Parlament

Parlament

2019. december 28., szombat

Úristen, micsoda év volt!

Nem unatkoztunk 2019-ben, az biztos. Örömben és bánatban egyaránt volt részünk benne.
Megint szaporodott a család, 2019. júliusában megszületett unokahúgom második kisfia, Ármin.
Az újszülött Ármin

Sajnos három kedves rokonunk is távozott az év során, pont azok, akikért már az év elején is aggódtunk. Januárban meghalt édesapám húga, Ica néni, ő élt legtovább a négy testvérből, így a Pál családnak ez a generációja kihalt, de leszármazottaik, vagyis hetedmagammal unokatestvérek még megvagyunk, számos unokával és dédunokával.
Kati nagybátyja, Pista bácsi májusban távozott 95 évesen. Sajnos már nem láthatta első dédunokáját, pedig már úton voltak hozzá Kanadából.
Bori a kis Olivérrel, Pista bácsi dédunokájával

Anyósom júniusban ment el, egy héttel második dédunokája megszületése előtt.
Mindhárman nyugodjanak békében.

Édesanyámért is sokat aggódtunk 2019-ben. Csípőprotézis-műtétre volt kiírva áprilisra, de öt nappal a műtét előtt eltört a jobb karja a könyöke alatt. Hat héttel elhalasztottuk a műtétet, de a karja - nem tudni, hogy a sebész hibájából vagy anyám fegyelmezetlensége miatt - nem forrt össze rendesen.
A csípőprotézis-műtét sikerült, de a lábadozás tovább tartott, mint gondoltuk: vérnyomás-ingadozások, trombózisgyanú a bokában, úgyhogy szinte az egész nyarat kórházban töltötte. Egy hónapig Bori lányom ott lakott nála, szeptembertől pedig napi négy órát egy gondozónő tölt nála. Az ünnepekre egész jól összeszedte magát.

Szakmai szempontból is mozgalmas volt az év. Én, aki 40 évig gyakorlatilag egy helyen dolgoztam, hiszen a cégem tönkremenetele után is régi kollégáimmal a régi piacokat megörökölve dolgoztunk tovább, idén három munkahelyen, négy irodában dolgoztam.
Januárban megváltunk három kollégánktól, és egy kisebb irodába költözve egy kétfős mérnökirodaként dolgoztunk tovább a CENTROMATIC Kft-ben, de március 1-jével mindketten beléptünk az MVM ERBE mérnökirodába. Itt tudtam, hogy fejlesztési tevékenységre nem lesz lehetőségem. Szerencsére azonban három hónap múlva átcsábítottak egy magáncéghez, a SCADANET Kft.-hez, mely a Paksi Atomerőműnek fejleszt ipari informatikát, itt úgy néz ki, hogy kedvemre való feladataim vannak. Előtte azonban 6 hetet még megint CENTROMATIC-osként dolgoztam, mert egy feladatot még elvállaltunk a Dunamenti Erőműnek, amit már nem tudtam volna másodállásban megcsinálni. Szóval a lehető legszerencsésebben alakultak a dolgok.
Az új munkaadóm januárban új irodába költözik, úgyhogy megint egy új környezetet kell megszoknom. Hát nem gondoltam volna, hogy ez a változatosság 63 évesen ér majd el. Az év elején kezdtem el összefoglalómat írni 40 éves szakmai tevékenységemről, még nem értem teljesen a végére.

Négyszer jártam az év során külföldön, ebből két síelés Ausztriában, először volt osztálytársaimmal, aztán a sógornőmékkel és barátaikkal. Májusban Katival egy írországi társas utazáson voltunk, erről három posztban is beszámoltam itt, itt, meg itt. Júniusban négy napot Izraelben töltöttünk Orsi diplomaosztóján.

Belföldön is több helyen jártunk. Július elején a balatonszemesi Vadvirág kempingben töltöttünk néhány napot Petra barátaival és szüleikkel (nagyjából ugyanezzel a társasággal töltjük a szilvesztert is). Augusztusban a Zirc melletti Szarvaskúton pihiztünk egy kicsit, még a golfozást is kipróbáltuk. Szeptemberben volt osztálytársaimmal Balatonbogláron tartottuk meg 45. érettségi találkozónkat.
Fotózás a stégen

Színházi élményekről megint Kati gondoskodott nekünk, így a következő előadásokat láthattuk:

Bár koncertre ritkán járok, egy még tavalyról elmaradt Rhoda Scott-koncerten voltunk áprilisban, az idei hangversenyévadra pedig bérletünk van Petrával a Beethoven 250 hangverseny-sorozatra.

Nagyon hektikus volt az év, de néhány könyvet mégis sikerült elolvasnom, bár ismeritek azt, amikor az ember este az ágyban elkezd olvasni, de pár oldal után kiesik a kezéből a könyv:

Ami a politikai eseményeket illeti, 2019-ben két választás volt Magyarországon: tavasszal uniós parlamenti képviselőket, ősszel pedig önkormányzati képviselőket választottunk. Az EU-s választások elvileg a Fidesz szokásos kétharmadát hozták, viszont jelentős átrendeződés volt ellenzéki oldalon a DK ás a Momentum javára, az MSZP, a Jobbik és az LMP kárára. Az önkormányzati választásokon pedig az eddigieknél sokkal jobban valósult meg az összefogás az ellenzéki pártok között, sok polgármester-jelöltet előválasztásokon választottak ki. Ennek eredményeként Budapest kétharmada és a megyei jogú városok fele az ellenzék kezére került.

Továbbra is folytattam politikai dalaim feltöltését a világhálóra, idén nyolc dal született, ezek közül a legutolsó, a Kipcsak-csacsacsa lett igazán népszerű, nézettsége meghaladta a 100 000-et, a Karmelita-dal ötezer fölötti kattintással büszkélkedhet. Rajtuk kívül csak a Hollik-tviszt ért el ezernél magasabb nézettséget. Összességében 2019-ben 145 000 volt a csatornám nézettsége és 154-gyel nőtt a feliratkozóim száma*.

Ami a másik hobbimat, a geoládázást illeti, idén eddig mindössze 34 ládát találtunk meg, jelenlegi találataink száma 899 (!), esélyes, hogy a 900.-at pont Kőröshegyen, szilveszteri bulink előtt fogjuk megtalálni, Mert ez a négynapos, túrázásokkal egybekötött buli vár még ránk idén, hogy méltó módon búcsúztathassuk ezt a tényleg fantasztikus évet.

* Mivel a 444 feltett az évtized örök ranglistájára, nézettségem most megint gyorsabban emelkedik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése