Parlament

Parlament

2023. május 23., kedd

Ha

Két hete 96 éves korában elhunyt Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze társaság legidősebb tagja, aki egyben az utolsó volt az alapítótagok közül, vagyis a kezdetektől, 2000-től volt tagja a jeles testületnek. Most 11-re fogyatkozott a testület létszáma, hamarosan új tagot választanak maguk közé, egy színésznőt (hagyomány szerint 6 nőből és 6 férfiből áll a testület).

Így a legidősebb Nemzet Színésze Bodrogi Gyula lett a maga 89 évével, aki 2007-ben, Darvas Iván halála után került beválasztásra. Tegnap vele láttunk egy színdarabot a Karinthy Színházban, a Nagymestert. Tulajdonképpen neki íródott a darab, egy színészóriás (alacsony termete óriási karaktert rejt) jutalomjátékául.


A cselekmény tulajdonképpen lényegtelen, egy hajdani nagy színész megkeseredetten él visszavonultan, de egy árvaházban nevelkedett fiatalember, a ház új gondnoka visszaadja az életkedvét. Tulajdonképpen már az a három perc megéri, amikor elénekli a Tanulj meg fiacskám komédiázni kezdetű dalt. A darab zenéjét Darvas Ferenc (a színpadi szerző Darvas Szilárd fia) állította össze régi kuplékból, operett- és filmdalokból, illetve saját szerzeményekből, és végig egyetlen zongora szólt. Bodrogi pedig tündökölt. Bodrogit utoljára 2011-ben láttuk színpadon játszani a Mici néni két élete című darabban Esztergályos Cecíliával.

De posztom címe némi magyarázatra szorul: Ha. A Ha... az angol viktoriánus irodalom gyöngyszeme, Rudyard Kipling költeménye, egy motiváló, bölcselkedő vers, talán kicsit hasonlít Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című verséhez. Magyarul Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Devecseri fordításaiban ismert, és a vers egy részlete többször is elhangzik a darabban prózában és énekelve egyaránt (Kosztolányi Dezső fordításában):

"...ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.
ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől..."

A vers egyik részlete a wimbledoni teniszstadion főbejárata fölött díszeleg: „ha a Sikert, Kudarcot bátran állod / s ugy nézed őket, mint két rongy csalót”. Tudni való, hogy Kipling Anglia első Nobel-díjas írója.

Eszembe jutott, hogy Ha... címmel volt egy angol film is, 1969-ben elnyerte az Aranypálmát, az angol új hullám gyöngyszeme az angol iskolarendszer abszurditásáról. A lázadó ifjak a film végén fegyvert ragadnak, és felgyújtják az iskolát. A filmet mind a mai napig a legjobb brit filmek között tartják számon. Kerestem, hogy találok-e összefüggést a film és a Kipling-vers. Közvetlen összefüggést nem találtam, de a film szereplői számára is motivációként szolgálhatott a költemény, melyről egy helyütt ezt olvastam: A "Ha..." című vers inspiráló, motiváló, és a "felnőtt" élet szabályait tartalmazza. Kipling 'Ha' című verse mottókat és maximákat tartalmaz az élethez, és a vers egyben a személyes integritás, a viselkedés és az önfejlesztés tervrajza is. A "Ha..." talán még ma is aktuálisabb, mint amikor Kipling írta, mint ethosz és személyes filozófia.

Bodrogi Gyula csodajátékán felül még ezt a filozófiai mondanivalót is szolgáltatta a tegnapi este.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése