Béla, később az ideiglenes magyar kormány miniszterelnöke, valamint vezérkari főnöke, a már említett Kéri Kálmán egyszerűen átmentek az oroszokhoz, magára hagyva a sereget.
- Vörös János honvéd főparancsnoknak a proklamáció szövegével teljesen ellentétes hadparancsát tudomásul vette, sőt, utólag jóváhagyta, ezzel saját proklamációját érvénytelenítve.
Másnap este Horthy a fürdőszobájában aláírja Szálasi miniszterelnöki kinevezését, másnap lemond és a németek vendégszeretetébe teszi le saját és családja sorsát, de október 18.-án még könyörgő levelet ír, hogy kormányzói tiszteletdíja megmaradjon. Ezzel hazánk sorsa megpecsételődött.
Horthy szerepét manapság nagyon sokan összességében pozitívan ítélik meg, pl. a magyar miniszterelnök:
Horthy, aki az ország első számú katonája volt, a történelem adott pillanatában hitványul és gyáván, csakis saját és családja érdekét nézve cselekedett, ezzel hatalmas emberi és anyagi kárt és évtizedekig tartó hátrányt okozva hazánknak, ezért semmilyen pozitív történelmi emlékezetre nem méltó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése