Ébredés

Azon a péntek délelőttön, 1989. június 16.-án Levente feláldozott pár órát a következő vizsgájára való készülésből, hogy haverjaival a Hősök terére mehessen, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére. A nemzeti színű kokárda alá gyászszalagot tűztek, így hallgatták a beszédeket, Vásárhelyi Miklóst, Rácz Sándort, Mécs Imrét, Zimányi Tibort, Király Bélát. Utoljára egy ismeretlen, kigombolt galléros, kissé borostás tüzes szemű ifjú lépett a mikrofonhoz.

"Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vették el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket"

- Milyen jól beszél, ki ez a srác? - fagatta barátait.
- Van egy ifjúsági szervezet, a KISZ nagy ellenlábasa, teljesen alulról szerveződött, liberális gondolkodású fiatalokból áll, Fidesz a neve. Orbán Viktor az egyik alapítója.

Az ifjú tovább folytatta:

"Értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat."

- Figyeljétek meg, egyszer még miniszterelnök lesz a srácból - mondta valaki a társaságból. Levente elképzelte. Nemrég látták barátaival a Vissza a jövőbe című filmet, arra gondolt, milyen jó lenne most 30 évvel előre utazni, csak pár percre, hogy megláthassa, milyen lesz az a szép új világ, Magyarország végre megint a nyugathoz fog tartozni, piacgazdaság lesz, parlamenti demokrácia, sajtószabadság... Álmodozás közben csak egy pillanatra nem figyelt és elvesztette az egyensúlyát. Szerencsétlenül pont a kordon rácsának esett, beütötte a fejét és elsötétült előtte a világ...

Csak világost látott, meg sötétet. Aztán megint világost, amiből egy emberi alak bontakozott ki, de sehogyan sem tudott ráfókuszálni, akárhogyan meresztgette a szemét. Aztán csak egy sikolyt meg kiabálást hallott: - Doktor úr, doktor úr, felébredt! Felébredt!

Egy kicsit újra elaludt, arra ébredt, hogy egy ágyban fekszik, és sokan vannak körülötte fehér köpenyben?
- Mire emlékszik? - kérdezte az egyik, valami orvosféle.

- Megtántorodtam a Hősök terén, kicsit beütöttem a fejemet, de már rendben vagyok.

- No, azért még nincs minden rendben...

- Doktor úr, nekem hétfőn vizsgám van pénzügyből.

Elég hosszú csend lett, meg egy kis duruzsolás a háttérben, csak egy-két szófoszlányt kapott el: "meg kéne neki mondani", "túl nagy sokk érné", "várjunk még egy kicsit". Újra elaludt.

Csak néhány nap múlva merték elmondani, hogy 34 évig kómában volt. Aztán egy tükröt is hoztak neki. Őszülő hajú középkorú férfi nézett rá vissza. Az nem lehet! 2023-at írunk? Lehet hogy csak vicc az egész, annyira vágyott rá, hogy 30 évvel előre ugorhasson a jövőbe, hogy most lázálom gyötri. A kórházi szobában egyre fókuszáltabban látott mindent. Lapos monitorok minden műszeren, digitális vérnyomásmérő, digitális lázmérő! Akkor mégiscsak a jövőben van. A kórterem nyitott ajtaján kilátott a folyosóra. A betegek furcsa lapos tárgyat szorítottak a fülükhöz, vagy csak meredten bámulták. Mi a fene lehet ez. Elhatározta, hogy kifaggatja a nővérkét, mert már nem bírja ezt a bizonytalanságot. Az ápolónő kedves fiatal lány volt, 1989-ben biztos randira hívta volna.

- Nővérke, tényleg 34 évig kómában voltam?

- Persze, és ez világcsúcs, az eddigi rekord 29 év volt, most ezzel van tele a világsajtó - csicseregte vidáman a nővér.

- És mi lett Magyarországgal, kimentek a ruszkik, többpárti demokrácia és szabad piacgazdaság van?

- Hát persze! - válaszolta unottan, még nem élt '89-ben, ő már ebbe született bele. - Tagja vagyunk a NATO-nak, meg az Európai Uniónak.

- És ki most a miniszterelnök? - kérdezte Levente kicsit félve.

- Orbán Viktornak hívják, már 13 éve ő vezeti az országot.

Ó, hát valóra vált, amiről ott, a Hősök terén csak álmodoztak! A nyugathoz tartozunk, egy energikus liberális politikus vezeti az országot! Bárcsak átélhette volna ezt a boldog 34 évet!

- Tudja mit, bekapcsolom magának a tévét - mondta a nővérke, látva Levente csodálkozását.

A tévé is egy nagy, fekete, vékony tárgy volt, széles, tűéles képpel. Tényleg a jövőben van!

Épp egy középkorú, őszes hajú kövér ember beszélt.

- Na, ő Orbán Viktor! - fuvolázta a nővérke.

Atyaisten, hogy megöregedett!- gondolta Levente, de aztán eszébe jutott az az arc, ami a tükörből nézett rá vissza. Most már kíváncsi lett, miről beszél a miniszterelnök.

"Köszöntöm a szabad világ védelmezőit Budapesten. Köszönjük meg, hogy itt együtt lehetünk. Grúzia kormányfőjétől meg lehet tanulni, hogyan lehet békében élni Oroszország mellett, övé ma a legértékesebb tudás." - hogy mi van, békében együtt élni a ruszkikkal??? - csodálkozott Levente.

"Jó szokás lett, hogy tavasszal Budapestre sereglik a konzervatív világ, bízom benne, hogy így lesz jövőre is. Miért van az, hogy Budapestre jön a CPAC? Mi nem vagyunk hatalmasak és félelmetesek, nincs nagy hadseregünk, és nem vagyunk különösen népesek sem. Ennek egyetlen oka van, hogy a mi hazánk fontos hely, mégpedig Magyarország egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kikisérletezik."  - Nálunk kísérletezik ki a jövő konzervatív politikáját??? - hüledezett Levente.

"Mi védekezünk a globális-progresszív elittel szemben, a szabad világ minden nemzetét megtámadták. Mindnyájan támadás alatt állunk Európában és Amerikában is. Ez a támadás nem gazdasági természetű, egy biológiai fegyverrel van dolgunk, ezt a vírust a progresszív-liberális laboratóriumban fejlesztették és a nemzetet támadja. Ez egy nemzetbomlasztó vírus."  - Ez tényleg Orbán? - kérdezte a nővérkétől?

"Brüsszel és Washington még a liberálisok kezén van, ezért tegyünk róla, hogy azt is elfoglaljuk!"

Levente megpróbált felkelni az ágyból, bár végtelenül gyengének érezte magát. Felült, feltápászkodott, hogy közelebb mehessen a tévéhez. Az infúziós állványba kapaszkodott, de elveszítette az egyensúlyát. Pontosan ugyanott ütötte be a fejét az ágykeretbe, ahol a Hősök terén.

Úgy érezte, sötét örvény húzza le. Mielőtt teljes elmerült volna, még látott egy kis pislákoló fényt a mély kút fenekén...