Parlament

Parlament

2022. október 10., hétfő

Bye bye Angyali

Eladtuk Angyalit. Augusztusban hirdettük meg, közvetlenül csehországi nyaralásunk előtt, így aztán érkeztek is a telefonok, sms-ek és emailek folyamatosan. Az egyik vevő elmondta, hogy neki nagyon fontos lenne ez a telek, mert a szigeten vannak a barátai is, és itt ismerte meg a feleségét.

Nyaralásból visszatérve három érdeklődőt hívtunk ki egy napon, pont ez az érdeklődő jött először a feleségével. Mondták, hogy tetszik nekik a telek és a ház, de egy picivel kevesebbet ajánlottak. Mondtuk, hogy köszönjük az ajánlatot, ma még jönnek ketten, őket is meghallgatjuk. Kicsit tanakodtak, majd megajánlották a kért összeget. Mivel tényleg nagyon szimpatikusak voltak, lemondtuk a következő két érdeklődőt, és rögtön át is vettük a foglaló előlegét, és pár nap múlva megköttetett a szerződés is.

Vasárnap volt a birtokba adás, szomorúan búcsúztunk el a kerttől. Nekem meg csak annyi feladatom maradt, hogy néhány fotóval és filmmel búcsúzzam el attól a helytől, mely 33 éve hozzátartozott az életemhez.

Az alábbi filmen lányaim labdáznak Steve-vel, a sziget barátságos kutyusával:

Szeptember elején tartottunk egy búcsúbulit a szigeten. Az alábbi képen lányaim, unokatestvérük és két unokaöcsük látható Steve társaságában a stégen.

És ez az Angyalin készült utolsó kép Katival a ház teraszán:


Természetesen Angyali-sziget megjeleni közösségi médiás megnyilvánulásaim között. Három YouTube-ra feltöltött filmem is van: az elsőn a CEU bezárása elleni tiltakozásul énekelek, a második egy performansz a nemzeti konzultáció ellen, végül az utolsó a szerzői jogsértés miatt a YouTube-ról letiltott Hollik-tviszt remix változata.



Természetesen a Facebook-on is megjelenik Angyali-sziget, íme néhány:
Itt 2020 húsvétján, járvány idején mondok locsolóverset:


Itt Petrával és Steve-vel hullott almát szedünk:

Itt Steve-vel labdázom:

Itt pedig a vízitököt irtom a stég mellett:


Ég áldjon, Angyali-sziget!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése