Parlament

Parlament

2022. január 3., hétfő

MMXXII

Parádés újévköszöntés Parádon.

Két éve szilvesztereztünk először azokkal a túratársakkal, akikkel balatoni nyaralásokról már ismertük egymást: Petra osztálytársának a szülei és azok barátai. Valójában az volt az első túra velük, amit aztán több egynapos és többnapos túra is követett. A 2020-as szilveszterezés viszont két ok miatt is elmaradt: a ragály miatt tíz felnőttnél több nem gyűlhetett össze, másrészt édesanyámat válltörése miatt nálunk ápoltuk és állandó felügyeletet igényelt.

A 2021/22-es fordulót viszont megint a túratársak és a nagy gyerekcsapat körében ünnepelhettük a parádi Muskátli turistaházban 2021 december 30-tól 2022 január 2-ig.


Ezt az újévköszöntést is emlékezetessé tette:

  • a jó társaság,
  • a vidám gyerekcsapat,
  • a szép túraútvonalak,
  • a csodálatos idő,
  • a sok enni- és innivaló.
30-án este az évszázad ködében érkeztünk Parádra és nagyjából éjjel egyig beszélgettünk némi borozgatás közepette, de a gyerekek csak hajnalban feküdtek le (ők táncoltak, énekeltek és társasoztak). 31-én egy 12 km-es túra várt a felnőttekre és gyerekekre egyaránt, de voltak, akik 16 km-t mentek. Este már várt minket az előző nap elkészített palócleves, utána töméntelen sütemény, a gyerekek pedig közben feldíszítették mindkét társalgót.

Hasonlóan a két évvel ezelőttihez csináltunk egy kb. másfél órás vetélkedőt, melyben volt:

  • COVID-teszt (egyik csapat három tagjából kettő vizet, egy pálinkát iszik, a másik csapatnak meg kell tippelni, ki itta a pálinkát);
  • Pegasus-lehallgatás (két egyszerre szóló 2021-es slágerből fel kellett ismerni a dalokat és az előadókat);
  • a közkedvelt gargalizálós feladat (pálinkával gargalizálva kellett egy-egy 2021-re jellemző fogalmat elmondani, pl. "gyermekvédelmi törvény", "védettségi igazolvány" stb);
  • és persze volt kreatív feladat, amelyben a csapatok különféle, 2021-es híreket adtak elő rap, sportközvetítés, standup és operatívtörzs-tájékoztató stílusban.

Gargalizálós feladat

A vetélkedő után a táncparkettet a gyerekek foglalták el, kevés helyet adva a felnőtteknek, akiknek maradt az evés, ivás, beszélgetés, nótázás. Az éjfélköszöntés után tűzijáték majd virslievés következett. A gyermekek megint később kerültek ágyba, mint a felnőttek.

Elsején csak a kemény mag ment túrázni, ezúttal is voltak rövid és hosszabb útvonalon menők. Este már várt ránk a hagyományos újévi lencse, de lehetett enni libamájat és kocsonyát is. A gyerekek hajnali ötig fenn maradtak.

A búcsú napján a recski munkatábor megtekintése volt a programban.









Már csak annyi dolgom maradt, hogy ebben a posztban is közreadjam idei újévköszöntő versünket (az összes eddigit megtaláljátok ezen a helyen):

Pálék ismét verset írnak
COVID miatt juszt se sírnak
Buliznak ahogy csak bírnak
Bánat ellen harcot vívnak.
Az új évre kívánnak most
Pénztárcádba sok forintot
Örömet és sok kalandot
Tátott szádba sült galambot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése