Születésnap, unoka, Paks, benzinársapka - 1. rész

Biztosan ti is voltatok már úgy, kedves olvasóim, hogy hirtelen sűrüsödés keletkezett az életetekben, valahogy összetorlódtak az események. Na, nekünk a november vége, december eleje pont ilyen volt.

Kati 60. születésnapja november 23.-án volt, de a nagy partit egyeztetési okokból december 3-án tartottuk. Unokám, legközépsőbb lányom és vejem november 29.-én (pontosabban 30.-án hajnalban) érkeztek meg Izraelből és december 6.-án repültek haza. És hogy ez az egész hogyan került koincidenciába a paksi atomerőművel és a benzinársapkával (pontosabban az ennek nyomán kialakuló benzinhiánnyal)? Hát úgy, hogy pont erre az időszakra esett egy berendezés helyszíni üzembehelyezése, amelyben a mi cégünk is közreműködött, és ennek kitűzött időpontja folyton változott, ezzel a halálos szívbajt hozva rám (10-12 órás éjszakába nyúló helyszíni tesztekről van szó):

• Az eredeti időpont november 23., Kati szülinapja volt, ezért családi körben nem tudtuk volna ünnepelni;
• Később 27.-28.-ra tolódott, majd 29.-30.-ra, így nem tudtam volna unokám elé kimenni a repülőtérre;
• Az időpont tovább tolódott december 2.-3.-ra ill. 3.-4.-re, így a nagy születésnapi rendezvényen való részvételem került veszélybe;
• Végül a végleges időpont december 4.-5. lett, így mind a születésnapi rendezvényen ott tudtam lenni, mind pedig ki tudtam vinni a családot 6.-án a repülőtérre.

És hogy jön ide a benzinhiány. Hát csak úgy, hogy eléggé nehezítette paksi utazásaimat.

Beszámolóm első részében a születésnapról, annak előkészületeiről írok. Az előkészületeket leghamarabb a lányaim kezdték el még augusztusban, amikor a legkisebb és a legnagyobb kiutazott Izraelbe a legközépsőbbhöz, hogy néhány gyerekkori fénykép újrabeállított remake-jét elkészítsék. A régi és új fotókból aztán egy fotókönyv készült, ilyen képpárokkal:

 

Magát a születésnapi összejövetelt is Bori és Petra szervezték: Bori nézte ki a helyszínt és tisztázta a feltételeket, Petra feladata pedig a vendéglista összeállítása volt. Mivel a családon kívül barátokat és kollégákat is szerettek volna meghívni, és persze az unokának is jelen kellett lenni a rendezvényen, ezért az időpont-kiválasztás kulcskérdés volt. Október végén tudtuk meg, hogy Yaaranak megvan az útlevele és hogy mikor fognak jönni.

Szerencsére ez az időpont nem volt titkos Kati előtt, így nem kellett abban megakadályozni, hogy erre a hétre szervezzen valami mást vagy ki akarjon utazni az unokájához.

Nagyjából én is ekkor kezdtem bele a szülinapi előkészületekbe: sógornőmtől kunyeráltam egy csomó régi családi albumot, hogy fotókat szedjek ki belőlük Kati kiskorából, és a családi fotótárból is elkezdtem kigyűjteni Kati életével kapcsolatos fényképeket. Így végül én is összeállítottam fotókönyvet "Lapozz bele Kati élete könyvébe" címmel. Mindenképpen szerettem volna Katit egy páros utazással is meglepni, végül is egy csoportos izlandi utat foglaltam le, amire április elején kerül majd sor.

Mindenképpen szerettem volna egy dalt is énekelni, de a dallam első változatát csak november 18-án dúdoltam bele telefonom hangrögzítőjébe (ha van egy dallamötletem, gyakran a telefonba dúdolom, hogy el ne felejtsem). Éreztem, hogy a dal már nem fog elkészülni 23-ára, de gondoltam, hogy december 3.-áig, a nagy buliig még elkészülhetek vele. Végül 24.-én játszottam fel a kíséretet, 25.-ére készült el a végleges szövegváltozat és ekkor énekeltem fel (persze mindent teljes titokban). A filmhez a fotókönyvhöz kigyűjtött képekből használtam fel, de még december 2.-án is pepecseltem vele. Az lett a film címe: "60 kép Katiról" (valójában 64 képből áll). Íme a végeredmény, ami aztán december 3.-án került a széles közönség elé:

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak az előkészületeknél tartunk. Orsi sem maradt feladat nélkül, ugyanis neki egy Kahoot-os vetélkedőt kellett összeállítania, amihez mindkét testvére és én is szállítottuk az anyagot.

November 23-a elég hektikus volt. Hajnalban még Kati ébredése előtt sikerült felfújnom hat lufit és Petra is kiakasztott egy világítós feliratot, így amikor Kati végre előkerült, már feldíszített nappali és Halász Judit obligát dala köszöntötte.

Mindenki indult a dolgára, én kerékcserére vittem az autót, délután Petrának autóvezetés volt, de még előző nap sütött egy "red velvet" tortát az anyjának. Bori délután átjött hozzánk sütni-főzni, garnélarákból készült vacsora volt, utána tortázás, pezsgőzés, ajándékátadás. A december 3.-ai ünneplésről Kati csak annyit tudott, amennyit a családi naptárba is beírt: 12:30, Valami valahol.

A 2.-ról 3-ra virradó éjszakát Orsiék az unokával a nászoméknál töltötték, így 12 óra körül hármasban indultunk el (Kati, Petra, én) a belváros felé, a Székely Mihály utcában parkoltunk le, és Kati még mindig nem sejtette, hova megyünk. A Kőleves különtermébe érve aztán felharsant a "Meglepetés!", és Kati tényleg meglepődött a kb. 40 fős vendégsereg láttán.

A program nagyjából a következőképpen zajlott:

• Köszöntés, ajándékátadás;
• Ebéd önkiszolgáló jelleggel;
• Én köszöntöm a vendégeket és levetítjük a filmet;
• Kati megköszöni a köszöntést;
• Petra felolvassa a kollégák köszöntő versét;

• Sor kerül a 38 kérdésből álló vetélkedőre;

• Tortázás;

• Csoportkép készítése.

Közben a hangfalakból a Petra által összeállított lejátszási lista szólt, a bár pedig italkínálatával a vendégek rendelkezésére állt.

Szép délután volt, alig tudtuk a sok virágot hazacipelni, most is olyan a lakásunk, mint egy virágbolt. Bejegyzésem második részében unokás élményeinkről írok.