Parlament

Parlament

2020. december 13., vasárnap

Pistike és az iskolai újjáépítési alap elleni vétó

Történt, hogy az iskolát súlyos természeti csapás érte: egy szélvihar megrongálta a tetejét, szinte minden tanterem elázott. Voltak osztálytermek, melyek kevésbé, voltak, amelyek jobban megsínylették a vihart, és sok közös helyiség, például a tornaterem is beázott.

A felújításra sürgősen pénzt kellett szerezni. Összeültek a diákbizottsági elnökök és küldöttek, és megállapodtak abban, hogy kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást szereznek, és azt részben a közös helyiségek rendbetételére fordítják, részben olyan arányban bízzák az egyes osztályok diákbizottságaira, amilyen arányban az egyes osztályok károsodtak. Az iskolai diákbizottság ülésén azonban felmerült, hogy vannak olyan osztályok - ilyen például a 3. b., ahol Pistike vezeti az osztály diákbizottságát - ahol nem átlátható az iskolai pénzek elköltése, és nem tartják tiszteletben a tanulók alapvető jogait.

Többen emlékeztettek rá, hogy a 3. b-ben Pistike kezében van az iskolarádió és az iskolaújság, hogy haverjain keresztül a saját hobbijára, a cselgáncsra költi az osztálypénz nagy részét, elűzte az osztályból az önképzőkört és annak elnökét, Sors Ottót. Persze a 3. b. nem volt ezzel egyedül az iskolában, a 6. a. diákbizottságát Lengyel Zoli vezette, sok disznóságot pont tőle tanult el Pistike. Pistike például legutóbb úgy módosíttatta az osztályban a diákbizottsági választási szabályokat, hogy csak az indulhat vele szemben az elnöki tisztért, aki korábban legalább három évig diákbizottsági elnök volt (ami ugye a 3. b-ben legfeljebb csak bukott tanulók között fordulhatna elő).

Egy szó mint száz, az iskolai diákbizottság küldöttei nagy többséggel azt követelték, hogy az iskolai pénzalap szétosztásánál azt is vegyék figyelembe, hogy az egyes osztályokban mennyire tartják be az iskolai diákbizottság etikai kódexében lefektetett szabályokat. Erre még Sors Ottó, a 3. b-ből elűzött önképzőkör vezetője is felhívta a figyelmet. (Az iskolaszék nemrég mondta ki határozatban, hogy az önképzőkör elűzése nem volt jogszerű).

Pistike és a hatodikos Lengyel Zoli váltig állítják, hogy az iskolai diákbizottság Sors Ottó kottájából játszik, és egyetlen céljuk, hogy további nehézsorsú új tanulók befogadására kényszerítsék az osztályokat, ezért elhatározták, hogy megvétózzák az újjáépítési alapot.

Sokan csak röhögtek a beígért vétón, mert azt mondták, hogy ezzel Pistike és hatodikos haverja elismerték, hogy nincs náluk minden rendben a tanulók jogaival, de ez Pistikét egyáltalán nem érdekelte és kitartott a vétó mellett. Sors azt mondta, Pistike csak blöfföl, és a 3. b-t ki kellene hagyni az újjáépítési alapból, de a nyolcadikos Angéla javaslatára egy kompromisszumos megállapodás született: Ha Pistike és Lengyel Zoli nem vétózzák meg a pénzalapot, akkor felfüggesztik az etikai kódex szabályainak alkalmazását mindaddig, ameddig egy arra illetékes grémium meg nem vizsgálja, hogy az etikai kódex vajon jogszerű-e vagy sem.

Most Pistike és Pistike örök ellenlábasa, Zsolti egyaránt azt mondják, hogy ők győztek: Pistike azért, mert nem alkalmazzák az etikai kódexet, Zsolti pedig azért, mert előbb-utóbb mégis csak alkalmazni fogják. Sors Ottó viszont úgy gondolja, hogy tényleg Pistike nyert és az iskola sajnos veszített, mert a 3. b-ben az újjáépítési pénzek ugyanúgy Pistike haverjainak zsebébe vándorolnak majd, ahogyan eddig.

Nektek mi a véleményetek?


2020. december 5., szombat

Éjjeli őrjárat

A nagy korkülönbség ellenére összeszokott páros volt az  alig 30 éves Zsolt tizedes, és Rudi bá, teljes nevén Rajki Rudolf törzsőrmester, aki ritka madárnak számított a kerületi kapitányságon, mert már ötven is elmúlt, de még mindig szeretett járőrszolgálatot vállalni, jobban vonzotta, mint az irodai munka.

A kijárási tilalom kezdete óta unalmasabb lett az éjszakai járőrözés. A kocsmák zárva, már kocogókat sem látni, legfeljebb egy-két kutyást, de őket is ismerték már arcról. Az unalmat csak a tizedes állandó locsogása törte meg:

- Képzelje Rudi bá, mikor indultam szoliba, a srácaim nagyon pucolták ám a cipőiket, még levelet is tettek bele, hogy mit kérnek a Mikulástól. Amióta zárva a pizzázó, az asszonyt is elküldték fizetésnélkülire, most egy barátnőjének segít be, takarítani járnak. Karácsonyra se nagyon futja, nemhogy Mikulásra.

Rudi bá nehézkesen szuszogott a maszkja alatt. Nem szerette, ha Zsolt a srácairól mesélt. Az ő lánya pont három éve ment ki Ausztráliába, a világ másik felére, az unokáját is csak Skypeon látta eddig. Úgy volt, hogy nyárra kiutaznak, fizetik a repülőjegyet a fiatalok, de közbeszólt a járvány. A törzsőrmester csak így mondta: az a rohadt ragály.

A Délihez közeledve már messziről meglátták a metró szellőzőnyílásánál melegedő hajléktalanok csoportját. Kívülről a metróalagútból kiáramló meleg levegő, belülről a kannás bor melegítette a társaságot. A kapitány úr világosan elmondta az eligazításon, hogy a homelesseket most nem szabad bántani. Hiába tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodni, hiába van kijárási tilalom, kint nagyobb biztonságban vannak a járványtól, mint a szálláson.

Mintha egy új, eddig sohasem látott alak is csatlakozott volna a szánalmas csoporthoz. Csapzott ősz haja és szürke szakálla volt, akárcsak a legtöbbjüknek, de termetre kicsit talán testesebb. És az a röhejes öltözet! Már hozzászoktak a látványhoz, hogy a ruhaadományokból elég szedett-vedetten öltözködnek, fényes edzőnadrág fölé elegáns gyapjúkabát, mikor mi jut. Na de hogy jutott eszébe vörös kabátot választani?

Kis szórakozás mindenkinek jár az unalmas járőrszolgálatban. Kiszálltak a járőrkocsiból, közelebb mentek a csoporthoz, és Rudi bá megszólította a testes őszszakállút: - Jó estét, ugye csak kutyát sétáltat, különben helyszíni bírságot kell kiszabnom a kijárási tilalom megszegése miatt.

A hajléktalan csoportnak volt egy kutyája, Vitéz, zabálnivaló keverék, azzal könnyebben ment a koldulás, de hát azt nem kell sétáltatni, folyton kint van az utcán.

- Nem éppen kutyát - biccentett a vörös kabátos az utca túloldalára. A sötét park oldalában különös jármű állt. Talán lovaskocsi, de a ló fején furcsa korona látszott. A gyenge világításnál nem lehetett jól kivenni. Lehet, nem is ló.

- Rénszarvas - segítette ki Rudi bát az öreg.

- Rénszarvas sétáltatásáról nem szól a rendelet! Különben is, hol lakik maga? 500 méternél messzebbre nem távolodhat el a lakóhelyéről. - váltott kioktató hangnemre a járőr.

- Az Északi-Sarkon lakom, valamivel kevesebb, mint 5000 km-re innen - válaszolta az öreg, és felvette eddig kezében szorongatott vörös sapkáját. A hangja mély és nyugodt volt, semmi irónia nem érződött benne. - Nagy munkában vagyok, már indulok is, csak megálltam a barátaimnál egy jó szóra.

 Az idősebb járőr érezte, hogy most elkapta a szakállast. - Á, szóval munkában. Talán valamiféle munkáltatói igazolást is fel tud mutatni? - kérdezte fölényesen.

Az őszszakállú oldalán egy nagy, fekete táska lógott, postástáskához hasonló. Belekotort, két gyűrött papírlapot vett ki belőle csak úgy találomra és a rendőrök felé nyújtotta. Zsolt tizedes és Rudi bá közelebb hajoltak, hogy kisilabizálják az ákombákom gyerekírást.

A tizedes elfordult. - Menjünk innen, Rudi bá - mondta remegő hangon. Válla mintha kicsit megrázkódott volna. A törzsőrmester még sohasem látta ilyennek a társát, aki már be is ült a járőrkocsiba. Rosszkedvűen, szuszogva követte.

- Rohadt ragály! - morogta magában.



2020. december 3., csütörtök

Sakkfigurák a plafonon

Korábban sohasem voltunk sorozatnézők és most sem szeretjük a végtelen, többévados, sevége-sehossza sorozatokat. A minisorozatokkal más a helyzet: ezeknek van egy ívük, van kezdetük és végük, nem kényszeredett a befejezésük, és ha az embernek kedve van, akár egyhuzamban végig nézheti az egészet.

Mi a Csernobil sorozat miatt lettünk HBO GO előfizetők. Azóta Bori előfizetésével a Netflix-en is néztünk minisorozatokat, melyekről posztoltam is: A mi fiaink, Az évek alatt, Mrs. Amerika, Unorthodox. Legutoljára a Vezércsel című hét részes amerikai sorozatra kattantunk rá, mely egy tündöklő tehetségű, soha nem létezett sakkozónőről, Beth Harmonról szól. A sorozat annyira beszippantotta a világot, hogy sokan emiatt kezdtek sakkozni, a Google-on a leggyakoribb kereső kifejezés pedig a "How to play chess".

Elképesztően jó karaktert sikerült a forgatókönyvíróknak megalkotniuk, az őzikeszemű Anya Taylor-Joy pedig elképesztően hitelesen bújt bele a sakkzseni bőrébe. Az alkotóknak úgy sikerült a sorozat összes sakkpartiját bemutatni és izgalmassá tenni, hogy jól tudták, a nézők legnagyobb része legfeljebb csak amatőr szinten tud sakkozni. Kicsit azokhoz a tudománytörténeti könyvekhez hasonlítanám a sorozatot, melyek a teljesen laikus olvasóknak is izgalmasan tudják bemutatni a matematikát, kvantumfizikát vagy mikrobiológiát.

A sorozat sakk-szakértője Gari Kaszparov ex-világbajnok volt, és valamennyi sakkjátszma valós, a sakkvilágban közismert játszma. A világot meghódító sorozattal foglalkozó cikkek Beth Harmon alakját kicsit Bobby Fisherhez, az amerikai sakkozás fenegyerekéhez, kicsit Polgár Judithoz, az első igazán nagy női sakkcsillaghoz hasonlítják. Tény, hogy a filmbéli sakkcsodához hasonlóan Fisher már 14 évesen az USA sakkbajnoka volt, ő volt a sakktörténelem addigi legfiatalabb nagymestere (ezt aztán Polgár Judit és Lékó Péter is megdöntötték), 20 évesen úgy nyerte meg az amerikai bajnokságot, hogy minden meccsét megnyerte, 29 évesen pedig világbajnoki páros mérkőzésen legyőzte az addigi világbajnok Borisz Szpaszkijt. Ő is leginkább a szicíliai védelmet játszotta, mint a filmbéli Harmon.

Polgár Judit 12 évesen a női világranglista csúcsán volt már, és ott is maradt negyed évszázadig, 15 évesen már férfi nemzetközi nagymester, a világranglista 8. helyéig jutott el a férfiak között.

A filmbéli Harmon sorsa azonban gyökeresen eltér akár a magyar gyökerekkel is rendelkező Fishertől, akár Polgár Judittól. Ő ugyanis a semmiből, önerőből lett sakkfenomén, amihez ráadásul párosult korai árvasága, szenvedélybetegsége és kapcsolatteremtési nehézségei. Sírni csak egyszer látjuk a sorozatban: amikor megtudja, hogy az árvaház gondnoka, akitől megtanult sakkozni, haláláig a rajongója volt és követte pályafutását. Ekkor jön rá, hogy valójában mennyi barátja van, végül elfogadja tőlük a segítséget és legyőzi a szovjet sakkvilágbajnokot. Happy End. Ja, utána még lemegy egy moszkvai parkba, hogy az ott sakkozó nyuggerekkel is lenyomjon egy partit. Mintha Pelé a világbajnoki döntő után lemenne a Copacabana fövenyére focizni a srácokkal.

Hát igen, a film ott ért véget, ahol kezdődnie kellett volna. Tudjuk, mi lett Fisherrel 30 éves korára: világbajnoki címét már nem védte meg, mert egyre elfogadhatatlanabb feltételeket szabott a Nemzetközi Sakkszövetségnek, vallási szektába lépett be, végleg elhagyta Amerikát, a délszláv háború sújtotta Belgrádban ismét játszott Szpaszkijjal, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, évekig Budapesten is bujkált. Egyszóval kiégett. A filmben maga Harmon kérdezi meg egy fiatal szovjet sakkozó fiútól, aki öntudatosan kijelenti, hogy 20 évesen világbajnok akar lenni: És utána mi lesz?

Elképesztően jól ábrázolja a sorozat a '50-es, '60-as évek Amerikáját, és nagyon jó a zenei válogatás is, aminek az összes száma megtalálható a neten. Nekem ez a szám volt a kedvencem:

És hogy hogy kerülnek a sakkfigurák a plafonra? Az egyik legnagyobb filmötlet, hogy Beth a mennyezeten vizualizálja a sakktáblát, ott látja meg mindig a győztes lépést.



2020. december 2., szerda

Fázisok

(Ezt a posztot csak magamnak írom, hogy ha majd tíz év múlva rábukkanok és újra olvasom, jobban megértsem a kort, amelyben éltem/élek.)

 1. Fázis, 2020. november 29.

Szájer József európai parlamenti képviselő közleménye:

"A mai napon David Sassoli európai parlamenti elnök úrnál benyújtottam a lemondásomat az európai parlamenti képviselői tisztségemről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom.
Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük. Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni.
A választóknak köszönöm, hogy szavazataikkal négyszer juttattak be a magyar Országgyűlésbe és négyszer az Európai Parlamentbe. Mindkét intézményben teljes erőmmel a hazámat szolgáltam, szép munka volt a magyarokat szolgálni. Választott képviselői tevékenységemnek ezzel vége. Köszönöm politikustársaim és kollégáim támogatását.
A jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen kívánom folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladataimat az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogom teljesíteni. A konkrétumokról később adok tájékoztatást."

2. Fázis, 2020. november 29.

A Fidesz válaszközleménye Szájer Józsefnek:


3. Fázis, 2020. december 1.

Szájer József újabb közleménye:

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek. Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint ecstasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

4. Fázis, 2020. december 2.

Az M1 híradó 6:00-órás híradójában elhangzott közlemény:



(Egy átlag hírfogyasztó, akik csak a közszolgálati televízióból, a HírTV-ből, a Ripostból és az Origóból tájékozódik, mindössze ennyit tudhatott meg az ügyből).

5. Fázis, 2020. december 1.

A belga hatóságok közleménye:

"A brüsszeli rendőrség egy szexpartira csapott le péntek éjszaka Brüsszelben. A Brussels Times szerint drogokat is találtak a helyszínen. Az orgián huszonöten vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is. A szexparti résztvevőit a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg.
November 27-én pénteken este fél tíz körül értesítették a rendőrséget a szomszédok, akik zajokra panaszkodtak, illetve a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések lehetséges megsértését gyanították egy lakásban a Rue des Pierres-en – közölte a belga ügyészség a 24.hu megkeresésére. Azután fordultunk a hatósághoz, hogy kiderült, a brüsszeli rendőrség egy szexpartira csapott le péntek éjszaka Brüsszel belvárosában, és a belga lapok szerint az orgián egy azóta lemondott magyar EP-képviselő is részt vett.
Egy járókelő ugyanakkor azt jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit, aki az ereszcsatornán keresztül menekült. Az ügyészség közleménye szerint a férfi keze véres volt, mint írták, lehetséges, hogy menekülés közben megsérült. A férfi táskájában kábítószereket találtak, a rendőrség kérésére pedig nem tudott felmutatni semmilyen dokumentumot az azonosításához. A férfit a rendőrök lakhelyére kísérték, ahol már azonosítani tudta magát az útlevelével. Az ügyészség közleményében Sarah Durant ügyészhelyettes, szóvivő közölte: a férfi monogramja S. J., és 1961-ben született. Azaz minden bizonnyal az 59 éves Szájer Józsefről, a magyar alaptörvény egyik kidolgozójáról van szó."

Forrás: Telex-Napirajz

A posztom végén mégegyszer kihangsúlyozom a Fidesz közleményét:
"Döntő szerepe volt abban, hogy a polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren."

2020. november 29., vasárnap

Egy nő. Szeret. Gyűlöl.

 

Tovább folyik anyósom lakásában a könyvek katalogizálása, így bukkantunk egy általam még nem olvasott, 25 évvel ezelőtt megjelent Esterházy-kötetre. A címe: Egy nő.

Ha a borító elemzésével kezdjük, akkor ezúttal egyszerű dolgunk van: Egy Shiele-festmény részlete látszik rajta, a mellékelt képen szereplő alak tompora kicsit elforgatva. Talán magát a kötetet is Schiele alkotásai inspirálták. Egon Schiele a meztelenséget egészen sajátos nyersességgel ábrázolta. Miért ne lehetne ugyanilyen nyersességgel ábrázolni a lemeztelenített emberi lelket is. Shielenél már a "tompor" szó is túl finomkodó lenne, legyen inkább "segg" vagy "valag", ahogyan Esterházy egyszer leírta: mindegy hogy hogy nevezem, attól az még ugyanaz.

Természetesen az Egy nő valójában nem egy, hanem 97, és tartozik hozzá ugyanennyi férfi is, melyek szerepét az író magára vállalja. Hogy miért pont 97? Esterházyt ismerve nem nehéz kitalálni: ez a legmagasabb kétjegyű prímszám (Esterházy matematikus végzettségű). Valamennyi nőben az a közös, hogy vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, esetleg mindkettő együtt.

Egy költői részletet szúrok ide be, mely engem leginkább József Attila Ódájára emlékeztet:

"Van egy nő. Gysz. Ha a közelében vagyok, a hónalja nyirkos árnyékában, a szemöldje torzsáin, a végbélrózsán, az ínjai rezgésében (térdhajlat, Achilles, nyak, kézfej), a köldöke kútjában, fara játékában, úgy érzem, nem ismerek senkit és semmit, és ismeretlen helyen tartózkodom. Semmit nem vagyok képes megjegyezni, csak őt. Ránézek az órámra, hogy mennyi az idő, s mire fölpillantok, elfelejtettem, mennyi az idő. Ettől szédülök, káprázik a szemem, zsibong a jobb karom. A térérzékelésem is megváltozik. Óvatosságból-e, nem tudom, mintha mindenki vánszorogna. Mintha vánszorgó halottakat látnék. (Tehát még az sem eldönthető, hogy a vánszorgás gyors-e vagy lassú.) Egyedül ő él. Én is lassabban mozgok. Őt ez idegesíti és nyomasztja, az, hogy például szünös-szüntelen lemaradok. Azt hiszi, el akarom hagyni. Olyan lassan emelem a lábam, hogy tényleg el kell ezen gondolkodnom."

Több posztomban leírtam, hogy Esterházy folyamatosan feszegeti a nyelvi határokat, a nyelv által el nem érhető senkiföldjére akar szüntelenül behatolni. Ez tetten érhető ebben a kötetben is:

"Ha picikét távolabb volna a mondat egyes szám első személye tőlem, vagyis kevesebb felelősséget éreznék, ami jó volna, ezen dolgozunk, szabadabb volnék, és főként nem kényszerülnék szünös-szüntelen, ha részlegesen vagy ironikusan is, jó színben föltűnni, akkor, vagyis ha tetőtől talpig regényhős volnék, híd „én” és „mi” közt..."

A borítót egyébként Schiele festménye nyomán a szerző felesége, Gitta asszony állította össze, és ez ugyanúgy elgondolkodtatott, mint Esterházy többi regénye, melyben nyíltan és kendőzetlenül a világ elé tárja saját magát és családját, hogy ezt vajon hogyan viseli egy feleség vagy egy édesapa.

És ha már az özvegynél, Esterházy Gittánál tartunk, tavaszi hír, csak a járvány elvonta róla a figyelmet, hogy az Esterházy család könyvtárát az evangélikus egyháznak adta át gondozásra. Nem titok, hogy az Esterházyak évszázadok óta katolikusok, Esterházy Miklós nádor aktívan részt vett az ellenreformációban. Az írót is Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát temette. Vagyis az özvegy döntése nyilván üzent a mostani hatalommal nagyon is összebútorozott katolikus egyháznak, de egyúttal szép gesztus Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum leváltott vezetője, az evangélikus egyház társelnöke felé.

Pröhlét a PIM élén Demeter Szilárd váltotta, és ezzel máris elértünk az aktuálpolitikához: a miniszteri biztosi rangban működő nagyhatalmú múzeumigazgató egy teljesen vállalhatatlan írást jelentetett meg*, Sorost Hitlerhez, a nyílt társadalom eszményét ciángázhoz, Európát gázkamrához, a magyarokat meg a lengyeleket pedig elgázosítandó zsidókhoz hasonlítva. Én meg csak azon gondolkodom, mit szólna ehhez Esterházy Péter, ha még élne? Talán azt, amit A Bermuda-háromszög című esszéjében:

"...a kisfiú, aki fegyelmezetlenebb és vadabb, idegesen csapkodni kezdett a karjával, mint egy nehéz madár, aki repülni szeretne, és fejét ingatva, lefojtott hangon, mintha gyűlölne valakit, ismételgette: Menjünk innét! Menjünk innét! Amire a nővére lesütötte a szemét, és kimondta a szerintem legfontosabb mondatot a holokausztról: Hová?

Hová, nincsen hová, minden itt van, és minden mi vagyunk."

*PS: Demeter még a mai napon (2020.11.29.) töröltette írását az Origóról. Persze az internet nem felejt, aki kíváncsi erre a förmedvényre, a cikket itt őrzi még egy darabig a Google emlékezete.

2020. november 25., szerda

Orbán Viktor levelét megírta

Tulajdonképpen nem is levél, hanem egy cikk, melyet - a miniszterelnök szerint - a Project Syndicate nem volt hajlandó leközölni.

Amikor a Soros-téboly fellángol, mindig lehet tudni, hogy valamiről nagyon el szeretné terelni a kormány a figyelmet. Elég, ha csak az EU-költségvetés elleni magyar és lengyel vétóra, a magyarországi ijesztő járványügyi statisztikára, vagy a rendkívüli állapot leple alatt benyújtott közfelháborodást kiváltó választási, családjogi és alkotmányos törvényjavaslatokra gondolunk. Úgy tűnik, a sorosozásnál jobbat még nem sikerült kitalálni, a buzizás nem bizonyult elég átütő erejűnek. De Orbán mostani levele cikke annyira hemzseg a csúsztatásoktól és tárgyi tévedésektől, hogy muszáj vele egy kicsit foglalkozni.

Lengyel, magyar két jó barát
Együtt emel vétót s kupát.

A miniszterelnök beilleszti Soros legutolsó cikkének linkjét, talán arra gondol, hogy hívei nem tudnak eléggé angolul, hogy összevessék az eredeti szöveget az Orbán-interpretációval. A cikkben ugyanis szóba sem kerülnek sem a migránsok, sem pedig egy nemzetek nélküli közös Európa. Szó van viszont a jogállamiságról és a közös értékekről.

"Európa erejét a történelem folyamán mindig is a nemzetek adták." - írja Orbán. A sokszínűség és sokféleség valóban nagy hajtóerő, de ez a XIX. század közepétől pusztító ellenségeskedésbe csapott át, a birodalmak helyét átvevő új nemzetállamok többször is lángba borították a kontinenst. "A keresztény szabadság volt az, ami biztosította a gondolkodás, a kultúra szabadságát" -írja másutt. Nos a kereszténység - akárcsak más, világmegváltó vallások - időnként gyilkos fundamentalizmus melegágya volt vallásháborúkkal, inkvizíciókkal, a szabad gondolkodás sárba taposásával.

"Soros nyílt társadalmat (open society), mi pedig védett társadalmat (safe society) akarunk." - Ez a nézet borzasztóan veszélyes: Az "én megvédelek benneteket, velem biztonságban vagytok" elv tart fenn minden zárt, tekintélyelvű fundamentalista közösséget. Az "open" és a "safe" nem egymás ellentétei, valójában akkor lehetünk a legnagyobb biztonságban, ha minden nyílt vitában dől el, amikor nincs egyedül üdvözítő ideológia, mikor módunkban áll megismerni más kultúrákat, szokásokat, nézeteket, és - Krisztus irgalmazz! - más vallásokat. Egy korábbi posztomban Deborah Feldman történetéről írtam, a zárt ortodox zsidó közösségből kitörő asszonyról, akit ugyanezekkel az érvekkel próbálnak visszacsalogatni a közösségbe: a kinti világ kegyetlen, nem igazodsz el benne, csak mi védhetünk meg.

"Szerinte a demokrácia csak liberális, szerintünk keresztény is lehet." - Orbán nem ismeri, vagy nem hajlandó tudomásul venni, hogy a nyílt társadalom eszméje nem liberális demokráciát hirdet. Ma Európában - az Unión belül is - egyaránt megtalálhatók liberális, keresztény-konzervatív és baloldali kormányok által vezetett országok, melyekben a nyílt társadalom elvei megvalósulnak: nyílt társadalmi vitákban eldöntött kérdések, a mások elveinek tisztelete és a töretlen hit a párbeszéd erejében. Emellett kiegyensúlyozott hatalmi ágak, a fékek és ellensúlyok rendszere biztosítja a folyamatos társadalmi kontrolt. Ezekben az országokban Soros György szívesen látott vendég. Sorostól távol áll a neoliberalizmus istenítése: az általa csak piaci fundamentalizmusnak nevezett ideológiát éppolyan károsnak tartja, mint a kommunizmust vagy a fasizmust, melyek mellé a legújabb kori populizmus kezd szépen felsorakozni.

De mit is ír erről Soros:

"A nyílt társadalom azon fontos felismerésen alapul, hogy a végső igazságot sohasem ismerhetjük meg. El kell fogadnunk, hogy az embereknek különböző érdekeik, nézeteik vannak, és meg kell találnunk azokat a módszereket, amelyek révén ezek összeegyeztethetők egymással."

"...az olyan ideológiák, melyek az egyetemes igazságra hivatkoznak, egyenesen a nyílt társadalmat veszélyeztetik...Az egyetemes igazságot magukénak valló ideológiák pedig azért jelentenek különösen nagy veszélyt a nyílt társadalomra, mert azokat csakis kényszerrel lehet elfogadtatni."

Az uniós vétó után össztűz zúdult Magyarországra és Lengyelországra: a német ZDF szatirikus műsora éppúgy kikelt az Unió két lator állama ellen, mint ahogy hangot adott nemtetszésének az amerikai filmsztár, George Clooney is. A kormány pedig most már mindenre lő, ami mozog, kormányzati szinten tiltakozunk egy szatirikus tévéműsor és egy filmszínész megnyilatkozása ellen, sorosista összeesküvést látva minden mögött. Ha kívülről látnánk, nevetnénk, szenvedő alanyként azonban egyre rémültebben figyeljük ezt a tébolyt.

A Híradó szerint...

A kormányhoz közel álló sajtó szerint Obama Marx és Lenin követője

Úgy érzem, egyre inkább egy disztópikus világban élünk.

PS:
Ez annyira zseniális, hogy nem tudom megállni, hogy fel ne töltsem ide (a 444-ről loptam):



2020. november 17., kedd

Névváltoztatás (majdnem igaz történet)

 A napokban az ügyfélkapun keresztül az alábbi üzenetet kaptam az Anyakönyvi Hivatalból:

Tisztelt állampolgár, tájékoztatásul közöljük, hogy 2021. március 1-étől a magyar utónévtárból kivezetésre kerül a "József" utónév. Kérjük, hogy a jelzett határidőig egy megfelelő másik utónevet választani szíveskedjen, valamint gondoskodjon arról, hogy minden igazoló dokumentumban, szerződésben, nyilvántartásban nevének megváltoztatását átvezessék.

Tiltakozásomra közölték, hogy a név törlésére azért került sor, mert a "József" nevet egyre kevesebben választják gyermeküknek, de az új név kiválasztásában szívesen a segítségemre lesznek, csak "J" betűvel olyan kedves férfinevek vannak, mint Jácint, Jakab, János, Jenő, Jónás, hogy csak a leggyakoribbakat említsük.

Ugye meglepődnétek, kedves olvasók, ha ilyesmire sor kerülne. De talán azt is furcsállnátok, ha 30 éve használt telefonszámotok törléséről kapnátok értesítést. Tulajdonképpen hasonló dolog történt: A UPC helyét egy éve átvevő Vodafone ezt a levelet küldte:

"Ezúton tájékoztatunk, hogy 2021. március 1-jén a Vodafone vezetékes internet szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail fiókok és a hozzá kapcsolódó Webmail (e-mail webtárhely) szolgáltatás lekapcsolásra kerülnek és ezen dátumot követően nem lesznek elérhetők az ügyfelek számára.

Kérjük, a Számodra fontos, esetleg pótolhatatlan üzenetek megóvása érdekében a jelzett határidőig gondoskodj az ott tárolt tartalmak lementéséről. Amennyiben a szolgáltató által biztosított (@upcmail.hu, @chello.hu, @monornet.hu vagy @upctelekom.hu végű) e-mail címmel regisztráltál valamely internetes vagy bármely egyéb szolgáltatásra, úgy kérjük, még az e-mail szolgáltatás lekapcsolása előtt gondoskodj a megadott e-mail cím módosításáról."

Kb. ezer helyen használom a chello.hu-s email-címemet, még a Google.nél, a Facebook-nál is, de ez van megadva levelezési címnek a saját bankszámlámnál, édesanyám bankszámlájánál, az ügyfélkapunál, a Dijnet-nél, a PayPal-nál. Folytassam még? Van, ahol ez egyben a felhasználónevem, vagyis megváltoztatásához újra kell magam regisztráltatni. A cinikus hangú levélben semmi utalás nem történik valamiféle ellentételezésre, pl. díjcsökkentés vagy új szolgáltatás felajánlására.

Persze mondhatjátok, hogy miért nincsen gmail-es címem, ma már mindenki ezt használja. Nos, kedves gmail-esek, citrommail-esek, freemail-esek és még ki tudja hány ingyenes szolgáltató levelezését használók: köztetek és a szolgáltató között nincs megrendelő-szolgáltató viszony. A szolgáltatás megkérdezésetek nélkül bármikor megszüntethető, felfüggeszthető, leveleitek elveszhetnek vagy kiszivároghatnak, vagy email-címeteket eladhatják reklámozó cégeknek darabját 1 centért, és ti nem reklamálhattok. Köztem és a UPC Vodafone között rendes szolgáltatói szerződés volt, ami a részükről kötelezettségekkel járt. Ma már nem nyithatsz bankszámlát, értékpapírszámlát, ügyfélkaput úgy, hogy ne lenne emai-címed. Megbíztok egy ingyenes szolgáltatásban?

A VEIKI Elektronikus Osztályának 1994-ben lett email-címe, én voltam a postamester. Alapvetően email, ftp (fájlátvitel), telnet (távoli bejelentkezés) volt szigorúan alfanumerikus terminálról, telefonos modemmel. Vagyis egy internet-szolgáltató természetes alapszolgáltatása volt az email. Azóta persze sokat változott a világ. A Chello 2000-ben kezdett szolgáltatni Magyarországon, én 2003 körül kötöttem velük szélessávú internet-szerződést, innentől datálódik a drpal.jozsef@chello.hu email-címem. Bár később nevet változtattak, megmaradhatott ez az email-cím. Tavaly vette át a céget az összes ügyféllel együtt a Vodafone.

Egy 2014-es posztomban nagyon dicsértem a UPC innovációit, a UPC Wi-free-t, a set-top-boxra telepített applikációkat, olyan mobilapplikációkat, mint a saját vezetékes számla terhére történő internetes telefonálás (de sokszor használtam Ausztriából, amikor még nem volt ingyenes az adatroaming). Ezek a szolgáltatások gyakorlatilag egytől-egyig megszűntek. Talán jobb is így, hogy a Vodafone kikényszerítette, hogy szolgáltatót váltsak.

Már elkezdtem körülnézni a piacon.