Ébredés

Azon a péntek délelőttön, 1989. június 16.-án Levente feláldozott pár órát a következő vizsgájára való készülésből, hogy haverjaival a Hősök terére mehessen, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére. A nemzeti színű kokárda alá gyászszalagot tűztek, így hallgatták a beszédeket, Vásárhelyi Miklóst, Rácz Sándort, Mécs Imrét, Zimányi Tibort, Király Bélát. Utoljára egy ismeretlen, kigombolt galléros, kissé borostás tüzes szemű ifjú lépett a mikrofonhoz.

"Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vették el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket"

- Milyen jól beszél, ki ez a srác? - fagatta barátait.
- Van egy ifjúsági szervezet, a KISZ nagy ellenlábasa, teljesen alulról szerveződött, liberális gondolkodású fiatalokból áll, Fidesz a neve. Orbán Viktor az egyik alapítója.

Az ifjú tovább folytatta:

"Értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat."

- Figyeljétek meg, egyszer még miniszterelnök lesz a srácból - mondta valaki a társaságból. Levente elképzelte. Nemrég látták barátaival a Vissza a jövőbe című filmet, arra gondolt, milyen jó lenne most 30 évvel előre utazni, csak pár percre, hogy megláthassa, milyen lesz az a szép új világ, Magyarország végre megint a nyugathoz fog tartozni, piacgazdaság lesz, parlamenti demokrácia, sajtószabadság... Álmodozás közben csak egy pillanatra nem figyelt és elvesztette az egyensúlyát. Szerencsétlenül pont a kordon rácsának esett, beütötte a fejét és elsötétült előtte a világ...

Csak világost látott, meg sötétet. Aztán megint világost, amiből egy emberi alak bontakozott ki, de sehogyan sem tudott ráfókuszálni, akárhogyan meresztgette a szemét. Aztán csak egy sikolyt meg kiabálást hallott: - Doktor úr, doktor úr, felébredt! Felébredt!

Egy kicsit újra elaludt, arra ébredt, hogy egy ágyban fekszik, és sokan vannak körülötte fehér köpenyben?
- Mire emlékszik? - kérdezte az egyik, valami orvosféle.

- Megtántorodtam a Hősök terén, kicsit beütöttem a fejemet, de már rendben vagyok.

- No, azért még nincs minden rendben...

- Doktor úr, nekem hétfőn vizsgám van pénzügyből.

Elég hosszú csend lett, meg egy kis duruzsolás a háttérben, csak egy-két szófoszlányt kapott el: "meg kéne neki mondani", "túl nagy sokk érné", "várjunk még egy kicsit". Újra elaludt.

Csak néhány nap múlva merték elmondani, hogy 34 évig kómában volt. Aztán egy tükröt is hoztak neki. Őszülő hajú középkorú férfi nézett rá vissza. Az nem lehet! 2023-at írunk? Lehet hogy csak vicc az egész, annyira vágyott rá, hogy 30 évvel előre ugorhasson a jövőbe, hogy most lázálom gyötri. A kórházi szobában egyre fókuszáltabban látott mindent. Lapos monitorok minden műszeren, digitális vérnyomásmérő, digitális lázmérő! Akkor mégiscsak a jövőben van. A kórterem nyitott ajtaján kilátott a folyosóra. A betegek furcsa lapos tárgyat szorítottak a fülükhöz, vagy csak meredten bámulták. Mi a fene lehet ez. Elhatározta, hogy kifaggatja a nővérkét, mert már nem bírja ezt a bizonytalanságot. Az ápolónő kedves fiatal lány volt, 1989-ben biztos randira hívta volna.

- Nővérke, tényleg 34 évig kómában voltam?

- Persze, és ez világcsúcs, az eddigi rekord 29 év volt, most ezzel van tele a világsajtó - csicseregte vidáman a nővér.

- És mi lett Magyarországgal, kimentek a ruszkik, többpárti demokrácia és szabad piacgazdaság van?

- Hát persze! - válaszolta unottan, még nem élt '89-ben, ő már ebbe született bele. - Tagja vagyunk a NATO-nak, meg az Európai Uniónak.

- És ki most a miniszterelnök? - kérdezte Levente kicsit félve.

- Orbán Viktornak hívják, már 13 éve ő vezeti az országot.

Ó, hát valóra vált, amiről ott, a Hősök terén csak álmodoztak! A nyugathoz tartozunk, egy energikus liberális politikus vezeti az országot! Bárcsak átélhette volna ezt a boldog 34 évet!

- Tudja mit, bekapcsolom magának a tévét - mondta a nővérke, látva Levente csodálkozását.

A tévé is egy nagy, fekete, vékony tárgy volt, széles, tűéles képpel. Tényleg a jövőben van!

Épp egy középkorú, őszes hajú kövér ember beszélt.

- Na, ő Orbán Viktor! - fuvolázta a nővérke.

Atyaisten, hogy megöregedett!- gondolta Levente, de aztán eszébe jutott az az arc, ami a tükörből nézett rá vissza. Most már kíváncsi lett, miről beszél a miniszterelnök.

"Köszöntöm a szabad világ védelmezőit Budapesten. Köszönjük meg, hogy itt együtt lehetünk. Grúzia kormányfőjétől meg lehet tanulni, hogyan lehet békében élni Oroszország mellett, övé ma a legértékesebb tudás." - hogy mi van, békében együtt élni a ruszkikkal??? - csodálkozott Levente.

"Jó szokás lett, hogy tavasszal Budapestre sereglik a konzervatív világ, bízom benne, hogy így lesz jövőre is. Miért van az, hogy Budapestre jön a CPAC? Mi nem vagyunk hatalmasak és félelmetesek, nincs nagy hadseregünk, és nem vagyunk különösen népesek sem. Ennek egyetlen oka van, hogy a mi hazánk fontos hely, mégpedig Magyarország egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kikisérletezik."  - Nálunk kísérletezik ki a jövő konzervatív politikáját??? - hüledezett Levente.

"Mi védekezünk a globális-progresszív elittel szemben, a szabad világ minden nemzetét megtámadták. Mindnyájan támadás alatt állunk Európában és Amerikában is. Ez a támadás nem gazdasági természetű, egy biológiai fegyverrel van dolgunk, ezt a vírust a progresszív-liberális laboratóriumban fejlesztették és a nemzetet támadja. Ez egy nemzetbomlasztó vírus."  - Ez tényleg Orbán? - kérdezte a nővérkétől?

"Brüsszel és Washington még a liberálisok kezén van, ezért tegyünk róla, hogy azt is elfoglaljuk!"

Levente megpróbált felkelni az ágyból, bár végtelenül gyengének érezte magát. Felült, feltápászkodott, hogy közelebb mehessen a tévéhez. Az infúziós állványba kapaszkodott, de elveszítette az egyensúlyát. Pontosan ugyanott ütötte be a fejét az ágykeretbe, ahol a Hősök terén.

Úgy érezte, sötét örvény húzza le. Mielőtt teljes elmerült volna, még látott egy kis pislákoló fényt a mély kút fenekén...

Hosszú hétvége sok zenével

Tulajdonképpen már pénteken, egy nem zenei eseménnyel, hanem a pápalátogatással kezdődtek a dolgok. Munkahelyemről hazafelé menet ki akartam cselezni a pápai konvojt, de végül is pont belefutottam. A Déli pályaudvari metrómegállótól hazafelé gyalogolva láttam, hogy már zárják le a Hegyalja utat, ezért kisétáltam bámészkodni. Háromnegyed óra múlva meg is jelent a konvoj, benne Ferenc pápa fehér, fekete tetejű négyajtós Fiat 500X gépkocsija, melynek anyósüléséről a nyitott ablakon keresztül integetett és osztott áldást a Szentatya. Tőlem 3 m-re haladt el, talán rám is szállt az áldásból.

A családi legendáriumban II. János Pál magyarországi látogatása is fontos helyet foglal el (ő 5 napot töltött hazánkban és vidéki városokba is ellátogatott). 1991 augusztus 17.-én a Várfok utcán haladt végig a pápai konvoj, akkor is a járdáról néztük Katival, és valamikor akkortájt fogant meg Bori, ezért azt szoktuk neki mondani, hogy pápai áldás kísérte a fogantatását.

Szombat délután egy születésnapi meglepetéspartira voltunk hivatalosak. Május 29.-e a tánc világnapja, ezért az ünneplés is a tánc jegyében telt. Először a Gaelic Thunder ír sztepptánc-csoport tartott nekünk bemutatót, majd táncházat, úgyhogy büszkén jelenthetem, hogy megtanultam az alaplépéseket, sőt az ír polka alapelemeit is! Utána az ünnepeltnek mi ünneplők tartottunk tánctörténeti bemutatót, elég viccesre sikeredett. És aztán tánc éjjel 1-ig, lagziban vagy szilveszterkor szoktam ilyen sokáig ropni. Petra barátai szokták a zenét szolgáltatni, van benne mindenféle műfaj a '70-es évek rockjától a '80-as évek diszkózenéjén keresztül a mulatós zenéken át egészen a mai toplistás slágerekig.

Vasárnap egy előszületésnapi "meglepetés" várt rám: egy handpan workshopra voltam hivatalos a Puretone jóvoltából. De mi is az a handpan? Leánykori nevén hangdrum, egy viszonylag fiatal ütős hangszer, valamikor az ezredforduló környékén fejlesztették ki a steelpan-ból, Trinidad és Tobago hagyományos ütős hangszeréből. Már az nagyon inspiráló, hogy napjainkban, a gépi zene korszakában is születnek új akusztikus hangszerek. A Pureton szimbiózisban működik egy magyar hangszergyárral, a MAG Instruments-szel, az ő hangszereikkel szerveznek tanfolyamokat és workshopokat. A "D kurd" hangolású (alapvetően D moll) hangszeren volt csoportos oktatás és örömzenélés, a három órás kurzus végén már három szólamban zenélt a csoport ritmus-szekcióra, dallam-szekcióra és akkord-szekcióra osztva. Íme a hangszer:

A csengés-bongás komoly meditatív révületbe juttat egy idő után, jó kis délután volt, lehet gondolkodni a folytatáson. Sajnos a legolcsóbb ilyen hangszer félmilliónál kezdődik.

Vasárnap este még Katival megnéztük Tarr Béla kultikus filmjét, a Werckmeister-harmóniákat. A film egyik szereplője, egy zenetudós a zongora hibás hangolásán füstölög. A zongora behangolásakor ugyanis olyan kompromisszumra törekedtek, hogy lehetőleg minden hangnemben tisztán szóljon. Az ősi billentyűs hangszerek hangolása olyan volt, hogy csak bizonyos hangnemekben lehetett rajtuk játszani, de abban a harmóniák tökéletes összecsengéssel szólaltak meg. A zongora behangolásakor azonban eltértek a tiszta hangolástól, és kialakították a jóltemperált hangolást (először Werckmeister, később Kirnberger), melynél már nem volt disszonáns egyetlen hangnem sem, de minden hangnemnek külön karaktere volt. Ezeket a karaktereket mutatja be Bach a Wohltemperiertes Klavier ciklusában. A mai zongorák viszont egyenletes hangolásúak: a logaritmikus skálán minden félhang egyenlő távolságra van egymástól, vagyis a 12 félhangból álló skálán az egymást követő hangok frekvenciájának hányadosa azonos (ez az arány 12.-ik gyök alatt a 2). Megnéztem, hogy az én digitális zongorám hányféleképpen hangolható be:

• Az alapbeállítás az egyenletes hangolás;
• Jóltemperált hangolásból Kirnberger, Werckmeister és Meantone választható;
• Tiszta hangolás is megadható, dúr vagy moll az alaphang megadásával;
• Arabic és pitagoraszi hangolás is van, utóbbi kiküszöböli a kvartok és kvintek diszharmóniáját.

Tarr Béla filmjében (és Krasznahorkai regényében, ami a forgatókönyv alapja) a Werckmeister-harmónia annak szimbóluma, hogy lemondunk a tiszta harmóniáról csak azért, hogy minden hangnem részesülhessen a disszonanciamentes hangzásból, így valójában minden hangnem egy picit hamis lesz.
"...ki mondana le „egy Beethoven, egy Mozart vagy egy Brahms” fölülmúlhatatlan életművéről csak azért, mert az ő zseniális darabjaik megszólaltatásakor a hangzás egy icike-picikét eltér az abszolút tisztaságtól. „Kicsire nem adunk!” – egyeztek meg ebben, noha akadt néhány bizonytalanabb fellegjáró, aki enyhítésképpen „kompromisszumról” mert fecsegni, a többség azonban ezt is lenéző mosollyal rögtön idézőjelbe rakta, és közel hajolván olvasójához, mintegy megsúgta neki, hogy a tiszta hangolás valójában csak egy ábránd..."

Hétfőn május 1., és ha május 1., akkor Tabán. Az első ingyenes tabáni rock-majális 1970-ben volt, ahol a KEX és a Mini játszottak. Baksa-Soós (KEX) 2021-ben, Török Ádám (Mini) pedig két hete halt meg. Török Ádámot még hallhattuk játszani tavaly augusztus 20.-án a Tabánban.

Török Ádám és a Mini 2022. augusztus 20.-án a Tabánban

1972-ben az LGT is bekapcsolódott és innentől 1987-ig meghatározó zenekara volt a tabáni majálisoknak. Presser könyvében azt olvastam, hogy utolsó koncertjükre rászervezett a SZETA (Szegényeket Támogató Alap, Solt Otília szervezete). Presserék szerették volna politikamentessé megtartani a tabáni majálist, mert féltek, hogy ez jogalap lesz a hatalom számára a rendezvény betiltására.

Amikor tegnap kisétáltunk a Tabánba, épp a Kétforintos dal ment Vikidál Gyula előadásában. Furcsa volt azt hallgatni, hogy "Nálam mindig két forint ez a dal", miközben 950 Ft volt a Borsodi, 1200 Ft pedig a sima lángos. Azért szeretem a tabáni koncerteket, mert most már tényleg csak öreg rockerek járnak oda, akik ilyenkor előveszik a bőrdzsekijüket és újra átélik fiatalságukat. Bár Deák Bill Gyula koncertjén már nem hajladoztak a fák a legendás blues-énekes hangerejétől, de a 3:20-as blues-t, a Felszarvazottak balladáját vagy a Kőbánya blues-t hibátlanul, a régi szép időket felidézve tolta. És Petra is velünk tartott ezen az estén.

2023. május 1.-én a Tabánban

Hát így telt ez a zenében gazdag hosszú hétvége.

A NER május elsejére kiadott jelszavai

 

Hagyományosan minden évben kiadják azokat a jelszavakat, melyeket a május elsejei felvonuláson a dolgozók skandálhatnak. Íme a NER 2023 május elsejére kiadott jelszavai:

• Békét mindenáron!
• Éljen és virágozzék a megbonthatatlan orosz-magyar barátság!
• Vesszen a háborúpárti dollárbaloldal!
• Szabadságot Budaházy Györgynek, a magyar nép hős fiának!
• A kiváló orosz földgáz minden pénzt megér!
• Le az elhibázott brüsszeli szankciókkal!
• Magas árakkal küzdünk a hanyatló nyugat ellen!
• Nem kérünk a Unió könyöradományából!
• Tanítani és gyógyítani hazafias kötelesség!
• Lombkoronasétányt minden falu határába!
• Éljen az Alaptörvény, Nemzeti Együttműködési Rendszerünk szilárd alapja.
• A közmédia a hiteles tájékoztatás egyetlen letéteményese.

A jövő művészete vagy nemzeti lesz, vagy semmilyen

Ha azt gondoljátok, hogy a posztom címében szereplő mondás Demeter Szilárdtól, Csák Jánostól vagy az Orbán-kormány más kultúr-korefeusától származik, nagyon tévedtek. A Víg Színház Kabaré című előadásán hangzott el.

Kati nagyon kultiválta, hogy nézzük meg, én meg mondtam neki, hogy de hiszen nemrég láttuk a Centrálban. Aztán utána néztem, kiderült, hogy az a nemrég 12 évvel ezelőtt volt, még posztoltam is róla. Emlékszem az az előadás sem adott semmi pluszt Bob Fosse 1972-es, 8 Oscart és további két Oscar-jelölést bezsebelt filmjéhez. Ezt a díjesőt ma már nehéz elképzelni. Még gimnazista koromban láttam. Volt egy nagyon keresztény osztálytársam, aki nehezményezte, hogy Liza Minnelli Oscar-díjat kapott a feslett életű (de nagyon is szerethető) Sally megformálásáért. Mondtam neki, hogy talán azért kapta, mert hitelesen ábrázolta a való életet.

Visszatérve erre az előadásra, régen megette a fene, ha azt kell figyelni, hogy milyen, a mai közállapotokra érvényes áthallás van a darabban. A másik ilyen az volt, amikor egy ócska náci megszakítja a konferanszié egyik dalát (az If You Could See Her Through My Eyes címűt), és azt kérdezi: Miért mondjátok, hogy mi nem engedünk benneteket előadni? Ezt az ócska dalt is előadhatjátok. Bohóckodhattok, szerelmeskedhettek, nem zavar benneteket senki sem. Mintha azt a fejtegetést hallanám, hogy miért mondják, hogy diktatúra van, amikor bárki szabadon elmondhatja a véleményét (csak éppen elvesszük a frekvenciátokat, betiltjuk az újságotokat vagy csak egyszerűen nem teszünk állami hirdetést a médiafelületetekre).

A Kabaré csúcsjelenete a Tomorrow Belongs To Me című dal előadása. Ha ez nem okoz libabőrt, semmit sem ér az egész, mert ebbe a három percbe van belesűrítve a német fasizmus másfél évtizede. Hogyan jutottak el tiszta nemzeti eszmétől a felsőbbrendű fajig, a "majd mi megmondjuk, ki az igaz német, ki az árja" gondolatig. Nos, Bob Fosse filmjében ez a mesteri fokozás csúcsteljesítménye volt. A Víg Színházban a rendező úgy döntött, két részre szedi a dalt, az első felvonásban egy ártatlan kisfiú énekli, a második felvonásban pedig már náci karszalagos milicisták és a velük szimpatizáló civilek. A fokozás elmaradt.

(Huh, még mindig libabőr!)

A fenti kis filmrészletben az a szemüveges öregúr nem hajlandó részt venni a gyalázatban. A Víg Színház előadásában a konferanszié és az Inge nevű táncosnő határolódnak el, meg persze Cliff, a főszereplő, de neki könnyű, ő visszamehet Amerikába.

Az adhat reményt, hogy szerencsére mindig vannak, akik nem menetelnek a többséggel...

AI, deep fake

Manapság szinte minden médium a ChatGPT-vel, egy mesterséges intelligencia chatbotjával van tele. Az Aktuelle című német magazin egy mesterséges intelligencia által generált ál-interjút közölt le a kómában lévő Michael Schuhmacherrel, ki is rúgták a főszerkesztőt. A mesterséges intelligencia pufidzsekis képet alkotott a pápáról, komolyan vette a fél világ. Karácsony Gergely még tavaly nyáron vidóbeszélgetést folytatott egy ál-Klicskoval, Kijev hamisított polgármesterével, de menet közben észrevette a csalást. Azért a kormánymédia ezzel is igazoltnak látta a főpolgármester alkalmatlanságát.

Az orosz-ukrán háborúban is fegyverré vált a deep fake, Putyinról és Zelenszkijről is készültek hamisított videók. Arra, hogy a világ összes tudásának birtokában lévő mesterséges intelligenciák és a deep fake milyen veszélyeket rejt, már számos helyen felhívják a figyelmet, Olaszországban be is tiltották a ChatGPT használatát.

Évek óta követem egy magyar író, Péterfy Gergely Facebook-oldalát. Péterfy Gergely és felesége évek óta Olaszországban, Umbria régióban, egy Todi nevű kisvárosban élnek, így egy lépést hátra lépve a magyar közélettől nemzetközi kitekintésben posztol különféle belpolitikai eseményekről, de sok szép fotót tesz közzé a kies umbriai tájakról és városokról. Gyakran közöl irodalmi részleteket saját műveiből vagy tanítványai regényeiből (írói akadémiát is vezet), de ezeket a posztokat mindig idézőjelek között, forrásmegjelöléssel teszi. Egyik reggel azonban ezzel az idézőjelek nélküli, képanyaggal alátámasztott poszttal rukkolt elő:

Umbriában, a Martani hegység kőbányáiban él egy ősi szokás. A bányászok szelídített rókákat tanítanak be arra, hogy megkeressék a lélekkövet. Római kori terrakotta szobrok tanúsága szerint ez a hagyomány már az i.e. II. században is létezett, és bizonyára még ősibb időkből származik. Minden bányásznak van egy lélekköve, amelyet csak ezek a különleges rókák tudnak számukra megtalálni. A legtöbben ezt a lélekkövet késő öregségükig keresik a bányák járataiban, és a legtöbben még akkor sem találják meg. Kevesen vannak a szerencsések, különleges róka, és különleges ember kell ahhoz, hogy végül megkerüljön a lélekkő. Megkértem azokat a még élő bányászokat, akik megtalálták rókák segítségével a lélekkövüket, hogy jöjjenek vissza velem a bányába hogy lefényképezhessem őket a rókával és a kővel. Ezeket a fényképeket ti láthatjátok először.
Az utolsó három képen az acquaspartai múzeumban őrzött római szobrokat láthatjátok, amelyek a lélekkövüket és a rókáikat tartó bányászokat ábrázolnak.

Forrás: https://www.facebook.com/gergelypeterfy

Forrás: https://www.facebook.com/gergelypeterfy

Forrás: https://www.facebook.com/gergelypeterfy

Mivel elég nagy hírfogyasztó vagyok, nálam reflexszé vált, hogy ha szokatlan dolgot olvasok, azonnal rágooglizok. Most is a "róka", "lélekkő", "bányász" keresőszavakat használtam, és semmit sem találtam. Ezért számomra elég világossá vált, hogy átverésről, vagy ami még rosszabb, kísérletről van szó. Nagyjából a követők fele rájött a csalásra, de a másik fele készpénznek vette a történetet. Íme néhány komment:

"Mi volt a számukra a kő spirituális/gyakorlati jelentősége?
Mit adott nekik az, ha “rátaláltak a kövükre”?
Hogyan történt a keresés, a találás (honnan tudták, hogy ez AZ), és mi történt “utána”?"

"Ez annyira gyönyörű! Köszönöm!"

"Ez nagyon megrendítő, szép. A lélekkövünket keressük mi is. Ugye erről írsz még?"

Én elmeséltem a sztorit Bori lányomnak, rá etikai kérdésekben mindig lehet számítani, és ő teljesen etikátlannak tartotta, hogy valaki a követő táborát ilyen kísérleteknek tegye ki. Ezt jeleztem is egy kommentben, végül másnap az író is fellebbentette a fátylat egy posztjában:

Kedves Olvasók!
A poszt lényege az volt, hogy megmutassa, milyen zavarbaejtően elmossa a fikció és a valóság amúgyis meglehetősen életlen határát a mesterséges intelligencia. A természetes intelligencia is évezredek óta erre törekszik, gondoljunk csak a reneszánsz művészetre, ahol a valóság minél hűségesebb látszatának megteremtése volt a cél - effektíve az, hogy ne lehessen megkülönböztetni, mi a kép és mi a valóság - vagy az irodalomra, amely mindig azzal a lehetőséggel játszott, hogy fiktív történeteket valóságosnak állítson be (legnevezetesebb, tankönyvi példája a Robinson Crusoe – E/1-ben írt visszaemlékezésnek és naplónak álcázott fikció, de ide a bökőt, hogy te is elhitted, hogy Karl May csakugyan ott lovagolt a prérin).
Most ezek az eleve meglévő törekvések kaptak egy még erősebb fegyvert, a poszt ennek a fegyvernek a lehetőségit igyekezett megmutatni, provokatív szándékkal. A felületes szemlélőt nem csak a mesterséges intelligencia fogja becsapni, hanem már réges-régen becsapták egyéb, könnyebben leleplezhető látszatok. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy a vallások mennyiben deep fake-ek, és a valósághoz miképpen is viszonyulnak.
Ez a poszt több olyan illúziókeltő elemet is használt, amely első pillantásra hihetőnek tűnik – az első nyilván a fekete-fehér fotónak tűnő képek sorozata. A fekete-fehér fotót sokkal inkább „hitelesnek” tartjuk, mint a színes képet, mivel egy olyan időszakkal azonosítjuk, amikor technikailag még nehezebb volt profin képet hamisítani.
A másik ilyen elem a spirituális zagyvaság a lélekkőről – bármilyen értelmetlen hablaty, amely lélekről és érzelmekről szól, azonnal képes vonzerőt gyakorolni az olvasóra elbizonytalanodott és elanyátlanodott korunkban.
A harmadik elem az „ősi” hagyomány. Az ősi hagyományoknak hajlamosak vagyunk mélyebb igazságot tulajdonítani, azt képzeljük, a régebbi korok emberei közelebb álltak valamilyen „igazsághoz”, amelyet mi már elveszítettünk. Szerencsére, mióta írás létezik, minden kultúra ránk maradt szöveges emlékeiben azt olvashatjuk, hogy az emberek úgy érezték, hogy ezt a közelséget már ők is elvesztették, az i.e. II században pedig teljesen biztosak voltak már benne, hogy réges-régen maguk mögött hagyták az aranykort. A Martani-hegység bányászainak és lélekrókáiknak története fikció, a képei illusztrációk.

Vagyis a lélekről, az érzelmekről és az ősi hagyományokról szóló "hablatyolásokra" könnyebben vagyunk fogékonyak. Ezt nagyon jól tudjuk, sok ősi módszerrel "gyógyító" pont ezt használja ki. De azért mostanra tényleg szintet léptünk, beléptünk egy olyan világba, ahol már a fake news előállításában a mesterséges intelligencia is a segítségünkre van.

Képzeljük el a jövő moziját, ahol belépve a vetítőterembe fejünkre elektródákat kapcsolnak, és rögtön a történések kellős közepében találjuk magunkat. Ebben a virtuális valóságban minden érzékszervünkkel követhetjük a cselekményt, ízeket, szagokat, sőt, fizikai fájdalmat is érzünk majd. Aztán vége a filmnek, lekapcsolják rólunk az elektródákat, kilépünk az utcára, és mit látunk: Városunkra földönkívüli invázió érkezett, de éppen egy aszteroida is készül becsapódni, a sarkon túl pedig egy zombihadsereg vár ránk vicsorogva. És nem tudhatjuk, hogy még a filmet éljük át, vagy ez már a valóság.

Régen ha filmet néztem vagy könyvet olvastam, tudtam, hogy ez fikció (nem, nem hittem el, hogy Karl May valóban ott lovagolt a prérin, kedves Péterfy Gergely, sohasem hittem el, hogy egy E1-ben írt regény valóságos). Ha híradót néztem, vagy tudósítást hallgattam, elhittem róla, hogy ez a valóság. Mára ez gyökeresen megváltozott, a fake news korában a hamisítóknak már nem maguknak kell bíbelődniük a photoshoppal vagy a videószerkesztőkkel, mert az AI is a rendelkezésükre áll. Mi ilyenkor csak ugyanazt tehetjük, amit a tényfeltáró újságírók már régóta: igyekeznünk kell mindenről több forrásból tájékozódni. Két ilyen posztom is volt: egyszer a Vasárnapi Újság egyik beszélgetésében elhangzott dolognak jártam utána, másodszor egy olyan nemváltással kapcsolatos hírnek néztem utána, amely bejárta a világsajtót, ezért kisebb hírportálok simán készpénznek vették.

De - Rejtő Jenő nyomán - nem lehet minden hír mellé egy rendőrt állítani.

A szoba

Az elmúlt jó pár hetet IKEA-bútorok szerelésével töltöttük Petrával. Közben többször emlegettük Karácsony Gergelyt. Hogy hogy jön ide Karácsony Gergely? Hát úgy, hogy Orbán Viktor Karácsony alkalmatlanságát és szerencsétlenkedését hangoztatva még attól sem riadt vissza, hogy azt mondja: Karácsony még egy IKEA-bútort sem volna képes összeszerelni. Ezért aztán, ha elakadtunk Petrával, akkor csak annyit mondtunk: szóljunk Karácsony Gergelynek.

De kezdjük egy kicsit régebbről. Amikor 1986 elején beköltöztem a Lovas úti lakásomba, ami aztán 1989-től Katival közös otthonunk lett, és oda született Bori és Orsi, szóval még a legelején igyekeztem egységes stílusban berendezni, és a nappaliban a barna-drapp színvilágot céloztam meg. Szerintem a kor viszonyainak megfelelően egészen jól sikerült.

A kis szovjet tévére külön felhívom a figyelmet.

A képen látható "Ősz" ülőgarnitúra és "Triglav" szekrénysor aztán jól leamortizálódott az évek során, de amikor 2002-ben a Zsolt utcai lakásunkba költöztünk, ezeket a bútorokat is vittük magunkkal. Mivel Bori és Orsi úgy döntöttek, hogy egyelőre közös szobában maradnak, a szekrénysor több darabja és az ülőgarnitúrából a kanapé lakásunk legdélebbi szobájába került legénykori íróasztalommal és egy "Billy" könyvszekrénnyel együtt. Ide került a szintetizátorom és Bori csellója is, ki is neveztük ezt a szobát "zeneszobának".

Aztán amikor 2004-ben megérkezett Petra, a nagylányok költöztek ebbe a szobába, az ő régi szobájukba ment Petra, és ez a szoba teljesen átrendezésre került: került bele még egy íróasztal, két szélesebb ágy, polcok. 2012-ben aztán már Petra szobáját is "nagylányosítani" kellett, kapott ő is egy szekrénysort és egy új ágyat.

Petra régi szobájának szekrénysora IKEA-tervezővel

Orsi 2013-ban kivándorolt Izraelbe, maradt Bori egyedül a déli szobában, de a berendezése maradt változatlan: két ágy, két íróasztal, a "Billy" könyvszekrény és a régi "Triglav" zárt ruhásszekrénye.

2020 januárjában aztán Bori elköltözött, vitte magával az egyik íróasztalt. Nem sokkal később kitört a COVID, és így két alkalommal, 2020 tavaszán és 2021 tavaszán ez a szoba szolgált nekem home office-ként. Amikor felszámoltuk a CENTROMATIC irodáját, a céges számítógépet is ide telepítettem.

Tavaly aztán Petra bejelentette, hogy szeretne átköltözni a déli szobába, és saját ízlésének megfelelően berendezni. Az uralkodó színvilág a fehér lett, és lényegében minden bútora IKEA-s lett, még az is, amit megtartott, egy zárt polc az íróasztala fölé. De persze előtte ki kellett egy csomó mindent lomizni.

• A két ágyból az egyiket, valamint Petra régi ágyát odaadtuk adományként az Adománytaxi nevű szervezetnek.
• Lomtalanításra került régi legénykori íróasztalom, több falipolc, éjjeli szekrény, lapokra szerelve a "Triglav".
• Fájó szívvel, de kiselejteztem a nagylányok teljesen hibátlan Sony minitornyát. Mert hát manapság ki hallgat CD-t, kazettát vagy rádiót?

Petra régi szobáját is felforgattuk, onnan is kiselejteztünk szekrényeket és polcokat, és átkerült oda a nagylányok szobájából a másik ágy, a "Billy" és a CENTROMATIC-os számítógépem asztalostul. Az így kiürített szobát aztán kifestettük, és Petra kinézte és megrendelte a bútorokat:

• Egy íróasztalt;
• egy komódot;
• egy könyvszekrényt;
• egy ruhásszekrényt;
• egy falitükröt;
• és egy 140-es ágyat matraccal.

A tükör felszerelve

A volt szobája elég design-os LED-csillárját megtartotta, ezért csillárcserét hajtottam végre. Szerintem mostani állapotában a szoba még egy kicsit steril, de formálódik.

Szóval így változott ennek a szobának a funkciója az évek során:

• Zeneszoba;
• A nagylányok szobája;
• Bori egyedüli szobája;
• Home-office és dolgozószoba;
• Petra szobája.

Presser-75-50-35

Presser könyvét olvastam az elmúlt hetekben. Valahogy úgy adódott, hogy leginkább repülőn volt időm olvasni izraeli és izlandi utazásunk során. És mindjárt fel is oldom a posztom címében szereplő három számot: Presser Gábor nemsokára betölti a 75-öt (május 27.-én), nemrég volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című Presser-musical bemutatójának 50. évfordulója (március 2.-án) és szintén nemrég volt A padlás bemutatójának 35. évfordulója (január 29.-én).

Presser jól ír, imádom az anekdotázós könyveket, de a szerző - aki nem vett igénybe írói háttértámogatást - feszegeti a műfaji határokat, egy-egy rész akár önálló novellaként is elmenne. Presser Gáborból, a gourmet-ből néha előbújik Krúdy Gyula, amikor Szinbádként ebédel Babos Gyulával egy Bérkocsis utcai kifőzdében, vagy csak asszisztál Bögöly (Lakatos Béla a Rákfogóból) pótvacsorájához a Royalban, vagy amikor maga főz bográcsban krumplilevest - na de micsoda krumplilevest! - Liptovsky Mikulas egyik turistaházában.

Bár nem mondhatni, hogy a történetek lineárisan haladnak előre az időben, az egésznek mégiscsak van valami íve, és már a könyv tipográfiája is nagyon tetszik a sok fényképpel, de ezen felül QR-kódos linkek is vannak benne, ezzel is túllépve a nyomtatott könyv műfaji határain. Ezek a linkek Presser saját honlapjáról közvetlenül nem érhetőek el.

"Nincs szebb, mint a főokos előtt vigyázban álló láthatatlan röhögés" - énekli Presser a Szentimentális Rakenroll-ban. Bizony a '70-es, '80-as évek történetei erről szólnak: percnyi hatalomhoz jutott senkik csicskáztatták Presser zenekarait (Omega, LGT). Jogdíjat alig kaptak, dalszövegeiket visszadobták, tudtuk és beleegyezésük nélkül szerveztek a nevükben fellépéseket. Az NDK-ból, Csehszlovákiából, Romániából lényegében indoklás nélkül tiltották ki őket (túl népszerűek voltak). De Presserék ebből is erényt tudtak kovácsolni. Mikor '77-ben megkapta az Erkel Ferenc-díjat, a kitüntetést átadó miniszterhelyettes gondoskodott róla, hogy tájékoztassa Pressert: ez nem az ő ízlésvilága. A morcos zenészt Várkonyi Zoltán vigasztalta: "Ezek valójában önmagukat tüntetik ki velünk."

A Nem adom fel sohasem született volna meg, ha Erdős Péter popcézár nem dobja vissza Amerika című számukat. Dusán állítólag olyan dühös lett, hogy már hazafelé mentében új szöveget írt a dalhoz: "Nem adom fel, míg egy darabban látsz, nem adom fel, míg életben találsz, nem adom fel, míg nem robbanok szét...". Több más dal születésének a körülményeit is megismerhetjük. Egyik reggel Barta egy (vagy több) gitárral beállított Presserék Dob utcai lakásába ('73 környékén), ahol Presser az édesanyjával lakott (kit a könyvben - és valószínűleg az életben is - Elvirkának nevez), és egy sodró ritmusú rockandrollt kezdett pengetni. Presser beszállt a zongorájával, és délutánra már kész volt a Gyere-gyere ki a hegyoldalba. Vagy amikor Kern András nagyon szerette volna, ha Presser ír neki dalokat, de a szerző húzódozott. Egy közös este után Presser megbotlott Kern aktatáskájában, melyből egy fénykép esett ki, melyen egy kalapos férfi volt. Mondta Kern, hogy valahogy így képzeli el a lemezborítót. Presser fejében már hazafelé menet megszületett a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dal.

Biztos sokan szerettek volna dalokat Pressertől, boldogok lehetnek, akik kaptak is. A könyv elején rögtön megfogott egy Esterházy Péter-megzenésítéssel, A bűnössel. Ez voltaképpen a Hasnyálmirigynapló dramatizált formája. Esterházy a kompozíció elkészültét már nem érhette meg, de szerencsére azt bárki meghallgathatja. De megtudhatjuk, hogyan dolgozott Lárikával (Katona Klári) a Titkaim című lemezen, hogyan találta ki Zoránt, a gitáros dalénekest, aki mögött vonószenekar, kongás és harmonikás van, amikor ő még a Metro együttesben próbált érvényesülni. Végül 96 dalt írt neki. Készített albumot Oláh Ibolyával, akit még a 20 évvel ezelőtti első Megasztárban ismert meg, Rúzsa Magdinak a harmadik Megasztárból, és dolgozott Falusi Mariannal.

Sok, azóta már eltávozott pályatársáról emlékezik meg.

• Barta Tamás '73-ban kinn maradt Amerikában, emiatt az LGT egyik legjobb lemezét, a Bumm-ot betiltották (nekem megvan!). Bartát '82-ben meggyilkolták.
• A régi Omegából Mihály Tamás és Benkő László 2020-ban, Kóbor János 2021-ben halt meg.

• Az LGT-ből Laux József és Somló tamás három hét különbséggel 2016-ban távoztak.

• Babos Gyula, kihez jó barátság fűzte és több lemezén is gitározik 2018-ban, Szakcsi Lakatos Béla, kitől első Hammond-orgonáját vette, és sok közös fellépésük volt négykezes improvizációkkal, tavaly távozott.
• Bergendy István 2020-ban COVID-ban halt meg. A Bergendyékkel együtt zenéltek a kelet-berlini VIT-en.
• Még Princz Gáborról, az egykori Postabank 2018-ban elhunyt vezéréről is meleg szavakkal emlékezik. Princz a '90-es években nagy szponzora volt az LGT-nek, nélküle sohasem jöhetett volna létre a '92-es Nyugati Pályaudvar-beli koncert. 
• És persze ott van Marton László, a Képzelt riport és A padlás rendezője, aki 2019-ben távozott.

A könyv olvastán rádöbbentem, mennyi Presser-zenét és könyvet birtoklok:

• Még az Omega-korszakból a 10000 lépés (1969);
• Az LGT-korszakból a Bumm (1973) és a Zene (1977) című albumok;
• A Hungaroton 2013-as kiadásában Legendás LGT dalok, dupla CD;
• Az Electromantic című balettzene 1982-ben kiadott változatát. A Electromantic a Próba című balettelőadás kísérőzenéje volt, melyet Mihály András, az Operaház igazgatója (és nem mellesleg az omegás Mihály Tamás édesapja) rendelte meg Pressertől. A könyvbe több sztori is kapcsolódik a legendás albumhoz, pl. hogy a BBC híradója az albumon szereplő egyik számot hogyan lopta el főcímzenének. Presser könyvének egyik "legerotikusabb" jelenete egy zongorával zajlott: billentyűk nélkül, csak a húrok pengetésével, üveggolyók húrokon való gurigatásával  állított elő effekteket, mely közben szinte magáévá tette a zongorát és a felvétel végén még az angyalok is megjelentek.
• Varró Dani zenés mesejátéka, a Túl a Maszat-hegyen, melynek Presser írta a zenéjét;
• Kern András Mi van velem és Ez van című albumai;
• Rúzsa Magdi Tizenegy című albuma;
• A Parti Nagy Lajos verseit feldolgozó Rutinglitang a könyvmelléklettel együtt;
• Oláh Ibolya Voltam Ibojka című albuma, szintén könyvmelléklettel;
• A szerveremen fenn van a Lárika-lemez, valamint A padlás is. A padlás sikerében annyira nem bíztak a Víg Színházban, hogy csak minimális költségvetéssel készült, és a zene összes szólamát Presser Gábor játszotta fel a Rádió 8-as stúdiójában. Ehhez képest 35 éve töretlen siker.
• Megvan az LGT nagy képes kottás emlékkönyve. Ez tartalmazza az 1992-ig megjelent összes LGT-szám kottáját. Ebből kettőt is feldolgoztam politikai dalnak, a Kék asszony-ból lett a Kék plakát, az Egy elkésett dal-ból pedig Egy elkésett dal a CEU-ról.
• És persze ez a könyv: Presser könyve.

Nyitott kérdés maradt számomra, miért nem írt a könyvben Dés Lászlóról. Presser a Vígszínház zenei vezetője, és a Víg, illetve annak kamaraszínháza, a Pesti Színház több Dés-musicalt is sikerre vitt, pl. A dzsungel könyvét vagy A Pál utcai fiúkat, és Dés egyik filmdalát, a Nagy utazást is Presser énekli el a leghitelesebben, sokan nem is tudják, hogy az nem Presser-szám.

Presser zsidóságáról egyszer esik szó a könyvben. Még hat éves sem volt, de már Keményinénihez járt zongorázni a Klauzál utcába. A lépcsőházban két nagyobb fiú - egy testvérpár - megverték, kottáját szétdobálták, csúfolták: Allegro, rubato crescendo, biboldó. Nem tudta, mi az a biboldó. Keményinéni a zongoraóra után nem engedte egyedül hazamenni, hazakísérte, édesanyjával sokáig beszélgettek a konyhában. Csak később értette meg, miért lógtak Keményinéni szekrényében gyerekruhácskák, mikor egyedül élt, és miért volt egy szám tetoválva a karjára...

Egyszer egy Magyar Dal Napja alkalmából valaki azt mondta neki: "Tudja művész úr, azt gondoljuk, szép magától, ahogy ezt megcsinálta, de az azért szomorú, hogy nem egy igazi magyar embernek jutott eszébe." Presser viszont ezt írja könyvében: "Párszor leírták, jó párszor hallgattam, hogy ha nem ide születsz, s nem magyarul szólnak a dalaid, lehettél volna világhírű. Nettó marhaság. Így is lehettem volna. Meg lehettem volna valaki más, de más - az valaki más lett. Én hálás vagyok azért, hogy ide születtem - jó, az azért fontos, hogy nem tíz évvel korábban... - s hogy ezt a nyelvet értem, beszélem, olvasom és írom valamennyire."

Presser rendíthetetlen magyarságához éppúgy nem férhet kétség, mint ahhoz, hogy ragyogó tehetségét is túlragyogja az a szeretet, ami sugárzik belőle.