Parlament

Parlament

2022. augusztus 9., kedd

Barangolás Dél-Csehországban - 1. rész

Utoljára 1993-ban jártunk Csehországban, egészen pontosan Prágában. Régóta bankancslistánkon volt ugyanakkor a dél-csehországi várak és kastélyok, régi óvárosok felkeresése, ezért elhatároztuk, hogy idén pótoljuk be ezt a hiányt. České Budějovicében vettünk ki négy éjszakára szállást a Moldva és a Malše által közrefogott kis szigettel szemben, a történelmi óvárosban.

Akárcsak 29 évvel ezelőtt, most is a Budapest-Pozsony-Brno útvonalon mentünk, csakhogy '93-ban nagyjából egy hónappal azután utaztunk, hogy szétvált Csehország és Szlovákia. Akkor volt határellenőrzés a szétvált országrészek között, bár sem határállomás, sem igazi határőrök nem voltak: karszalagos emberek tereltek le minket egy autópálya-parkolóba. Idén persze úgy suhantunk át a két schengeni határon, hogy szinte észre sem vettük. 29 évvel ezelőtt kétféle korona volt, cseh és szlovák, a csehek panaszkodtak is, hogy nincs már pénzverdéjük, mert az Körmöcbányán volt. Nevetve mondtuk, hogy mi pontosan így jártunk 70 évvel ezelőtt. Azóta persze a szlovákoknál már euró van, csak Csehországban maradt meg a korona.

1. nap: Lichtenstein kastélyok

A Lichtenstein hercegi családnak Délkelet-Csehországban voltak birtokai: Lednicében a nyári, Valticében pedig a téli palota állt. '45-ben államosították a kastélyokat, a hercegi család visszaszorult Vaduz környékére. A lednicei kastélyhoz délelőtt 11 óra körül értünk, és vagy öt órát eltöltöttünk itt: sétáltunk a kastély kertjében, benéztünk a pálmaházba, kihajókáztunk a hercegi család által építtetett minarethez, végül még egy vezetett túrán is részt vettünk a kastély lakosztályaiban.





A valticei téli lak kívülről kevésbé pompázatos, de így is elég impozáns. Itt csak egy órácskát töltöttünk, körbejártuk az épületet és sétáltunk a kertjében.



Még csaknem három óra autóút állt előttünk České Budějovicéig, este fél nyolc körül értünk a szállásunkra. Szobánk elég kicsi és levegőtlen, de hát nem azért jöttünk, hogy itt kuksoljunk. Rögtön belevetettük magunkat České Budějovice éjszakai életébe: először a főtéren egy sörözőbe ültünk be, hogy végre legurítsunk egy-egy korsó Budweisert.

A szállásunkkal szembeni szigeten egy R&B zenekar játszik egy női énekessel, fúvósokkal és vokállal, őket hallgatjuk, illetve szemben a szállásunkkal üldögélünk a Malše partján.

2. nap: A Moldva felső folyása mentén

Délre autózunk, majdnem az osztrák határig (igen, a Moldva délről északra folyik, Prága fölött ömlik az Elbába) Vyšší Brod városáig. A város XIII. században alapított kolostoráról és a XVII. században épült apátságáról híres, valamint arról, hogy nagyjából innen indulnak azok a rafting-túrák, melyek vége Zlatá Koruna településen van.



Itt készítették a XIII. században a híres Zawisch-keresztet, egy hatalmi jelképet, melyet IV. Béla királyunk koronázásánál is használtak. Béla király lánya, Anna a többi koronázási ékszerrel együtt Prágába menekítette.

Utunkat a Moldva mentén Rožmberk nad Vltavou település felé vesszük, ahol a Rožmberk család vára és egy XIII. században épült gótikus templom áll. (A Rožmberk család a Zrínyi családdal is rokonságban állt, Zrínyi Miklós harmadik felesége Rožmberk Éva volt, többször is járt itt a szigetvári hős). Elnyalunk egy fagyit, közben felcaplatunk a várba (próbáltatok már kaptatón, lihegve fagyit nyalni?), megtekintjük a kastély vendégszobáit (ezek a vezetések különben cseh nyelvűek, de kapunk mellé magyar írott szöveget), gyönyörködünk a kilátásban. A Rožmberkek jelképe az ötszirmú rózsa, mely Dél-Csehországban mindenfelé megtalálható.



A nap, sőt az egész utazásunk fénypontja felé autózunk, Český Krumlov felé. Nagy élmény az alsóbbrendű utakon való vezetés, dimbes-dombos, erdős-mezős vidék, jó minőségű utakkal. Fél kettő körül érünk Český Krumlovba, és próbáljuk megfogadni azt a tanácsot, hogy Moldva-menti kiülős étteremben költsük el ebédünket, így esik a választásunk a Rožmberská bašta étteremre, szemben a Szent Vitus-templommal.

Az étteremnél kikötnek a raftingolók vagy tutajos turisták egy-egy korsó sörre. Mi halas ételeket eszünk, erőt gyűjtünk a városnézéshez. Český Krumlov maga a csoda, Csehország Hallstattja, Rondája, Velencéje. Legkiemelkedőbb épülete a Moldva fölé magasodó krumlovi vár épületegyüttese impozánss tornyával, de szép a főtéren álló XVI. századi városháza is. Beszéljenek a képek magukért.






Sajnos Zlatá Koruna kolostorához már csak hat után érkezünk, pedig ez Csehország egyik legjelentősebb gótikus épületegyüttese. Így csak a kerítésen kívülről tudjuk megcsodálni.

Hét körül érünk vissza České Budějovicébe. Először a Szűz Mária-templom melletti dzsesszkoncertbe hallgatunk bele, majd átsétálunk kedvenc szigetünkre, ahol egy fiú francia sanzonokat énekel zongorakísérettel, mellé ezúttal pilzeni sört kortyolunk (Petra gin-tonicot). A Malše partján horgonyzó koktélhajókról cseh slágerek illetve cseh nyelven énekelt világslágerek szólnak.

Folytatás következik...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése