Parlament

Parlament

2019. december 12., csütörtök

Pistike fegyelmi tárgyalása

A tanári kar nem tűrte szó nélkül, hogy Pistike, a 3.b. diákbizottsági elnöke kigolyózta Sors Ottó önképző körét, hogy gyalázta Jung Ervint, az iskolai diákbizottság korábbi elnökét, hogy lenyúlta az iskolarádió 3.b-nek fenntartott műsorperceit és az osztály oldalait az iskolai újságból.
Nehezményezték, hogy az osztálypénzt kizárólag saját hobbijára, a cselgáncsra fordítja és a haverjai szüleitől vásárolja a sportfelszerelést. Nem tetszett nekik az sem, hogy a cselgáncskör néhány tagjáról kiderült, hogy az egyesületi pénzből csajozós-piálós bulikat tartottak.
Az iskola vezetése úgy döntött, hogy fegyelmi eljárást indít, ezért a tanári karból fegyelmi bizottságot alakítottak, és Pistikét az igazgatói irodába rendelték. Pistike azonnal bejelentette az iskolarádióban, hogy boszorkányüldözés folyik a 3.b. ellen. Zsoltiék próbálták magyarázni, hogy kizárólag Pistikével és haverjaival van baj, nem a 3.b-vel, de az iskolaújság megírta, hogy a tanári kar és Zsoltiék mind Sors Ottó kottájából játszanak.
A fegyelmi tárgyalásra Pistike feltöltött mobillal érkezett, pedig felhívták a figyelmét, hogy a fegyelmi tárgyalás zárt ülés lesz, nem rögzítheti az ott elhangzottakat, nem készíthet fotókat, és főleg nem írhat róla posztokat közösségi oldalakra.
Azt hiszitek, hogy Pistike figyelembe vette a tiltást, akkor nem ismeritek eléggé őt. Miközben fejére olvasták bűneit, ő a pad alatt végig a mobilját nyomkodta és Twitter-üzeneteket küldött:


Íme néhány üzenete
  • Na, összeállt a #Sorszenekar, hangolnak a legények.
  • Szép szóló volt a fizikatanártól, #Sors legjobb tanítványától.
  • Kicsit kiesett a ritmusból a tesitanár, #Sors nem fog örülni.
A tanári kar most magyarázatot és írásos bocsánatkérést vár Pistikétől, de ő így számolt be osztálytársainak: Megvédtem Sors Ottó támadásaitól a 3.b.-t, mert a szólásszabadságunkat senki sem korlátozhatja!
Ti mit gondoltok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése